Duci gyerekek: fogyókúra helyett

fogyi300.jpg

Bár az óvodákban, iskolákban egyre több a duci gyerek, kezelésként nem az étel megvonása, hanem a megelőzés a megoldás, hiszen gyermekkorban mind erkölcsileg, mind egészségügyileg elítélendő a fogyókúra. Mit tegyen a szülő, ha duci a gyermeke? A magyar gyermekorvosok hírlevele ehhez ad ötleteket.

Az újszülötteknek és az alig egy-kétéves kisgyermekeknek még jól is áll a kissé pufókabb testalkat, sőt, kezdetben ez a természetes, mert idővel majd hozzánőnek a súlyukhoz és szépen kialakul az arányos testalkatuk. Ha a gyermekorvos is jelzi számunkra, hogy szemünk fénye a korához képest ducibb, akkor se keseredjünk el. Még sok mindent tehetünk a kedvezőtlen tendencia visszafordítására.

A család menüje igazodjon a gyermek igényeihez

A Magyar Gyermekorvosok Társasága által 2010-ben végzett felmérésből kiderült, hogy az 1-3 éves gyermekeket úgy etetjük, hogy nagy valószínűséggel egészségtelen felnőtteket nevelünk, mivel döntően azokat az ételeket eszik, amelyeket a szüleik is. A probléma megoldása az lehet, ha a szülők már a gyermek születése előtt felülbírálják saját étkezési szokásaikat, és úgy alakítják ki az étrendjüket, hogy az majd a gyermekük számára is ideális legyen.

A zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, tojásfehérje, növényi olajok, a sovány húsfélék és tejtermékek, halak alkothatják a gyermek-étrendet. A szárazhüvelyesek, olajos magvak adásával várjunk addig, míg a gyermek emésztőrendszere megbirkózik a bab-, lencsefélék nagyobb élelmirost-tartalmával is.

A finomított cukrot tartalmazó üdítők, italok (például az egész nap a cumiból iszogatott cukros tea), édességek a fogaknak is ártanak. A legjobb, ha a gyermek a kezdetektől az élelmiszerek saját, természetes ízét szokja meg. Desszertnek inkább gyümölcsöt vagy gyümölcsturmixot adjunk, így egyben a vitaminok, ásványi anyagok, élelmi rostok pótlásáról is gondoskodhatunk.

Az étel nem játék

Az élelmiszerek, ételek nem lehetnek a büntetés, jutalmazás eszközei, erre már egészen korán meg kell tanítani a kisgyermeket. Rossz példa rögzülhet, ha a gyereket minden alkalommal megetetjük, amikor sír vagy nyűgös. Könnyen elszaladhat a ló akkor is, ha a nehezen kezelhető gyereknek mindig édességgel kedveskednek. A gyermek így azt tanulja meg, hogy az evés a legjobb fájdalom-, szorongásűző és egyben boldogságfokozó. Később a nagyszülők, rokonok látogatásai kapcsán a nyíltan vagy rejtve adott édességek, sütemények is ezt az összefüggést erősíthetik, amely nagyban elősegíti a gyermekkori túlsúly, elhízás kialakulását.

A mozgásról se feledkezzünk meg!

Semmiképpen se hagyjuk, hogy gyermekünk az evést pótcselekvésként végezze, így ne ültessük a tévé elé evés közben (sem). Nem csak a túl sok evés miatt lehet ez problémás, de a mozgáshiány miatt is. Kapcsoljuk ki a készüléket és menjünk sétálni, kirándulni vagy csak éppen a játszótérre, a gyermek korától és fizikai képességeitől függően. Ha megszokják, hogy a rendszeres mozgás a napi program része és nem szenvedés, sokkal kisebb lesz az esélyük a túlsúlyra, elhízásra.

A szülői példa

Nem mindegy az sem, hogy milyen körülmények között eszik a gyermek, illetve milyen példát lát a szülőktől. Önsanyargató diéta helyett a felnőtteknek is helyesebb, ha inkább életmódváltással tesznek egészségükért, mert a szülői minta ebben is döntő jelentőségű. Különösen lányoknál lehet veszélyes, ha gyerekként végigasszisztálták az anyjuk sorozatos fogyókúrás kudarcait, mivel később nagyobb valószínűséggel fognak maguk is hasonlóképpen küzdeni a kilók ellen, mert ezt a mintát követik.

Fotó: photostock / FreeDigitalPhotos.net

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkNagyobbacskák hordozása: buktatók és megoldások
Következő cikkFuture Home – a környezettudatos jövő

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .