Téged megcsalt már a kedvesed? Szeretnéd figyelmeztetni nőtársaidat, hogy ne essenek ugyanebbe a csapdába? Mielőtt beleszeretsz, káderezd le! Ez a mottója az amerikai dontdatehimgirl.com (Ne randizz vele, Te lány) elnevezésű amerikai randi szájtnak, amely a női összefogás nevében buzdítja a szerelemben pórul járt nőket arra, hogy ne fecséreljék drága idejüket hűtlenkedő, hazudozó, bántalmazó, elkötelezett párkapcsolatra alkalmatlan férfiakra.
A portál szerkesztői szerint mi nők számtalan csalódást és keserű élményt megspórolhatnánk magunknak, ha a kiszemelt férfiak elvált feleségeitől ex-barátnőitől, netán volt szeretőitől tájékozódhatnánk róluk – mielőtt még beléjük szeretnénk.
A ne randizz vele szájt megalkotói szerint nap mint nap világszerte nők tízezreit csalják meg férjeik, barátaik, vőlegényeik. A férfi hűtlensége évente házasságok és jegyességek ezreire mér végzetes csapást. „Mit tehetünk mi nők?” – kérdik. – Béreljünk fel méregdrága magánnyomozókat? Kajtassunk erkölcsi bizonyítvány után? Honlapunk új, ennél költséghatékonyabb fegyvert kínál a hűtlenkedő férfiak elleni háborúban!“ – lelkesítettek néhány éve, a portál indulásakor. A szájton fórumot kínálnak a nőknek, ahol megoszthatják egymással megcsalatásuk történetét, s 2011 nyaráig a szóban forgó galád férfiú fényképét és más vele kapcsolatos fontos személyes információkat ingyenesen betárolhattak egy felhasználóbarát és a visszakeresésre is alkalmas online adatbázisba. Az inkriminált férfiaknak is lehetőségük volt rá, hogy ugyanott válaszoljanak az ellenük felhozott vádakra.
A portál az érintettek körében szélsőséges érzelmeket korbácsolt fel, melyek a médiában is élénk visszhangot kaptak. Lelkes támogatói a „szemét férfiak” elleni védőbástyájuknak, míg heves ellenzői a „férfigyűlölő dögök” illegális, a férfiak személyiségi jogait sárba tipró fórumnak tekintették. A nyilvánosan pellengérre állított férfiak követelték a róluk szóló személyes – és ellenőrizetlen – információk törlését, de volt aki emiatt pert is indított a ne randizz vele tulajdonosa ellen.
Ám majdnem hiába tette – elsőfokon ellene ítéltek – mert az amerikai törvények értelmében egy internetes felület tulajdonosa, közvetítő online felületként jogilag nem felelős az általa megjelentetett tartalmakért, kivéve ha ő maga azok szerzője. Mint a portál adatvédelmi szabályzata is leszögezi: minden tartalomért kizárólag azok szerzői felelnek. A szóban forgó per végül bíróságon kívüli megegyezéssel zárult, melynek részletei nem nyilvánosak. Tény azonban, hogy 2011 nyara óta a ne randizz vele szájt fórum rovatába – melynek használatához előzetes regisztráció szükséges – ma már tilos bármilyen olyan adatot feltölteni, amellyel bárkit személyesen be lehetne azonosítani. Mindazonáltal a google keresőben továbbélnek, lekérdezhetők a korábban publikált személyes információk.
Nálunk „nő a nőnek farkasa”?
Könnyű lenne a fentieket a szokásos amerikai bolondériaként leírni. Nagyjából ez is történt, amidőn a ne randizz vele szájt híre néhány éve futótűzként, ám csak kis színesként körbejárta a magyar médiát. Pedig érdemes lett volna kapni az alkalmon s példának okáért felvetni, hogy vajon Magyarországon is elképzelhető lenne-e hasonló kezdeményezés? Nálunk „alapvetően nem jellemzőek a civil kezdeményezések, az embertársi szolidaritás, így nincs női testvériség sem. Nő a nőnek farkasa, legalábbis az élet számos területén…” – állapítja meg egyik írásában F. Lassú Zsuzsa pszichológus, a férfi és női barátságok kutatója. Ez pedig erős gátja nálunk a női szolidaritás kialakulásának, különösen a párkapcsolatok terén, hiszen az un. hagyományos női szocializáció értékrendjében a férfival való párkapcsolat számít a legértékesebbnek, olyannyira, hogy a mai napig általánosnak számít, hogy a párjára lelt nő ejti barátait, férje-párja viszont nem.
Átalakuló női barátságok
Egy harmincas nőismerősöm például nemrég azt mesélte, hogy gondban van mert az a férfi, akivel járni szeretne egyik jó barátnőjének az ex-e. Azonban a volt barátnő az én ismerősömnek ultimátumot adott: „Vagy én, vagy az ex-em. Még nem adtam fel teljesen a reményt, hogy újra kezdhetjük.” Legnagyobb döbbenetemre ismerősöm nem a férfit választotta. „Mi nagyon jó barátnők vagyunk, nekem nagyon fontos az ő barátsága.”– magyarázta.
Egy másik történet már az amerikai szájtok étoszára rímel, bár a megvalósítás itt még hagyományosan offline: ismeretségi körömből több nő egymástól függetlenül figyelmeztetett egy közös barátnőt, nehogy beleszeressen a mindnyájuk által ismert férfiúba, akivel nemrég kezdett el járni, mert tapasztalatból tudják, hogy a szóban forgó férfit nem érdekli a komoly párkapcsolat, s bár jó fej, valójában nem alkalmas elkötelezett kapcsolatra. Azaz kár energiát fektetni belé egy olyan nőnek, aki éppen egy ilyet szeretne.
Internetes kutakodásaim során pedig felfedeztem egy női fórumot, ahol az egyik topikban a hozzászólók, zömmel értelmiségi nők, egyetemi élményeiket elevenítették fel az őket női mivoltukban lekezelő, tanulmányilag hátrányosan megkülönböztető, illetve velük szexuálisan kikezdeni akaró, a fórumon nevükön nevezett férfi egyetemi oktatókkal kapcsolatban. Az online beszélgetés során kiderült, hogy bizonyos férfi oktatók már több évtizede teszik ugyanezt, azaz már több generáció nő látta ennek kárát. Ezek a nők nem figyelmeztetésnek szánták történeteiket, hasonló élményeik egymással való megosztása döbbentette őket rá, hogy nem egyedül ők vagy az ő évfolyamuk tűrte hangtalanul mindezt. Viszont mivel a fórum publikus bárki aki olvassa – mint ahogyan én is – annak értelemszerűen figyelmeztetésül is szolgálhat.
A neves svájci pszichoterapeuta Verena Kast magyarul is olvasható könyve, A jó barátnő különleges hangsúlyt fektet a női szolidaritás nálunk ma még nem általános formái bemutatására. Egy interjúrészlet a kötetből jól érzékelteti a női barátság lényegét: „Mi fűzi össze és mi tartja életben a nők barátságát? Néha úgy érzem, hogy nincs a világon még egy olyan szerencsétlen balek, mint én, aztán kiderül, hogy más nők is ugyanebben a cipőben járnak, (…) és ettől valami egészen különleges közösséget érzek … Minden gondolatomat megoszthatom más asszonyokkal, beszélgetek velük az emancipációról, a másféle gondolkodásunkról, arról, hogy mennyire irtózom a macsó viselkedéstől, mennyire sért az ilyesmi. … Összeköt bennünket közös női mivoltunk, (…) így az ember egyszerre csak megint erősnek érezheti magát.”
