A szülés a nő életének kitüntetett pillanata: új életet ad, ugyanakkor a szülés folyamata sokszor fájdalmas, hosszan elnyúló és veszélyes az anyára és a gyermekre nézve egyaránt. Nem csoda, hogy a hagyományos paraszti kultúrában nagyon sok rituálé, mágikus cselekedett, hiedelem kötődött a szüléshez.
A fájások megindulásával elkezdődtek az előkészületek a szülésre: az asszony megmosakodott, tiszta inget vett fel, a nőrokonok előkészítették a szülőágyat, befűtötték a házat, vizet melegítettek, a család egyik tagját elküldték a bábáért. A szülésnél a bábán kívül jelen lehetett még a menyecske anyja, ha egy fedél alatt laktak, akkor az anyósa is, illetve néhány idősebb nőrokon, esetleg szomszédasszony. Amikor elkezdődtek a fájások, a szülő nő ruházatán minden gombot, övet kioldottak, hogy a szülést semmilyen szorító érzés ne akadályozza.
Vajúdás közben az asszonynak azt tanácsolták, ameddig tud, járkáljon, sétáljon a szobában, mert így könnyebben kinyílik a méh. A vajúdás megkönnyítése céljából még a két világháború között is általánosan elterjedt volt a gőzölés, füstölés vagy a meleg ülőfürdő alkalmazása. A fájdalmak enyhítésére különböző főzeteket, oldatokat, sőt nem ritkán pálinkát vagy bort adtak a vajúdó asszonynak. Az erős, görcsös fájdalmak enyhítésére meleg borogatást tettek a nő hasára, és gyakori volt, hogy a bába az asszony hátát, keresztcsontját kenegette, masszírozta.
Egyes vidékeken úgy tartották, nem jó mechanikus beavatkozásokkal siettetni a szülést, más területeken pedig kifejezetten kívánatosnak tartottak a kitolás megindításához bizonyos fizikai behatásokat, például a nő hasát erősen masszírozták, nyomkodták, hogy a gyerek lejjebb menjen. Ha nem jól feküdt a magzat, akkor az asszonyt fektében, combjánál tartva, vagy hátulról a hóna alatt megemelve, háromszor jó erősen megrázták.
A 19. században még általános gyakorlat volt a földön szülés, régebben a csupasz szalmán, később már egy leterített rossz lepedőn. A másik gyakori módja a szülésnek az ülve szülés volt. Ilyenkor az asszony két, V alakban összetolt kisszékre ült, lábát felpolcolta, a segédkező asszonyok hátulról támogatták őt, míg a bába eléje térdelve várta az újszülöttet. Nehéz szülés esetén még az is előfordult, hogy a férj ölébe ültették az asszonyt, hogy segítsen feleségének a kitolási szakaszban. Vannak adatok térdeplő vagy álló helyzetben történő szülésre is. Az első esetben a szülő nő előre hajolva valamiben megkapaszkodott, a bába mögötte térdelve várta a gyermeket. Állva szülés esetében a vajúdó nő az ágy végébe vagy az ajtófélfába kapaszkodott, esetleg asszonytársai támogatták.
A fekve szülés a 20. században vált általánossá a képzett bábák tevékenysége nyomán. A múlt század közepétől egyre több faluban volt a pap előtt felesküdött bába, az 1870-es évektől pedig a fejlettebb, gazdagabb vidékeken megjelentek az ún. cédulás, azaz tisztiorvosi képzésben részesült, és az okleveles, azaz bábaképzőt végzett bábák. Az ország elzártabb, fejletlenebb régióiban azonban továbbra is csak gyakorlati tapasztalattal rendelkező parasztbábák működtek, akik a helyi hagyományoknak megfelelően vezették le a szülést.
A szüléshez, akárcsak a várandóság időszakához nagyon sok hiedelem, mágikus cselekedett kapcsolódott. A nehéz szülést természetfeletti eredetű ártalomnak tartották, ezért a legkülönbözőbb módokon igyekeztek az ártó hatalmakat távol tartani, illetve igyekeztek elkerülni, hogy a vajúdásról tudomást szerezzenek. Sok helyen bezárták az ajtót, ablakot, vagy tiltották, hogy az asszony kiabáljon, jajgasson. Általánosan ismert hiedelem volt, hogy a szülőágyba a férj egy ruhadarabját kellett tenni az ártó szellemek megtévesztésére. Gyakori volt, hogy fokhagymát, tömjént, imádságoskönyvet tettek a szülőágyba, kést, villát szúrtak az ágy alá, vagy az asszonyt meglocsolták szenteltvízzel, néha olvasót is a nyakába akasztottak, hogy távol tartsák a gonosz erőket. Ha a nehéz szülés mögött rontást sejtettek, elhívták a másik, mellőzött bábaasszonyt, hogy oldja fel a neki tulajdonított rontást. (Régen általánosan elterjedt hiedelem szerint a bábáknak természetfeletti erőt tulajdonítottak, akik egyaránt tudnak kötni és oldani.)
Hosszan elhúzódó vajúdás esetén a férj jelenlétének is pozitív hatást tulajdonítottak, mivel a férj hozta a feleségét ilyen állapotban, az ő segítségével meg is szabadulhatott tőle. Bizonyos esetekben elég volt egy-egy ruhadarab is, például a férje gatyájára állították a nehezen szülő nőt. Úgy vélték, segít az is, ha a férj háromszor keresztül lép a feleségén. A nehéz szülésen igyekeztek úgy is segíteni, hogy az asszony ruháján megoldották a csomókat, haját kibontották, kinyitottak minden zárat, ajtót a helyiségben. Könnyítő hatást tulajdonítottak annak is, ha vallásos szöveget helyeztek a nő hasára.
A gyermek világra jötte után a bába elvágta a köldökzsinórt, majd az újszülöttet takaróba bugyolálta be. Ezek után az asszony további ellátásával foglalkozott, és a méhlepény megszületését segítette, például az asszonnyal szűk nyakú üvegbe fújatott, vagy gőzölést, ülőfürdőt, borogatást alkalmazott.
A méhlepény számos mágikus cselekedet eszközéül szolgálhatott, például bedörzsölték az anya arcát, hogy elmúljanak a májfoltjai, vagy a csecsemő anyajegyeit hasonló célból. A méhlepényt általában elásták, például egy gyümölcsfa tövébe, így biztosítva annak termékenységét, vagy egy nehezen hozzáférhető helyre, hogy ne lehessen az anyát vagy az újszülöttet megrontani vele.
A szülés után fontosnak tartották, hogy a bába megkenje, masszírozással „helyre tegye” a méhet. Vászonnal szorosan bekötötték a nőt deréktól lefelé, vagy beborogatták, hogy ne maradjon nagy hasa.
Időközben rendben tették az ágyat, és köré erre a célra készült szúnyoghálót, cifra lepedőt tettek (Boldogasszony ágya). Ennek fontos rontáselhárító szerepet tulajdonítottak, hiszen mind az anya, mind az újszülött ki volt téve az ártó hatalmaknak. Más eszközökkel is igyekeztek a gonoszt távol tartani, például sót, kenyeret, fokhagymát, kakukkfüvet kötöttek a lepedő sarkába, tűt fűztek a vászonba. Katolikusoknál általános szokás volt, hogy imádságoskönyvet, tömjént, olvasót tettek az ágyba, illetve szentelt vízzel meghintették azt.
Pákay Viktória néprajzkutató
