Ennyibe kerülnek a nem kötelező oltások

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekeik megkapják az összes, orvosok által ajánlott, ám nem kötelező, így nem térítésmentes védőoltást. Ez esetben ugyanis több mint 285 ezer forintot kell fizetniük.

Térítésmentes védőoltások

Jelenleg Magyarországon a gyerekeknek az alábbi betegségek ellen biztosít az állam kötelező, térítésmentes védőoltásokat. Ezek a TBC, a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a b-típusú haemophilus influenzae, a kanyaró, a mumpsz, a rózsahimlő, a vírusos májgyulladás B típusa (hepatitis B), a pneumococcus fertőzés (ami leggyakoribb középfül-, tüdő-, és agyhártyagyulladást okozó kórokozók egyike volt korábban). A hetedik osztályos diáklányok pedig ingyen juthatnak hozzá a HPV elleni vakcinához is. Idén januártól a gyermekorvosoknak kötelezően fel kell ajánlaniuk a két évnél fiatalabb gyerekek szüleinek a meningococcus C elleni oltóanyagot is.

Ebből a szempontból nagyon szerencsések vagyunk. Ugyanis ezek az oltások felettébb sokba kerülnének. Csak a példa kedvéért, a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni Priorix vakcina ára 13 ezer forint körül van. A védettséghez két oltásra van szükség: vagyis mindez 26 ezer forintba kerülne, ha nem állná az állam – mondta a Pénzcentrumnak Dr. Scheiber Dóra házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének vezetőségi tagja.

Kötelező oltások

Ugyanakkor elismeri, hogy az ajánlott oltások komoly anyagi terheket rónak a szülőkre. „Amikor a várandós kismamák felkeresnek, mindig adok nekik információs anyagot és tájékoztatom őket a kötelező, valamint az ajánlott védőoltásokról. Elmondom melyiket, mikor lehet és javasolt beadni, és hozzávetőlegesen mekkora költséget jelent a családnak. Megerősítem őket abban, hogy én határozottan javaslom az oltást, hiszen úgy gondolom, hogy bizonyos betegségek gyakori előfordulása vagy komoly szövődményei miatt ez nagyon is indokolt” – jegyezte meg a doktornő, aki Budapesten praktizál. Nála egyébként nagyon jó az átoltottság, és a viszonylag kevés létszámú hátrányosabb anyagi helyzetű családokban is be vannak oltva a gyerekek.

Ajánlott, szabadon kérhető oltások

A szülők kérhetik a bárányhimlő, a rotavírus, a kullancs által okozott agyvelőgyulladás (kullancs-enkefalitisz), a hepatitisz A, a fertőző agyhártyagyulladás (meningococcus C és B) elleni vakcinát is, viszont ezt maguknak kell kifizetni. Ez pedig nem olcsó mulatság.

Ha valaki úgy dönt, minden javasolt oltást beadat a gyerekének, és a piacon fellelhető legolcsóbb oltóanyagot választja, akkor is több, mint 285 ezer forintot kell mindezért fizetnie.

Rotavírus elleni oltás

A hányást, hasmenést, és ezért kiszáradást okozó vírus ellen két vakcina közül választhatnak a szülők. A Rotarix ára 17.125 forint (az árakat a Házipatika.com oldal alapján tüntettük fel, viszont sok a szabadáras termék, ezért nagy különbségek lehetnek az árak között attól függően, hogy melyik patikában vesszük meg a gyógyszereket), a védettséghez 2 adag szükséges. A másik választás a Rota-Teq, ami olcsóbb ugyan, 15.883 forint, de ebből három adag kell. A szülőn múlik, melyiket választja és milyen szempontok alapján dönt.

Bárányhimlő elleni védőoltások

Itt is két termék közül választhatnak a szülők. A Varilrix 11.887 forint, a Varivax 12.358 forintba kerül.

Amikor csak egy oltást kap a gyerek, előfordulhat, hogy mégis elkapja a betegséget, de az jóval enyhébb lefolyású, mintha egy oltást sem kapott volna. A legideálisabb, ha a gyermek mind a két védőoltást megkapja. Sok országban a kamaszoknak, azaz a családalapítás előtt álló felnőttnek az újraoltás felajánlásra kerül, ezért ez a 18. életévét betöltő kamasz esetén hazánkban is mérlegelendő, mielőtt a felnőtt praxisba átkerülnek. A betegség ugyanis felnőttek esetében gyakran súlyosabb lefolyású és nagyobb a szövődmények kialakulásának a kockázata – jegyezte meg a doktornő. A felnőtteknek is érdemes megnézetni, voltak-e már valaha bárányhimlősök. Az Országos Epidemiológiai Központban van lehetőség ellenanyag-vizsgálatra, ehhez mindössze egy vérvétel szükséges, ami 4500 forintba kerül.

Bárányhimlő elleni oltás – most érdemes beadni!

Meningococcus-B elleni oltások

Míg a meningococcus C elleni védőoltás már bekerült az oltási rendbe, és dobozáron, azaz 300 forintért beszerezhető a legszegényebb családok számára is, így biztosítva, hogy kétéves korig minden gyermek oltásban részesüljön, addig a B típusú meningococcus elleni vakcina csak ajánlott. Vagyis azok a szülők, akik be szeretnék adni az oltást a gyereknek, fizetniük kell.

A Bexsero vakcinából egy adag 34.427 forintba kerül, és életkortól függően 4 vagy 2 adagra van szükség a teljes védettséghez. Vagyis ez több mint 100.000 forinttal terheli a családi kasszát. Ráadásul októberben sok szülő arról számolt be, hogy hiába szeretnék beadatni az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni vakcinát, az hiánycikknek számít.

Ha már megkapta a gyerek az első adagot, akkor nem nagy baj, ha csúszik a következő oltás, hiszen már az elsőnél is egy alacsonyabb, de még nem elég tartós védettség. Sokkal nagyobb probléma, ha nem kezdik el a vakcina adagolását, ahogy az is, ha később nem pótolják a megkésett oltást- mondta Dr. Scheiber Dóra. A Nimenrix és a Menveo védoltások is védenek a C típusú baktérium ellen, e mellett három további ellen is védelmet nyújtanak (A, Y, és W135). Viszont ezek nem olcsók. A Menveo 16.306, a Nimenrix 15.430 forint, de csak egyetlen oltás kell mind a kettőből csecsemőkorban.

nem kötelező oltások

Hepatitis A

A hepatitis B elleni vakcinát a csecsemők születésük után ingyen megkapják. Csakhogy az A típusú hepatitis elleni oltásért már fizetni kell.

Én sok kollégával egyetemben fel szoktam ajánlani a szülőknek, hogy a hepatitisz A és hepatitisz B fertőzések megelőzésére szolgáló, Twinrix Junior védoltást adjuk be. Ez 4848 forint, 3 adag kell a védettséghez – mondta a doktornő. Ez így viszont 14,544 forintba kerül a szülőknek.

Ha viszont az A típusú fertőzés elleni vakcinát, a Havrixot választják, akkor az 4051 forintba kerül, vagyis 8102 forintból megvan. „Így ugyan spórolnak 5000 forintot, de többször kell megszúrni a gyereket, amennyiben mindket májgyulladás ellen szeretne védeni őt a szülő” – tette hozzá Dr. Scheiber Dóra.

HPV

2014 óta a 12. életévüket betöltött hetedik osztályos lányok ingyenesen igényelhetik a HPV elleni védőoltást. Ebből is több termék érhető el a piacon. A Cervarix ára 29.800 forint, és két oltás szükséges a védettséghez, tehát összesen 59.600 forint, amit az állam fedez a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányok számára.

A Gardasil 36.676 forint, ebből is két oltás szükséges 13 éves kor alatt adva, több HPV típus ellen, de más hatékonysági görbét biztosítva. Vagyis így összesen 73.352 forintból jön ki, ha ezzel szeretnénk beoltatni a gyereket. Akármelyiket válasszuk is, ha a gyerek betöltötte a 13. életévét, már három adag szükséges a védelemhez, vagyis Gardasyl eseten 110.028 forintot kell fizetni.

HPV – Tudjuk egyáltalán, hogy mit jelent?

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nem csak a lányok érintettek a human papillóma-vírusfertőzést tekintve. A férfiak is megfertőződhetnek, így vannak országok ahol a kamasz fiúk oltását is támogatják. Ugyanis oki összefüggés mutatható ki a HPV-fertőzés és a szájüregi-, nyelv-, garat- és gégerákok, valamint végbélrákok egyes típusai között is
– mondta a doktornő. 13 éves korig egyébként két oltásra van szükség, ha ennél később kapja meg valaki az első oltást, már a védettséghez három injekcióra lesz szükség.

Kullancs okozta agyvelő gyulladás elleni oltás

A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás (kullancsenkefalitisz) ellen biztosít védettséget az Encepur Junior (ára 8994 forint) és az FSME-Immun Junior (ára 9965 forint). Az optimális védettség eléréséhez három adagra van szükség, majd a harmadik adag után néhány évvel kell jön az első emlékeztető oltás (ezt a számításnál már nem számoltuk bele a költségekbe), majd a további emlékeztető oltások 5 évente esedékesek.

Jön a kullancs-szezon! – Te felkészültél már rá?

Influenza elleni oltás

Október végén megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz, összesen 1,3 millió adag érhető el térítésmentesen.

Minden várandós kismamának azt javaslom, adassa be az oltást. Így első influezaszezonban méhen belül immunizálja születendő gyermekét saját ellenanyagaival. Fizetniük sem kell érte, az injekció ingyenes- mondta Dr. Scheiber Dóra, aki megjegyezte, a 3 év alatti gyerekeknek is javasolt az oltás, bár ebben az évben az előirat kis késéssel érkezett meg. 10 év feletti gyermekek és serdülőknek egy adagra van szükségük. Ha gyerek 9 évesnél fiatalabb és előzőleg nem volt beoltva influenza ellen, akkor viszont az első oltási szezonban két adagra lenne szükség, a másodikat legalább 4 hetes időtartam elteltével kell neki beadni. A 3 év alattiak oltása 3000 forint körül várható. Azonban a krónikus betegségben szenvedő gyermekek ingyen jogosultak az oltásra és rendszerint az oltóanyag ellátottság bőségesen fedezi az igényeket, különösen a 3 év feletti gyermeklakosok körében.

Oltásellenesség: a tévhitek a közösségre is veszélyt jelenthetnek

Arra a kérdésre, a szülőknek kell-e fizetnie az ajánlott oltások beadásáért, Dr. Scheiber Dóra azt válaszolta, ő és a házi gyermekorvos kollégák jelentős része nem kér ezért pénzt, mert ellentmondásosnak érzi, kormányzati feladatnak tartja a többletmunka finanszírozását, de egy rendelet szerint a háziorvosok jogosultak számla ellenében ellenszolgáltatást kérni.

forrás: Veres Dóra – pénzcentrum.hu

Erről a témáról még a Védőoltások rovatban olvashatsz többet!

hirdetés

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kérhet-e pénzt az iskolában kötelezően felajánlott HPV elleni védőoltás beadásáért az iskolát ellátó vállalkozó gyermekorvos?
    Köszönettel: Szikszai-Gál Éva

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .