Többet várnak ma az apáktól, de ők ezt nem bánják

apakpali.jpg
hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

„Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó.” Gyerekkorunk ismert versében Zelk Zoltán egyetlen mondattal leírta azt a képet, amely a családi munkamegosztásról élt negyven évvel ezelőtt. Azóta sokat változott a világ, ma már sok családban az lenne az igaz egy estére, hogy „anya tárgyal, apa főz…”. Mindez pedig nem csak a nőket érinti, hanem a férfiakat is, hiszen a mai apáknak úgy kell megtalálniuk a helyüket a családjukban, hogy egészen más mintát láttak gyerekkorukban. Öt apával arról beszéltünk, hogyan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz.

Pali egy öt éves kisfiú, Gábor egy 7 éves és 3,5 éves kisfiú édesapja. Balázsnak egy 3 éves kislánya, Márknak egy 2 éves és egy 4 éves kisfia, Tamásnak egy 7 éves és egy két és fél éves kislánya van.

– Másképp élitek meg ti az apaságot, mint a ti apáitok élték meg annak idején?

Pali

Pali: – Amikor én voltam gyerek, apukám sokkal több időt töltött a munkahelyén, mint anyu, így a családdal kapcsolatos teendők anyura maradtak. Mára ez teljesen megváltozott, az én feleségem ugyanannyit dolgozik, mint én, így a munkamegosztást is teljesen át kellett alakítanunk, én is ugyanúgy foglalkozom a gyerekkel, részt vállalok a házimunkából. Ez számomra nem teher. mikor megtudtam, hogy gyerekünk lesz, azonnal mondtam a feleségemnek, hogy én szeretnék ott lenni a szülésnél. Ott voltam vele, fogtam a kezét, számomra ez természetese volt. Rosszul is eset volna, ha azt mondja, hogy nem szeretné, ha bemennék. Persze, amikor a házimunka megosztásáról van szó, nem vagyok ennyire lelkes, de próbálok nem önző lenni, és abból is kivenni a részemet.

Infinety hirdetés

Gábor: – Nálunk anyu intézte a gyerekekkel kapcsolatos teendőket, és ez a mi családunkban egészen másképpen van. Minden döntést megbeszélünk a feleségemmel, én sokkal inkább részt veszek a gyerekek nevelésében, mint az apukám tette.

Balázs: – Össze sem lehet hasonlítani az apám és közöttem, illetve a kislányom és közöttem lévő kapcsolatot. Mi a gyerekkel bensőséges viszonyban vagyunk, sokat beszélgetünk, szeretjük együtt tölteni az időt.

Márk: – Egészen másképpen kommunikálok a gyerekeimmel, mint ahogyan velem annak idején. Én sokkal inkább engedem, hogy kibontakozzanak, hogy érvényesüljön az egyéniségük. Az én gyerekkoromban a gyerekek fegyelmezésén volt a hangsúly, nem igazán voltak kíváncsiak a véleményükre.

Tamás: – Az én szüleim egy hagyományosabb családmodellt követtek, mint mi. Apukám a háztartási munkákban egyáltalán nem segített, a gyerekek körüli feladatokból is csak annyira vette ki a részét, hogy játszott velünk. Én úgy érzem, hogy sokat dolgozom, és kevés időm van a gyerekeimre, de lényegesen több, mint amennyi gyerekkoromban rám jutott. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy apának olyan viszonya legyen a gyerekeivel, mint az én apámnak volt velem. Nem azt mondom, hogy az rossz volt, csak ma már az kevés lenne.

– Részt vesztek a gyerekek életével kapcsolatos döntésekben is?

Pali: – Amikor a kisfiunk elkezdett oviba járni, felmerült, hogy vannak különfoglalkozások. A feleségemmel közösen döntöttük el, hogy a gyerek úszni járjon, sakkozni, mert az fejleszti a logikáját, és tornázni, mert attól jobb lesz az erőnléte. Szeretem a gyerekemet, ezért nekem fontos, hogy én is irányítsam a sorsát, beleszóljak a vele kapcsolatos döntésekbe.

Gábor, Ákos és Gergő

Gábor: – Mi mindent megvitatunk a gyerekekkel kapcsolatban, nem csak a nagyobb döntéseket, hanem a legkisebb történéseket is. A nagyobbik fiunk idén megy első osztályba, és én is beleszóltam abba, hogy melyik iskolába menjen. De gyakran törjük együtt a feleségemmel a fejünket azon, hogyan is tartsuk kordában a két gyereket. Ez szerintem a mi korosztályunk számára így természetes, és én örülök ennek.

Balázs: – Szerettem volna látni, hogy milyen óvodába fog járni a kislányunk, ezért elmentem a feleségemmel megnézni az ovikat, és közösen választottuk ki a megfelelőt. Ettől is szorosabb a kapcsolatunk a gyerekemmel.

Tamás: – Nálunk ebben működik a munkamegosztás, én az anyagi feltételek megteremtéséből vállalok többet, a felségem pedig a szervezésből. De teljesen természetes számomra, hogy a gyerekekkel kapcsolatos döntésekben részt veszek, számomra ez nem teher, meg lennék sértve, ha ezekből kihagyna a feleségem. Ha egy házasságban a két fél egyenrangú, akkor fel sem merül, hogy ez másképpen történjen.

Márk: – Nekem szerencsém van, a feleségemmel jól kiegészítjük egymást ebben. Általában ő is hoz egy ötletcsokrot, én is, és megbeszéljük, melyik legyen. A nagyobbik fiunk már négy éves, őt is meg tudjuk kérdezni, mihez lenne kedve.

– A munkahelyeteken elfogadják, ha családi ügyek miatt el kell rohannotok, vagy otthon kell maradnotok betegállományban?

Pali: – Az előző munkahelyemen ezt egyáltalán nem tolerálták, a jelenlegi helyemen azonban nem okoz problémát. Ha azt mondom, hogy elnézést, de telefonáltak az óvodából, hogy rosszul van a gyerek és a feleségem nem tud érte menni, akkor ugyanúgy elengednek, mint a kolléganőimet. Ha megbetegszik a kisfiunk, és a felségemnek határidős munkája van, akkor én maradok otthon vele, és ezt is elfogadják a munkahelyemen.

Tamás: – Nálam olyan a munka ritmusa, hogy reggel és délelőtt még be tudok segíteni szükség esetén, de ha délután négykor el kellene jönnöm a fél hét helyett, akkor nem tudnám elvégezni a feladataimat. Hetente egyszer én megyek a gyerekekért, és ezt a munkahelyemen elfogadják. Én ezt a problémát a másik oldalról is látom, mert volt olyan kolléganőm, aki minden nap elment fél négykor, és egyszerűen nem tudtunk haladni a projektjeivel, mert mire odaértünk volna, hogy megbeszéljük a teendőket, őt már nem tudtuk elérni. Ez egy kényes helyzet, a kisgyerekes szülőknek és a munkatársaknak egyaránt erőfeszítéseket kell tenniük, hogy ne legyen fennakadás a munkában sem.

Márk: – Tanácsadóként dolgozom, ha éppen ügyfélnél vagyok, akkor nem tudok elszabadulni. Ha a feleségem is éppen ügyfélnél van, akkor ő sem megy el, hanem megkérjük a bébiszittert, hogy hozza el ő a gyerekeket. A munkatársaim nagy része olyan férfi, akinek szintén van kisgyereke, így megértik, ha rendkívüli helyzet adódik.

– Nem okoz nehézséget soha a munka és a magánélet összehangolása?

Márk

Pali: – Nemrég fejeztem be a főiskolát, a gyerek mellett tanultam. Úgy készültem a vizsgákra, az államvizsgára, úgy írtam a szakdolgozatot, hogy este megvártam, amíg a kisfiam elaludt, és akkor kezdtem tanulni. Amikor hajnali egyig tanultam, reggel nagyon nehéz volt felkelni. És így is gyakran volt lelkifurdalásom, hogy nem tudtam én menni érte az óvodába, hanem a nagymamát kellett megkérni, hogy hozza el őt. Rossz érzés volt, hogy vár a gyerek, én pedig nem tudok vele időt tölteni.

Gábor: – Az elmúlt egy évben a feleségemmel megpróbáltunk mindketten a munkára koncentrálni, és be kellett látnunk, hogy egyszerűen nem tudunk egyszerre mind a ketten teljes értékű karriert építeni. Valószínűleg időről időre az egyikünknek vissza kell vennie a tempóból. Most éppen ő az, aki többet foglalkozik a család ügyeivel.

Márk: – Nálunk mindkettőnk számára nagyon fontos a karrier, előfordulhat, hogy a feleségemnek este nyolckor van tárgyalása, én sem tudom, hogy melyik nap mikor érek haza. Ebben a helyzetben számunkra az volt a megoldás, hogy kerestünk egy olyan magánóvodát, ahol akár este tíz óráig is maradhat a gyerek, figyelnek rá, kap vacsorát, megfürdetik, és ahol a gyerek is szívesen van.

Balázs: – Gyakran dolgozom otthon, úgy szerveztük meg a reklámügynökségünk munkáját, hogy a legtöbb kolléga otthonról dolgozhasson. Ennek nagyon sok előnye van, hiszen így több időt tudok a családdal tölteni, de az is igaz, hogy ahhoz, hogy hatékonyan tudjak dolgozni, ahhoz a család többi tagjának az együttműködésére is szükség van. A kislányomtól persze még nem várhatom el, hogy megértse, hogy apa itthon van, de nem szabad hozzá bemenni a szobába, mert dolgozik. Ezért, ha határidős munka van, vagy nagyon kell koncentrálnom, akkor bemegyek az irodába. Az is gyakori, hogy csak akkor kezdek dolgozni, ha már este őt elaltattam. Nekem ez jó így. Érdekes, hogy azóta nyugodtam le a munkámmal kapcsolatban, amióta családom van. Régen egész nap dolgoztam, mégis alig értem a végére. Ma sokkal jobban be tudom osztani az időmet, hatékonyabban tudok dolgozni.

Tamás: – A munkát és a magánéletet teljesen el akarom választani, ezért reggel elmegyek otthonról, elviszem a gyerekeket bölcsődébe és iskolába, napi tíz-tizenegy órát töltök távol, de nem viszek haza munkát. És a hétvége is a gyerekeké. Esténként is belefér néha egy kevés játék, de akkor már én is fáradt vagyok, ők is, ezért szükség van hetente két napra, amikor van elég időnk egymásra. A kisebbik lányunk még csak most lesz három éves, eddig a feleségem itthon volt, jól működött ez a felosztás. Most, amikor ő is egyre több időt fog szeretne a munkájával tölteni, újra kell gondolnunk a családi munkamegosztást. Ki kell találnunk, hogy milyen segítséget vegyünk igénybe, hogy ez ne okozzon konfliktushelyzetet, mert én biztosan nem tudok hamarabb hazajönni a munkahelyemről.

– Mi kellene szerintetek ahhoz, hogy Magyarország igazán családbarát hely legyen?

Balázs és Nilla
Balázs és Nilla

Balázs: – Én azt szeretném, ha csak olyan emberek foglalkoznának gyerekekkel, akik valóban szívesen vannak velük, szeretik is őket. Nem szeretem, amikor egy játszóházban részmunkaidős diákokat foglalkoztatnak vannak, akik csak a zsebpénzért vannak ott, és legszívesebben nem is szólnának a gyerekekhez. A pedagógusok között is nagyon sok a kiégett, kedvetlen ember. Tudom, hogy anyagilag nincsenek megbecsülve, de azt nem tudom megérteni, amikor ezt a gyerekeken vezetik le. Ebben még jócskán van fejlődnivalónk. Egy munkatársnőm nemrég kiköltözött Németországba a családjával. A kisfia itthon egy éven keresztül minden nap sírva ment óvodába. Ott az első nap úgy fogadták az óvónők az óvodában, hogy a gyerek azóta is szívesen megy óvodába. Pedig eleinte még nem értette a nyelvet sem, csak azt érezte, hogy szeretettel szólnak hozzá.

Tamás: – Sokkal több és sokkal olcsóbb bölcsődék és óvodák, mint amilyenek ma vannak. Ma sok családnak okoz gondot, hogy az anya azért nem tud munkát vállalni, mert a gyerekeket nem veszik fel bölcsődébe, a magánintézmények szolgáltatását pedig nem tudják megfizetni. Az is jó lenne, ha az éttermekben kialakítanának olyan helyeket, ahol a gyerekek játszhatnak, rajzolhatnak, amíg várni kell az ételre.

Pali: – Alig lehet olyan játszóteret találni, ami nem túlzsúfolt, és ahol valóban biztonságosak a körülmények. Sok helyen például még mindig murvával szórják fel a földet, és nem gumilappal fedik. Legtöbbször ott kell állni a gyerek közelében, mert ha nem figyelek rá, akkor megsérti magát a rossz minőségű játékokkal.

Márk: – A nagyobbik fiunk önkormányzati óvodába járt, ahonnan öt órakor el kellett hozni a gyereket. Ezért kellett keresnünk egy magánóvodát, ahol akár estig vigyáznak a gyerekekre. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az emberek többsége napi nyolc óránál jóval többet dolgozik, tarthatatlan, hogy a bölcsődék és óvodák nyitva tartási ideje még a harminc évvel ezelőtti igényekhez igazodik.

Bródi Emília

Gábort és fiait Jámbor Orsolya fotózta. A többi képet Galló Krisztina készítette.

Szólj hozzá Te is!