Felmentették az ÁEK szülészetének vezetőjét

ÁEK szülészet

Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását – jelentette be Grósz Andor, a kórház megbízott főigazgatója. Az osztályvezető leváltásának egyik oka a lúggal megitatott kismama ügye.

Grósz Andor az ügyben összehívott sajtótájékoztatón elmondta: Török Miklós munkaviszonyát nem szüntették meg, így továbbra is a kórházban dolgozhat. Kifejtette: az elmúlt három év során ezen az osztályon is történtek kisebb-nagyobb hibák, melyek közül két alkalommal kellett átfogó vizsgálatot folytatni az osztály tevékenységével kapcsolatban. A honvédelmi miniszter pedig ezen elmúlt három év történései után nem látta biztosítottnak az osztály ilyen formában történő továbbműködését – tette hozzá Grósz Andor.

A kismama ügyéről Grósz Andor azt mondta, hogy szerdán is beszélt a beteg jogi képviselőjével, és ismét megerősítette a kórház, valamint a honvédelmi tárca szándékát, miszerint tárgyaláson kívül kívánnak megegyezni. Hangsúlyozta: az ügyben a felelősséget a múlt héten, és korábban is elismerte a kórház, a tárgyalás további részleteiről azonban nem kívánt többet mondani. Hozzátette: korábban felelősségre vonások is történtek ügyben, az érintett orvosról és szakdolgozóról azonban nem közölt többet.

A szülő nővel február 12-én savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak az ÁEK Podmaniczky utcai kórházában. A kismama túlhordott terhességgel feküdt be szülészetre, és mintegy tízórás vajúdás után orvosa a császármetszés mellett döntött. A szülésznőtől egy pohárban savlekötőt kapott, melyet minden császármetszés előtt álló nővel megitatnak, hogy később ne legyen gyomorégésük. Mindössze egy kortyot ivott, amikor érezte, hogy ég a szája és a torka, aztán fulladni kezdett, és vért hányt. A személyzet azt hitte, hogy allergiás a savlekötőre, csak másnap kezdtek mérgezésre gyanakodni, ekkor került át a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiájára. Kiderült, hogy a gyomra és a nyelőcsöve is súlyosan károsodott. Egy hónapot kellett bent töltenie, ez idő alatt napi fél órára láthatta újszülött kislányát. Jelenleg is gyomorszondán keresztül táplálkozik, leghamarabb februárban kerülhet sor az újabb műtétre, amelynek során kiveszik és pótolják a nyelőcsövét. Azután talán újra egészséges lesz, de ezt egy orvos sem merte biztosra ígérni neki.

fotó: honvedkorhaz.hu

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkJelentősen csökkent a gyermekágyi halálozás
Következő cikkÚj zeneterápiás eszköz: a Soundbeam

1 KÉRDÉS

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..