A szomszéd, mert sosem kiabál a gyerekeivel. A tanár, mert már négy évesen megtanította gyerekeit számolni. A színész, mert illedelmesen köszön a gyereke az úton szembejövőknek. Vagy az igazgató, mert sosem piszkos egyik gyermeke sem.
De én jó Anya vagyok? És, igazából, mi is a jó Anyaság? Az, akire a nyilvánosság azt mondja, hogy jó?
„Légy ügyes tanító és akkor okos gyermeked lesz! Figyelj a táplálkozásra és egészséges lesz! Engedd dönteni és életre való lesz!”- Tanácsok, melyeket minél alaposabban próbálunk betartani, annál jobban gyűlnek, halmozódnak, megtelepednek a vállainkon. Fárasztó dolog másoknak megfelelni. De mégis ez az, ami motivál minket. Helyes ez így?
Tényleg akkor leszek jó Anya, ha a mások által felállított szabályokat betartom? Mindig kedves vagyok, és állandóan figyelem mások megjegyzéseit. Hát, nem!
Az Anyaság, nem versengés. Egy igaz Anya, nem a „közönség” reakcióját figyeli meg, hanem a gyermekeiét. Az ő arcukon ugyanis, sosincs hazug mosoly, téves kimutatás. Egy gyerek szeme sosem hazudik. Kérdezzünk meg, egy gyereket, hogy mitől jó az Anyukája és füleljünk, mikor elkezdi sorolni: finom palacsintát süt, vagy viccesen eszi a brokkolit, esetleg úgy szimatol, mint Mancs őrmester a mesében, stb.
Egyikben sem lesz az a válasz, hogy tökéletesen van betűrve a ruha a szekrénybe, vagy mindig pontban este kilenckor fürdünk meg. Egy gyermek nem a tökéletességre koncentrál, hanem a szeretetre, vidámságra, az együtt töltött percekre.
Még nem láttam egy gyereket sem rámosolyogni az elmosott edényekre, mondván: Ez igen, ez az én Anyukám. A gyerek képzeletében egy jó Anyuka mindig vidám, kedves és megértő. Tudja, hogy vannak az Anyjának rosszabb napjai, mikor nem kell annyit rosszalkodni, mégis hisz benne és odabújik mellé vigasztalni.
Nem érdeklik a nagyvilág elvárásai, egyetlen célja, hogy jól szórakozzon, és ott legyen mellette az Anyukája. És ha valaki elítélné az Anyját, ő akkor sem néz rá másképp. Nem fogja kevésbé szeretni.
Mikor kisfiamra nézek, sokszor eljátszom a gondolattal, hogy mikor felnő, milyennek emlékezik rám vissza. Vajon, ugyanolyan mosollyal jön felém, mint most, mikor meglátja, ha közeledem, vagy tiszteletből nyom egy puszit ráncos arcomra… Remélem az első variáció mellett maradunk, és ha meg lát örömmel köszönt engem.
Remélem, mire felnő, sikerül annyi boldogságot átadnom neki a szívemből, ami elegendő élete minden egyes napjára. Próbálom úgy nevelni őt, hogy érezze, rám mindig számíthat. Hogy tudja, az Anyukája mindennél jobban szerette, szereti, és örökre szeretni fogja. Nem tudom, mitől jó Anya egy jó Anya, de ha felnő, és lesz lehetőségem rá, megkérdezem tőle, hibáztam-e, mert én végig önmagam adtam.
Akkor érzem magam jó Anyának, ha gyermekem egészséges és boldog. Mikor két gyönyörű barna szeme nevet, mikor rám néz. Ha belesúg a fülembe elalvás előtt, ha hozzám bújik, megpuszil. Ha szemében olyan öröm és szeretet van felém, amiért mindennap hálát adok. Akkor érzem, én jó Anya vagyok!
Köszi, hogy olvastál ☺
Nagy Alexandra
