Online alkalmazás fogja segíteni az anyatej-közvetítést

On-line alkalmazás fogja segíteni az anyatej-közvetítést

Kismamákat segítő online szolgáltatást terveztek az IBM 48 órás programozó-versenyének résztvevői, így hamarosan a világhálón is könnyen egymásra találhatnak az anyatejet kereső és felajánló anyukák. Az IBM és partnerei hetedik alkalommal rendezték meg az egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló non-stop versenyt, ezúttal a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának közreműködésével.

A legjobb alkalmazást az A-Team csapat készítette, fejlesztésüket hamarosan az anyukák is használhatják az anyatejmisszio.hu oldalon.

A bajnokságot 2010. november 5-7. között tartották az egyetem Műszaki Informatikai Karán, húsz csapat részvételével. A verseny szigorú szabályok szerint zajlott: a résztvevők nem hagyhatták el az egyetem épületét, és semmilyen módon nem léphettek kapcsolatba a külvilággal. Körülményeik a szigorú szabályok ellenére mégis igen komfortosak voltak. Az egyetem egyik előadójából hálótermet alakítottak ki, a lazítani vágyókat csocsóasztal, wii játékok, masszázs és darts várta.

Nem véletlen, hogy a Pannon Egyetemet választottuk partnernek a bajnokság lebonyolításához. Nagyra becsüljük a Műszaki Informatikai Karon folyó szakmai munkát, mi magunk is részt veszünk az egyetem kutatás-fejlesztési tevékenységében.” – mondta Pongrácz Ferenc az IBM Magyarország megbízott vezérigazgatója. Dr. Friedler Ferenc, a kar dékánja az oktatásban jelentkező előnyökre hívta fel a figyelmet: az együttműködésnek köszönhetően a hallgatók a tananyag részeként ismerhetik meg a legújabb fejlesztéseket, és tanulmányaik során rengeteg gyakorlati tudást szerezhetnek.

A hetedik alkalommal megrendezett verseny idei újdonsága volt, hogy a versenyzők valós, hétköznapi problémára kerestek megoldást. A szervezők non-profit intézményeket kérdeztek meg, milyen informatikai nehézségekkel küzdenek, hogyan segíthetnének rajtuk a bajnokságra jelentkező fiatal programozók. A választás a Családvár Alapítványra esett, amely kismamák számára működtet anyatej-közvetítő szolgálatot. A versenyzők feladata egy olyan online alkalmazás fejlesztése volt, amellyel az anyatejet kereső és kínáló kismamák egyszerűen és gyorsan találhatnak egymásra. A programozáshoz csakis open source és egyéb ingyenes szoftvereket használhattak, köztük például az IBM közreműködésével fejlesztett Eclipset.

Tápszer vagy anyatej egy ismeretlentől?

A verseny eredményét november 23-án hirdették ki Budapesten, a SilverKart gokart pályán. A legjobb programozásért járó díjat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem A-Team Csapata (Hartung István, Sipos István Róbert és Budai Péter) nyerte. A zsűri nem fejlesztési ötleteket, hanem szinte azonnal bevethető, valódi használtra kész alkalmazásokat várt. Az első helyezett pályamű nemcsak ennek az elvárásnak felelt meg, de egyszerű kezelhetőségével és felhasználóbarát felületével is lenyűgözte a zsűrit. A program véglegesítéséhez szükséges apróbb fejlesztésekben a versenyt támogató cégek nyújtanak majd segítséget.

Annak idején, amikor egymagam belevágtam ebbe a kezdeményezésbe, nem gondoltam, hogy egyszer majd hatvan lelkes diák két napon át dolgozik az anyatej közvetítés rendszerének tökéletesítésén” – mondta meghatottan Szini Emese, az Eszter-lánc Anyatejmisszió alapítója.

„Nagyon hálásak vagyunk az IBM-nek, a szervezőknek és a diákoknak is. Izgatottan várjuk, hogyan működik majd a program a valóságban, és hogyan fogadják majd az édesanyák” – tette hozzá Csomóné Lindmayer Katalin, az Anyatejmissziót támogató Család-Vár Alapítvány képviselője.

Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!

szoptatási tanácsadó

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkFeng shui karácsonyi ajándék ötletek
Következő cikkHogyan készíthetsz igazán finom kávét?

2 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kicsit értetlenül állok ez előtt a kezdeményezés előtt. Hiszen már van egy működő rendszer, maximális higiéniai körülményekkel, OEP finanszírozással. Minden nagy városban van egy anyatejgyűjtő állomás ahol gyűjtik, pasztörizálják a tejet és kiadják annak aki igényli. Állandó probléma, hogy mindig többen akarnak kapni anyatejet, mint ahányan leadni. Ezért több helyen is igyekeztek azt megoldani, hogy a tejet adó anyukától a lakásán veszik át a tejet, neki nem kell érte sehová sem menni.
    Ha valaki olyan helyen él, ahol nincs a közelben ilyen nagy anyatejgyűjtő állomás, az kérdezze védőnőjét, gyermekorvosát, ők majd tájékoztatják a további lehetőségekről. A védőnő kapcsolatban áll a környékel élő szoptatós édesanyákkal tudja kinek van több teje, mint ami csecsemőjének szükséges.
    Azzal azonban mindenkinek tisztában kell lenni, hogy az anyatej azontúl, hogy a legjobb, legideálisabb táplálék a csecsemő számára, egy olyan testnevd amely betegségek továbbadására is alkalmas. Éppen ezért az anyatejet adó anyának számos vizsgálaton kell átesnie (vérvétel, anyatej bakteriológia vizsgálata), hogy segíteni akarásával ne okozzon nagyobb problémát a csecsemőknek.

    • Kedves Tündi!

      Csaknem 10 éve működik az Eszter-lánc Anyatejmisszió, civil kezdeményezés, 2006 óta a Család-Vár Alapítvány támogatásával.
      Még így csekély marketinggel is évi 300 körüli család veszi igénybe a szolgáltatást.
      Tejtestvér-közvetítésen kívül laktációs szaktanácsadók bevonásával szoptatási tanácsadással is ellátjuk a hozzánk forduló édesanyákat.
      Nagyon örülünk, hogy létezik Magyarországon központi anyatejközvetítés, azonban ez nehezen elérhető mind földrajzilag, mind információhiány miatt.
      Első sorban olyan anyatejek cserélnek gazdát, amit az édesanya saját kisbabájának gyűjtött és a fagyasztójában őrzi, hogy egyszer majd a saját gyermekének adja oda. Különleges gondoskodással és figyelemmel fordul felé és így is kezeli.
      A világ számos helyén lehet anyatejet fagyasztva is átadni, pl. az anyatejbank kitalálójának hazájában, Prágában ez a rend. Itt felismerték, hogy egyszerűbb a fagyasztott anyatejet tárolni, kezelni és szállítani.
      Mi is azt gondoljuk, hogy ez a szoptatós dajkaság modern-kori formája.
      Az anyai vizsgálatok nagy része a várandós gondozás részét képzi, így ezeken alanyi jogon minden kismama átesik.
      Az anyatejgyűjtőkbe gyűjtött tejeket elsősorban beteg, hasi műtött, koraszülött, kis súlyú esetleg immunhiányos kisbabáknak kezelik. Ilyen különleges eljárásra egy egészséges kisbabának nincs szüksége. Az ő szervezete remekül tudja hasznosítani az egészséges édesanya tejét. Az anyatej egy különleges testnedv. Azon túl, hogy kiszűr sok kórokozót, az anyai szervezet azért, hogy a gyermeket megóvja ezektől, speciális ellenanyagot termel, amit a kisbaba az anyatejen keresztül azonnal meg is kap. Rögtön védőoltást is kap az anyatejjel együtt.
      Az elmúlt 10 év alatt még nem volt panasz arra, hogy kisbaba megbetegedett volna idegen női tejtől.
      Sajnos az OEP finanszírozás ezekre az anyákra nem vonatkozik, így, aki az egészségügyi hálóból kiesik, mégis szeretne anyatejet adni a babának kénytelen ezt megfizetni, bár nagyon sokan ingyen ajánlják fel, mások pedig kizárólag a csomagolás árát kérik téríteni.
      Sajnos nagyon sokan fordulnak hozzánk kétségbeesetten, hogy nem tudják leadni az anyatejet, mert nem kell, vagy nem találnak a környéken. Sokszor pedig azzal szembesülnek, hogy nem kapnak megerősítést abban, hogy anyatejet kaphasson a kisbaba, inkább rábeszélik őket a tápszerre.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .