Egészségtelen táplálkozásra buzdítanak a mesehősök

Egészségtelen táplálkozás

Nem jó irányba befolyásolják a népszerű mesehősökkel a legkisebbek ízlését a gyorséttermek és az élelmiszeripari cégek. Az óvodáskorúakat arra ösztönzik, hogy a magas kalóriatartalmú, egészségtelen ételeket válasszák a tápláló, egészséges ételek helyett. Ezt egy nemrég készített amerikai tanulmány is igazolta.

Az élelmiszereket olyan népszerű mesehősökkel reklámozzák, mint például Scooby Doo. „Ha a gyerek elé tesznek két müzli szeletet, amik csak abban különböznek, hogy az egyik csomagolásán egy mesehős mosolyog, a gyerek azt fogja választani, amelyiken kedvencét látja, mert azt gondolja, hogy az finomabb.” – magyarázza a tanulmány szerzője, Christina Roberto, orvostanhallgató, a Yale Egyetem elhízást kutató központjának munkatársa.

A kutatás során 40, 4 és 6 év közötti óvodást teszteltek, akik a new-haveni gyermekotthonok lakói (itt található az egyetem kutatóközpontja). A kutatók háromféle élelmiszert tettek a gyerekek elé: graham kekszet, gyümölcsös gumicukrot, és bébirépát. Csomagolásuk ugyanolyan színű és formájú volt, de mindegyikből volt egy márka nélküli és egy márkázott darab. A márkázott változatokon olyan mesefigurák pózoltak, mint Scooby Doo vagy Shrek. A gyerekek mindegyik élelmiszerféleséget megkóstolták, a mesefigurás és az anélküli változatot is, és minden esetben azt találták finomabbnak, amelyik csomagolásán kedvenc mesehősük szerepelt.

Disney a gyermekkori elhízás ellen

Azonban a bébirépa, azaz a legegészségesebb élelmiszer esetében a kutatók azt figyelték meg, hogy a márkázásnak nem volt olyan nagy rábeszélő hatása, mint az egészségtelenebb ételeknél. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az egészséges ételeket sokkal ritkábban reklámozzák figurákkal, mint az értéktelen élelmiszereket.

Roberto és kollégái szerint ez az eredmény is azt mutatja, mennyire fontos lenne korlátozni azt, hogy mesehősökkel áruljanak egészségtelen ételeket. „Az első feladat az lenne, hogy levegyük ezeket a mesefigurákat az értéktelen élelmiszerekről, a végcél pedig az, hogy az egészséges élelmiszerek csomagolásán bukkanjanak fel.” – javasolja a kutatónő.

Dr. Rahil D. Briggs, a new york-i Montefiore Orvosi Központ igazgatója, egyetért azzal, hogy az egészségtelen ételek népszerű rajzokkal való reklámozása nagyban hozzájárul az Egyesült Államokban és a világ minden táján megfigyelhető járványos elhízáshoz. „Az ilyen korú gyerekeknek nagyon jó a felismerő képességük, illetve a rövid és hosszú távú memóriájuk, viszont nem tudják fenntartással kezelni a hozzájuk érkező üzeneteket. – magyarázza. „Tehát amiről mi, felnőttek tudjuk, hogy egy reklám, az számukra nem más, mint két képeskönyv közül azt kiválasztani, amin kedvenc mesehősük mosolyog. A gyerekek minden terméket képeskönyvként azonosítanak, és az a szappan vagy sósmogyoró kell nekik, amin Scooby Doo szerepel”.

Veszélyes mértéket ölt a gyermekkori elhízás

A docensasszony hozzátette, hogy az elhízási tendencia óriási méreteket öltött az egész kicsi gyerekek körében is. „Az elhízott gyerekek aránya megduplázódott az 1970-es évek óta, és ez egyenesen arányos azzal az összeggel, amit az élelmiszeripar arra fordít, hogy a legkisebb gyerekeket célozza meg különböző marketingfogásokkal.”

„Tehát ha egy édességhez hozzárendelnek egy aranyos mesefigurát, a szülőknek semmi esélyük ellenük.” – fogalmazta meg Dr. Briggs a végső következtetést.

A tanulmány eredményeit a Pediatrics online folyóirat június 21-i számában hozták nyilvánosságra.

kép: Freepik

Erről a témáról még az Ép testben… rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .