GYES 2012: időtartama, összege, munkavégzés GYES mellett

gyes2011.jpg

2011 január 1.-től a GYES időtartama 2 évről 3 évre nő, változik a GYES összege ikergyermekek esetében, bevezetik a GYES melletti munkavégzés korlátozását, megjelenik az örökbefogadói GYES. Összefoglalónkból megtudhatod a családtámogatásokat érintő legfontosabb változásokat.

Újra 3 éves a GYES

A Családtámogatási törvény módosításának elsődleges célja a gyermekgondozási segély (GYES) szabályainak módosítása volt. A törvény ennek megfelelően visszaállítja a GYES időtartamát két évről három évre. Ezzel szerette volna megteremteni a jogalkotó a szülők számára a lehetőséget, hogy egyéni körülményeikre tekintettel megválaszthassák a munkaerő-piacra való visszatérés számukra optimális időpontját.

Ikergyermekek esetében továbbra is a tankötelessé válás évének végéig, míg a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekek esetében 10 éves korig jár a gyermekgondozási segély.

A GYES időtartamának 3 évre történő visszaállítása visszamenőleg vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik 2010. április 30. után, azaz a GYES idejét két évben meghatározó törvény hatályba lépését követően születtek.

A GYES összege

A GYES havi összege azonos az öregségi nyugdíjminimummal, függetlenül attól, hogy hány gyermeket nevel valaki. Ez 2011.-ben (2009.01.01-től változatlanul) bruttó 28 500 Ft.

Ikergyermekek esetében azonban figyelembe veszi a jogalkotó 2011-től, hogy hányas ikrekről van szó. Így a GYES összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 2 gyermek esetén 200%-ával, 3 gyermek esetén 300%-ával, 4 gyermek esetén 400%-ával, 5 gyermek esetén 500%-ával, 6 gyermek esetén 600%-ával.

Munkavégzés GYES mellett

A törvény újra bevezeti a GYES melletti munkavégzés időbeli korlátozását, mivel – az indoklás szerint – azon szülők esetében, akik teljes munkaidőben dolgoznak, nincs kieső jövedelem, amit pótolni kellene.

GYES mellett munkát végezni a gyermek egyéves kora után lehet. A törvény indoklása szerint a család és a munkavégzés összeegyeztetését szolgálja, hogy a GYES mellett legfeljebb heti 30 órás időtartamban, részmunkaidőben lehet munkát végezni. Ez alól kizárólag az otthon végzett munka jelent kivételt, ebben az esetben nincs időkorlát.

Tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében időkorlátozás nélkül dolgozhat a szülő továbbra is, valamint ikergyermekek esetében is, azzal a megkötéssel, hogy csak egy gyermek után lesz jogosult a gyermekgondozási segélyre.

Az átmeneti rendelkezések szerint aki 2010. december 31-én kereső tevékenységet folytat a GYES mellett, 2011. március 31.-ig változatlan feltételekkel dolgozhat, és ez alatt az időszak alatt dönthet, hogy a továbbiakban GYES mellett részmunkaidőben, vagy a GYES-t visszamondva, teljes munkaidőben fog-e dolgozni.

Módosultak a nagyszülői gyermekgondozási segélyre vonatkozó rendelkezések is. A nagyszülő keresőtevékenységet továbbra is csak a gyermek harmadik életévének betöltését követően folytathat, azonban időtartama a napi 4 óra helyett heti 30 órára emelkedett.

Örökbefogadói gyes

A törvény bevezeti az örökbefogadói GYES intézményét, vagyis ha valaki három és hat éves kor közötti gyermeket adoptál, akkor igényelheti fél évre az örökbefogadói GYES-t, azaz fél évig otthon maradhat a gyermekkel. Mindez elősegíti a 3 évesnél idősebb, több traumán átesett, különböző mértékben sérült kisgyermekek hazai örökbefogadását.

Ha három év alatti gyermeket fogad valaki örökbe, az általános fentebb ismertetett szabályok érvényesek a GYES-re.

GYET-et érintő módosítások

A GYES folyósítási idejének visszaállításával összhangban a gyermeknevelési támogatást (GYET) újra a legkisebb gyermek hároméves korától lehet majd igénybe venni, hiszen a GYES folyósítása ezzel az időponttal szűnik meg.

A szabályozás összhangja érdekében a GYET mellett végezhető kereső tevékenység időtartama is heti 30 órában került meghatározásra.

Anyasági támogatás

A törvény az Alkotmánybíróság vonatkozó döntésének megfelelően előírja, hogy az anyasági támogatást a Magyar Köztársaság területén jogszerően tartózkodó, és a terhesgondozáson való részvétel feltételét teljesítő anyáknak állampolgárságra tekintet nélkül biztosítani kell.

Családi pótlék

A jogalkalmazói gyakorlatban előfordul, hogy a bíróság a gyermek elhelyezéséről úgy dönt, hogy egyenlő időszakokban felváltva gondozzák a gyermeket a szülők. Ilyen esetben nem lehet megállapítani, hogy ki a családi pótlék jogosultja, mivel annak egyik jogosultsági feltétele, hogy a szülő a gyermeket saját háztartásában nevelje. A törvény ezért lehetővé teszi a családi pótlék egyenlő arányban, de két jogosult számára történő folyósítását abban az esetben, ha a szülők bírósági döntés alapján megosztva, egyenlő időtartamokban gondoskodnak gyermekükről.

Kapcsolódó törvények:

2010. évi CLXXI. törvény (pdf) az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról

1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról

hirdetés

82 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Nekem az lenne a kérdésem,hogy GYED mellett lehet e dolgozni kiskönyvvel,vagy vállalkozói igazolvánnyal? Kb napi 3-4 óráról lenne szó.

  2. Jelenleg gyed-en vagyok, de lenne munkalehetőségem határozott idejű /8 órás/ nem a volt munkahelyemen.Felmondáskor a szabadságot kifizeti a régi munkáltató? Ha lejár a határozott idő és nem foglalkoztatnak tovább, akkor igényelhetem – e Gyes-t? köszönöm.

  3. Tisztelt válaszado! kislányom 3 éves lesz novemberben és még gyest kapok!De én szeretnék a gyes mellett dolgozni,de nem tudom hogy lehet e! ha igen akkor hány órába dolgozhatok
    !! elöre is köszönöma válaszod

  4. Tisztelt válaszado! kislányom 3 éves lesz novemberben és még gyest kapok!De én szeretnék a gyes mellett dolgozni,de nem tudom hogy lehete ha igen akkor hány órába !! elöre is köszönöma válaszod

  5. Szia!

    Szeretném kérdezni,hogy kisfiam jul lesz 2 éves most lejár a Gyedem és a Gyest honnan kell megigényelnem?Köszönettel:
    Edus

  6. Kedves Hajnal!

    Kislányom júliusban lesz 2 éves. Jelenleg már szabadságon vagyok,mert szeptembertől dolgozni fogok a régi munkahelyemen. Ez egy iskola, ahol 22 kötelező órám van, ennyit dolgozom konkrétan. Kérdésem,hogy rám is vonatkozik-e, hogy kaphatok GYES-t, mert ez nincs 30 óra.
    Köszönettel:
    Pásztorné Tóth Hajnalka

      • Üdvözlöm!

        Januárra babát várunk most határozott idejű szerződésem van még 1 hónapig, ez évben 1 hónapot pedig álláskereső voltam.
        Szeretném megkérdezni hogyan járnak nekem ellátások.
        Továbbá ha a hátralevő időben az állapotom miatt veszélyeztetett kismamának nyilvánítanának, hogyan alakulnának a körülményeink?
        A főnököm hektikus, úgy tűnik nem hosszabbítaná meg a szerződésemet, de kizárva sincs, viszont akkor is legfeljebb decemberig számíthatnék rá (ekkor ér véget a pályázat finanszírozása, ami külön kérdésem lenne hogyha ő brutto 40 000 ft-tal többet kap a pályázati pénzből egy fő fizetésére mint megtudtam, mint amit én kapok -a kollégák közt napi 8 órában egyéb juttatás nélkül, legmagasabb és legtöbb végzettségem, gyakorlatom ellenére is, vajon ez szabályszerű lehet?)

        Köszönöm válaszát!

  7. Érdeklődnék,hogy miután a Gyes lejárt autómatikusan nem fogják küldeni,vagy kell e levelet küldeni evvel kapcsolatban?És hogy hogy lehet Hivatásos anyának elmenni?Előre is köszönöm a segítséget.

  8. Kedves Szakértő!

    Kislányom 2010. februárjában született, jelenleg GYED-en vagyok. Szeptembertől muszáj visszamennem dolgozni, a gyerekkel amíg az édesapja nincs itthon (változó időbeosztása van), a nagymamája fog vigyázni rá.
    A kérdésem a következő: A nagymama ebben az esetben igényelheti a GYES-t? Nem gond, hogy a lakcíme nem egyezik a miénkkel? Vagy át kell jelentkeznie?
    Köszönettel: Viki

  9. Kedves Hajnal,
    május 14-től jár nekem a gyes, de nem a pici után fogom igényleni, hanem a középső gyermekem után, aki után, tartós beteg lévén, 10 éves koráig kapom. Egyelőre nem várok babát, de szeretnénk még egyet, talán az ősszel „összejön”:) Azt szeretném megtudni, hogy akkor mi alapján fogom kapni a gyed-et? a régi fizum alapján, vagy a mostani gyes alapján? el kell mennem közte ismét dolgozni,babásként, hogy megint „rendes” gyed-et kapjak? vagy folytonosság révén él a régi? vagy?
    segítséedet előre is köszöni,
    isaaca

  10. Tisztelt Hajnalka!

    Több mint 3 éve vagyok munkanélküli, már segélyt régen nem kapok. A férjem tart el, és heteken belül megszületik első gyermekünk.
    Az egészségügyi hozzájárulást magamnak fizetem. Kérdésem, milyen támogatás jár majd nekem? GYES-re jogosult vagyok? Illetve az egyszeri anyasági támogatásra?

    Köszönöm válaszát!

    Üdvözlettel:
    Manka

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .