Magabiztos gyerekek

Az a kép, amely a gyermekben az első években kialakul önmagáról, rendkívül tartós, és sok éven át mélyen befolyásolja a kortársakhoz és a felnőttvilághoz való közeledését. A pozitív önértékelés magában hordozza önmagunkhoz és a világhoz való viszonyulás mikéntjét.

Az optimista gondolkodásmód egyik fontos alappillére szűkebb és tágabb környezetünk elfogadásának, tiszteletének. Az alkalmazkodás és az önvédelem alapvető járuléka. A pozitív önértékelés alakulását elsősorban a családban megélt szeretet-élmények – a testkontaktus, az elismerő szavak, az őszinte figyelem, a tisztelet és az ajándékozás (illetve ezek hiánya) -, másodsorban a környezetben szerezett tapasztalatok befolyásolják.

Testkontaktus – életre szóló igény

A gyermek egészséges fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen, hogy életének korai időszakában érzelmileg megalapozott kapcsolatot létesíthessen környezetével. Az első félév folyamán a gyermek körül mozgó emberek szürke egyformaságából kiemelkedik egy személy, aki kielégíti valamennyi szükségletét, és testének melegével, szívének dobogásával őrzi a nyugalmát, és védelmezi őt: az anya. Az anyai (és apai) test nyugalmat és biztonságot jelentő érintésének döntő szerepe van kapcsolatuk későbbi alakulásában, és ezen keresztül a harmonikus, barátságos személyiség fejlődésében.

A testi kapcsolatnak a hatodik hónap utáni életkorban is van még szerepe, gyakorisága és erőssége azonban fokozatosan csökken. A szülő közelsége, mosolya, csendes becéző szavai lassanként helyettesítik a közvetlen testi kapcsolatot. A hatodik hónap táján a szülő dicsérete, megerősítése és biztató szavai révén kezd kialakulni a gyermek önbizalma, egészséges önértékelése.

Kisgyermekkorban, óvodáskorban, sőt még kisiskoláskorban is a jó és rossz érzésekkel teli pillanatok megélésének eszköze gyakran a simogatás, ölelés. És még ezt követően is, életre szólóan a testi kontaktus, annak igénye jellemzően alakítja személyiségünket, életünket.

Döntő a szülő véleménye

Az elismerő szavak szintén nagy jelentőséggel bírnak a pozitív énkép alakulását illetően. Többnyire reálisan értékelik a teljesítményt, kiemelve annak pozitívumait, felfedve hiányosságait és annak korrigálási lehetőségeit. Viszont csak akkor hitelesek, ha azt megelőzően érezhetően megvolt az őszinte figyelem a mindennapok, a közös élmények során. Ilyenkor a tisztelet, igaz szeretet jeleként értelmeződik.

Mivel a gyermek még nem önálló lény, fontos számára az, hogy a szülők, a környezet milyennek látják őt, mi a véleményük róla. Ezt a véleményt gyakori ismétlődés esetén a gyermek elfogadja, és önmagát olyannak látja, amilyennek a környezete visszatükrözi. Ha a kisgyermeket környezete „megengedéssel”, türelemmel veszi körül, önbizalmában erősödik, míg a „tiltások” hatására önbizalma gyengül, vagy ki sem alakul. A pozitív énképű gyermekben kialakul a saját cselekedeteiért való felelősségérzet és felelősségvállalás, míg a másik esetben a felelősség áthárítására való törekvés alakulhat ki.

Tény, hogy a szülők feladata, felelőssége a gyermek személyiségének alakítása, jó irányba terelése. Mégis érdemes szem előtt tartani, hogy a gyermekek születésük pillanatától egyéni személyiségjegyekkel rendelkeznek, és az alkalmazkodás nem egyenlő a behódolással. A sikeres, örömteli együttműködés során szem előtt kell tartani az egyes személyiségtípusokat, az életkori sajátosságokat, az egyéni képességeket. Ezért javasolják már a magzati korban kezdődő kommunikációt, csecsemőkortól kezdődően a közös játékot, mondókázást, értelmező magyarázgatást.

Beszélgessünk vele

A beszéd kialakulásában és fejlődésében fontos szerepet játszik a szülőkkel való beszélgetés, a mesemondás. Az élmények kimondása, néven nevezése növeli a szókincset, és arra tanítja a gyereket, hogy emlékképeket megőrizzen és felidézzen. Fontos, hogy a gyereket ne szoktassuk le a kérdezésről. A verbális intelligencia nagymértékben függ attól, mennyire támogatja a környezet a beszédet és milyen szókinccsel kommunikálnak a gyermek környezetének tagjai. A kommunikációs képességek hiánya vagy alacsony szintje lehetetlenné teszi a kompetens viselkedést, gátolja a társas környezetben való „otthonos” mozgást. Az alacsony verbális intelligenciával rendelkezők hátrányba kerülnek a társadalmi élet szinte minden területén.

Itt kell megemlítenem, hogy a kommunikáció alapjai magukba foglalják a hiteles tájékoztatást, a kérések, szabályok, határok értelmezését, magyarázatát. Ennek sohasem érünk a végére. Mindig újabb és újabb kérdések adódnak, ezáltal is híven tükrözve azt, hogy mennyire másnak látják a környezetüket, és milyennek gondolják a világ működését. Így keletkeznek a mosolyt fakasztó „gyermekszáj”-ak és így kapnak újabb és újabb pozitív töltetet az emberi kapcsolatok. Ezen a szinten a legkönnyebb megtapasztalni, hogy a közös élmények akkor sikerülnek a legjobban, ha nincsenek elvárások, türelemmel, kölcsönösen figyelünk egymásra, és közös a cél, hogy megértsük, segítsük egymást a mindennapokban.

Vonjuk be

A gyerekek „örökmozgó” voltuknak megfelelően mindent szívesen tesznek, ami mozgással, cselekvéssel jár. Szívesen kapcsolódnak be a felnőtt munkatevékenységébe is, főleg ha az, lehetőséget ad önálló tevékenységre. Az önállóságra törekvés jele, ha valamilyen formában jelzi: részt szeretne venni a felnőttek életében. Ezt a vágyat a szerepjáték nem elégíti ki teljesen, ám az otthoni házimunkákba való bekapcsolódás felnőtt felügyelete mellett nagyszerű lehetőség erre. Itt lehet elkezdeni a rendhez szoktatást is, hiszen „az örömet okozok” élmény erős motiváló hatással bír. Természetesen itt is tartsuk szem előtt a fokozatosság elvét: apránként vonjuk be az egyes feladatokba.

A közös tevékenység kiváló lehetőség, hogy élethelyzeteket értelmezzünk, erősödjenek a gyermek készségei, képességei, „tanulhatjuk” egymás működését. Rácsodálkozhatunk a „távra”, amit mi már megtettünk (saját születésünktől kezdve), újra átélhetjük gyermekkori élményeink egy részét, és a mi önértékelésünk is elmozdulhat pozitív irányba. A gyermekneveléssel járó időnként lelassult, monoton élet megtapasztalása minket is önnevelésre motivál. Gyerekeink megtisztelve érzik magukat, amikor kisebb feladatokat kapnak, és a feladat teljesítésén túl az elismerési vágy és az öröm okozás is hajtja őket.

A gyerekek annál nagyobb örömmel, annál szívesebben teljesítik az apró megbízásokat, minél nagyobb lehetőséget kapnak közben önálló rész-tevékenységre. Az ilyen apróbb munkák végzése során fokozatosan kifejlődik a(z óvodáskorú) gyermekekben a kitartás, a feladattartás képessége, a feladat-tudat és bizonyos önértékelő magatartás is, a visszajelzések alapján a teljesítményét, személyiségét illetően.

A játék adja a legszélesebb lehetőségeket a pozitív önértékelés alakítására, következő cikkemben erről fogok részletesen írni.

Rösszer Julianna pszichopedagógus, gyógypedagógus | Kérdezz-felelek>>


hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .