A falusi ember életének minden mozzanatát átszőtte egy sajátos szabályrendszer, értékrendszer, amely meghatározta tetteit, szokásait, gondolatait, viselkedési normáit. Ebbe az értékrendbe nőtt bele a gyermek, ami egész életére, a falusi társadalomban betöltött helyére hatással volt.
A paraszti társadalomban a bő gyermekáldás nagyon fontos volt, a meddő házasságokat elítélték, gyakran Isten büntetésének tartották. Ezért már a lakodalom alatt számtalan mágikus eljárást alkalmaztak, ami a termékenységet volt hivatott biztosítani. Például jó előjelnek tartották, ha a lakodalmas menet kisgyerekes asszonnyal találkozik.
Ha sokáig késett a gyermekáldás, misét mondattak, búcsúba mentek vagy fogadalmat tettek. A meddőségért általában a nőt hibáztatták, ezért a gyógyító célzatú előírások is általában rá vonatkoztak. A bábák, gyógyítók kenegetéssel, gyógyfüves füstöléssel, főzetekkel igyekeztek segíteni a meddő asszonyokon.
A termékenység biztosítása mellett beszélnünk kell a születéskorlátozás gyakorlatáról is. A születésszabályozás alkalmi előfordulásairól korai adataink is vannak, azonban a magyar parasztság körében csak a 19. század második felétől terjedt el. A gyermekáldás csökkentésének egyik legfontosabb oka a birtok megosztásának megakadályozása volt. Ez elsősorban a módosabb rétegeknél, és főleg a dél-dunántúli falvakban volt jellemző, ahol az egykézés komoly társadalmi problémákat is felvetett, és később a népi írók figyelmét is felkeltette.
A születéskorlátozás érdekében egyaránt folyamodtak mágikus, tapasztalati hátterű eljárásokhoz, de a veszedelmes, akár a nő halálával járó, durva beavatkozásoktól sem riadtak vissza. Elterjedt és gyakran alkalmazott módszer volt a hosszú szoptatási idő, de ismert módszer volt a megszakított közösülés, vagy az, hogy a férj és a feleség egy ideig nem szeretkezett egymással. A szeretkezést követően nyomkodással, erőlködéssel, köhögéssel igyekeztek a magvat minél inkább eltávolítani hüvelyükből.
A nemkívánt terhességtől (ha már sokadik gyerekét várta a nő, vagy túl idős volt a terhességhez) igyekeztek megszabadulni: forró fürdőt vettek, nehéz tárgyakat emeltek vagy magasról ugráltak le. Gyakran a leander leveléből főztek teát, és azt itták magzatelhajtó hatása miatt, ami nem volt veszélytelen a növény erősen mérgező volta miatt. Ismert volt még a has tartós elszorítása, speciális masszázs, vagy a mályva gyökerének felhelyezése a hüvelybe. Kétségkívül a legveszélyesebbek azok a módszerek voltak, amikor valamilyen szúró eszközzel (például kötőtűvel) felnyúltak a méhbe és felszakították a magzatburkot.
Pákay Viktória néprajzkutató
