Kismamák és a pénz: Szembesülés és extra kiadások

kismamapenz_leadK.jpg
hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Babát várva igyekszünk minden szempontból felkészülni a kicsi fogadására, ám sokszor elsikkad az anyagi felkészülés a szülés utáni időszakra, a megváltozott kiadásokra, a lecsökkenő jövedelemre. Vajon van-e különbség ebben a generációk között? Ezt járjuk körbe Csapó Ida női önismereti trénerrel, nők és pénz specialistával. 

1. téma: Hogyan és mikor szembesültünk a jövedelem visszaesésével, egyáltalán, mennyire voltunk erre felkészülve?

Csapó IdaCsapó Ida – ’70-es évek: Elég régi, és nagyon élénk emlékeim vannak a szembesülésről. Állok belül a bejárati ajtó túl oldalán, kint a lépcsőházban a villany- vagy a gázdíjbeszedő (mindkét esetben előfordult a történet). Visszafojtom a lélegzetem, meg ne hallja, meg ne érezze, hogy otthon van valaki. Nem nyitom ki az ajtót, mert nincs otthon pénz, elég pénz arra, hogy kifizessem neki a számlát. Nem jó érzés az egész, természetesen…

Infinety hirdetés

Ahogyan az sem, hogy nem vehetem meg azokat az újságokat, amiket megszoktam: ÉS, Lakáskultúra, Ez a Divat…. Ezekre határozottan emlékszem. Hogy ezeket az újságokat hiányoltam, és rosszul esett, hogy elestem a lehetőségtől. Tehát nem voltam felkészülve az ilyen helyzetekre, és így történt a szembesülés.

Harminc év távlatából éles kristálytisztasággal ezekre emlékszem, valami fura kiszolgáltatottság érzettel vegyítve. Azt hiszem a lemondással ekkor szembesültem először igazán, és egyfajta kiszolgáltatottsággal is.

Kocsisné Péterfy Hajnal – 2000-es évek: A jövedelmem visszaesésével elég hamar és váratlanul szembesültem, ugyanis már a terhességem 6. hetétől otthon kellett maradnom. Ez azt jelentette, hogy egy hónapig fizetést már nem, táppénzt még nem kaptam. Mindez egy anyagilag nagyon megterhelő időszakban: akkor volt az esküvőnk, és a pár hónappal korábban vásárolt lakásunkban még félig dobozokban laktunk.

Minden nagyon gyorsan történt, miután megismerkedtünk a férjemmel, egyszerre, ugyanabban az évben vettünk lakást, tartottuk az esküvőt, és már jött is a baba. Úgy gondoltuk, hogy az esküvő után lesz még egy évünk kényelmesen visszafizetni a hitelt, berendezni a lakást, de nem így alakult.

A váratlan helyzet miatt bepánikoltam, és teljesen esztelenül kezdtem el spórolni, de közben nem tettünk félre a szülés költségeire, vagy arra az időszakra, amikortól gyed-et fogok kapni. Ráadásul akkor szembesültem azzal is, hogy fogalmam sincs, hogy kell a pénzt beosztani.

2. téma: Milyen extra kiadásokat jelentett a gyermek megérkezése, erre hogyan álltunk át?

Csapó Ida: Az egész átállás valahogy magától értetődő természetességgel zajlott. Évek óta házasok voltunk, és akkor már nagyon szerettem volna gyereket. Igazából a tanulásom miatt kellett várnunk: újságíró iskolába jártam Zalaegerszegről a fővárosba két évig.

Huszonöt évesen szültem a lányomat, de a várandósságom legelejétől veszélyeztetett terhes lettem. Életem legboldogabb, legnyugodtabb időszaka volt, mert fizikai fájdalmaim, tüneteim nem voltak, elővigyázatosság volt az otthonlét. Volt időm felmérni, hogy mi mindent kell venni, és szépen fel is készültünk rá, és akkoriban – a hetvenes évek vége felé járunk – nem jelentett ilyen horribilis összegeket egy kelengye, meg a gyerekszoba berendezése.

Orvosnak nem fizettem, elvből sem. Úgy gondoltam, a tb-t fizetem, és talán az újságíróságom miatti ismertségem is védett valamelyest – gondolom utólag. Jártam a hivatalos rendelőkbe, kórházi osztályra, amikor kellett. Választott szülészem sem volt – simán és gyorsan szültem egy viharos nyári éjszakán.

Kocsisné Péterfy HajnalKocsisné Péterfy Hajnal: Extra kiadások közül a legnagyobb egyszeri kiadás a babakelengye volt. Kértem tanácsot kisgyermekes ismerősöktől, így nagyon sok felesleges dolgot végül is nem vettünk. Kölcsönbe nem nagyon kaptunk dolgokat, szerintem elsősorban azért, mert nem mertem kérni. Egy háromgyermekes ismerősömtől kaptunk több mindent, neki már természetes volt ez a csere-bere.:)

Megnőttek a havi rendszeres kiadásaink is, már a fiam megszületése előtt az orvosi költségek miatt, és persze maga a szülés is elég sokba került. Volt választott orvosom és szülésznőm is, akiknek köszönhetően szép szülésem volt, így erre nem sajnáltuk a pénzt.

A szülés után pedig főleg pelenkákra és ruhákra költöttünk. Teljesen másképp van a fiamnál a ruhákkal, mint egy felnőttnél: nem lehet halogatni, mint a mi ruháink beszerzését. Ha kinövi őket, akkor nincs mese, meg kell venni a következő méretet. És persze mindent egyszerre, a pizsamától a cipőig, nem lehet beosztani.

>>Kismamák és a pénz: Megoldások és támogató köreink

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkTippek a szelektív hulladék tárolására
Következő cikkKismamák és a pénz: Megoldások és támogató köreink

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Én a terhességem 5. hetétől veszélyeztetett terhes voltam, így már akkor táppénzre mentem. Előtte határozott idejű szerződéssel dolgoztam, és a szülés előtt 3,5 hónappal járt le a szerződésem. A szerződésem lejárta után az ember lánya ugye 90 napig lehet passzív táppénzen. Amikor közölték velem a 8. hónapban, hogy csak gyesre vagyok jogosult, azt hittem, hogy lefordulok a székről. Már telefonon értesítettem a férjemet, hogy mi a helyzet, és otthon pedig elkapott a sírógörcs. Ugyanis úgy számoltuk, hogy a gyedem és a gyes között 50.000 Ft különbség lesz, amit azt gondolom nem tudtunk volna megoldani. Erre aztán nem voltunk felkészülve. Főleg úgy nem, hogy albérletben laktunk. Nagyon sok mindekit felkerestünk, hogy mit tudnánk tenni, míg végül azt tanácsolták, hogy menjek el a szülésig (1 hónap) munkanélkülire, és így a gyedet fogom kapni. Ezt is tettem, és így végzettségem után, a diplomás átlagbért vették alapul, ami akkor volt annyi, amennyi most 4 év után a bruttó keresetem.
    Végül is megoldódott a problémánk.
    A gyermekkel járó többletkiadásokat pedig a következő módon oldottuk meg:
    A gyermekünknek kevés új dolga volt, (sok mindent kaptunk is) mert véleményem szerint nincs is rá szükség. Babaruhákat nagyon szépeket lehet kapni használtan is, az új ár töredékéért, és egy pici baba úgy sem tudja elhasználni, tehát azt még több gyermek is ki tudja használni. Nálunk ez a mai napig is így működik, kevés új ruhája van a gyermekemnek, és büszke vagyok arra, amikor megdicsérik a kisfiam ruháját, és megkérdezik, hogy hol vettem. Sokszor el sem hiszik, hogy használtan vásárolom a ruhájának a nagy többségét. A gyermekem is örül, ha kap egy “új” ruhát és megkérdezi:
    “Anya, ezt is turiztad? Nagyon tetszik!”
    Azt hiszem ennél nagyobb elismerés nem is kell.

  2. Szia Manguszta!

    Igen, ez egy jó megoldás, sokszor már gyárilag is ilyenek a nacik, pólók – két méretűek, pl. 74-80-as, és felhajtva van egy jópofa, színes paszpólja, ha pedig nő a gyerek, akkor le lehet hajtani. Kertésznaciknál is olyat érdemes venni, aminek hosszú a pántja, és vagy a gombokat lentebb lehet varrni, vagy állítható a hossza a csattal.

    Sajnos azoknál a cuccoknál amik egybe vannak – pl. body, rugi, overall – ott ez nem működik, mert ott a törzs hossza számít, nem lehet bele toldani.

    Most számoltam össze, Ákos most 3,5 éves, és most tartunk a hetedik méretnél:), és azt bele se számoltam, mikor egy méreten belül volt a nyár és az ősz is.:)

    Használt ruhákat bababörzéken is lehet vásárolni, vagy turiban, ki lehet nagyon jó állapotuakat és jó minőségűeket fogni.

  3. A pizsama kinövéséről… szembe jutott egy csúnyának hangzó dolog. Azért nem hiszem, hogy muszáj mindig, mindenből, rögtön megvenni az újat, ha kinőtte a gyerek, de szoros a kassza nadrágszíja. A ’70-es években voltam kisbaba, és kisgyerekkoromból emlékszem arra, hogy bizony a pizsamáim szára egy idő után mindig a vádlimat verdeste… Nem feltétlenül azért, mert nem volt pénzünk rá, mondjuk, nem is voltunk tehetősek, inkább mert nem lehetett kapni dolgokat. Ha sikerült vásárolnunk, akkor sem a méretemet vették a szüleim, hanem egy számmal nagyobb ruhákat, hogy majd belenövök, és felhajtották a szárát, aztán leengedték, aztán még leengedték. Ilyen, praktikus felfogás uralkodott akkoriban. Aztán olyan játszónacim is volt, amelynek a szárához hozzáhorgoltak pár sor csíkos hosszabbítást. Egyik unokatestvéremnek, akinek a szüleit kizárólagosan támogatták a nagyszüleim, mindig éppen-jó, pult alóli, saját-mérete-ruhái voltak. És nem irigyeltem érte, inkább sajnáltam, hogy olyan fantáziátlan, “gyári” cuccai vannak, míg az enyéimre kakasos paszpólt, cseresznyés toldást, új övszalagot varázsolt anyukám, időről-időre.

    Szóval, így is meg lehet oldani 🙂

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.