A szülési fájdalom természete: hogyan válhat segítőnkké?

szülési fájdalom

Serdülőkoromban azt hittem, soha sem fogok szülni, mert nem tudom majd elviselni a fájdalmat. Hosszú út és sok testi és lelki gyötrelem vezetett addig, hogy a fájdalmakban barátot, sőt nagy tanítómestert lássak. Azóta három gyermeket is szültem, s egyiknél sem a fájdalom kellemetlensége, hanem segítő ereje vált átélhetővé számomra.

Nyugati, én-központú kultúránkban a fájdalom azonnali megszüntetésére törekszünk, pedig emberi mivoltunk, testtel és tudattal való létezésünk természete, hogy fájdalmat éljünk át. „Nincs idő a fájdalomra” mondja egy fájdalomcsillapító szert hirdető reklám. Hát mire kell az idő, ha nem a magunkkal és másokkal való együttlétre?

Valójában a szülés, menstruálás, betegségek, halál, és egyéb testi és lelki fájdalmakhoz való hozzáállásunk alapvetően meghatározza az élettel kapcsolatos elképzeléseinket és tapasztalási lehetőségeinket.

Mire jó a fájdalom átélése?

„A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő.
Párost kínt enyhíthet alázat.”
József Attila: Nagyon fáj

Mikor először kaptam egy meditációs tanítótól azt a feladatot, hogy próbáljak mozdulatlanul ülni egy órán keresztül, hamar rájöttem, hogy a testem tele van olyan rejtett kellemetlen érzésekkel, fájdalmakkal, amelyeket észre sem vettem, mert elfoglaltságommal, folyamatos valamit tevéssel ellepleztem azokat. Ekkor azonnal felkeltődtek az ellenséges érzéseim, indulatom és gyűlöletem a fájdalmak iránt. Először megpróbáltam, hogy nem veszek róluk tudomást és a gondolataimmal másfelé figyelek. De a fájdalmak még makacsabbak lettek. Kezdtem személyes sértésnek venni a jelenlétüket és arra gondoltam, hogy másoknak biztosan nincsenek ilyen pokoli fájdalmai. Görcsös igyekezetemben, hogy ne figyeljek a fájdalomra, még jobban felerősödött. Most már nemcsak a testem fájt, hanem az egész tudatom is ráerősített, duplán átélve a kellemetlen érzést.

Teljesen tehetetlennek éreztem magam. Azt hittem, hogy legyőztek és most már bármit megtennék, hogy megszűnjön ez a fájdalmas érzés.

De az instrukció az volt, hogy figyeld a fájdalmat. Amikor az érzés már elviselhetetlennek tűnt, valami történt bennem. Mintha egy hang belülről azt mondta volna:” Engedd el a haragodat, add meg magad!” Az énem megsemmisültem állt a fájdalom ereje előtt. Feladtam az ellenkezést, átadtam magam az érzéseknek és már nem jött elő a gyűlöletérzés. Csak figyeltem, jelen voltam a fájdalmakban és lassan, nagyon lassan megértettem, hogy a fájdalom valami olyat mutatott nekem, amit semmi más nem volt képes elérni nálam.

Kitágította tudatomat, alázatra intett és megértettem, hogy a fájdalom minden ember közös hagyatéka. Emberi mivoltunk része. A tudatom nyugodttá vált, az ellenséges érzések helyett a többi emberrel való sorsközösség érzése és az együttérzés jelent meg bennem. Magammal szemben pedig egyre nagyobb erőt kezdtem érezni és rájöttem, hogy magam elől, a fájdalmak elől nem lehet megszöknöm. Miután sikerült a fájdalmakat elfogadnom, már nem telepedett a testi fájdalomra a lelki nyomor. A fájdalomérzés feltárulhatott a maga valójában, kiderült, hogy csak érzésekből áll, hol forróságból, hol szúrásból vagy remegésből, zsibbadásból. Egyre érdekesebbé vált és minél többet figyeltem ellenérzések nélkül, annál nagyobb kedvet éreztem a különböző fájdalmak megismerésére. Érdekessé váltak. De ami a legjobb volt ebben a kutatásban, hogy nem éreztem már magam a fájdalom által manipulálhatónak, nem akartam megváltoztatni vagy eltűntetni.

A fájdalom megjelenése azóta mindig valami üzenetet hordoz a számomra. Valamit, amire a szervezetnek szüksége van, figyelmeztet, hogy változás áll be a testemben vagy a hangulatomban. A fájdalom megjelenése nagyon jól megtanított, hogy a gondolataimból kiszállva a jelenre figyeljek.

Ezen tapasztalatok után érdeklődve vártam, hogy a szülés alatt milyen fájdalmak fognak megjelenni. Vártam, hogy megfigyelhessem, milyen hatást gyakorolnak a tudatomra és figyeltem a keletkezésüket és elmúlásukat. Nem volt könnyű, mert ehhez hasonló intenzitású fájdalmakat az ember csak nagyon ritkán vagy soha sem tapasztalhat meg. De nem gyűlöltem őket, nem görcsöltem miattuk, hanem a fájdalom jelentkezése közben azt éreztem, hogy hányan szenvednek a világban testi és lelki szenvedéseket átélve és értük ajánlottam fel a fájdalmaimat. Hogy ők is könnyebben el tudják viselni a szenvedést és ez ne elszigetelődéshez és önzéshez vezesse őket, hanem az együttérzés megjelenéséhez. Ahhoz, hogy megértsük, mindannyian, – akik emberként születtünk meg – fájunk és szenvedünk valamilyen módon.

Ráadásul a fájdalom elfogadása nélkül semminek nem lenne akkora értéke. A fájdalom érzés szükségszerű a vajúdás idején a méhszáj eltűnéséhez, hiszen ekkor tud a baba elindulni a külvilág felé. Ugyancsak ez a fájdalom szabadítja fel az agyban azokat a hormonokat, amelyek a babában és az anyában extatikus boldogságérzést okoznak és ezen keresztül erősíti a két lény egymáshoz tartozásának érzését. Íly módon fájdalomérzés nélkül a kapcsolódás sem lesz olyan erős.

Ha képesek vagyunk a fájdalommal együtt lenni, hullámait a vajúdás alatt magunkkal áramoltatni, a szülés óriási erősforrásunkká válik a későbbi életünkben.

Folytatjuk.

Dobos Andrea Beáta, várandósság alatti lelki tanácsadás | Kérdezz-felelk>>

Irodalom: Michel Odent: A szeretet tudományosítás. Napvilág Születésház Bt. 2003.

Tóth Andrea Beáta vagyok, pszichopedagógus és iskolafejlesztő, meditációs és relaxációs tanár, szimbólum és transzlégzés terapeuta. A meditáció, mint életmód és a transzgyakorlatok segítségével célommá vált a szülésre felkészítés, a várandósság és szülés minőségének javítása és a női létezés minél teljesebb átélésének kibontakoztatása.
Előző cikkTóth Andrea Beáta, várandósság, szülés, családtervezés
Következő cikkGyermekkori láb- és bokaproblémák felismerése

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..