Kompozíció: 7 tipp a tudatos fotózásért

kompozicio_lead_80.jpg

A fotózásban, mint az élet minden területén, számos szabály létezik. A technikai beállításokon túl jó, ha figyelünk a kép megkomponálására is. A családi fényképek között általában rengeteg az olyan, ami egy kis odafigyeléssel sokkal jobban sikerülhetett volna. Az alábbiakban pár apró tippet szeretnék adni.

Ha gyerekeket fotózunk, akkor a kép megkomponálására legtöbbször igen kevés idő jut, ezért jó, ha minél többet fotózunk és szemünket kimondottan „edzzük” arra, hogy meglássa, hogyan lehetne a fotózandó személyt vagy személyeket még előnyösebben elhelyezni a képen.

– Ha nem semleges háttérrel fotózunk gyermeket, hanem a természetes környezetében, vagy például strandon, figyeljünk oda, hogy mi van a háttérben. Ha belógna egy szemetes, vagy bármely olyan tárgy, amit később nem szívesen nézegetünk a családi albumban, lépjünk pár lépést oldalra, hogy kikerüljön a gyermek mögül. Az sem mutat jól, ha bizonyos dolgok „kiállnak a fejből”: tehát ha egy oszlop van a gyermek mögött, akkor is mozduljunk úgy, hogy ne legyen benne a képben, vagy ne a fej mögé kerüljön. A lakásban is igyekezzünk ezekre az apró dolgokra odafigyelni: egy textilpelenka a kanapé támláján, egy konnektor a háttérben, egy ledobott ruhadarab a szőnyegen.

– Ha több személyt fotózunk egyszerre, általában az néz ki legjobban, ha a fejük minél közelebb kerül egymáshoz. Ha úgy érzik, hogy már nagyon közel állnak vagy ülnek egymáshoz, az legtöbbször még nem elég. Nyugodtan bíztassuk a fotózandó gyerekeket és felnőtteket, hogy akár érintsék is össze a fejüket, arcukat.

– Ha gyermeket fotózunk, nem muszáj mindig a teljes fejnek a képre kerülni. Nyugodtan „levághatjuk” a feje búbját, ilyenkor még nagyobb hangsúly kerül az arcra, az arckifejezésre. Bátran használjunk szűk képkivágást, vagy képszerkesztő programmal utólag vágjuk meg az eredeti képet.

– Ennek az ellenkezője is igaz: bátran használjunk tágabb tereket a fotózandó személy mellett. Sokkal izgalmasabb egy olyan kép, ahol a gyermeket nem a fotó közepén helyezzük el, hanem a fényképezőgépet kicsit oldalra mozdítva teret hagyunk mellette. Ha a gyermek például oldalra néz vagy mutat, az a legjobb, ha abban az irányban hagyunk nagyobb szabad részt, amerre néz vagy mutat.

– A horizontot próbáljuk teljes vízszintben tartani. Tehát ha például a Balatonban pancsoló gyermeket fényképezzük, ne „dőljön a víz” egyik irányba sem. Persze nem lenne a szabály szabály, ha nem lehetne tudatosan felrúgni azt. Ezért például kifejezetten jól tud kinézni egy fotón, ha a horizontot tudatosan kidöntjük a vízszintesből, tehát a fényképezőgépet nem egyenesen tartjuk, hanem kicsit elfordítjuk. Ez mozgalmassá teszi a fotót, dinamikát visz bele.

– Ha kénytelenek vagyunk a fényképezőgép felpattanó vakuját használni, érdemes kipróbálni azt az apró trükköt, hogy egy kis műanyag kávéspoharat helyezünk rá. Ez jobban szétszórja a vaku fényét és nem lesznek olyan zavaróak az árnyékok.

– A végére hagytam azt a dolgot, ami szerintem a szülők körében a legnagyobb tévhit. Sokan azt gondolják, hogy a fotózáshoz a szép napsütéses idő a legideálisabb. Ez sajnos csak a reggeli és a késő esti napsütésre igaz, egyéb esetekben a tűző napon csak nagyon kontrasztos képeket tudunk készíteni: az arc egyes részei zavaróan világosak, más részei zavaróan árnyékosak lesznek. Ráadásul a napsütésben mindenki hunyorog, ami szintén nem a legideálisabb. Tűző napsütésben keressünk árnyékot és ott fotózzunk, ha pedig szép egyenletesen felhős az ég, annak örüljünk, mert a felhők nagyon jól szétszórják a nap fényét és így egyenletes, zavaró árnyékok nélküli „világítást” kapunk.

Ha a fentieket szem előtt tartjuk, nagyságrendekkel jobban sikerülnek majd képeink.

Szakál Szilvia baba- és gyermekfotós
www.szilvifoto.hu
hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkAz egészséges hüvelyflóra
Következő cikkSztracsatella fagylalt