Témakörök:
gyermeknevelés, gyermek fejlődés, családi kapcsolatok, párkapcsolatok
Szakértőnk 2016. február elejétől kisbabájával szülési szabadságát tölti. Kérünk benneteket, hogy e-mail címére ne küldjetek kérdéseket, mert jelenleg – idő hiányában – még nem tudja azokat megválaszolni!
Visszatérését jelezni fogjuk felétek.
2001-ben végeztem a kolozsvári „Babeş – Bolyai” Tudományegyetem pszichológia szakán. Szakmai továbbképzéseim különböző, de számomra egyaránt kedves irányvonalakat követtek: a pszichodrámát, a családterápiát, és az autogén tréninget. Mesteri fokozatot iskolapszichológiából szereztem.
Iskolapszichológusként, majd gyermekvédelmis szakemberként dolgoztam. Ez utóbbi területen hatáskörömbe tartozott az örökbefogadó családokkal, valamint a hivatásos nevelőszülőkkel, és családjaikkal való munka. Önkéntesként együttműködtem anyásközpontban élő anyákkal és gyerekeikkel. Munkám során lehetőségem volt megismerni a család különböző formáit, problematikájának széles skáláját.
Jelen élethelyzetem – főállású feleségként kísérem férjemet, jelenleg Németországban élünk – egy időre lehetetlenné teszi hivatásom gyakorlását hagyományos keretek közt. Hasonlóképp lehetetlenné válik a pszichodrámás tevékenységem.
A Babafalva szakértői oldala viszont lehetővé teszi, hogy tudásomat, tapasztalataimat latba vetve hatékonyan együtt gondolkodhassunk a párokat, családokat érintő különböző kérdésekben, problémákban, ami természetesen magában foglalja a családok legnagyobb öröm-, de olykor legnagyobb problémaforrását, a gyerekeket érintő gondokat is. Ezekkel kapcsolatosan érdeklődéssel várom kérdéseiteket.
Kérdezni a HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ mezőben tudsz és a választ is itt találod majd meg. Kérlek, tekerj egy kicsit lefelé.
Kedves Réka!
Hisztikezeléssel kapcsolatban kérek segítséget. Kislányom decemberben lesz 3 éves. Több mint fél éve megy a harc, azt hiszem, egy rendkívül erős akaratú gyerek. Nem hat a következetesség. Egyáltalán nem. Sokszor megkapom nagyszülőktől, hogy szigorú vagyok a kislányommal. Kiskora óta próbálom következetesen nevelni. Egy nagyon okos, kommunikatív, könnyen barátkozó, extrovertált gyerek, oviba is szeret járni. Ő az a fajta – és ezt szépen el is mondja -, hogy oviban nagyon jól viselkedik, szeret ott lenni, sosem hisztizik, mert tudja, hogy az óvónénik annak nem őrülnek. De otthon szeret és akar hisztizni, mert neki az jó. Értem is ezt az egyszerű levezetést, tudom, hogy valahogy ki kell, hogy jöjjön rajta a feszültség. De úgy érzem, több, mint fél éve, állandó harc az életünk és nem javul a helyzet. Volt, hogy már napi harminc hisztinél jártunk, mert semmit, de tényleg semmit nem úgy akart csinálni, ahogy én. Rengeteg dologban adok neki választási lehetőséget (reggeli, ruhaválasztás, cipőválasztás, milyen játékot vigyünk, milyen csat legyen a hajában). Mégis, ha ő valamit kigondol a kis fejében, és az nem úgy történik, akkor tombol. Ugrál, kiabál, visít, csapkod a levegőben hosszú percekig. Lehet, hogy nem kéne, de én meg magára hagyom és mondom, hogy szóljon, ha befejezte, mert nem vagyok a verés híve, de ilyenkor engem is szörnyen felhúz és inkább kimegyek. Hiába üvölti ki magát, megölelem, mondom, hogy minden rendben, akkor is szeretem, elmondom, mi lenne a helyes viselkedés, 2 perc múlva újra kezdi egy teljesen más dolog miatt. Olyan dolgokról beszélek, amiket már 500-szor elmagyaráztam, de mégse akarja megérteni pl. miért nem tekerjük le a wc papírt teljesen minden alkalommal, hogy utána a gurigával játszhasson. Apró dolgok, de sokszor már azt látom, hogy mintha direkt keresné, min hisztizhet. Minden pszichológus hangoztatja következetesség terén a „ha…akkor…” jellegű közlést és annak betartását. Ez nálunk két hétig működött nagyjából. Azóta inkább nem néz este mesét, inkább nem hoz játékot magával, inkább belemegy a „büntibe”, de csak azért se csinálja, amit kellene. Nem gondolom, hogy a figyelmünkért küzdene így, nem volt bölcsis, én rengeteget foglalkozom vele, most se ottalvós az oviban és úgy gondolom, kell is neki ez a fajta biztonság, hogy hazajöjjön ebéd után, mert nagyon igényli a testközelséget. Délután összebújunk, együtt nézzük a mesét (szigorúan ölből és a kezemet fogva, mert neki csak úgy jó), a lakásban is sokszor kézen fogva akar közlekedni. Sokszor olyan érzésem van, mintha szeretethiánya lenne, pedig ennél többet már lehetetlenség vele együtt lenni. 1,5 éves koráig szoptattam, hordoztam, mondókáztunk, én úgy érzem mindent megteszek, de mintha sosem lenne elég. Másrészről ha pedig el kell válnunk oviban vagy nagyszülőnél hagynám, boldogan válik el, sosem sír. Fogalmam sincs, mit csinálok rosszul, de valamit biztosan, mert az én következetesen nevelt gyerekem pontosan ugyanúgy rengeteget hisztizik, mint akit kényeztetnek. Épp ezért lelkiismeret furdalásom is van, mert míg tőlem a szigort kapja, más szülő közben kényezteti és pontosan ugyanaz a végkimenetel.
Kedves Kitti!
Elnézést a megkésett válaszért! Talán már túl vannak a problémán, nem is aktuális a kérdése.
A leírtak alapján mégis az az érzésem van, hogy kislánya még több figyelemért, netán szeretetért küzd. Vannak gyerekek „extra” igényekkel, a viselkedésük kudarca nem minden esetben és nem kizárólag csak a szülő nevelési hibáját tükrözi.
Ha netán még mindig fennáll a probléma, pár napig próbálják ki a lehetetlennek tűnő még több figyelem – még több szeretet kombinációt. El tudom képzelni, hogy meglepő eredményt érnek el vele.
A nagyszülőknél alvást pedig ne most erőltessék. Higgye el ennek is eljön hamarosan az ideje.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Kisfiammal kapcsolatban fordulok önhöz. Nem nagy probléma, de engem foglalkoztat. Kisfiam 16 hónapos, mozgásfejlődésében megkésett, de már jó ütemben fejlődik, szépen halad a mozgása. Babakorában nagyon „jó” kisbaba volt, szépen eljátszott magában is, evett, aludt, nem volt sírós, leszámítva a hasfájós időszakot. Aztán egyszer csak elkezdett eléggé anyás lenni, sírt, ha nem voltam közvetlen mellette, általában a testkontaktust igényelte, amit szinte kivétel nélkül mindig kielégítettem. Ez lassan elmaradt, azért még előfordul. Viszont ami egy kicsit aggaszt, hogy mostanában elég sokszor agresszív megnyilvánulásai vannak. Játék közben minden előzmény nélkül elkezd kiabálni, eldobálja a játékokat, vagy éppen csapkod, cibálja a ruhámat, szopizás közben belemar az arcomba. Nem tudom, hogy mi okozza ezeket a megnyilvánulásait, és azt sem, hogy hogyan kéne kezelni, ha egyáltalán kell. Adódhat ez az idegrendszer éretlenségéből? Mivel tudnám hamar átsegíteni ezen az időszakon?
Válaszát előre is köszönöm. 🙂
Kedves Rami!
Írja, hogy a kisfia mozgásfejlődése megkésett. Ezt egy diagnózisra alapozza? Jártak, járnak fejlesztésre? Mire?
A leírt magatartás változás hátterében sok minden állhat – igen, akár idegrendszeri éretlenség is -, viszont ha járnak a megfelelő fejlesztésre ezen is fog segíteni. Ezen kívül okozhatja esetleg a gyermek adott helyzetben megélt frusztrációja, határainak próbálgatása is. Látatlanban nem szeretnék és nem is tudok véleményt mondani, így csak találgatni lehet.
Amennyiben járnak fejlesztésre legközelebb számoljon be erről is a konduktornak, kérjen tőle véleményt, tanácsot. Ha meg nem, vigye el a kicsit egy szakemberhez felmérésre, tanácsadásra. Sokat tudnak segíteni ilyen helyzetben a jó szakemberek.
Ha minden szervi ok ki van zárva, akkor csak ügyesen terelgetni kell a kicsit, elsimogatni a kezét az adott mozdulatról/ból, elterelni a figyelmét valami számára érdekessel, izgalmassal.
Minden jót,
Réka
Kedves Csősz Réka!
Tőlem az ovónéni kérte, hogy vigyük el a kisfiunkat nevelési tanácsadóhoz. Most 6 éves, nagycsoportos. És rendkívül érzékeny. Szeret oviba járni, de ha valami változás van sír. Kifejtem: 1. eset: Nemrég elkezdtünk logopédushoz járni és olyankor keddenként később megy oviba (reggel 8kor logopédus utána ovi), olyankor már sír, ha ott kell maradni az óvodába. Állítása szerint hiányzunk neki. Előtte a logopédusnál nincs gond. Máskor is szívesen megy havi 20 nap csak 5x sír kb.És attól fél, hogy nem megyek érte időben pedig igen, csak 2 x késtem el akkor is csak 5 percet. Felkelés előtt hozzuk el 5 perccel.
2. eset: Van egy barátja, Őt nagyon szereti, de ha a kisfiú beteg, akkor játszik másokkal is, de „magányosabb”.
3.eset: Most hétvégén apuka el akar menni szülinapozni az egyik barátjával, ezt a kisfiunk is tudja. Mondtam neki majd jót játszunk ketten este. Erre Ő sír és közli, hogy de apa nem lesz itt.
4: Legutóbbi testnevelés órájukon nam találta rögtön a tesi cuccát sírt, aztán valami feladat nem sikerült neki és és akkor is.
Nagyon bújós,normálisan nevelkedik, nagyon ügyes kisfiú. Összeadás megy neki nagyon, rajzolni szeret.
Elmegyünk nevelési tanácsadóhoz, de az Ön véleménye is érdekelne. Mi zajlik Ön szerint a fiunkban?
Köszönettel: Karolina
Kedves Karolina!
Amiket levelében felsorol azok csak a tünetek, amelyek mögött meghúzódó okot kell a pszichológusnak felkutatni, majd kezelni.
Egy ilyen korú gyerekkel a szakember már közvetlenül együttdolgozik, természetesen nem hanyagolva el a szülőkkel való munkát sem. A mindebből leszűrt, illetve a szülőktől kapott információkat összesítve tudja majd megadni – jó esetben – a számomra feltett kérdésére a választ.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Nagyon örülök, hogy találtam egy „fórumot”, ahol lehetőségem van választ/tanácsot kapni egy számomra igen fontos gyermeknevelési kérdésben… Bár van egy 2,5 éves kislányunk is a párommal, azonban nem Vele, hanem a párom előző kapcsolatából született most 14 éves Fiunkkal kapcsolatban „akadtam el”, de teljesen! A gyermek félárva, Édesanyja 7 éves korában hunyt el, én 5 éve nevelem. Szakorvosnál soha nem jártak, hogy feldolgozhassa azt az élete első7 évét, amit Édesanyja betegségével töltöttek, így elég nehéz feladatot „kaptam”! A tanácsát egy komplex probléma terén kérném, ugyanis a Fiú már 14, de még mindig érzem/látom a lenyomatait a sok traumának, a rossz (előző) szülői kapcsolatnak…stb… Fő nehézségem abból fakad, hogy „nagyfiú” korának ellenére itthon semmiben nem segít, bármire kérem, max akkor megteszi, de ezt is mindig csak sértetten, Édesapja sem segít túl sokat, mert mindig csak azt mondja, hogy piszkálom, hogy legyen mondjuk minimális rend a szobájában, vagy válaszoljon egy sms-re, ha írok Neki, vagy adjunk Neki vmi feladatot itthon, picit önállósodjon… Gyakorlatilag semmi nem érdekli, sokat netezik, tabletezik, szinte csak ez a kikapcsolódása… Jó tanuló, 4-es, 5-ös, de a magatartásával gyakran vannak gondok, itthon szinte mindig a szobájában kuksol, és bmilyen pici stressz éri, vagy rászólunk, elsírja magát:( Sajnos ott tartunk, hogy ennyi idősen max fél órát tudjuk egyedül itthon hagyni, egy ennivalót nem tud megmelegíteni, semmikyen házimunkában nem vesz részt, vagy nincs kedve, és mindenen csak megsértődik! Sajnos nagyon összeszedetlen, mindig elfelejt, vagy itthon hagy valamit, hiába csináltunk már „táblázatot” feladatairól, kb 1 hét és minden a régi… Rettenetesen trehány, amit megértek egy fiúnál, de nem szólhatok, mert csak „begubózik”, megsértődik… Azt hiszem Neki is sokkal jobb lenne felnőtt életére nézve, „időben” elkezdenénk bizonyos dolgokra nevelni, az emberi – baráti kapcsolataival is vannak gondok, sokszor flegma, és tényleg nagyon bezárkózik, bármit is kérünk… Mivel én vagyok Vele legtöbbet, nagyon nehezen tudom már kezelni, hogy kérném, de nem lehet, ráadásul Apával is folyamatos a vita emiatt közöttünk! Bármilyen tanáccsal is tudna szolgálni, előre nagyon köszönöm! Minden jót Önnek!
Ágnes
Kedves Ágnes!
Amíg a párjával nem jutnak közös nevezőre a fiú nevelését illetően, ne is számítson semmiféle változásra e téren. A gyermek érzi, hogy az apja őt támogatja és ennek megfelelően úgy viselkedik ahogyan azt leírta.
Teljesen egyetértek Önnel abban, hogy a gyerek további élete, önállósága szempontjából az otthoni nevelésnek, a megfelelő elvárásoknak igen jelentős szerepük van, azonban mindennek „egy frontról” kell érkeznie, mi több következetesen.
Amennyiben ebben nem tudnak ketten a párjával dűlőre jutni, javaslom keressenek fel egy családterapeutát személyesen, aki egyrészt Önökkel, másrészt Önökkel és a gyerekkel közösen dolgozva segíthet az új „rend”, rendszer kialakításában. A terapeuta segítsége esetükben különösen jól jönne, hisz ahogyan írja a fiúnál a gyászfeldolgozás nem történt meg, vagy nem teljesen. De természetesen nem szabad csak erre kihegyezni a történetet, legalább olyan fontos az Ön és párja kapcsolatának rendezése is a fent említett területen. Amennyiben ez nem történik meg, előbb-utóbb a kislány nevelésében is megjelenhetnek hasonló problémák.
Minden jót,
Réka
Kedves Réka!
Két gyermekünk van, a „nagy” 3 éves lesz fiú, a „kicsi” 8 hónapos kislány.Mi úgy érezzük, látjuk szeretik nagyon egymást, de 2 hete a Fiúnk a kicsi hátára áll egy óvatlan pillanatban, vagy ahogy bújik hozzá ráfekszik. Próbáljuk minden alkalommal szépen elmagyarázni, hogy a kicsinek fáj és nem szabad, csak simizzük és játszunk vele, próbáltuk pár percre külön ültetni, de eddig nem sikerült leszoktatni, most már minden perben a nagyot lessük mit csinál.Mindig a nagy van a középpontban, sokat foglalkozunk vele, mert ugye ezt javasolják testvéreknél, hogy a kicsivel foglalkozzunk kevesebbet. Mit tanácsolna?köszönöm előre is
Kedves Marianna!
Nagyobb gyermeküknél valamiért mégis felütötte a fejét a testvérféltékenység. Mindez megtörténhet a nagy odafigyelés dacára is. Egyelőre ahogyan eddig is teszik figyeljenek nagyon a kicsi testi épségére, próbálják inkább megelőzni – és ne elhárítani – az olyan helyzeteket, amikor a nagyobb bántani próbálja. Figyeljék meg, köthető esetleg valamilyen eseményhez, történéshez – pl. valami megtiltása, valaki megjelenése, stb, stb – mindez?
Továbbra is legyenek nagyon türelmesek a nagyobbal, hisz valójában még ő is igen kicsi, javában tombolhat nála a dackorszak is, ami csak tovább nehezítheti a helyzetet. Igyekezzenek számára külön – akár csak apával, akár csak anyával -, korának megfelelő programot is biztosítani, de ugyanakkor nem állni le a magyarázattal sem, hogy miért is nem szabad bántani a kisebbeket.
Kívánok sok türelmet, kreatív megoldásokat és kivárást, hisz ez a probléma is mint igen sok más a gyermek további értelmi fejlődésével a múltba vész.
Minden jót,
Réka
Kedves Reka,
Jovoheten kezdjuk a Bolcsibe szoktatast a 22honapos kisfiammal.
Egy hete koltoztunk kulon a ferjemmel, atmeneti szallast kaptunk egy ismerosnel,amig nem lesz sajat alberletunk. Nekem sajnos azonnal vissza kell mennem dolgozni, mivel mostmar az en keresetembol fogunk boldogulni. Eddig videken laktunk, most a nagyvarosban.
Rengeteg a valtozas az eletunkben. En vagyok az egyetlen fix dolog a kisfiam szamara, minden megvaltozott korulotte.
Erezheto benne a feszultseg, rengeteg inger eri az eddigiekhez kepest.
Par nap es nelkulem kell boldogulnia napkozben.
Csodalatos kisember, ugyes es okos. Hianyzik neki az Apukaja is.
Hogyan segitsek neki? Sajnos meg varnak rank valtozasok boven, hiszen lehet hogy olyan messze kapunk alberletet, hogy ismet bolcsit is kell valtani.
Igyekszem ej is konnyen venni a dolgokat, lazan kezelni, persze lelekben orlodom.
Kowzonom a valaszat!
Az lenne a kerdesem, hogyan segitsek neki feldolgozni mindezt? Hogyan konnyitsem meg a dolgot a beszoktatasnal?
Kedves Aisa!
Nincsenek könnyű helyzetben, sajnálom! De hát ezt tudja Ön is.
Sajnos semmi biztatót, kézzelfoghatót nem tudok javasolni egy ilyen korú gyereknél. Mondhatnám úgy is, hogy az, hogy feje tetejére állt a kis élete az sajnos elkerülhetetlenül kizökkenti az egyensúlyából (egy időre legalábbis). Természetesen az Önben levő keserűséget, szorongást és bármiféle más érzést is nagyon könnyen megérez és átvesz az éles kis „antennáival”.
Egy dolog, ami pozitív, hogy nagyon erősek ezek a kis emberek és hosszútávon sokkal jobb számukra (is) akár egy ilyen nagyon nagy változás is, mint éveken át, nap mint nap egy rossz párkapcsolat káros hatásait érezni.
Bízzon magában, magukban, bízzon abban, hogy jól alakul a sorsuk és hamarosan újra megtalálják az egyensúlyt az új életükben is.
Én nagyon szorítok Önöknek!
Réka
Kedves dr. Nö lányom 10 éves és még mindig a pavor nokkturnusal küzdünk egy évre abbamaradt és újra elöjott továbba mostanában nehez alszik el és kéri h. Mellé fekûdjek. Mit tudok tenni? Válaszát köszönom.
Kedves Erika!
Elnézését kérem a megkésett válaszért!
Gondolom – mivel ahogy a leveléből értem régóta fennáll a panasz – a fül-orr-gégészeti kivizsgáláson túl vannak, hisz valószínű tudja, hogy a pavor nocturnus hátterében gyakran állnak légzési nehézséget okozó testi okok (pl. orrpolip, megnagyobbodott orrmandula). Amennyiben esetleg nem, ezt mindenképp ki kell vizsgálni, ki kell zárni, szükség esetén orvosolni.
Ha viszont igen, és semmiféle szervi ok nem akadályozza őt az alvás ideje alatt a légzésben, akkor a lelki okoknak kell utánanézni.
Írja, hogy egy évig kimaradt, majd újra jelentkezett. Mikor jelentkezett legelőször? Mi változott az életében, életükben mikor megszűnt? És mikor újra megjelent?
Ha mindezen kérdésekre megvannak a válaszok, akkor valószínű már a megoldás is karnyújtásnyira lesz.
Minden jót,
Réka
Kedves Csosz Reka!Tisztelettel kerdezem ontol:mit tegyunk?A gyerek szept.ben toltotte a 3 evet,ovodas lett.Nagyon szereti a gyerekeket,jol erzi magat az oviban de gyakran/heti suruseggel odakakilik…Nem szol sem ovoneninek sem dadusnak…Felunk, hogy csufolni fogjak elobb/utobb.Tanacstalanok vagyunk(harmadik generacios pedagogus-csalad leven tehetetlenek?!)Kerem,tanacsoljon valamit!Valaszat elore is koszonjuk!Tisztelettel:[email protected]
Kedves Ilona!
Elnézését kérem a megkésett válaszért!
Nem írt arról, hogy szobatiszta volt-e kaki szinten is a gyerekük (fiú?, lány?) mikor oviba került? Ha igen mióta? Hogyan alakult ki a szobatisztasága (pisi, kaki, éjszakai), voltak-e esetleg gondok ebben a folyamatban?
Azt viszont érzem, hogy épp pedagógus létükből eredően gondot csinálnak a bekakilásából. Egyáltalán nem kellene… Előfordul, megtörténik, mondhatni természetes sok minden a beszoktatás során, körül, után. Minél inkább szoronganak Önök – főként az anya -, a gyerek ezt annál inkább átveszi, továbbviszi és valamilyen formában, valahol „megjeleníti”. Legyenek vele türelmesek, elfogadóak, nem kell túlaggódni ezt a dolgot (sem) és meglátja sokkal gyorsabban a múlté lesz a történet.
Az óvónők segítségét, elfogadását, türelmét kell kérni, az is nagyon sokat segít az adott helyzetben.
Kitartást és főleg türelmet kívánok,
Réka
A 2 es fel eves kislanyommal kapcsolatban szeretnek tanacsot kerni.Kb egyeves koratol kulon szobaban alszik egyedul,az elalvassal sem voltak problemak, egyedul elaludt, siras nelkul a kedvenc mackojaval, cumijaval. A problemak egy honapja kezdodtek, eleinte csak egyszer- ketszer kellett visszamennem hozza, de utana egyre tobbszor, most mar nem akar egyaltalan egyedul elaludni, csak ha a mellette levo agyba lefekszem en is, tehat ott vagyok a szobaban. Sir, toporzekol, de egy konnycsepp sem esik ki a kicsi szemebol. Volt, hogy egy feloraig sem adta fel, aztan belefaradt, ugy elaludt, de volt ugy is, hogy csak akkor, ha ott voltam mellette. Nem akarnam kinozni szegenyket, en sem birom mar a folytonos esti cirkuszolasokat,ha ez csak egy hiszti, valahogy kibirom, mig rajon, hogy tovabbra is ugy marad minden ahogy volt.Arra gondolvan, hogy ha masfel evig egyedul aludt es jol, most ez miert van? Probaltuk a nagyobb testver szobajaba atvinni az agyat, de ugyanigy reagalt, csak anya kellett neki. Meg egy annyi, hogy most kezdte az ovodat, de ezek a megnyilvanulasok mar azelott elkezdodtek, csak erosodtek azota. Az ovodaban nagyon aktiv, szereti, kivankozik,eszik- iszik jol, tehat arra gondoltam, nem ez lehet a fo problemaja(az ovoda nap 3, max 3 es fel ora ott tartozkodas) Mit tegyek, hogy ismet jol elaludjon, nyugodtan?A nappali alvasaval nincs problema, jol elalszik, kb 2 orat.Elore is koszonom a jo tanacsot- tanacsokat.
Kedves Enikő!
Nagyon valószínű, hogy a gondok összefüggnek az óvodába járással, hisz így akarva-akaratlan, de elválik anyától egy pár órára, amit viszont a legtöbb gyerek be akar pótolni a nap hátralevő részében (ki ekkor, ki akkor) valamilyen módon. Továbbá felüthette a fejét a dackorszak is. Erről bővebben itt olvashat: https://babafalva.hu/a-dackorszak-avagy-a-gyermekkori-hiszti/
Javaslom legyen vele most sokkal türelmesebb, nem könnyű időszak ez neki (sem). Ha az a megoldás, hát maradjon vele míg elalszik. A kiságy rácsai közül (ha még abban alszik és nem történt volna még meg) vegyenek ki párat, hogy szabadon mozoghasson, ha megébred és szüksége van a szüleire. Továbbá beszerezhetnek egy éjszakai fényt is (igen szépek, „varázslatosak” vannak), melyhez köthető „varázserő” is – mese közvetítésével -, de lehet csupán az a funkciója is, hogy valamennyit lát este, éjszaka és nem rémiszti meg a teljes sötét.
Kitartás, türelem egy idő után vissza fog állni a „régi rend”.
Réka
Kedves Réka!
7 éves kisfiam van, aki most kezdett iskolába járni, első osztályos.
Az iskola tetszik neki, sőt szeret járni. Osztályfőnökét nagyon szereti. Vele megpróbáljuk megoldani a problémákat, sajnos volt amikor összefirkálta padot és leszakította terembe díszeket hirtelen felindulásból, osztályfőnök keresi a megoldást, nagyon pozitívan áll hozzánk.
A napközis tanár viszont nagyon „negatív”, ő már jelezte felém, hogy vinnem kell pszichológushoz a gyereket. Állítólag 10 verekedésből 9-et ő kezdeményez. Teljesen külön ültetik többi gyermektől a házi feladatoknál, tanulásoknál, mert nem hagyja a többieket tanulni. Sajnos jelezte felém a tanár, hogy lehet ki kell vennem napköziből, hát én ezt nem tudom megtenni.
Tegnap este amikor a házi feladatait néztem át hibát találtam, melyet szerettem volna kijavítani vele. Ő erre úgy reagált, hogy erőteljesen elkezdte harapdálni kezét, korábban is csinált ilyet, de megpróbáltam nem figyelembe venni, most rászóltam. Aztán kezdte mindenét bántani, marta lábait. Az arca el volt teljesen torzulva. Ezek után berohant szobájába, vártam egy 10 percet, hogy beszéljek vele, amikor megnyugodott. Ekkor kijött velem tanulni.
Este fürdésnél 1liter habfürdőt kiöntött a kádba, már nem először. Én büntetésként azt mondtam zsebpénzéből fog nekünk venni habfürdőt, amit ki akartam venni pénztárcájából. (Itt most nem nagy pénzekről beszélünk pár száz forint) Viszont addigra kivette, amire én odaértem. Rákérdeztem, hogy hol van mert nincs itt az összes és a továbbiakon voltam felháborodva, ugyanis a félretett gyerekpersely pénzből is lopott ki 20eFt-ot. Bedugta fiókjába.
Felháborítónak tartottam, hogy saját családját meglopta. Persze gondolom azon volt, hogy maradjon neki pénze, azzal nem volt tisztába, hogy mekkora összeget vett ki, de mi lesz később.
Sajnos nem tudom, hogy ilyen helyzetek után mit tegyek vele, büntetést adjak, de mit. Megharapja magát én simogassam meg, vagy üssem meg, amit nem szívesen teszek.
Tisztelettel:
Szakácsné Kovács Edina
Kedves Edina!
Elnézését kérem a megkésett válaszért!
Ütni semmiképp ne üsse meg a gyermeket! Azzal csak újabb agresszió érné (az iskolában is az éri például amikor külön ültetik), ami tovább fokozná a frusztrációját, ami pedig újabb agresszív vagy autoagresszív (önmaga ellen forduló) cselekedetekhez vezetne.
Azt gondolom, hogy ez a probléma valahol mélyebben gyökerezik. Meg kell keresni az okot, ami miatt a kisfia ezt a fajta magatartást produkálja az iskolában. Ha csak a napközis tanárral fordul elő, akkor elsősorban ott kellene kutakodni, de ha jól értem az osztályfőnök is tapasztal valamit ebből a magatartásából.
Már az óvodában is előfordult valami hasonló? Esetleg otthon is bizonyos helyzetekben? Ha igen mióta, milyen helyzetekben, illetve milyen esetleges változásokhoz köthető a családi életükből?
Azt gondolom, hogy nem kellene megijedni a napközis tanár javaslatától – hogy személyesen felkeressenek egy pszichológust -, hisz úgy sokkal gyorsabban és hatékonyabban végére járhatnak a problémának (ami persze elsősorban nem a tanár, hanem a gyerek javát szolgálná).
Minden jót,
Réka