Átalakul a napközbeni gyermekellátás 3. rész – Családi bölcsőde szerepe

2 éves kisfiú a bölcsiben

Minden szülőnek biztosítani kell, hogy gyermeke bölcsődei ellátásban részesülhessen! A gyermekvédelmi törvény módosításának köszönhetően – bizonyos feltételek teljesülése mellett -, minden településnek biztosítani kell bölcsődei ellátást nyújtó intézmények működését.

Családi napközi = családi bölcsőde?

2017. augusztus végéig döntöttek a családi napközi szolgáltatók, hogy januártól milyen ellátási formát választanak. Az ellátást igénybe vevő szülők a döntésről tájékoztatást kaptak, s arról is, hogy a januári változások mennyiben érintik az igénybe vétel lehetőségét. Előző cikkünkben említettük, hogy a napközbeni gyermekfelügyeletté váló szolgáltatásban továbbra is 20 hetestől 14 éves korú az ellátható korosztály, a magántanulók, a délutáni iskolai időszak alól és az óvodai nevelés alól felmentett gyermekek, az őszi és nyári szünetben ellátást igénylők továbbra is kérhetik a szolgáltatás igénybe vételét, ebben a formában a legnagyobb változás, hogy a költségvetésből közvetlenül a feladat ellátásáért járó támogatás megszűnik.

Azok a fenntartók, akik eddig is állami finanszírozásban részesültek, jövő évtől akkor maradhatnak benne a központi költségvetés által finanszírozott körben, ha a bölcsődei ellátások – hagyományos bölcsőde, a mini bölcsőde, a munkahelyi bölcsőde és a családi bölcsőde – valamelyikét választották. Így a családi napközik közül sokan lemondtak arról, hogy alapellátásban a bölcsődei ellátásra jogosult gyermekeknél idősebbeket is fogadják és a bölcsődei ellátások valamelyikét választották.

Az államilag támogatott alaptevékenység keretében legfeljebb a három éves kort augusztus 31-ig betöltő gyermekek gondozhatók valamennyi bölcsődei ellátási formában, kivéve ha orvosi javasolja, hogy még ne menjenek óvodába.

Ha van igény a szülők részéről – az óvodai nevelés alól felmentett gyermekek szülei, a gyermekükkel otthon maradó szülők – hogy rendszeresen, vagy szükség esetén segítséget kapjanak a gyermekek ellátásában – és van kapacitása a működtetőnek, akkor alaptevékenysége mellett különszolgáltatásként – központi költségvetési normatíva nélkül – játszócsoportot, szabad férőhelyen vagy külön csoportban időszakos gyermekfelügyeletet biztosíthat az alaptevékenységgel megegyező személyi és tárgyi feltételekkel. A szolgáltatások a gyermekek hat éves koruk betöltéséig vehetik igénybe valamennyi bölcsődei formában.

A szülőknek is van beleszólásuk!

Nagy változás a szabályozásban, hogy a jövőben az az önkormányzat, amelyik nem biztosít bölcsődei ellátást,a 15/1998-as miniszteri rendelet 34.§-ában feladatul kapta, hogy minden év március 1-jéig a helyben szokásos módon felhívást tegyen közzé arról, hogy a szülő vagy más törvényes képviselő április 15-éig jelezheti a települési önkormányzat felé a bölcsődei ellátás biztosítása iránti igényét, és minden év március 31-éig vizsgálja meg, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adott év január 1-jei adatai alapján a település 3 év alatti lakosainak száma meghaladja-e a negyven főt.

Eddig a gyermekvédelmi törvény a tízezer lakosú településen tette kötelezővé a bölcsődei ellátás biztosítását. Ez egészült ki azzal, hogy ha a bölcsődei ellátásra az adott településen legalább öt gyermek tekintetében igény jelentkezik, vagy a település – jogszabályban meghatározottak szerint megállapított – 3 év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt, a települési önkormányzat köteles gondoskodni a gyermekek bölcsődei ellátásáról a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények (hagyományos bölcsőde, mini bölcsőde), szolgáltatások (családi bölcsőde) bármelyik formájának biztosításával, önállóan, társulásban vagy ellátási szerződés útján.

A miniszteri rendelet teljesítésére az önkormányzatok 2017. január 1-től kötelezettek, a kötelező bölcsődei ellátás biztosítására a törvény 2018.december 31-ig biztosít felkészülési időt. A KSH adatai szerint jelenleg bölcsőde az országban 640, óvoda-bölcsőde 176 településen működött. Családi napközi szolgáltatás (ebben az ellátásban a bölcsődés korú gyermekek száma már 2015-ben 85%-os volt) 425 településen volt elérhető, a szolgáltatóknak mindössze 12 %-a önkormányzati fenntartó.

Az átfedéseket is figyelembe véve (sok településen bölcsőde és családi napközi is működik) a törvény módosítása több mint 2000 tízezer lakosnál kisebb lélekszámú településen élő családot érint! Két éven belül az itt élő három év alatti gyermekek számának figyelembe vételével több száz önkormányzat dönt arról, hogy milyen bölcsődei formában gondoskodik az ellátásra igényt tartó családok gyermekeinek napközbeni ellátásáról.

Három lehetséges megoldás közül választhat a képviselő-testület:

  • önállóan hozza létre a bölcsődei ellátási formát
  • közösen társulásban más önkormányzatokkal
  • ellátási szerződést köt a kötelező feladat teljesítésére már működő fenntartókkal

A kétéves felkészülési idő mellett az uniós források egy részét is a bölcsődei ellátások kialakítására, átalakítására lehet igénybe venni. Családi bölcsődék, óvoda-bölcsődék átalakítására illetve új bölcsődék, mini bölcsődék és családi bölcsődék létrehozására kérhető támogatás. Az első pályázatok beadása már megtörtént az elbírálás folyamatban van. Most van folyamatban az újabb pályázat társadalmi egyeztetése, „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” felhívás tervezetéhez lehet javaslatokat tenni.

Bár a jogszabály az igénylésre csak márciusban kötelezi az önkormányzatokat, sok helyen már most elkezdték a felkészülést, pályáztak vagy pályáznak a szolgáltatások beindítására. Nagyon érezhető, hogy ott a legaktívabb ez a tevékenység, ahol fontosnak tartják, hogy a helyi családok érezzék , a kistelepülésen önkormányzati akarattal s támogatással elérhetőekké kívánják tenni azokat a segítő szolgáltatásokat, melyek a gyermekek nevelése terén szinte nélkülözhetetlenek és lehetőség híján óriási terhet jelentettek eddig.

Az új bölcsődei szolgáltatások közül legnagyobb számban a családi bölcsőde tud beindulni januárban. Ez annak köszönhető, hogy a működtetéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételek szinte megegyeznek a jelenlegi családi napközi elvárásaival, így a legtöbb családi napközis – a normatívás és azoknak a családi napköziknek nagy része, akik ugyan nem vettek igénybe állami támogatást, de bölcsődés korú gyermekekkel foglalkoznak – januártól családi bölcsődeként folytatja.

  • A családi bölcsőde miben tér el a családi napközitől?
  • Miben más mint a bölcsőde, mini bölcsőde?
  • Miért éri meg munkahelyi bölcsődét létrehozni, igénybe venni?

Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a sorozat további részeiben.

fotó: pixabay.com
hirdetés
2001. évtől foglalkozom családi napközi szolgáltatással, munkám során, a Fehér Kereszt Közhasznú Egyesületnél ügyvezetőként a családi napközi és helyettes szülői hálózatban a családi napközi gondozók és helyettes szülők tevékenységét segítő szakmai tanácsadás. Családi bölcsőde, napközbeni gyermekfelügyelet témákban szívesen válaszolok kérdéseitekre.
Előző cikk10 kérdés a várandósság alatti alkoholfogyasztásról, amikre mindig is tudni akartad a választ
Következő cikkA beszéd fejlődése az első évben

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .