Ünnepi körteleves mandulával, csokoládéval

körteleves

Vettünk egy kilónyi érett, puha, illatos, csorgólevű, darázsmágnes vilmoskörtét. Nekigyürkőztem, és megpucoltam, kimagoztam az egészet – hát, ez a legkevésbé idilli része a gyümölcsleves-alkotásnak. Ilyenkor dudorászom, addig is telik az idő, és időnként az ÁNTSZ ajánlása ellenére lenyalogatom az ujjaimról a körte csorgó, mézédes, halványsárga levét.

Átmosom a megpucolt körtedarabokat – nem kell apróra vágni, úgyis átturmixoljuk majd. Három-négy citrom kifacsart levével megöntözöm, és még a héjukat is ráreszelgetem. Tehetünk az egészre némi mézet is, de azért kóstoljunk előbb: ha nagyon édes a körte, akkor ne túlozzuk el a dolgot. Én most nem használtam édesítő cuccokat. Így is csupa édes, mézgás ragacs az egész.

Két teáskanál őrölt fahéj, egy teáskanál őrölt gyömbér és egy csipetnyi szerecsendió jött még a körtére, átforgattam, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, és puhára főztem.

Most jön az a rész, amire nem vagyok büszke: viszont nagyon finom a végeredmény. Két zacskónyi főzés nélkül készítendő vaníliapuding-port beleszórok egy lábosba, és tej helyett egy liternyi tejszínnel öntöm fel, folyamatosan habverővel kevergetve. Sűrű, édes, habos massza lesz belőle. Ezt kezdem el felönteni merőkanalanként a körte levével, és mindig elkevergetem, hogy sima és fényes maradjon. A körtét kevés lével turmixgépbe teszem, simára, habosra forgatom és hozzáöntöm a krémleveshez. Ezzel is simára keverem az egészet. Mennyei, habos, illatos, olvadós leves lesz.

Tálaláskor azonban nem hagyjuk így, mert bármilyen szépséges, finom nyalánkság: nem különösebben érdekes a külleme. Én magasra, felhősre vert tejszínhabbal, pirított mandulaforgáccsal és reszelt étcsokoládéval kínálom, szerintem csodálatos. De a tejszínhabra kávéöntetet vagy pirított diót is lehet szórni: megint más, új, különleges íz. Vagy egyszerűen körteszeletekkel is díszíthetjük, megülnek és úszkálnak az édes, fűszeres, habos leves tetején.

Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkAz akupunktúra enyhíti a PCOS tüneteit
Következő cikkVáros-szabászat – női szemmel