Teljesítményzavarok óvodáskorban

teljesítmény_óvoda1.jpg

Sokszor fordul elő a munkám kapcsán, hogy szülők és óvónők egyaránt azzal keresnek meg, hogy magatartási és teljesítményzavarokat észlelnek a gyerekeknél. Ilyenkor mindig a tünetek felsorolása után konkrét útmutatást várnak el tőlem. Nem könnyű látatlanban diagnózist mondani…És helyesen kezelni a hozzám forduló érzéseit.

Tanácsadásaim során egyik legfontosabb motívum, hogy ahhoz a felismeréshez segítsem a kérdezőt, hogy nem kell sem magát, sem a gyermeket minősíteni. Lehetőleg tényszerűen kell nézni a helyzetet, és el kell dönteni, hogy a tünet kezelésre vagy az okok megtalálására akarunk fókuszálni az együtt gondolkozás során.

Hiszem és vallom, hogy gyermekeink akkor hozzák leginkább a tüneteket, ha figyelmet akarnak kapni. Néha a saját problémáikra akarják így felhívni a figyelmet, máskor meg a felnőtt gondjairól akarják elterelni azt, hiszen ösztönös örömkereső és öröm-okozó működésük van. Soha nem nehezíteni, bonyolítani akarják életünk alakulását. Emlékeztetni szeretnének minket arra, hogy van értelme élni és soha nem szabad feladni! Nekik sem könnyű a mai pörgős, eredmény-centrikus világban. Ők is folytonosan keresik az egyensúlyt a saját élmények és a megfelelési vágy kielégítése között.

Vallom, hogy azt, amit az Életben tanultam, nagymértékben nekik köszönhetem. Példa értékű volt számomra a kitartásuk, a mosolyuk, az, hogy meg merik élni és ki merik mutatni az érzéseiket. Mi felnőttek nagyon tudunk „viselkedni” és a társadalomban van is helye ennek. Őket nekünk kell erre fokozatosan megtanítani szeretettel, türelemmel, nem pár év alatt, hanem a minimumot a mindennapok során, az óvodai életbe bekerülés előtt, és a többit fokozatosan, hogy mire az iskolába kerülnek, addigra a felelősséggel járó következmények egy részét is vállalni merjék, akarják. Hiszen elvárjuk, hogy vállalják a következményeket már kis koruktól (pl. szobatisztaság)

Gyakran fordul elő, hogy a szülők (óvodáskorú) gyermekeiktől többet várnak el önállóság és felelősség vállalás terén, mint azt lehetne, kellene. És még gyakrabban fordul elő az, hogy azon kívül, hogy lehetőleg csendben maradjanak, semmit sem várnak el… Mindkét esetben teljesítményzavar tünete jelentkezhet. A gyerekek érzékeny, finom lelkek, akik belső érzelmi válságukat érzékelve, rögtön kompenzálni igyekeznek és elterelni a figyelmet. És ugyanezt teszik, ha a szülőnél érzékelnek bizonytalanságokat. Csodálatos, ahogyan működtetik ösztönösen az együttműködést, és magukat a különböző élethelyzetben.

A teljesítményzavarok már korán megjelennek: okai között éppúgy szerepelhet az idegrendszer zavara, mint a korai életszakaszban bekövetkezett környezeti ártalmak, magzatkori, gyermekkori szerzett agykárosodások következtében, és az érzelmi élet, a motiváció, az alkalmazkodó viselkedés és az ezekkel összefüggésben álló, különböző teljesítmények zavaraiban fejeződnek ki.

Tünetként megjelenő viszonyítási pontok:

  • a beszéd alaki- és tartalmi zavara, beszédészlelési folyamatok zavara
  • látási- hallási észlelés zavarai
  • mozgás, egyensúlyérzék zavara
  • téri tájékozódás, téri észlelés, téri orientáció bizonytalanságai
  • időérzékelés zavarai
  • testséma, testkép zavarai
  • emlékezet zavarai
  • szórt figyelem, gyenge koncentrálóképesség.

Fontos szem előtt tartani, hogy minden gyermeknél egyéni az érési folyamat, érzelmi és értelmi szinten egyaránt. A szakirodalom, szakemberek által közvetített információk többsége csupán tájékozódási pont legyen, nem minősítő kategória. Sajnos társadalmunkban mégis gyakran „fiókozás” történik. Ennek egyik oka a szülői szereppel járó bizonytalanság, a másik az a rendszer, amiben működünk. Mindkettő az ösztönök alulműködését segíti, pedig létfontosságú a bármilyen rendszerben való helytálláshoz a „józan paraszti ész” működtetése.  Ez segít felismerni, hogyha valós gond jelenik meg gyermekünknél, viszont néha nehéz „meghallani”, hiszen nagyon „viselkedünk”. Természetesen nem tudunk minden helyzetet ésszel és/vagy érzelemmel kezelni, hiszen „tűzoltás szerű” megnyilvánulásainkkal inkább a tüneteket reagáljuk le. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a szülői szerep során a rugalmasság legalább annyira jelen legyen a mindennapokban, mint a cél és a felelősségtudat, hogy minden pillanatban hatással vagyunk a gyermekünk személyiség fejlődésére ilyen vagy olyan értelemben.

A szülői kompetenciák közül létfontosságú: a játék (felszültség oldás, örömforrás, tanulás), a munka szeretetére nevelés közös élményeken keresztül (részfeladatok a mindennapok során, értelmező magyarázat, az elvárások közlése, értelmezése meseolvasás, TV nézés során, saját rosszkedv és a gyermek „működésének” szétválasztása). És az is, hogy ha a bizonytalanság felszámolása, a felmerülő kérdésekre való válaszkeresés során figyeljünk egy pillanatra befelé, ne fogadjunk el mindent maradéktalanul, amit mondanak nekünk, használjuk a „szűrőnket” és az ösztöneinket a megoldások megtalálásában.

Rösszer Julianna pszichopedagógus | Kérdezd szakértőnket>>

hirdetés
Előző cikkMennyit hízunk az ünnepek alatt?
Következő cikkGyermekéletet ment a Léghajó

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .