Nagy pillanat a család életében, amikor a kisgyermek óvodába kezd járni. Számtalan kérdés kavarog a szülőben már az óvoda kiválasztásakor is. Esetleg gyötri a kétség, hogy vajon a választás a megfelelő intézményre esett-e.
Sokan nem is csak intézményt választanak, hanem azt is megnézik, hogy ki az az óvónő, aki megfelelő lenne a gyermek habitusának, illetve ki az a személy, akire rá merik bízni szemük fényét. Nem is olyan egyszerű dolog ez, hiszen sok szempontot kell figyelembe venni, és nem csak a gyermekről, hanem a szülőről is szól.
Elérkezett az első nap az oviban
Ha már megvan a kiszemelt ovi, sikerült is bejuttatni a gyermeket, eljön a nagy nap, és el kell tudnunk engedni őt, bízva abban, hogy jó helyen, jó kezekben van, és minden rendben lesz.
Az eseményhez való hozzáállásunk már az ovi küszöbének átlépése előtt rendkívül fontos, hiszen gyermekünk tökéletesen leveszi a reakcióinkból, az arckifejezésünkből, a hangleejtésünkből, hogy mit is gondolunk az egészről. Veszélynek tituláljuk, vagy egy izgalmas kalandnak, ami hasznára válik számára és a szülő számára is.
Ha a beszoktatás nehezen megy, mert a bizonytalanságérzet eluralkodik a szereplőkön, akkor érdemes türelemmel, és segítő hozzáállással megkeresi az indokot, és a gyermekhez mérten, rászabottan eloszlatni a kétségeket. Elképzelhető, hogy egy „Ferike is jár oviba, én is jártam, mindenki kibírja, kibírod te is!” vezénylés nem lesz elég.
Hogyan kezeljük belső kérdőjeleinket az elváláskor?
Hiszem, hogy amikor a gyermek „hisztizik”, az nem azt jelenti, hogy a gyermek szándékosan ki akar babrálni velünk, vagy önmagával. Jelez nekünk valamit, fájdalmát, félelmét, hiányát; próbálja megoldani az általa leghamarabb előhívható eszközzel. Éppen ezért úgy gondolom, hogy érdemes megnézni a kétségeit, megtalálni az érzéseinek az okát, és annak megfelelően kínálni számára megoldást.
Előfordul, hogy amikor a gyermeket elviszik pszichológushoz, a szakember a szülőkön keresztül kezeli őt. Érdemes ezt a fonalat továbbvinni az elváláskor jelentkező sírásnál, a ragaszkodás, a félelem oldásakor.
A beszoktatáskori nehézségekről
Ha az anyuka, aki referencia személy a gyermek életében, retteg az elválástól, akkor miből érezné a gyermek azt, hogy az oviban, suliban jó helyen lesz? Hiszen van, amit ő nem tud, de a nagy, erős, mindent tudó Anya igen. És ő retteg, bizonytalan, kétségek gyötrik.
Ha magunkra ismerünk ebben az Anya karakterben, akkor javaslom, hogy vizsgáljuk meg a reakciónkat.
Mi az, amit a mi múltunkból tolunk át akaratlanul a gyermekre, és ő nem érzi biztonságosnak, hogy bennünket útnak engedjen, és jó szívvel ott maradjon a pajtásai között?
Segítő kérdések:
- Mit gondolok az óvodába járásról?
- Mit közvetítek a gyerek felé?
- Miket hallhat, láthat a megnyilvánulásimból, amikor azt hiszem, hogy nem is figyel engem?
- Mit gondolok erről az óvó néniről? Bízom benne?
- Mit gondolok a gyerekemről? Bízom benne, hogy megoldja a felmerülő nehézségeit?
- Milyen érzéseim vannak, ha a saját óvodás időszakomra gondolok? Félelem vagy izgatottság jelentkezik nálam?
- Attól félek, ami velem történt gyermekkoromban, vagy valami olyantól szorongok, ami még meg sem történt?
- El merem engedni a gyermekem kezét?
- Önös érdekből fogom őt vissza, azért, hogy az én bizonytalanságomra támaszként szolgáljon?
- Mit gondolok az anyaságomról? Magamról az anyaság tükrében?
- Milyen érzéseim, gondolataim vannak arról, hogy míg a gyermek oviba, suliba jár, addig az anyaszerep helyett önmagamra fordítom a figyelmet, és nem, mint anya, hanem mint nő kell megtalálni önmagam?
