A fogdára nem vonatkozik a törvény

gyorskocsi_zarka_belulrol-80x80.jpg

LMP-s és több kormánypárti képviselő, ill. kormányzati vezető szerint ma másodszor tagadták meg jogszerűtlenül országgyűlési képviselőknek, hogy meglátogassák az előzetes letartóztatásban lévő Geréb Ágnest. Október 22-én Ertsey Katalint, az LMP frakció tagját nem engedték be, ma pedig őt és Szabó Tímeát, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnökét.

A Nagy Ignác utcai Büntetés Végrehjtó Intézet parancsnokhelyettese, Tóth Gábor ezzel megszegte a képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt, amely kimondja, hogy egy képviselőnek az államigazgatás valamennyi szervéhez, közintézményekbe és közintézetekbe is joga van belépni. Ebbe beletartoznak a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek működésére szolgáló területek is. Szabó Tímea értesítette az ügyről az Emberi jogi bizottság elnökét és másik alelnökét. Az ügyben közös lépést is terveznek.

A parancsnokhelyettes mindkét alkalommal egy ügyészségi állásfoglalásra hivatkozott, melyet elmondása szerint egy osztályvezető adott ki, és amely szerinte felülírja a törvényt. A képviselőnők pénteken és ma is a fogvatartás körülményeiről kívántak tájékozódni, miután tudomásukra jutott, hogy a doktornőt nem engedik ki a törvény által kötelezően biztosítandó napi levegőzésre, valamint könyvtárba sem. Csütörtök reggel kérése ellenére nem kapott gyógyszert, pedig olyan súlyos migrénrohama volt a tárgyalása előtt, hogy többször hányt, és alig volt képes a tárgyaláson beszélni. A doktornő lábán levő sebet hámsérülésként vették látleletre, tehát vitatták, hogy nyílt seb lenne, pedig az orvosnőt rendszeresen látogató képviselőnő, Ertsey Katalin a saját szemével látta, hogy az nem egy piros, lehorzsolt bőrfelület volt, hanem egy világosrózsaszín, nyílt seb.

Az említett állítólagos ügyészségi körlevelet a parancsnokhelyettes szerint dr. Vokó György osztályvezető ügyész adta ki, aki szerint kizárólag „bizottsági tag”, konkrét feladattal, „papírral” látogathat meg egy fogvatartottat. Ez azért is értelmezhetetlen, mert minden képviselő valamely parlamenti bizottság tagja, és a képviselőnő, amikor pénteken ragaszkodott ezen jogához, a körlevél ellenére bemehetett. Egyébként Szabó Tímea a bizottság alelnökeként konkrét emberi jogi jogsértéseket és törvénysértéseket kívánt a mai napon megvizsgálni.

A két képviselőnő az október 18-i interpellációjában már szóvá tette azt a megalázó, Geréb Ágnest emberi méltóságában és jogaiban sértő bánásmódot, amiben a Nagy Ignác utcai intézetben része van.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .