Azért kísérek olyan embereket, akik gyakran élnek meg méltánytalan helyzeteket, mert pontosan ismerem ezt az állapotot. Amikor valaki nem érzi magát jogosultnak a helyére, a hangjára, a határaira – nem azért, mert gyenge, hanem mert túl sok mindent kellett csendben elviselnie. A saját utam megtanított arra, hogy a méltóság nem vész el – csak ideiglenesen háttérbe szorul, de vissza lehet venni azt!
A szakértő elérhetősége:
https://inspiralomuhely.hu/
Hivatásomnak érzem, hogy segítsem a felismerésben a környezetemben élőket, hogy életünk felmerülő gondjai – elénk kerülő feladataink, kudarcaink – ellenére, sőt okán (a gondok által kapott hasznos tapasztalataink révén) is boldognak érezhetjük magunkat! Nem csak szavakkal, példamutatással és segítő beszélgetések keretében, saját tapasztaláshoz juttatással igyekszem segíteni. „Halászni tanítani” próbálok, „szemüveg” cserére buzdítok, hogy más szemszögből is lássák, érezzék a hozzám fordulók a gondjaikat, a „lehetőségeiket”.
Teszem mindezt egyéni tanácsadás, önsegítő csoportok keretében, illetve előadások, kihelyezett tréningek formájában (munka) közösségek számára.
Saját élményeimen keresztül tanultam meg, hogy önmagunkban való hit és bizalom nélkül másokban sem tudunk bízni. Tudom, érzem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint eddig gondoltam. Ennek felismertetésére, megtapasztalásának kísérésében örömmel veszem a megkereséseket, hogy közben magam is tovább fejlődjek, igazi énemhez közelebb kerüljek.
Döntenünk kell, hogy akarunk-e tenni valamit saját érdekünkben (vagy tovább hárítjuk a felelősséget, és kézzel fogható kompenzálásokba menekülünk), és ha a válasz igen, akkor megváltozott látásmódunk, pozitív életszemléletünk segít észrevenni a számunkra jót, a nekünk szóló szépet.
Hiszek a prevencióban és bízom a korrekciós lehetőségekben! Van, akinek ez önmagától is megy, van, akinek nem. Személyiségünk sokszínűsége a kincsünk, és ha nem megfelelően bánunk vele, csak akkor lesz keresztünk. Fogadjuk el és szeressük magunkat hibáinkkal együtt, és akkor ugyanezt megkaphatjuk a környezetünkben élőktől is. Ismerjük meg valós határainkat, és „ami nem ingünk, ne vegyük magunkra”!
A társadalom szabályai, a bemutatott szint legyen számunkra viszonyítási pont, nem elérendő cél. Ne akarjunk magunkból egyen-embereket faragni…
Végzettségeimet tekintve általános iskolai tanító, gyógypedagógus–pszichopedagógus, mentálhigiénés szakember, szakvizsgázott pedagógus vagyok. Jelenleg szakmai vezetőként dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálat berkeiben.
Szívesen segítek az együttgondolkodásban, a tények ismeretében tanácsokkal, a következő tünetek esetén:
- ha terhességi félelmekkel (terhesség idején), önelfogadási bizonytalanságokkal küzd, csalódottnak érzi magát gyermeke megszületése után (bármi is ennek az oka),
- ha úgy érzi, hogy önnek van igaza, de nem tudja, hogyan érvényesítse akaratát,
- ha úgy érzi, nehezen ért szót környezetével,
- ha megerősítésre vágyik szülői szerepét illetően (mert túl sokan osztogatják kéretlenül nevelési tanácsaikat),
- ha szeretné megtudni, hogy gyermeke miért illeszkedik be nehezen közösségbe (óvodába, iskolába), miért agresszív, és/vagy miért küzd tanulási nehézségekkel, illetve hogyan lehet korrigálni ezeket az eseményeket,
- ha ötleteket szeretne ahhoz, hogy gyermeke tanuláshoz való viszonya megváltozzon.
Kérdezzen lényegre törően, tényszerűen, s én célirányosan, röviden válaszolok.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.
Kedves Julcsi!
Ákos fiam most 5 éves, idén fejezte be az oviban a középső csoportot. Szeptembertől ketté választják a csoportjukat, egyik fele iskolaelőkészítő csoport lesz, a másik sima nagycsoport. Az óvónők azt mondták, hogy Ákos szerintük nem érett még az iskolaelőkészítő csoportra, mert érzelmileg elég labilis, ami nem csoda, tekintve a kistesó betegségeit. Mi is észrevettük, hogy könnyen elkeseredik vagy dühös lesz, ha valami nem sikerül neki, a szabályok betartása sem az igazi még, és önállósodni is csak mostanában kezd. Tavaly ősz óta, amióta Gergő olyan nagyon beteg volt, tényleg kevésbé kiegyensúlyozott, mint előtte.
A kérdésem az lenne, hogy ezzel az érzelmi kiegyensúlyozatlanságal kell-e tennünk valamit nekünk, szülőknek, vagy egyszerűen csak járjon még két évet oviba, és majd megérik magától:D? Úgy tűnik, most egy kicsit nyugisabb időszak elé nézünk, tudunk többet vele lenni.
A másik kérdésem pedig az, hogy ha amúgy egy okos, érdeklődő, ügyes gyerek, nem fog-e unatkozni az oviban még két évet? Vagy ha esetleg mégis iskolaérettnek találják tavasszal, nem lesz-e hátránya abból, hogy nem az iskolaelőkészítő csoportba járt.
köszönöm,
Hajni
Kedves Hajni!
Gratulálok a felismeréshez, hogy nem csak felületesen kell dönteni ebben a helyzetben és ezt a cél, és a jelen helyzet szempontjából is megvizsgálja!
Én azért javasolnám, hogy két évet járjon még óvodába, mert mint említette érzelmi biztonságérzetét erősíteni kell. Hitem szerint ez mindennél fontosabb! Azok a gyerekek, akiknek ez rendben van, bármilyen helyzetet „túlélnek” és sikerül a „tanulságot” is megérteni, elfogadni. Soha nem adják fel. Ami a szabályok megtartását és az önállósodását illeti, hadd említsem meg, hogy korából fakadóan még azok megértése, gyakorlása, elfogadása szakaszában van. Nem baj ha még nem működik (ha időnként igen, akkor már jó úton vannak).
Ha megtehetik páros programokra is biztosítsanak lehetőséget (apa+ Ákos; anya+Ákos) és beszélgessenek vele a saját érzéseikről, ami Gergő betegségeit illeti, és a tényt, hogy ennek okán jutott kevesebb idő, energia őrá.
Abban is biztos vagyok, hogy unatkozni nem fog az óvodában. A játékon keresztüli élmény és tapasztalatszerzés többet fejleszt a gyerekeken, mint az iskolai tanítás-tanulás.Különösen, ha kötetlen beszélgetései is lehetnek az óvónőkkel. Hogy kell-e ezen kívül is más megerősítő módszer Ákosnak, azt nem tudom így megmondani. Bízzon az anyai ösztöneiben, amik át- és továbbgondolásra késztetik, és ha szükségét érzi személyes segítséget is kérhet a Nevelési Tanácsadóban. Olvasásra ajánlom a Gary Chapman: Gyerekekre hangolva című könyvet.
Nagyon sok türelmet kívánok önmagukhoz és gyermekeikhez egyaránt!
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Köszönöm szépen a választ, sokat segítettél vele.:)
üdv,
Hajni
Kedves Hajni!
Nagyon szivesen!
Oromteli mindennapokat es turelmet a nehez pillanatokban is!
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi.
Szeretném őntöl megkérdezni,hogy sajnos a lányom,aki most9 éves,jövőre újra foja járni a másodikat.NEHÉSSÉGEI VANNAK A TANULÁSSAL,tagoltan,lassan olvas,az írásnál lassan ír,és halkan mondja”sutógja”milyan betüt is szeretne leírni,A SZÁMOLÁSNÁL,MÉG AZ ÚJAIT HASZNÁLJA.
NAGYON szeretném kérni az őn segítségét kérni,hogyan tudnák neki segíteni,és hogy –„űgye”fejleszthető.nem marad így?!És mivel fejleszthetném???
Szeretném még segítségét kérni,hogyan tudom meg védeni,hogy jövőre gúnyolják,hogy tudnék neki tanácsot adni,miként kezelje az esetleges csúfolást!!!!
Kedves Ticus!
Mindenképpen javasolnám a helyi nevelési tanácsadónál vagy szakértői bizottságnál a tanulási képességek vizsgálatát. (Talán már meg is történt? Hihetetlen, hogy eddig nem kapott a kislánya fejlesztést… hiszen a tanulási nehézség tünetei már óvodás korban jól kiszűrhetők.)Ott sokkal hatékonyabb, egyénre szabottabb tanácsokat tudnak adni Önnek. Tudni kell, hogy a tanulási nehézség, speciális oktatással, fejlesztő játékkal, -mozgással többnyire korrigálható, ha az értelmi képességek, az idegrendszer egészséges. Ezt deríti ki a tanulási képességeket vizsgáló folyamat. Abból kiindulva, hogy kislánya súgja a betűket és ujjain számol úgy tűnik, hogy inkább részképesség zavarral küzd és ez fejleszthető. Ahhoz, hogy hatékony tanácsot tudjak adni személyes találkozás szükséges mindenképpen.
Kérem addig is legyen nagyon türelmes gyermekével és szeretetével, biztató szavaival erősítse gyermeke önbizalmát!
Szeretettel
Julcsi
Tisztelt Julianna!
A következő kérdésben kérném a segítségét:
Kisfiam, Bálint ápr-ban volt 3 éves. Május elején elkezdtük az óvodát. Szívem szerint kivártam volna a szept-t, de az óvodában most volt hely, szept-re nem tudták garantálni a kisfiam felvételét, mivel nem a körzetes oviba jelentkeztünk. Naponta nem tölt túl sok időt odabent, kb. 1/2 10-től ebéd utánig van ott, akkor elhozom. Napközben jókedvű, segítőkész, szívesen játszik, az óvónők szerint jól érzi magát, engem nem is emleget. De aztán következik az ebéd és a kisfiam elkezd sírni, hisztizni és nem eszik egy falatot sem. Kiabál, hogy ő azt nem szereti (ez nem igaz, nem válogatós gyerek), haza akar jönni, kitalál mindent, pisilni, kakilni kell, csak hogy ne kelljen ennie. Itthon persze kénytelen vagyok megetetni, mert éhes. Mindig megbeszéljük, hogy másnap legalább megkóstolja, meg is ígéri, de amikor arra kerül a sor, hogy egyen, ismét tiltakozik. Szeretném tudni, hogy mit lehet ilyenkor csinálni? Hagyjuk abba, vagy folytassuk? Hátha egyszercsak mégis elkezd enni? Kicsit kínzásnak érzem, hogy amikor érte megyek és kint várok rá, csak azt hallom, hogy keservesen sír. Itthon egyébként jókedvű, kiegyensúlyozott kisgyerek, viszont nagyon hisztis, akaratos.
Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel:
Polcz Andrea
Kedves Andrea!
Jó lenne tudni, hogy hogyan szokott kisfia otthon ebédelni (kell-e etetni az ebédnél? pl), és az ebéd utáni alvási szokások is hatással lehetnek az efféle megnyilvánulásokra. Elképzelhető, hogy elfárad az ebéd idejére, hiányzik az alvási rituálé, vagy alvó kedvenc, talán az anyai babusgatás is… Lehet, hogy van otthon kistesó, akiről tudja, hogy otthon lehet… talán a délidőben zajló óvónőváltás, tányér csörömpölés zavarja…talán ilyenkor beszélik meg az óvónők a napot és nem annyira figyelnek a gyerekekre…kevés nagyon az információ, ami alapján használható tanácsot tudok adni. Kérem írjon bővebben nekem az otthoni szokásokról és az óvodai szabályokról, az óvónénik személyiségéről és kisfiához kapcsolódó információkról, a család összetételéről, jellemző szokásairól..Jó lenne tudni, hogy ez játszma, mert Ön nehezebben engedi el gyermeke kezét vagy valódi kétségbeesés, ami a kisfiában zajlik.
Válaszát várom!
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julianna!
Köszönöm gyors reagálását a levelemre.
Itthon úgy ebédel, hogy általában én etetem, de egyébként tud egyedül is enni. Mivel kicsi a lakásunk, a konyhában nem férünk el, beköltöztünk a nagyszobába a kis asztalához, de ha már bent voltunk, akkor mesét is kellett kapcsolni. Sajnos ez megmaradt a mai napig. Az ebédnél végig a helyén ül, nem ugrál fel. Ebéd után pisi, utána alvás. Az ágyában elalvás előtt megiszik egy üveg tejet, majd a fal felé fordul és rendszerint könnyen elalszik. Azt meg kell jegyeznem, hogy újabban kéri, hogy feküdjek mellé, míg elalszik, de ez már az ovi előtt is megvolt. Amíg csak itthon voltunk, 1/4 2, 1/2 2 körül ment aludni, de mióta oviba járunk, később érünk haza és a lefekvése elcsúszik 3/4 2, 2 órára.
Kistestvére nincsen, csak egy nővére, aki most elsős.
Nálunk az oviban úgy vannak beosztva az óvónők, hogy reggel egy óvónéni kezd, 10 körül megérkezik a másik óvónéni is, majd mind a ketten ott vannak a gyerekekkel egészen az alvás kezdetéig és mire felkelnek a gyerekek, már a később érkező óvónő van velük addig, mig a szülők haza nem viszik őket.
A dadus néni reggel 8-tól du. 4-ig van bent.
Én úgy látom, hogy az én fiammal kifejezetten sokat foglalkoznak, ő a legkisebb a csoportban, a többiek majdnem egy évvel idősebbek.Minden nap megdicsérik, amikor egyedül, sírás nélkül megy be a csoportba.
Amit én kintről hallok, az az, hogy ebédnél egy óvónéni szinte csak az én fiamat pesztrálja, a többiek már ügyesen esznek egyedül is, velük nincsen baj.
A két óvónéni közül az egyik az engedékenyebb, a másik elég szigorú. A lányom is ezekhez az óvónénikhez járt még tavaly. Ott a csoport nagy része fiú volt és nem mindig értettem, hogy miért olyan szigorúak az én kislányommal is, de rá kellett, hogy jöjjek arra, hogy annyi fiú mellett, nem lehetett senkivel sem kivételezni. Nikinek nem vált kárára a szigorúság.
És most úgy érzem, hogy a szigorú óvónéni is teljesen a fiam mellett van, próbálja neki a lehető legjobban megkönnyíteni a beilleszkedést.
Egyébként Bálintot sokkal könnyebben engedem el, mint annnakidején a lányomat.
Talán még az fontos lehet, hogy a szüleim a szomszédunkban laknak, velük nagyon jó Bálint kapcsolata. Leginkább édesapámat szereti, vele mindenhová elmegy, apu sokat foglalkozik vele. Most, hogy jobb idő van, csak gondol egyet és már megy is át. Amíg nem volt ovis, én minden nap elvittem őt vhová. Sokszor kimentünk a Margitszigetre, a Ligetbe, de ha vmit intéznem kellett, akkor is úgy csináltam, hogy a közelben legyen játszótér és tudjom mozogni. Lehet, hogy ez is hiányzik neki. Nyáron nem fogunk oviba járni, akkor megint tudok vele és a nővérével többet csavarogni.
Remélem, hogy tudtam információkkal szolgálni, de ha még vmire kíváncsi, legyen szíves azt megírni.
Válaszát várva, köszönettel:
Polcz Andrea
Kedves Julcsi!
Kislányom 8 hónapos múlt. Pár hónapja egyre nehezebben boldogulok vele. Már ül pár percig), van 4 foga, öt-hatszor szopizik egy nap, háromszor kap utána egyebet, ill. teljesen egyedöl nevelem és nem számíthatok senkire(apa külföldön dolgozik, most már 2 hónapja nem láttuk, mamiék messze laknak. Esetleg ezek lehetnek fontosak abból a szempontból mi lehet az ok.
Egyszerűen nagyon ragaszkodóvá vált, amint 1,5-2 m-re kerúlök, sír-visít. Amint vízszintesbe kerül (akér pelusozásnál is ), szintén. Szeretném tenni nyugodtan a dolgom, főzni neki, magamnak, és egyéb háztartási munkákat elvégezni, de amennyit alszik az az idő nem elég rá. Játszok vele a szőnyegen, elmagyarázom, hogy anyának most dolga van, de csak sír. A járókában is. Nagyon el vagyok keseredve és lefáraszt az egész. A múltkor kértem édesanyám, jöjjön el pár napra, kösse le. Be tudtam hozni a háztartási lemaradás egy részét.
Mit tegyek?
Várom válaszát, reménykedve:
Krisztina
Kedves Krisztina!
Bizony nincsenek könnyű helyzetben… Meggyőződésem, hogy kislánya az Ön érzéseinek ad hangot, és mindkettejük magányosságát a hosszasabb testközelséggel, együtt léttel próbálja tompítani. Okos kislány! Érett fejjel, észérvek alapján kordában tudjuk tartani érzéseinket, gyerekeknél ez ösztönösen jól működik. Ráadásul életkora alapján az elválasztódás időszaka is bekövetkezett nála, és ez ellen is tiltakozik. Hallott már a hordozó kendőről? Nagyon jó szívvel javasolom. Mindenféle háztartási tevékenység elvégezhető pl. a baba az anya hátára van kötve, és időnként elbóbiskol, anya meg halad a feladataival, illetve közben lehet hozzá beszélni, mesélni az éppen zajló feladatokról, érzésekről, és ezzel mintegy előkészítődik az ÉLET-re idejekorán. Ráadásul a hosszasabb függőleges testhelyzet, a kielégített testi érintkezés miatt hosszasabban és nyugodtabban tud aludni. Az is lehet, hogy további fogacskái akarnak kibújni és fájdalmai vannak… nálunk a répa vált be erre az esetre, hiszen keménysége ellen nyomot a fogínynek, viszont érdemes nagyon odafigyelni. Kérheti az „otthon segítünk” egyesület segítségét, akik kifejezetten kisgyerekes anyukák megsegítésére alakultak (ingyenes a szolgáltatás). Esetleg alkalmi segítséget is kereshet bejárónő személyében, aki háztartási munkákban segít, vagy diáklányt, aki lefoglalja egy kicsit gyermekét, amíg Ön elvégzi a háztartási feladatokat. Kérem feltétlenül tartsa szem előtt, hogy a szülővé válással együtt jár az élet több szinten történő átalakulása többször is, a gyermek(ek) életkora és a mi lelkiállapotunk okán. Ne érezzen bűntudatot, ha minden nem áll tökéletes rendben. Mindenképpen kívánok Önnek sok türelmet és kitartást
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Nagyon köszönöm a gyors és minden lehetőséget megvilágító válaszát. Tegnap ajánlották éppen a kendőt, valószínű tényleg ez lesz a megoldás.. Nehéz és furcsa lenne nekem azt hiszem akár az, hogy én végzem a teendőket és vki vigyáz Borsikára, akár az, hogy én foglalkozom vele és más vezeti a háztartásomat.
Ha lehetőség van , beszámolok pár hét-hónap múlva a kendős (remélem pozitív) tapasztalatokról.
Jó egészséget és sok ilyen (szavaiból is érződő) szeretet kívánok:
Krisztina
Kedves Krisztina!
Köszönöm megtisztelő szavait, és azt a felismerést, hogy mennyire jól esik a visszajelzés a dolgok alakulásáról..
Örömteli mindennapokat kívánok megélni minden szinten és kitartást kívánok e nehéz időszakban.
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Először is gratulálni szeretnék, nagyon szépen és közérthetően írja a cikkeit és sok hasznos dolgot találtam benne.
A segítségét kérném. Nagyobbik fiam 5 éves lesz májusban, középső csoportos óvodás. Nagyon aggresszív, mindig olyan szerepjátékokat játszik, hogy ő a mérges pók vagy a dino vagy Bakugan (vagy mi, ez az ovodatársaitól jön sajnos, meg a pókember és társai…), szóval ezeknek a szerepébe bújik és meg akarja harapni/enni/elfogni a testvérét, aki egy darabig partner ebben, de amikor bedurvul a játék, akkor már nem szeretne tovább játszani, viszont a nagyot nem tudjuk leállítani. Mit javasol, hogyan próbáljak rá hatni. Hiába kérem, hogy hagyja abba, mert a kistesó nem akar ilyet játszani, vagy fél ettől a játéktól, azt válaszolja: Jó és ott folytatja, ahol abbahagyta. Az elterelés sem működik max. kis időre.
A másik probléma, hogy az egyik óvónő, aki már nyugdíjközeli korban van és szerintem belefáradt a munkájába elég furcsán viselkedik és amiket mond vagy csinál a kisfiam hozza haza és mindet nagyon idegesít. Pl: ha felbosszantják a gyerekek vakarja a falat és áúúúú-zik, sokat kiabál, vagy egy másik történez: Az egyik kislány nem akart lefeküdni ebéd után, mire az óvónő azt mondta neki, hogy ha nem fekszik le azonnal, akkor megkéri az én fiamat, hogy vágja orrba (pont az enyémet, akiről tudja, h. sokat verekszik…. 🙁 )
Ön szerint mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Az óvónő egyébként a szülőkkel is úgy beszél, mintha az ovodásai lennének….De a gyerekek különben szeretik őt, ezt hozzá kell tennem.
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredtem.
Köszönettel
Timka
Kedves Timka!
Köszönöm elismerő szavait, melengetik szívemet mint minden gyermekét, amikor megdicsérik. Gondolom a kisfia sem annyit kap dicséretből, mint amennyire vágyik, szüksége van. A felnőttek gyakran követik el azt a hibát, hogy egy adott viselkedésminta alapján, -ami időnként megjelenik megmagyarázhatatlan helyzetekben- kezdik el kezelni a gyermekeket. Ennek az a veszélye, hogy tulajdonképpen így lehet életre hívni azt a magatartást, ami zavaró. Genetikai kód bennünk emberekben, hogy szeretünk egyedi, különleges hatást gyakorolni környezetünkre, és nem mindig a környezetünknek szimpatikus módszert választjuk. Amennyiben a meghökkenés a következmény, akkor „hatalmat” érzünk a kezünkben, és vágyunk arra az élményre, hogy „én irányítok”. Némi lappangó testvér-féltékenység is lehet a háttérben, és több figyelem „kipréselése”, akár negatív figyelem formájában is. Meg lehetne próbálkozni, hogy ön vállalja azt a szerepet, akit „megesz” a mérges pók, így gyengülhet az élmény, hiszen nagyobb a „győzelem élmény”. Nem került szóba, hogy mennyit tévézik kisfia. Rendkívül ártalmasnak tartom, különösen az érzelmi elbizonytalanodás időszakában, hiszen eltereli a figyelmet az érzelmi válság megéléséről, így az megoldatlanul kerül mélyebb szintekre és bármikor kezelhetetlenebb formában bukik elő, olyan tünetekhez kapcsolódva, amit nehezebb felismerni. Fontosnak tartanám sokszor és sokféleképpen a szülői szeretetről biztosítani, és beszélni vele arról, hogy más módon is lehet figyelmet kérni-kapni, mint ijesztgetéssel. Amennyiben szeretné, hogy további konkrétabb útmutatást adjak, kérem írjon bővebben a család mindennapjairól, a családtagok közötti érzelmi állapotokról. Kívánok sok türelmet a mindennapok megéléséhez és figyelmet a jóra, szépre is.
Szeretettel
Kedves Julcsi!
Köszönöm tanácsát, próbálom alkalmazni.
A kérdésére válaszolva, kisfiam nem néz TV-t, nincs is tévénk egyébként. Meséket válogatottan néz, főleg olyanokat, amiben nincs aggresszió és ezeket sem minden nap, ált. heti 2-3 alkalommal max. 45-60 percet engedélyezzük. Sajnos azonban az óvodában ragad rá sokminden. Amióta elhozom őt ebéd után, jobb a helyzet, sokkal nyugodtabb és szófogadóbb és kevesebbet is verekszik.
Írtam még a multkori levelemben pár sort az óvónőről. Esetleg arról is megírná véleményét?
Köszönettel:
Timka
Kedves Timka!
Jó dolog, hogy a tévézés nem befolyásolja túlzottan a mindennapokat… gondolom a számítógépen nézi a mesefilmeket. Akkor annyi az előny, hogy nincsenek reklámok közben. Azért nem vagyok mesefilm párti, mert a gyermekek kreativitását, fantáziáját nem engedi kibontakozni. Ez nem valósítható meg mindenhol. Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy alaposan legyenek átbeszélve a mesefilmek.
Jó ötlet, hogy egy ideig ne aludjon az óvodában, és amennyiben Ön ezt vállalni tudja valóban segíthet. Az óvónő magatartását illetően legszívesebben azt mondanám, hogy „no comment”. Viszont értem, hogy anyaként válaszokat keres. Ezért röviden azt mondom, hogy több szinten is szégyenteljes… viszont ha a gyerekek „szeretik” (?), akkor teljesen érthető, hogy utánozzák. remélhetőleg hamarosan valóban nyugdíjba megy és akkor mindannyian fellélegezhetnek. Addig kívánok Önnek sok türelmet és erőt a mindennapok megéléséhez.
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Köszönöm gyors válaszát! Igen, reménykedünk. Gondolkodtunk az óvodaváltásban is, de attól félünk, hogy az csak megviselné a gyereket és még több problémát okozna, mert nagyon nehezen bírja a változásokat és az idegen helyzeteket.
Minden jót kívánok!
Timka
Kedves Timka!
A reménykedés mellett javasolom a vizualizálást is, mely során tisztázzák az óvónővel gondolati szinten az eseményeket és megbocsájtanak egymásnak és önmaguknak. És azt is érdemes vizualizálni addig, hogy már nincs kipécézve kisfia, mi több ő lett az óvó néni jobb keze. (Ha én lennék az óvónő nagyon örülnék egy tisztázó beszélgetésnek is.) Nagyon fontos, hogy a kisfia ne érezze azt, hogy Ön nem szereti az óvónőt, nem bízik benne. És emlékezzen arra, hogy van a testbeszéd, amely mindenki számára sokkal hitelesebb. Erőt, türelmet és jó megoldásokat kívánok szeretettel
Julcsi
Az előzőből valahogy eltűnt, hogy „A régi gyerekebe ugye belenevelték…”
Kedves Zsuzsi!
Kényes kérdést vetett fel. Meggyőződésem, hogy a gyermekek szókimondása egészséges és azért igyekszik a társadalom leszoktatni erről a gyerekeket, mert méretükből fakadóan „kisebb ellenállásnak”, befolyásolhatóbbnak tűnnek. Pedig szókimondásuk szeretetből fakad, segítő szándék motiválja őket vagy kíváncsiság, esetleg önálló vélemény közvetítésről van szó, hiszen a felnőttek gyorsan skatulyáznak. Szóval mintát mutatunk arra, hogy mindent valahová besorolunk, aztán nem szeretjük, ha gyermekünk mond valamit, amitől „találva érezzük” magunkat. Érdekes, hogy ön érzi, tudja, hogy a gyermekekben benne van a jó szándék, az őszinteség mégis a felnőttet akarja kímélni… pedig elméletileg a felnőttek tudják kontrollálni érzéseiket (tapintatosak?) és erről (hiteltelen) példát is mutatnak. amit a gyermekek követnek. Sajnos nem tudok konkrétabban válaszolni kérdésére. Én magam úgy működök, hogy számomra a gyermekek jelzései a mérvadóbbak , mindig elgondolkodtatnak és soha nem sértődök meg. Remélem segítenek soraim, hogy megtalálja önmagában a választ a saját kérdésére. Öszinteséggel teli mindennapokat kívánok
szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Érdekelne, hogy mikortól és mennyire várható el egy gyermektől, hogy tapintatos legyen? Mikortól nem elfogadható, ha gyeremeki őszinteséggel közli érzéseit, véleményét? A régi gyerekekbe ugye e, hogy nem lehet elmondani, mert megbántasz másokat, de ma ez mennyire állja meg a helyét? Úgy látom és nem csak én, hogy a mai gyerekek mások, sokkal okosabbak, érzékenyebbek. Lehet-e irányítani azzal őket, hogy ne mondják el a véleményüket, csak mert egy felnőttnek ez bántó lehet? Köszönettel, Zsuzsi
Kedves Julianna!
Kisfiam ügyében fordulnék Önhöz.28 hónapos,nem beszél. ÖÖ eezéssel meg halandzsázással fejezi ki magát (pontosabban próbálja kifejezni, mert nem nagyon értjük sajnos).
A gyerekorvos és a védőnő is normálisnak mondta ezt, aztán gyógypedagógus is látta.(egy nagyváros kórházában) Ennek kb.semmi értelme nem volt,mivel a gyógypedagógus szinte semmit se mondott, vagy kérdezett, teljesen szakszerütlennek tűnt az egész, és számomra furcsa dolgok is történtek (nem igazán figyelte meg mit is csinál a fiam, illetve rászólt hogy tegye vissza a játékokat a foglalkoztató helyiségben holott véleményem szerint azok azért vannak kitéve hogy manipuláljon velük vagy tévedek??)
Semmi eredményre nem jutottunk, nem nyugtatott meg.
Kérdésem az lenne,ezek után hová fordulhatnék még?
Vagy törödjek bele,hogy majdcsak elkezd beszélni? Vagy teljesen mindegy, mert ilyenkor még úgyse lehet a beszédet fejleszteni?
Logopédussal is beszéltem,ő is azt mondta,hogy majd 3 éves kora után ha még mindig nem szólal meg, akkor vigyük hozzá, addig nem tud mit kezdeni vele.
Borzasztóan hisztis is lett emiatt,hogy szeretné ő ha megértenénk, de nem értjük sokszor.
Egyéb téren is látok elmaradást nála, alig akar egyedül enni,ha nem etetem, képes éhenmaradni egész napra. Egy pár hete egyszer kétszer megfogta a virslit a kezébe, de mást nem.
Süketnek nem süket,voltunk hallásvizsgálaton,illetve ha a maciját, stb.t kérem tőle megérti,és hozza, de sok dolgot viszont hiába kérdezek,nem is bólogat vagy semmiféle ilyen jelzést nem ad.
Nagyon rossz érzés látni a környezetünkben lévő gyerekekhez hasonlítva mindegyik előrébb tart mint ő a fiatalabb gyerekek is.
Októbertől mennie kéne óvodába, mert vissza kell menjek dolgozni.De így, hogy neme szik csak összenyomott ételeket, és úgy hogy adom a szájába, plusz nem szobatiszta és nem is beszél, hát biztos nem veszik fel.
Köszönöm válaszát előre is!!
Egy aggódó anyuka
Kedves Noémi!
Elismerésem, hogy megfogalmazta és kimondta anyai megérzéseit! Bizony, teljesen bizonyos vagyok benne én is, hogy kisfia 3 éves kora előtt is foglalkozni kellene vele. Beszédindítást valóban 3 éves kor után vállalnak a logopédusok, viszont el tudom képzelni, hogy szervi rendellenesség is lehet a háttérben. Gégészeti vizsgálatot javasolnék, és arra kérem, hogy minél részletesebben írja le egy hétköznapjukat (24 órán át) ahol a család minden résztvevőjéről említést tesz. Az etetésnél javasolnám a két kanalat, akár egymást etetni, akár egyet ad anya, egyet egyen a kisfiú egyedül. És a biliztetéssel kapcsolatosan nekünk nagyon jól bevált a közös játék vagy meseolvasás. Türelmet és kitartást kívánok Önöknek
szeretettel
Julcsi
Köszönöm a gyors választ. Márhogy kinek írjam le a 24 órás részletes „programot”? Erre mihez van szükség?
Hová forduljak akkor?
Üdvölzettel
Noémi
Kedves Noémi!
Ha szeretné, hogy a távolból további javaslataim legyenek, és együtt tudjuk keresni a megoldást, akkor nekem kellene leírni a 24 órás napirendet, és amíg a lehetőségeknek a tények tudatában utána nézek, addig egy jó gégészt kellene keresni.
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!
Kisgyermekem 6 hónapos.
Azt szeretném megtudni, hogy lehet e valamilyen hatással a későbbiekben rá, ha az éjjeli ébredésekor nem megyek oda hozzá, hagyom magától visszaaludni? (ezt csak ma alkalmaztuk, 25perc alatt aludt vissza).
Sajnos ez az ébredés nem új keletű dolog, mindig ringattuk, amit már szerintünk megszokott, és csak egy kis ölelésért kel fel. Valószínűleg ez a mi hibánk, de mostmár erről szeretném leszoktatni, azaz szeretném megszüntetni az éjjeli ébredést, és helyette napközben ölelgetni. 🙂
Valamint azt is szeretném megkérdezni, hogy a kézben való elaltatásról hogyan kell leszoktatni egy kisbabát? Amennyiben van erre valami általános bevált módszer.
Köszönettel: Kamilla
Kedves Kamilla!
Sajnos a technika ördöge miatt nem sikerült hamarabb válaszolnom, és nem tudom, hogy az eltelt napokban melyik módszert alkalmazták. Személyes véleményem a következő:
ha a gyermekek nehezen alszanak annak oka van. Soha nem engedtem a saját gyermekeimet sem sírni, amikor a társaságomra vágytak. A szülők általában meg tudják különböztetni a sírás alapján, hogy gyermekük éhes, fél, vagy csupán társaságra vágyik. Bár nekünk felnőtteknek kényelmetlenebb, ha az el- és vissza altatás elhúzódik, mi felelünk az érzelmi biztonságérzetük kialakításáért is, ami az önbizalom, a helyes önbecsülés alapja. Gyakran érzik meg a babák a párkapcsolati feszültségeket, vagy a szülők betegségét, rossz kedvét, és ilyenkor „elterelő hadműveletként” középpontba kerülésükkel akarnak segíteni. Ráadásul a két külön egyén tudatosodása is kb. hat hónapos korra tehető, és ez gyakran válthat ki félelmet, amit csak a szeretető babusgatás segít felszámolni. Bármi legyen is az oka a sírásnak, a gyerekek különbözőképpen reagálnak rá. Vannak gyerekek, akiknek segítenek az (el)alvási rítusok, és rövid idő alatt megtanulnak önállóan aludni, és vannak olyanok is, akik éveken át nehezen alszanak el önállóan. Számít ilyenkor a szülők elhatározása, az okok, hogy miért kell neki önállóan elaludni (és ezt a babábal „megbeszélni”), illetve a napirendben a következetesség.
A kérdéseire konkrétabban válaszolva tehát:
ha nem megy oda gyermekéhez, azt élheti meg, hogy nem mindig számíthat a szüleire, és mindennemű rossz szokásról sok szeretettel, türelemmel és magyarázattal lehet leszoktatni a babákat. Szó szerint: pl. ” Nagyon szeretlek gyermekem, kérlek aludj el ügyesen ringatás nélkül. Itt vagyok veled, csak már nehéz a kezemnek a ringatás. Akkor is szeretlek, amikor csak simogatlak, vagy beszélek hozzád, aludj el kedvesem.” Természetesen mindenki a saját szókincsére formálhtja a mondatokat és amennyiben türelemmel és sokkszor elmondják, a kicsik megértik és elfogadják. Higgye el kedves Kamilla a gyerekek nem a szülők bosszantására működnek másként, mint ahogy mi szeretnénk, csupán önálló érzelmi- és gondolati világgal rendelkeznek ők, és azt közölni nagyon sok időben telik. Kívánok sok türelmet a mindennapokban megélni gyermekükkel
szeretettel
Julcsi
üdv: julcsi érdeklödnék az fiam 11 hetes lesz hétfön. tudni kell örökbefogadott baba.nekem ojan furcsa érzésem van mikor alszik nem tudom miért sirdogál és ugy elhuzza a száját mint aki rosszat álmodik. de vajon mit? mi is rendezett családi élete élünk sokat látja hogy az apja puszil engem és öt is szereti nagyon. mama velünk él meg nagybácsi is közel van papa is van minenki imádja sokat van velünk törödünk vele szeretem ! mikor sir felveszem sokat kézbe van nem hagyom sirni sokáig kitalálom mit akar .lehet hogy az életado nem szerette? pedig ugy tudom bocsánatot kért töle és elbucsuzott szépen ,ez viselte meg öt annyira szerintem. mé éjszaka sem sir mert ahogy nyöszörög megyek és készitek kaját neki ami anyatejböl és kevés tápszerböl áll 120 ml eszik ami elég neki 4 oránként. vagy ahogy ö akarja van hogy 2 oramulva kér még repetázik kicsit köszönöm tisztelettel. elvira
Kedves Elvira!
Szeretnék gratulálni Önnek, hogy ennyire igyekszik ráhangolódni kisfia érzéseire! Gondolja csak el, hogy a pici anyukájától távol kell éljen (szerető környezetben ugyan). Már nem hallja a megnyugtató szívdobogását, másikat kell megszoknia. Nekünk felnőtteknek is időre van szükségünk, hogy elfogadjunk valakit… Ő pedig hirtelen elveszít valakit, aki el is búcsúzik tőle, és lesz helyette 4 másik ember, aki nagyon szereti. A „tudni kell elfogadni” témáról csak felnőtt korban beszélünk, pedig a gyerekek is átélnek ilyen nehézségeket. Ő most tanulja elfogadni a megváltozott helyzetet, miközben „megéli a gyászt is”. Hiszem, hogy pici gyermekkortól ugyanolyan intenzíven élik meg a gyermekek az érzelmeket, csak jobban elrejtik. Szeresse bátran és sokat, használjon hordozókendőt, hogy a nap nagy részében érezze az Ön szívdobogását, szeretetét. És akkor tudni fogja, hogy a négy szerető, róla gondoskodó ember közül ön az anyuka. Ha van kedve járjon utána a „szoptanít” (szoptatási tanácsadóval is érdemes konzultálnia, ha ezt a módszert választja)használatának és akkor „szoptathatja” is gyermekét, így még intenzívebbé teheti érzelmi kötődésüket. Az életadó anyuka érzéseivel kapcsolatosan nem tudok mit mondani. A pár pillanatig tartó búcsú nem szünteti meg az érzelmi kötődéseket, és nem pótolja a hiányzó szeretetet. Fókuszáljon inkább arra, hogy önök között kialakuljon az a biztonságos érzelmi alap, ami közös örömökkel jár. És legyen türelemmel mindannyiukhoz, hiszen a babáknak néha hónapokig tart megszokni a kinti életet, és ezt befolyásolják a születés körülményei is.
Szeretettel
Julcsi
üdv julcsi köszönöm a jo tanácsot megprobálok igy cselekedni ahogy tanácsolta. további szép napot kivánok. elvira.
Kedves Elvira!
Erőt, kitartást és örömteli mindennapokat kívánok Önöknek!
Szeretettel
Julcsi