A beszédfejlődés hosszadalmas, kisebb-nagyobb vargabetűkkel tarkított és sok szinten zajló folyamat, ezért nem árt tudni, hogyan segíthetjük csemeténket ezen a rögös úton.
Sajátos jelrendszer
Mi a magyarázata, hogy az édesanyák kisbabájuk sírása alapján pontosan tudják, mi a teendő: etetni, pelenkázni vagy ringatni kell, holott a kívülálló számára egyáltalán nem érezhető a különbség. A csecsemők differenciálatlan sírással érkeznek a világra, a következő hetekben azonban saját nyelvezetet alakítanak ki, eltérő sírást alkalmazva az éhség, a fájdalom és a fáradtság kifejezésére. Az anyával szimbiózisban eltöltött kilenc hónap után ebben az időszakban dolgozzák fel az új helyzetet és hangolódnak egymásra, kettejük kommunikációja pedig tökéletesen zárt rendszert alkot, vagyis csak az anya tudja értelmezni a kicsi különböző hangjait, a pici viszont egyedül a mamája hangját ismeri fel. A baba beszédfejlődése érdekében ekkor kell megtennünk az első határozott lépéseket. Ügyeljünk arra, hogy
a babával beszéd közben mindig tartsuk a szemkontaktust és a szánk sohase maradjon takarásban. A gyermeknek nagyon fontos információt ad, ha látja, hogy hangadás közben hogyan mozog a két ajkunk, ő ugyanis a beszédet utánzással tanulja.
Ha az apróság háttal van nekünk a babakocsiban és forgalmi zajban utazunk vele, hiába szavaljuk a mondókákat egymás után, a füléhez csak torzult hangok jutnak el és ezek tévesen rögzülhetnek. Olyankor inkább várjuk ki a megfelelő alkalmat, amikor szemtől szemben láthatjuk egymást és a kommunikációnkat nem zavarja semmi.
Amikor már azt gondoljuk, hogy otthonosan mozgunk a gyermekünkkel kommunikálás terén, a kicsi 6 hetes kora körül módszert vált és gőgicsélni kezd, hangkezdeményeket próbálgat. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a gügyögést kiiktassuk a repertoárból, ezzel ugyanis egyáltalán nem segítjük gyermekünk fejlődését, sőt, megágyazunk későbbi beszédhibáknak. Már csak azért is érdemes vigyázni a szánkra, mert a kicsi ilyenkor még a világ összes nyelvének valamennyi létező hangját tudja képezni. Ez a hatalmas készlet féléves korra szűkül le az anyanyelv hangjaira.
Kitárul a világ
Három hónaposan robbanásszerűen beindul a fejlődés és ettől kezdve nincs megállás. Babánk először gagyogni kezd, olyan hangkapcsolatokat hoz létre, amelyek később a szókezdeményeket adják, majd négy hónaposan rálép a beszédértés útjára, ahonnan már egyenes út vezet a beszédig. A kicsik általában egyéves koruk körül ejtik ki életük első rövid, két ajakkal képezhető szavait. Indul a mama, papa, baba és társai, ezzel egy időben pedig kitárul a világ, amely tele van felfedezésre váró csodákkal. A kisgyerekek számára ekkor nő meg minden egyes szó és mondat, a mondókák és dalok jelentősége.
Már kis gyanú esetén is érdemes utánajárni, hogy gyermekünk jól hall-e, ha ugyanis nem képes megkülönböztetni a hozzá intézett szavakat, akkor később gondjai lehetnek mondanivalója megfogalmazásával. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, de akár egy enyhébb fülgyulladás vagy elhúzódó nátha is módosíthat a halláson. Ilyenkor általában a sziszegő (sz, z, c) és a susogó (s, zs, cs) hangokkal gyűlik meg a csemete baja, mivel ezeket magasabb frekvencián képezzük.
Az első rövidebb mondatot a gyerekek két, két és fél éves koruk körül mondják ki, legtöbben ekkor még toldalékok nélkül. Ilyenkor a csemeték könnyen ráérezhetnek a „szövegelés” ízére, számos „aranyköpés”, aranyos és vicces sztori időszaka ez.
A felmérések szerint kommunikációs téren a lányok hamarabb érnek, négyéves korára azonban minden egészséges gyermek nemtől függetlenül nyelvtanilag helyesen és bő szókinccsel beszél. Igaz, ilyenkor még meggyűlhet a csemeték baja az „r”-ek ropogtatásával.
Mégsem olyan egyszerű…
A gyerekek kommunikációs fejlődése több menetben, több szinten történik és messze túlmutat a szavak és a nyelvtan elsajátításán. A kicsikben először összekapcsolódik az anya beszéde és jelenléte, a kettő együtt adja meg biztonságérzetét és ebben az időszakban alapozódik meg kettejük között a bizalmas és bensőséges viszony, mely aztán egész életükre kihat. Míg baba- és kisgyermekkorban az érintés, az ölelések kiemelten fontosak, kamaszkorra a beszéd és beszélgetés válik a fő kötőanyaggá a családtagok között. Ez a csatorna azonban csak akkor épül ki, ha az anya szavai és tettei harmóniában állnak, vagyis a közlés tartalma minden szinten azonos.
Ha az anya azt mondja kisgyerekének, hogy szereti, de közben nem támasztja ezt alá tetteivel, ingerült és ideges vele, a szavak és a tettek között feszülő ellentéttel a gyerek nem tud mit kezdeni, összezavarodik,
ugyanakkor a gesztusokon és az érintésen keresztül tökéletesen érzékeli az édesanya valódi érzéseit. Ugyanígy nem érti a gyerek azt sem, amikor a szülei egy távoli rokon érkezésekor arra kérik, hogy puszilja meg a számára idegen személyt. Miért kellene neki egy olyan ember felé szeretetet kinyilvánítani, akit nem is ismer, sőt, metakommunikációjuk alapján szülei sem kedvelnek? Kutatások szerint, az ilyen ellentétes kommunikációhoz szoktatott gyermek felnőtt korában bizonytalanul értelmezi mások reakcióit, ami jelentősen megnehezíti a társas kapcsolatok és a párkapcsolat kialakítását is.
Mondd ki!
A beszéd elsajátításával a gyermek képessé válik a külvilághoz való kapcsolódásra, ám nem mindegy, hogy ez hogyan történik! Ennek módja megint főként rajtunk, szülőkön múlik. A szakemberek szerint a gyerek nemcsak a verbális kommunikáció mechanizmusát tanulja el az anyjától, hanem azt a módszert is, ahogyan az anya a saját belső világát kezeli, ahogy szavakba önti és a külvilág előtt kinyilvánítja érzéseit. Az a kisgyerek, aki megszokta, hogy a családtagok érdemben foglalkoznak saját és egymás lelki életének történéseivel és ezekről beszélgetnek is, könnyebben és jóval korábban megtanulják szavakba önteni érzéseiket. A legtöbb, amit gyermekünk adhatunk, ha megpróbáljuk rászoktatni, hogy a különféle helyzetekben nézzen önmagába és érzéseit, gondolatait bátran mondja ki, ossza meg a normális esetben kíváncsi, nyitott és szeretettel hallgató környezetével. Persze ehhez olykor az is hozzátartozik, ha a csemete nekünk nem tetsző dolgokat mond ki, ám ez bizonyos mértékig teljesen természetes és megakadályozza, hogy frusztrációi belül ragadva még nagyobbá duzzadjanak. A düh, harag, szomorúság, csalódottság természetes érzések és nem jelentik azt, hogy a gyerek ne szeretné a hozzátartozóit. Fontos, hogy ezt ő is megértse.
A másik lényeges dolog, hogy a gyermek kommunikációját soha ne lefojtsuk, hanem inkább beszélgessünk vele, még akkor is, ha az néha kellemetlen. Ha fél valamitől, igenis beszéljünk róla, próbáljuk kihozni belőle, mi félelme alapja. Ugyanez igaz arra is, ha valamit vagy valakit nem szeret pl. nem szeret óvodába járni. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy keveset vagyunk együtt, ezért tiltakozik az óvoda ellen, de erről muszáj beszélni!
Már óvodás korban megfigyelhetjük, ki milyen kommunikációs közegből érkezett. Van, aki már ötévesen remekel az ember-ember közti kommunikációban, választékosan beszél, ugyanakkor érzelmileg telített, feszült helyzetekben hisztériás rohamot kap, míg mások egyszerűbben beszélnek, képesek kifejezni belső történéseiket, még akkor is, ha negatív érzelmekről, haragról, dühről van szó. Nekik az érzelmi intelligenciájuk fejlettebb.
Ha érzelmileg kiegyensúlyozott, belső világával békében élő gyermeket szeretnénk nevelni, legelső dolgunk, hogy önmagunkban tegyünk rendet, mert a szülő olyan, mint egy tükör, gyermekében előbb-utóbb saját magát látja meg.
Ha gond van…
Egyre több kisgyereknél jelentkezik a szelektív mutizmus, amely egy ellentmondásos állapot: miközben otthon be nem áll a csemete szája, nyitott és jókedvű, addig közösségbe kerülve hirtelen bezárkózik és nem hajlandó megszólalni, még akkor sem, ha nagyon muszáj lenne. Sajnos ilyenkor nem arról van szó, hogy a gyerek nem akar idegenekkel szóba elegyedni, egyszerűen nem tud. Pedig sokan azt gondolják, hogy az ilyen gyerek csupán makacs és csak a figyelmet keresi, amikor visszautasítja, hogy beszéljen. A szakemberek szerint
a szelektív mutizmus a szociális fóbia egy enyhébb változata, szorongásos zavar. Általában három éves kor körül jelentkezik, amikor a gyerek először kerül közösségbe és már fontos lenne, hogy másokkal kommunikáljon. Sok esetben valamilyen beszédhiba áll a hátterében,
amely miatt a gyerek fél megszólalni és bár nem genetikai eredetű betegség, gyakran a szülők is hasonló problémával küzdöttek, így valószínűleg egyfajta családi minta, öröklött érzékenység is állhat a háttérben. Az esetek nagy százalékában pedig az anya gyermekhez fűződő túlzott kötődése vagy régebbi esemény miatti lelkiismeret furdalása és kompenzálása vezethet ilyen problémákhoz. Réka, a négyéves Sári édesanyja például lelkiismeret furdalást érzett kislányával szemben, amiért majdnem elvetette. „A tizenkettedik heti ultrahang problémát mutatott és felmerült az abortusz valamint annak a lehetősége is, hogy a baba esetleg halva születik. Ennek fényében végigrettegtem a terhességet és csak akkor tudtam megkönnyebbülni, amikor Sári egészségesen megszületett”– meséli Réka, aki egy terápiás módszer segítségével győzte le önmagában a rossz érzéseket és segítette ezzel gyermeke kinyílását a külvilág felé.
