Szaunaszezon – infra vagy finn?

A szaunázás  a testet is, a lelket is megújítja, felfrissíti. A méregtelenítés hatékony eszköze, kiváló stresszoldó, immunrendszer működését fokozó, magányos relaxáló vagy különleges társasági élmény. Attól függően, mire vágyunk, választhatjuk a hagyományos finn szaunát vagy az infrakabint. Lássuk, mi a két típus között a különbség.

Bár a finn- és az infraszauna is az izzasztó hatással dolgozik, és mindkettőnek jótékony hatása van a közérzetre és az egészségre, mégis alapvető  különbség van a működésük és használati módjuk közt.  Hiszen, amíg a finn szaunában a szaunakályha melegíti fel a levegőt 70-100 fokra, addig az infrakabinokban úgynevezett infrasugárzó  működésével emelkedik a hőmérséklet 45-65 fokra.  Ebből következik, hogy az infrakabinban a levegő csak kisebb mértékben melegszik fel, viszont a test annál inkább. Ez pedig az infravörös sugárzásnak köszönhető, amely a bőr alsó rétegeibe is eljut, ezzel pedig jelentősen hozzájárul a méregtelenítéshez, a gyógyuláshoz. Hatása a sportsérülések, húzódások, rándulások gyógyulási idejét is lerövidíti, továbbá a bőrsérüléseket,  különböző bőrgyulladásokat is gyógyítja.

Mégis melyiket válasszuk?

Mindkét szaunatípus tökéletes választás lehet, ha tudjuk, mit szeretnénk vele elérni. – ismerteti Kincses Zoltán, az Oxygen Wellness Naphegy szaunamestere. Tegyük fel magunknak néhány alapvető kérdést, és a válaszainktól függően döntsük el, hogyan szeretnénk felfrissülni.

    • Mennyi időt szánunk rá?
    • Egyedüllétre vagy inkább társaságra vágyunk? Az infrakabin legtöbb esetben egyszemélyes fülke, melyben egyetlen kényelmes testhelyzetben töltjük el az időt, mivel fontos, hogy az infravörös sugárzás egyenletesen érje a testet. A finn szaunát használhatjuk fekvő vagy ülő helyzetben is, illetve váltogathatjuk is a pozíciókat, mivel a hatás független a testtartástól. Társasági élmények helyszínéül mindenképpen ez utóbbi típus ajánlott.
    • Szeretnénk-e átélni a felöntések élményét? Szaunafelöntés csakis a finn szaunában elképzelhető, hiszen az infraszaunában nincs szerepe a víznek. A hagyományos szeánszoknak része, hogy a szaunamester vizet locsol a forró kövekre, majd szertartásos mozdulatokkal szétteríti a párás levegőt. Különböző illóolajokkal, mézzel, sóval, jéggel még intenzívebbé tehető az élmény.

 

A szaunázás szabályai:

Akár finn-, akár infraszaunáról van szó, fontos, hogy szaunázás előtt mossuk le magunkról a sminket és az illatszereket, vegyük le az ékszereket.

Az utolsó étkezést lehetőleg a szaunázás előtt 1.5-2 órával időzítsük, ugyanakkor, éhgyomorral se menjünk. Alkoholt fogyasztani nem ajánlott.

A szív- érrendszeri megbetegedésekben szenvedők kezelőorvosukkal beszéljék meg, javasolt e számukra a szaunázás.

A lázas vagy fertőző betegséggel nem szabad szaunába menni, de a szezonális légúti megbetegedések  krízisszakaszán túljutva, a láz elmúltával a szauna segíti a gyógyulást.

Gyermekeket fokozatosan szoktassuk a szaunázáshoz, és a fokozatosság elve a kezdő felnőtt szaunázókra is vonatkozik, csak addig maradjunk bent, amíg jól esik, virtusból ne tegyük!

Folyadékpótlásról gondoskodni kell, és időt szánni a pihenésre!

 

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkTéli bezártság – Így tégy ellene!
Következő cikkÉtrendkiegészítők – minden kapható

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..