Mint a német zászló: fekete, vörös és sárga. Észveszejtő. Fehér tányérban is gyönyörű, de pirosban tálkában ellenállhatatlan!
Egy szép méretes, ötliteres fazekat veszek, és sárga húsú őszibarackot kezdek beledobálni. Megtisztítva, kimagozva, szeder méretűre vágva. Lehetőleg vágjuk a lábos felett, akár pucolhatjuk is ott, hogy a finom leve ne szerteszéjjel csurogjon a konyhában, hanem bele a fazékba. Úgy egy kilónyit pakoltam a levesbe.
Aztán fél kilónyi élénkpiros, fanyar, isteni ribizlit jó alaposan megmostam, megtisztítottam, és rászórtam a barackra.
Ezután jött a negyven dekányi feketeszeder. Hogy az milyen csoda… Illatos, sűrű, savanykás, sűrű húsú, imádom. Azt is rádobtam a gyümölcsökre.
Vegyes virágmézet használok hozzá. Öt-hat kanálnyit is rácsorgatok a gyümölcsökre, mert a ribizli és a szeder is fanyar, savanykás.
Persze, kapnak egy kis fahéjat, néhány szem szegfűszeget, szerecsendiót, ahogy ez szokásos. Öntöttem rájuk két jó pohár rumot, vöröset, sötétet, puerto ricoit. És annyi vizet, ami ellepte a cuccot – na persze nem tudja ellepni, mert úsznak a gyümölcsök, de félig lehetett a fazék 🙂
Amikor felforr, egy fél liter sűrű, nagyon sűrű tejszínt csorgatok hozzá. Gyönyörű, és mennyei. Egészen lehűtve tálaljuk.
