Édes Kisfiunk! Isten hozott Téged ebben a gyönyörű világban! Ahogy itt fekszel ártatlanul, békésen álmodva tegnapi magzati életedről, mi átéljük a legcsodálatosabb dolgot, ami emberrel történhet: szülővé válunk, házaspárból család leszünk.
Tudod-e, hogy hogyan vártunk téged? Régóta vágytunk már rád, és amikor egy napfényes májusi vasárnapon megtudtuk, hogy itt vagy már velünk, szinte el sem tudtuk hinni, hogy ez igaz. Csodálatos a természet, mert kilenc hónapnyi időt biztosít arra, hogy míg te fejlődsz, mi hozzászokjunk a létezésedhez. Nem is hiszed, mennyit beszélgettünk rólad, a jövőnkről veled. 280 napon át úgy tekintettünk édesanyád hasára, mint egy meleg bölcsőre, ahol te testi és lelki-szellemi erőt gyűjtesz a „kinti” élethez.
Beszéltünk hozzád, énekeltünk neked, simogattunk és becézgettünk. Először babocskának hívtunk, aztán halacskának, aztán babácskának, majd, mikor kiderült, hogy kisfiú vagy, pocakúrfinak… Hamar jelezted, hogy milyen zenéket kedvelsz: Mozart, Vivaldi muzsikája mindig elringatott, a magyar népdalok közül is „kiválogattad” a számodra kedveseket, és ezt boldog kalimpálással tudattad. Karácsony előtt Weöres Sándor: Száncsengő című versét már akkor is felismerted, ha nem édesanyád mondta neked, hanem a rádióban hangzott fel. Imádtad, ha meséket olvastunk, és szeretted, ha apa „beszélgetett” anya pocakjával. (Életed első napjaiban jelezted is a számodra ismerős hangokat: tekinteteddel, kis gőgicséléseddel… )
*****
A fogamzáshoz mérhető csoda csakis egy van, maga a születés. Amikor édesapád először tarthatott a karjaiban, édesanyáddal együtt kimerülve a vajúdás hosszú, de gyönyörű óráitól, szinte már ismerős lényként köszönthettünk. És mégis, ugyanakkor mennyire ismeretlen voltál és vagy még ma is, néhány nap után.
Nem tudhatjuk még, mi van sötét szemecskéid, fekete hajas homlokod mögött, a fejecskédben. Nem látjuk még, hogy kivé, milyen emberré válsz majd az életben, de természetesen, mint minden szülő, mi is a legjobbakat képzeljük rólad, és te vagy az az ember az életünkben, akit önmagunknál és bárki másnál is máris jobban szeretünk. Olyan új, gyönyörű lehetőségeit mutatod meg a szeretetnek, amilyeneket eddig nem ismerhettünk, ezt csak egy kisgyermek hozhatta el az életünkbe. Csak te.
Elnézünk téged, ahogyan alszol, és kutatjuk benned a saját vonásainkat. Próbáljuk meglátni benned szeretteink apró darabkáit, és borzongással gondolunk arra, hogy milyen régi időkből, milyen távoli őseinktől is származnak a tulajdonságaid, genetikai adottságaid. És bár benned számtalan távoli és közeli ősöd üzenete találkozott, ereidben magyar, sváb, kun, portugál, gallego és még ki tudja, miféle vér folyik, te teljesen egyedi vagy, egyszeri és megismételhetetlen, teljesen önálló egyéniség. Belőlünk és hozzánk érkeztél, de saját út vár rád ebben a világban.
Szeretnénk, ha ez az út szépséges lenne, bár az emberi élet sok nehézséget is tartogat. Jusson ezekből neked minél kevesebb, az örömből pedig végtelen mennyiségben. Annyit tudunk, hogy még épp, hogy megérkeztél, máris nagyon-nagyon sok embernek szereztél örömet a létezéseddel. Szüleid és nagyszüleid mellett százaknak – rokonainknak, barátainknak – hoztál mosolyt és új reményt az életébe. És hírt a Csodáról, hiszen „Bár a peteérés a természet törvénye, a fogamzás Istené.”
Kedves Noel, édes kisfiúnk, Isten hozott a világban és az életünkben!
Pécs, 2007. január 19-20.
Kéri Katalin – Ambrus Attila József, Babafalva irodalmi pályázatra
