Kiengedték a börtönből Geréb Ágnest

GerébÁgiplakát1801-80x80.jpg

A mai napon, egy nappal a születésnapja után, megszüntette Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte a szülész-nőgyógyászt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A bíróság úgy látta, hogy nem szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása, a nyomozás akadályozásának veszélye már nem áll fenn. Egyedül a bűnismétlés lehetősége áll fenn, de ehhez elegendő a házi őrizet is.

A tárgyalóteremből kilépő Geréb Ágnest többen átölelték a bíróság folyosóján.

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért már több tüntetést tartottak Magyarországon és külföldön is, tiltakozott több hazai és külföldi szaktekintély, szakmai és civil szervezet.

Geréb Ágnes fogva tartásával kapcsolatban egy bizottsági jelentés is készült, ám azt – a korábbi tervekkel ellentétben – nem tárgyalta hétfőn az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága. Az egyik előterjesztő, az LMP-s Szabó Tímea azt kérte a bizottság többi tagjától, hogy véleményezzék a dokumentumot, és közösen fogalmazzanak meg annak kapcsán ajánlásokat.

A jelentés azért készült, mert Geréb Ágnest kéz- és lábbilincsben vitték az első tárgyalására, a lábbilincstől sérülései keletkeztek, illetve a börtönőrök több alkalommal indokolatlanul vetkőztették meztelenre, a büntetés-végrehajtás pedig nem engedélyezte, hogy parlamenti képviselők látogassák meg. A vetkőztetéses motozás ügyében Budapest Rendőr-főkapitánya már korábban fegyelmi eljárást indított.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkMi legyen a karácsonyi menü?
Következő cikkHangulatos karácsonyi asztal

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .