Székrekedés csecsemő és kisgyermekkorban
2006. július 17.
Kategória Gyermekbetegségek
Székrekedésről akkor beszélünk, ha kemény a széklet és fájdalmas a székletürítés, függetlenül a széklet gyakoriságától. Csecsemők esetében nagyon változó a székletürítés gyakorisága. Vannak babák, akik naponta többször is kakilnak, míg mások csak 2-3, vagy esetleg éppen 10 naponta.
Ez addig nem tekinthető kórosnak, amíg a székletürítés gond nélkül történik.
A székrekedés tünetei lehetnek:
- újszülött esetében (0-6 hetes kor) napi egynél kevesebb széklet, és a székletürítés nehéz, erőlködéssel jár,
- száraz kemény széklet, amelyet nehezen ürít a baba,
- kemény, kavicsszerű széklet, a baba a bélmozgások idején erőlködik, hasához húzza a lábát, nyögdécsel, és kivörösödik az arca,
- a széklet felszínén kevés friss vér észlelhető (mivel az erőlködéstől kis sérülések keletkeznek a végbélben),
- hasi fájdalmak és ritka, kemény széklet.
Krónikus székrekedésre jellemző még a rossz közérzet, étvágytalanság, és a súlygyarapodás lassulása vagy hiánya. Krónikus székrekedéssel feltétlenül orvoshoz kell fordulni! A kivizsgálást a sebészeti ambulancián kell kezdeni, itt nem csak egy lehetséges alapbetegség meglétét vizsgálják ki, hanem a belek aktuális állapotát is. A széklet felhalmozódása és pangása a vastagbélben ugyanis a bélfal elvékonyodását okozhatja, amelyen keresztül így könnyen átjuthatnak a bélbaktériumok toxinjai, ami súlyos fertőzést okozhat.
A székrekedés okai
Ahogyan béltartalom a belekben előrehalad, a szervezet vizet és ásványi anyagokat vesz fel belőle. Normál állagú széklet kialakulásához elegendő víznek kell maradnia a székletben. Ehhez fontos, hogy legyenek a béltartalomban vízmegkötő anyagok (pl. rostok). Valamint az is, hogy a béltartalom előrehaladását a belek ritmikus összehúzódása és elernyedése segítse, mivel ha lassú az előrehaladás, több idő jut a víz visszaszívására.
A székrekedés, a fájdalmas székletürítés ördögi kört indíthat el: a gyermek visszatartja a székletét a fájdalom miatt, amely így még keményebb lesz, és ürítése még több fájdalommal jár, különösen ha berepedések is keletkeznek a végbél környékén.
A székrekedést kiválthatja:
- váltás az anyatejes táplálásról tápszerre,
- egyes új ételek bevezetése, de a hozzátáplálás megkezdése önmagában is okozhat székrekedést néhány hétig, amíg a bélrendszer hozzászokik az új feladatokhoz,
- alacsony folyadék és/vagy rostfogyasztás
- pszichológiai okok, érzelmi stressz, lehangoltság – ezek az állapotok a bélműködést is befolyásolják, gondoljunk csak a lámpaláz okozta hasmenésre vagy székrekedésre,
- túl korán kezdődött a szobatisztaságra szoktatás.
A székrekedés kezelése
A legtöbb esetben a székrekedés az étrend megváltoztatásával orvosolható. Ehhez egyaránt fontos a megfelelő mennyiségű folyadék és a megfelelő rostbevitel. A rostok a székletben vizet tartanak vissza, így biztosítják, hogy ne száradjon ki. A megnövelt folyadékbevitel pedig fedezi a szervezet egyéb folyadékszükségleteit, így nem a székletből kell vissza szívnia.
Ha gyermekünknél székrekedés alakul ki, igyekezzünk több folyadékot itatni vele, elsősorban vizet, és kevés rostos levet. A rostos leveket frissen készítsük (mivel a készen kaphatók sok hozzáadott cukrot tartalmazna), és ¼ rostos lé : ¾ víz arányban hígítsuk. Ha még pépes ételeket kap, akkor készítsük azokat minél hígabbra.
A rostbevitel növelésére adjunk rostban gazdag ételeket, azaz gyümölcsöket, zöldségeket, reggeli pelyhet, müzlit, és teljes kiőrlésű liszttel készült kenyeret, péksüteményt. Ahol lehet, a gyümölcsöt a héjával együtt adjuk, mivel az több vitamint és rostot tartalmaz, mint a gyümölcs húsa.
Az őszibarack, a meggy, a sütőtök kifejezett székletlazító hatású, ezért érdemes ezeket az étrendbe minél hamarabb bevezetni. Később meg lehet próbálkozni a körtével, sárgabarackkal és szilvával is, melyek szintén hajtanak.
Ha székrekedésre hajlamos gyermekünk, akkor minden nap kapjon a gyümölcs mellett főzeléket is. A főzelékekbe tehetünk egy kevés olívaolajat, ez is lágyítja a székletet.
Vannak ételek, melyek súlyosbítják a székrekedést. Ilyen a fehér rizs, a banán, a tej, az almaszósz és a sárgarépa. Ezeknek az ételeknek a mennyiségét korlátozzuk, vagy teljesen hagyjuk el őket az étrendből. Ugyanez vonatkozik bármely más olyan ételre, amelyre gyanakszunk, hogy székrekedést okozhatott gyermekünknél.
Ha a székrekedést a tápszerre való áttérés okozhatta, akkor próbáljunk ki többféle tápszert is, hátha találunk olyat, amelyet könnyebben emészt meg a kicsi. Adjunk inkább többször kevesebbet a babának, mivel a kisebb adagok kevésbé megterhelőek emésztőrendszere számára.
Nagyobb gyermekeknél a torna, vagy más rendszeres mozgás is segíthet, mivel a mozgás a bélműködést is stimulálja. Kisebbeknél a has rendszeres masszírozása és a tornáztatás lehet jótékony hatású. A hasat körkörös mozdulatokkal, a baba jobb oldalától felfele majd balra lefele haladva simítsuk végig, majd fentről lefele simogassuk. Erőteljesen nyomkodni tilos! A széklet ürítését a lábak hashoz közelítésével, majd nyújtásával ill. felhúzott állapotban való körzésével is segíthetjük.
Ha a diéta nem segít, akkor székletlágyítóra lehet szükség, pl. laktulózt tartalmazó szirupra. A laktulóz a bélben helyileg ható, vízvisszatartó anyag, amely a víz megkötésével lágyítja a székletet. Nem szívódik fel, a szervezettel kölcsönhatásba nem kerül, így huzamosabb ideig is adható. Krónikus székrekedésnél ajánlott a fenntartó adagot alkalmazni, mindaddig, míg nem rendeződik a probléma. Ha a szirup adása mellett már hosszabb ideje van normális széklet, meg lehet próbálni elhagyni 1-2 napra, de ha ezalatt nincs széklet, akkor folytassuk az adagolást.
Végső esetben, ha valamilyen okból előfordul, hogy fájdalmas székletürítés várható, látjuk, hogy gyermekünk erőlködik, szenved, glicerin kúppal segíthetjük a széklet kiürülését. A glicerin helyben, a végbélben lágyít és síkosít, így megkönnyíti a széklet kicsusszanását. A kúpot helyezzük fel, majd szorítsuk össze a baba fenekét pár percig. A kúpot ne alkalmazzuk rendszeresen, mivel hozzászokhat a szervezet, és később sem tud majd segítség nélkül kakilni a baba, de vészhelyzetben jó megoldás a fájdalom enyhítésére. Hőmérővel, tollal vagy bármilyen hasonló tárggyal ne akarjuk segíteni a széklet ürülését, mert sérüléseket, repedéseket okozhatunk a végbélen, és itt is fennáll a hozzászokás veszélye.
Amennyiben több napig nincs a gyermeknek széklete, és egyik sem használ a fenti módszerek közül, puffadt a hasa, görcsöl, fájlalja, keressük fel a sebészeti ambulanciát vagy ügyeletet, ahol beöntést kaphat, ill. ahol a korábban említett kivizsgálást megkezdhetik, amennyiben szükséges.
Ha a szobatisztaságra nevelés során alakul ki székrekedés, akkor várjunk még egy ideig a bilire szoktatással, térjünk vissza a pelenkához. Ha pszichés okok állnak a háttérben, akkor az okokat kell elsősorban megszüntetni, feldolgozni, ám a fenti kezelési módok addig is jó szolgálatot tehetnek.
Kocsisné dr. Péterfy Hajnal szakgyógyszerész | Kérdezd szakértőnket>>

Kedves Doktornő!
Kisfiam egy hét múlva lesz három hónapos. 3570 grammal született, anyatejes táplálás mellett két hónapos korára elérte a 5900 grammot. Azóta viszont – nagyjából négy hete – teljesen lelassult a gyarapodása. Arra is gondoltam, hogy kevés az anyatej, ezért megpróbáltam esténként tápszerrel pótolni az etetést. Nagyon elutasító volt, sírt, nem kérte, így csak egy vagy két alkalom volt a tápszeres próba. Most 6150 gramm, és már két hete nincs széklete. Napközben sokszor nagyon kellemetlen szagú pukik vannak, napközben nem látszik rajta rossz közérzet, sokat alszik, estefelé van egy-két órás hasfájás, majd éjfél után alszik. Ezelőtt két héttel is glicerines kúppal sikerült a kaki, az előtt pedig 5-7 napra.
Mit jelent ez a tendencia? Ha glicerines kúpot használok bizonyos idő után, ártok vele?
kedves Éva!
kislányom 6 hós, 3 hete kezdtük a hozzátáplálást, 1 hete már rendes adagokban kapja a gyümölcsöket, amibe néha (2 naponta) belecsempészek egy-egy fél kekszet is. nagyon szereti, már akár 120-130 g-okat is megeszik belőle egy alkalommal. viszont azóta, hogy elkezdtünk nagyobb adagokat enni, a kaki összeugrott, és csak nagy erőlködéssel, görcsökkel jön ki, szegénykém mindig megszenvedi. szeretném elejét venni a bajnak. kérdésem: mit rontok el? a következő gyümölcsöket kapja: alma (ritkán és keveset, tudom, h fog), őszi, sütőtök, répa (már nem adom, 2x adtam, nagyon megfogta). kombinálom őket úgy, h lehetőleg a hajtósak és a fogósak legyenek együtt. Detki bio babakekszből teszek a gyümihez 2 naponta felet, de észrevettem, h az is még csak jobban fogja. a kaki nem nagyon kemény, de száraz, kijön, de erőlködik, és ez láthatóan zavarja őt.
tudna javasolni valamit, hogy elkerüljük a kaki kellemetlenségét? vagy ez csak átmeneti, és megoldódik magától? köszönöm!
Kedves Judit!
Valószínűleg csak átmenetiek a kellemetlenségek, de azért néhány dolgot érdemes megfontolnia. Először is, azokat a gyümölcsöket, zöldségeket, amelyek fognak, teljesen el kellene hagyni egy időre, a hajtósakkal kombinálva sem adni. A másik, pedig a keksz elhagyása, utánanéztem az összetételének, és egy csomó olyan anyag van benne, amire semmi szüksége sincs egy ételekkel éppenhogy ismerkedni kezdő babapocaknak. (Tönkölybúzaliszt* (72%), nádcukor*, növényi zsír, térfogatnövelõ szerek: (nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-hidrogén-karbonát), tengeri só, természetes aromák, antioxidánsok: (természetes borkõsav, dikálium-diszulfit). Glutént és kén-dioxidot tartalmaz.) Őszintén szólva meg is döbbentem kissé, hogy miket nem árusítanak babakeksz címén.
Ha szeretne gabonát adni a kislányának, akkor javaslom inkább a babamüzliket, melyekben nincsenek sem tartosító, sem térfogatnövelő, sem egyéb mindenféle adalékanyagok. De átmenetileg el is hagyhatják teljesen.
A székrekedés kialakulhat a hozzátáplálás megkezdésekor, mert szokatlan még a gyomornak a terhelés, ez érdemes óvatosan, kis adagokban kezdeni.
üdvözlettel, Hajnal
Kedves Éva!
Sajnos a végbélvizsgálatok tényleg ilyen kellemetlenek.:((
Utánanéztem egy kicsit a végbélnyálkahártya előreesésnek, és gyermekeknél valóban nem szoktak más kezelést alkalmazni, mint a széklet lazítását, hogy ne kelljen erőlködnie, nagyon nyomnia. Hasmenésnél, pláne, ha gázok is vannak, sajnos rosszabb lehet a helyzet, de elvileg, ha beáll a normál állagú széklet, magától meg fog gyógyulni.
Sajnos ebben én többet nem tudok segíteni, érdemes lehet egy gyermekorvos szakértőt megkérdezni, vagy van itt a portálon általános orvos szakértő is, Dr. Nagy Szilvia, lehet, hogy ő többet tud mondani.
Kitartást kívánok,és miharabbi gyógyulást.
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Doktornő!
Köszönöm válaszát.
Kitartunk, lazítunk, mást nem tudunk csinálni.
Ha addig nem találkoznánk /:-)/ Boldog Karácsonyt kívánunk Önnek és családjának.
Üdvözlettel,
Éva
Kedves Doktornő!
Az én kisfiam 3 és fél éves. Babakora óta székletproblémái vannak. Nehezen kakál s keményet. Mára viszont már kétségbeejtő a helyzetünk.
Jelenleg egy héten 2-3 x kakál de maga a székelés fájdalmas és hosszadalmas számára. Szobatisztaságot 1 hónapja kezdtük el s a pisiléssel nincs is gond.Az ment egyik napról a másikra. Viszont a kakálás ami nem megy. Összeszorítja a kis fenekét és fel-le járkál a lakásban és sír míg a kakálás tart. Ez akár több óráig is eltart. Nagyon sok mindent kipróbáltunk már : különböző hashajtókat, székletlazítókat, étrend-váltást , de sajnos semmi sem segített.Rostban gazdag étrendet követtünk,de sajnos eredménytelenül. Mikor a kisfiam 1 éves volt voltunk kivizsgálásokon akkor azt mondták kinövi. Sajnos ez a mai napig nem történt meg. Nem tudom genetikailag ez örökölhető e ? Kihez forduljunk ? most már sebészetre megyünk de nagyon félek. Hova forduljunk ? Nagyon aggódom
Kedves Edina!
Én is a sebészetet javasoltam volna következő lépésként, mert ha anatómiai oka van a problémáknak, azt nem biztos, hogy kinövi a kicsi. Kialakulhatott egy rossz kör is amiatt, hogy fájdalmas számára a székelés, ezért próbálja elodázni, amíg lehet, de így egyre keményebb lesz a széklet. De először egy minél alaposabb kivizsgálást javaslok, és azt is, hogy ne erőltessék egyelőre, hogy bilibe kakiljon, maradjanak ilyenkor a pelenkánál, ha ő azt szeretné.
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Doktornő! Kislányom 37.hétre született, most 3 hónapos, sajnos rövid ideig tudtam szoptatni, mert nem volt elég a tejem, így tápszerrel kellett később pótolni. Később sajnos csak a tápszer maradt. Mivel reflux betegsége van sűrített tápszert kell adnom neki. Mikor hazakerültünk a kórházból naponta 3x is volt széklete (anyatejes). 1 hét múlva a bukások miatt kórházba kerültünk, ahol kiderült, hogy húgyúti infekciója van, amire 5 napig antibiotikumos injekciót kapott. Ettől kezdve nincs széklete, csak hőmérővel. Mikor a kúra után hazakerültünk, ismét 1 hét múlva a gyerekosztályon kötöttünk ki, mert 7 napig nem volt széklete, igaz ekkor anyatejes volt, de ez a híg széklet sem tudott távozni tőle, pedig minden nap nagyon erőlködött szegénykém. Rengeteg székletet kiszedtek ekkor belőle szélcsővel(persze a háziorvos javaslatára a 4. naptól én is próbálkoztam glicerin kúppal eredménytelenül). Azóta is csak hőmérővel sikerül, de mivel sűrített tápszert kap, kemény a széklete. A háziorvos próbálkozott szorulásos babáknak való tápszerrel, de ehhez is sűrítőt kellett adnunk a bukások miatt,így a széklet állaga nem lett lágyabb. Próbálkoztunk már Normaflore-al,glicerines kúppal, Laevolac sziruppal,Mira babyvízzel, hasmasszírozással, tornával, cukros teával, szinte mindennel ami csak létezik. Előfordul, hogy a kemény dugó miatt nem tudja kinyomni, ilyenkor glicerines kúpot teszek fel neki, amitől igaz meglágyul a széklete, de ezt sem tudja kinyomni.Már 3.hónapnál járunk, és minden egyes nap hőmérőzés+glicerin kúp. A háziorvos azt kérdezte, hogy hőmérővel van neki? Mondtam igen, erre Ő: a lényeg, hogy valamivel ki kell szedni, ne aggódjak, ebben a korban nem kell aggódnom amiatt, hogy renyhül a záróizma, esetleg ha évekig csinálnám.Én mégis nagyon aggódom, néha 1 kicsit véres a széklete a kemény széklet miatt. A kérdésem az lenne, hogy ebből az ördögi körből lehet kiút? Vagy a reflux-ra keressünk megoldást, vagy a székrekedésre? (sajnos ha híg tápszert kap, minden étkezés után kb.7x bukik). Bár a lágyabb székletet sem tudja kinyomni, emögött valami más probléma állhat? Vagy ez a hőmérőzés következménye? Hova forduljunk segítségért? Már nem tudom nézni a szenvedését. Válaszát előre is köszönöm. Mariann
Kedves Mariann!
Az, hogy a kislánya nem tud kakilni, és még a híg kakit sem tudja kinyomni, súlyos betegség tünete is lehet. A leírtak alapján nem a sűrű széklettel van a gond, és biztosan nem a hőmérőzés következménye. Javaslom, hogy sürgősen menjenek el gyermeksebészetre vizsgálatra.
Sajnos a kisebbik fiamnak is ilyen gondjai voltak, nála egy hasmenéses betegség után nem volt többet széklet, és mi is három hónapig kínlódtunk, megpróbáltunk mindent, a háziorvosunk ugyanígy nem foglalkozott vele. Miután végül bevittük az ügyeletre derült ki, hogy fejlődési rendellenessége van, ami egy egyszerű műtéttel megoldható volt, viszont ha tovább vártunk volna, a beleiben felhalmozódott, pangó széklet (melyet nem lehet hőmérőzéssel tökéletesen kiszedni, csak beöntéssel), életveszélyes fertőzést okozhatott volna. Ezért kell mindenképpen kivizsgáltatni.
üdvözlettel,
Hajnal
Nagyon szépen köszönöm Doktornő a gyors válaszát, hálás vagyok Önnek, és mihamarabb intézzük kivizsgáltatását.Üdvözlettel: Mariann
19 hós fiamról van szó. Hozzátáplálástól kezdve már hajlamos volt beszorulni, így kerültük a székletfogó kajákat. Amint leváltottam a babyételt saját fősztömre, már annál jobban beszorult. . Pedig akkor még nem adtam se lisztet, se tejet. Nem mellesleg másfél évig szoptattam. Kb 1 éves korában kezdett durvulni a szorulás, nagyon nagyon nehezen kakilt, napokig tartogatta, sokszor aranyere is kijött és mikor egyszer be is repedt a végbele, akkor már nemcsak említettem a gy. orvosnak, hanem meg is mutattam, hogy ott a repedés. Mindent próbáltunk, Laevolac szirup, rostban dús étel, stb stb halottnak a csók. Elegem lett és időpontot kértem a gastro enterológiára. Elmentünk, egyből feltűnt a doktornőnek, hogy kiütései vannak. Igen én is észrevettem, de azt gondoltam, biztos ekcéma, a tesóinak is volt, elmúlt stb. Ott a gastron, volt neki egy irrigoscopiás vizsgálat, ahol csak annyi derült ki, hogy anyuka jól mondja, tényleg régóta be van szorulva a gyerek, mert a vastagbél alsó szakasza megnyúlt és kitágult. Javaslat, egy hónapig, amíg vissza nem megyünk kontrollra, minden reggel 100%-os (!!!) barack vagy szilvalevet gusztustalanul elcukrozva egy decit, éhgyomorra igyon, majd este pedig egy nagyobb teáskanálnyi paraffin olajat kapjon.
Na tehát, ez a kezelés segített. . . . . egy darabig. ugyanúgy, mint a levolac, egy idő után már nem hatott semmit. Teljesen tanácstalan voltam, ja igen napi 2 l folyadékot iszik, úgyhogy emiatt sem lehet székrekedése. Ott a gatron kérdeztem, hogy lesz-e vérvétel, és azt mondták, hogy nem, mert nem indokolt. Namármost 2 hónap eltelt, azóta visszatértek a szorulásos tünetek és a kiütései sokkal csúnyábbak, elmentünk a bőrgyógyászatra. Ott egyből mondta a drnő, hogy ez nem egy tipikus ekcémás kiütés és mindenképp menjünk el vérvételre, mert étel allergia is okozhatja, pláne, ha be van ennyire szorulva. De kezdek rájönni, hogy valami köze lehet a tejhez a dolognak, és én tehéntej allergiára tippelek. Mivel kb egy éves kora óta issza a tehéntejet, és házi tejet kap. Pár napja, véletlen nem forraltam fel a tejet és a szokottnál zsírosabb is volt. Ráadásul 3 decit is ivott belőle, természetesen este. Mert alvás előtt szokott inni, na éjszaka 10x felébredt és nagyon nagyon sírt, puffadt, stb, rémes éjszaka volt. Akkor jöttem rá, hogy a tejhez lehet köze az egésznek, mert előző este meg el volt fogyva a tej, és nem adtunk neki, és meglepően jól aludt. Egyébként mindig sokszor felébred éjjel.
Kérdésem, van-e valakinek hasonló tünet a tehéntej allergiánál? Olvastam, hogy a tehéntej allergiánál nagyon szélsőségesek a tünetek, de itt lehet székrekedés is. Kiütés jellemző, az is megvan, meg a nyugtalan alvás és a puffadás is. Ha a vérvétel ételallergiát mutat, a gastrora kell visszamenni?
Kedves Violetta!
Igen, nagy eséllyel lehetnek ezek a tünetek a tejallergiától. A vérvétel nem minden esetben mutatja ki a tejallergiát, ennek ellenére az akkor is fennállhat. Ezért tejterheléses vizsgálatot szoktak végezni, ezt a gasztroenterológus írja elő és a gasztroenterológián gondozzák a tejallergiásokat.
Javaslom, hogy vezessenek étkezési naplót, hogy mikor mit eszik, és attól vannak-e tünetei, ill. legalább a tejet el kellene hagyni teljesen, mert a leírtak alapján elég hevesen reagál rá.
Ebben a cikkemben bővebben is olvashat a gyermekkori ételallergiákról:
http://babafalva.hu/arto-etelek-taplalekallergiak-gyermekkorban/
Ill. itt van még két további cikkünk:
http://babafalva.hu/etelallergia-csecsemokorban/
http://babafalva.hu/tejcukor-erzekenyseg-laktoz-intolerancia-tunetek-es-diagnozis/
üdv, Hajnal
Kedves Doktornő!
Köszönöm gyors válaszát, tegnap meg is lett a vérvétel eredményünk:
Tej:
1
Alpha laktalbumin:
2
Kazein:
2
Kérdésem az, hogy ez az eredmény mennyire súlyos? Illetve még, hogy ha 3 hét múlva lenne időpontom a gastroenterológiára, akkor nem lesz-e valami baja a gyereknek (pl kalciumhiány, stb), hogyha a 3 hét alatt nem adok semmilyen tejterméket, viszont még nem láttak el tanáccsal, spec. étrenddel….
Esetleg a gyerekorvos tud segíteni addig valami spec. tápszerrel, ha a leletekkel igazolom az allergiáját?
Köszönettel:
Kedves Violetta!
A gyermekorvos egy éves kor után csak gasztroenterológus javaslatra írhat fel tápszert, legalábbis támogatással. Teljes áron meg lehet venni addig is, úgy tudom.
Kalcium hiány biztosan nem alakul ki ennyi idő alatt, se más probléma, a tejtermékek helyettesítésére növényi tejet (rizs, szója, zab) tudnak használni, ill. joghurtból, sajtból, pudingból is kapható tejmentes. Szója joghurtot még tesco-ban is láttam. Fehérje pedig húsban, halban, tojásban van.
A tejfehérje allergia tartós betegségnek számít, ha igazolódik, érdemes utánanéznie, milyen plusz juttatások járnak (pl. emelt családi pótlék, gyes 8 vagy 10 éves korig stb.) Hamarosan írunk majd erről is itt a portálon.
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Csilla!
Köszönöm, hogy megírta a fejleményeket, és örülök, hogy sikerült rájönni a probléma okára, és most már jó kezekben van a pici.
üdv, Hajnal
Kedves Doktornő!
Kisfiam októberben múlt 3 éves, oviba jár. A kakilással már kisebb korában is gond volt, nem akart kakilni, sokszor volt kemény a széklete. Mióta elkezdtük a bilire szoktatást, a bilibe kakilást azóta még nagyobb gond van a kakival. Illetve van amikor 1-2 hétig szépen kakil minden reggel, aztán 4-5 napig semmi, még ingert sem érez. Volt olyan, hogy kúppal sem kakilt napokig. Szombaton a kakilás után észrevettem egy cseresznye nagyságú kitüremkedést a végbelénél, ami szinte azonnal visszahúzódott, amikor hanyatt fektettem Őt és felemeltem a lábát. Aztán újra kakilt, a kitüremkedés újra előjött, viszont ekkor már kellemesen meleg vízbe ültettem, mivel a védőnő, akivel időközben beszéltem ezt ajánlotta. A kitüremkedés szintén visszament. Arra gondoltam, hogy az aranyere jött elő, nem is tudtam másra gondolni. Vasárnap nem kakilt, viszont hétfőn este igen és a dudor újra ott volt, de már nem volt akkora. Másnap hívtam a doktornőt, aki azt mondta, hogy szerinte nem aranyér, hanem végbél nyálkahártya előesés…
Azóta kétszer volt széklete, mindkétszer újra előjött a kitüremkedés, meleg víz, visszahúzódik. A kisfiam fájdalmat nem érez, de győzködni kell, hogy kakiljon.
A székletét hétfő óta Laevolac sziruppal lazítom /10ml/, leálltunk a kakaóról teljesen, Macikávét illetve tejet adok neki. Próbálom aszalt szilvával etetni, de nem szívesen eszi meg, gyakorlatilag 5 nap alatt jó, ha 3 szemet megevett. Sok zöldséget eszik, csokit alig adtunk neki eddig, a héten csak müzliszeletet evett édességként. A szirup ellenére nem találom lágynak a kakiját.
A városban, ahol élünk kedden és csütörtökön van gyereksebészet, ma felmentünk a kórházba, de ott derült ki, hogy továbbképzés miatt nincs ma rendelés, így kedden fogjuk felkeresni a doktor urat.
Aggódunk emiatt az állapot miatt, nem tudjuk, hogy ez rosszabbodhat-e, illetve hogyan lehet ezt visszafordítani vagy teljesen megszüntetni. Nagyon félünk, hogy ez az állapot később is fennmarad.
Teljesen tanácstalanok vagyunk.
Válaszát előre is köszönjük.
Üdvözlettel,
Éva
Kedves Éva!
Csak megerősíteni tudom abban, hogy jó úton haladnak, ne adják fel, és vizsgáltassák ki a kicsit, mert akár aranyér, akár végbélnyálkahártya előreesés (bár így látatlanban én másig inkább az aranyér felé hajlok), meg kell ezt az állapotot oldani. Addig is, amíg eljutnak a sebészetre, adja a szirupot, figyeljenek oda az étkezésére, ahogy eddig is, és mivel használ a meleg vízbe ültetés, folytassák. Aszalt szilva helyett kaphat más formában is szilvát, nyersen, kompótnak, lekvár formájában, de ha ízlik neki, lehet szilvás bébiétel vagy bébidesszert is (csak ne banánnal kevert), abban kevesebb a cukor, mint a lekvárban.
Kérem, hogy ha jelezzen majd vissza, mi volt a vizsgálat eredménye.
üdvözlettel, Hajnal
üdvözlettel, Hajnal
Tisztelt Doktornő!
Először is köszönöm válaszát.
A kisfiamnak továbbra is adjuk a laevolac szirupot, rengeteg gyümölcslevet itatunk vele, tegnap vettem házi szilvalekvárt, de nem volt hajlandó enni belőle, “majd reggel anya”, aztán reggel “majd este anya”.
Lényeg, hogy MA REGGEL MAGÁTÓL KAKILT ÉS NEM VOLT DUDOR!!!!! Nagyon boldogok voltunk a férjemmel.
Azt nem merem elhinni, bár nagyon szeretném, hogy túl vagyunk rajta, így továbbra is adom neki a szirupot, gyümölcsöt, szilvát ilyen-olyan formában, viszont arra gondoltam, hogy mindenképpen kiviszem kedden a gyereksebészhez. Jól teszem, igaz? Illetve, ha addig még kakil és továbbra sem lesz dudor, akkor is vigyem ki? Doktornő, mit gondol?
Köszönöm és szép estét kívánok,
Éva
Kedves Éva!
Szerintem vigyék el akkor is, ártani nem árt, és biztosra nem lehet még mondani, hogy soha többet nem lesz gond.
Mindenesetre bíztatóak a fejlemények!:)
üdv, Hajnal
Tisztelt Doktornő!
Kedden elvittem a gyereksebészhez a kisfiamat, aki egy elég kellemetlen vizsgálat után megállapította, hogy nem talál semmit, azaz valószínű, hogy tényleg végbélnyálkahártya előesésről van szó. Továbbra is lazítani a székletet, ne ez legyen a központi probléma itthon és el kell érni azt, hogy az inger hatására üljön a bilire, ne azért mert pl. régen kakilt.
Kicsit ez megnyugtatott minket.
Kedd óta 2x kakilt. 1x az oviban, de bele a kis gatyájába. Azt mondta, hogy azért oda, mert hirtelen jött. Mivel hányás és hasmenés járvány van az ovisok között ma nem vittem oviba, itthon tartottam.
A 2. kaki itthon volt ma. Sokat puksizott előtte, volt is szaga rendesen, aztán olyan déli 1 körül közölte, hogy kakilnia kell. Próbáltam mondani, hogy ne nyomja, majd jön magától. Aztán mondta, hogy már jött, de később 2 robbanás szerű hangot hallottam, gondoltam megérkezett hozzánk is a hasmenés. Valóban ment a hasa és sajnos a dudor újra előjött. Már Ő kérte, hogy üljünk vízbe, ahol vissza is húzódott azonnal. Kb. 5 percig ült a bilin. Aztán lefeküdt és azóta alszik.
Ez, hogy újra előjött a dudor, a kitüremkedés eléggé elkeserített bennünket. Szeretnénk azt hinni, hogy ez a hasmenés miatt volt, de ezentúl minden hasmenés vagy szorulás alkalmával elő fog jönni?
A sebész nem mondott semmit arról, hogy mikor fog meggyógyulni és, hogy a lazításon kívül csináljunk-e valami mást.
Most mindenesetre abbahagyom a laevolac szirup adását, próbálok ma krumplit adni neki.
A szilva semmilyen formában nem vált be, órákig kell könyörögni, hogy megrágja:-) Frissen szereti, de a friss szilva sajnos ehetetlen formában kapható.
Mit csináljak? Kihez forduljak?
Telefonáltunk egy budapesti gasztrocenterbe is már, de ott nem foglalkoznak gyerekekkel. Igazság szerint nem szeretném kitenni a kisfiamat még egy ilyen vizsgálatnak, hiszen nem találtak nála semmit, de félek, hogy ezentúl mindig előjön, előesik a nyálkahártya.
Üdvözlettel,
Éva
Tisztelt Doktor nő!
A kislányom 6 hetes. A pici nagyon hasfájós a kezdetek óta. Császáros anyuka lévén az első héten nem tudtam szoptatni. A kórházban tápszert kaptunk, és itthon is az a fő tápláléka a picinek. 2 hete már nem tudom szoptatni sem.
Ma már addig jutottunk, hogy 4-6 naponta van széklet. Az amúgy nagyon csendes nyugodt kislányom sír, keze-lába jár, bepörög, és annyira nyom,hogy bevörösödik a feje. Amíg volt tejem, addig 3 naponta volt kaki, szép sárga, tejes-tápszeres. Most úgy ürül, hogy az elején keményebb zöldes, aztán hígul és sárgább lesz, darabos. Egy-egy alkalommal annyit produkált, hogy két pelenka tellik meg teljesen.. de legalább kiürül. Ilyenkor láthatóan is megkönnyebbült. Minden nap 4x-5x csuklik. A doktor nőnk és a védőnőnk azt mondta, hogy minden gyerek csuklik, nem kell neki se víz, se tea. Azért én már próbálkoztam kamilla teával, hátha segít neki kakilni, minden adag tápszerhez adok 10 csepp espumisan-t is. Aztán a doktornő azt mondta, ne adjak neki kamillát. Szerintem szomjas is, mert a szája széle kiszárad.
Már a hőmérőzés sem segít, mert már nem mer nyomni.
Én már nem tudom,hogy mivel csinálok jót, és mivel nem, de nem sok segítséget kapok.
Mi a véleménye, mit adhatok a gyereknek, hogy sikerüljön a kakilás? Illetve adhatok-e neki teát, kamillát, vagy baby teát ( azt is ittunk , nincs hatása ) ?
Előre is köszönöm a segítségét!!
B-né Szabó Csilla
Kedves Csilla!
Együttérzek Önnel, ez valóban nagyon nehéz helyzet, és sajnos a székrekedést valamiért nem mindig veszik komolyan.:(
A székrekedéssel kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy más tünete van-e a babának, pl. haspuffadás, vagy hasgörcsök, és hogy amikor végre kakil, akkor normálisan ürül-e vagy inkább robbanásszerűen, hosszabb erőlködés után? Küldték-e Önöket ultrahangra vagy bármilyen más kivizsgálásra ezzel kapcsolatban?
Addig is: Ha tápszert kap a pici, akkor elsősorban ki kellene másfajta tápszert is próbálni, mert azzal megoldódhat a székrekedés. Ezt a doktornőtől kell kérnie. Most milyen tápszert kap?
Az ivással kapcsolatban: Tápszer mellé szoktak vizet vagy teát adni, tehát ha úgy látja, hogy szomjas a baba, nyugodtan adjon neki forralt és lehűtött vizet. Abból, mivel az nem édes, nem finom, “csak” a szomjat oltja, nem fog többet meginni, mint amennyire szükséges van a szervezetének.
A kamillatea csak erősen megcukrozva hashajtó hatású, akkor is a cukor és nem a kamilla miatt, de ezt nem ajánlom, mert tönkreteheti majd a baba fogait. A legjobb az, hosszú távon is, ha nem szokik rá a teázásra, hanem maradnak a víznél.
üdv, Hajnal
Kedves Hajnal!
Köszönöm szépen a segítségét.
Kérdésére válaszolva: a babának hasgörcsei vannak, ilyenkor felsír és a görcsök között 2-3 perc szünet van. Amikor kakil akkor robbanásszerű, és sötétzöld színű, tápszer darabos, inkább sűrűnek mondható a széklete. Semmilyen vizsgálatra nem küldtek.
Kértem már másik tápszert, a doktornő azt mondta, hogy amit most kapunk akár 1 éves koráig is eheti, ez jó. Humana HA start plusz a tápszerünk.
Felhívtam a védőnőt, azt mondta vigyem be a kórházba, hogy kimossák a hasát. Nem mertem
Felhívtam egy másik doktornő melletti aszisztens hölgyet, ő segített, aki azt tanácsolta, hogy glicerines kuppot adjuk a picinek, amitől tudunk kakilni, és a széklet színe, állaga és “kijövetele” nem változott, puffanás szerű és nehezen jön ki. de legalább van. Két naponta javasolta a kupp felhelyezését.
Mit gondol? Legyek erőszakosabb, és kérjem meg a doktornőt, hogy küldjön el minket egy kivizsgálásra, adjon másik tápszert vagy menjek el egy másik orvoshoz?
Előre is köszönöm a segítségét!!
Üdvözlettel: Csilla
Kedves Csilla!
A robbanásszerű kakilás jelezhet szervi problémát, ezért én javaslom, hogy menjenek el mihamarabb kivizsgálásra gyermeksebészetre. Bármilyen meglepő, de ilyen problémákkal őket kell felkeresni. Előnye, hogy beutaló nem szükséges hozzá, így nem kell a doktornővel vitatkoznia.
A kivizsgálás azért lenne jobb minél hamarabb, mert ha nem tud rendesen kakilni a baba, a pangó széklet felgyűlik a beleiben, és abból toxikus anyagok szabadulnak fel, toxikus bélgyulladást okozva, ami pár óra alatt is nagyon nagy bajt okozhat. A vizsgálat vsz. ultrahang, röntgen, vérvétel lesz első körben.
Elképzelhető, hogy a sebészeten fognak beöntést javasolni (feltételezem ezt értette a védőnő azalatt, hogy mossák ki a hasát), ez elég ijesztő lehet az Ön számára, de sajnos szükség lehet rá a bélgyulladás megelőzése miatt.
(Nem szeretném megijeszteni, remélhetőleg nem lesz semmi gond, de sajnos az én kisebbik fiamnál hasonló tünetek betegséget jeleztek, és minket ugyanígy nem utalt be a háziorvosunk vizsgálatra, csak a gyermek fél éves korában vittem el a sebészetre, és csak akkor derült ki. Addig meg kínlódtunk kúppal, szélcsővel stb. Szóval egy kivizsgálásból baj nem lehet.:))
Ha budapestiek vagy a közelben laknak, akkor a Bethesda kórház gyermeksebészetét ajánlom, nekünk nagyon jó tapasztalataink vannak velük.
Kérem, jelezzen majd vissza a fejleményekről, ill. írjon bátran, ha vannak kérdései, ebben a témában szülőként is elég sok tapasztalatom lett időközben, a cikk írása óta.
üdvözlettel, Hajnal
Kedves Hajnal!
Múlt héten pénteken felkerestem egy másik gyermekorvost.
( igazából az eddigi orvosunk személyével és munkájával sem volt bajom, de nagyon sokan járnak hozzá, és rettenetesen leterhelt )
A piciről kiderült, hogy reflux betegsége van. Erre egy ” garstrotuss baby” nevű gyógyszert kaptunk. Ezt a készítményt evés ( böfi )után 5-10 perccel kell a picivel kiskanállal megetetni. Az ételre zselés kérget képez, amely megakadályozza a bukást, valamint a savat is leköti. Nyálzott is, de még csak 7 hetes, tehát a foga nem jöhet. Három napja használjuk, már az első nap volt hatása.
A tápszer is lecserélésre került. Most a BEBA HA Sensitive-et esszük. Az állaga tejszerűbb, és könnyebben emészthető. Újra visszakaptam a nyugodt kisbabámat.
Tejes az állaga, és az íze nem olyan édes. Az átszoktatás egyszerű volt, mondhatni észre sem vette.
Azóta már sikerült székletet produkálni. Igaz, nehéz volt, egy délutánt töltöttünk tornával, masszírozással, és babusgatással, de rendesen meglett az eredménye. – kúp segítsége nélkül.
Utólag is mindenben köszönöm a segítségét, és remélem a velünk egy cipőben járó édesanyáknak tudtam segíteni az eddigi tapasztalataimmal.
Üdvözlettel:
B-né Szabó Csilla
Kedves Doktornő!
Kisfiam 21 hónapos, 4 hónapja küzdünk székrekedéssel. Mi is kipróbáltunk minden csodaszert, de egyik sem volt az igazi. A széklet ürítés, az elején 2-3 naponta volt, de mára 4-5 napig is elhúzza, eredmény pedig(ebben az 1-2 hónapban)kúppal volt. Ördögi kör! Hiába adok neki olyan ételt, italt ami jó a pocakjának, ha ritkán székel, akkor is fájni fog szegénynek, hiszen a dugót kikel nyomni. Egyre többször látom a fiamon azt is, hogy fél nyomni, sokszor 2-4 óra is eltelik mire eredmény “születik” kínokkal. Gondolkodtam sebészeten is, de tartok attól, hogy lelkileg még jobban megviselné a gyereket és rontanék a helyzeten. Ön mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm
Kedves Gyöngyvér!
Laevolac-ot kellene rendszeresen kapnia a kisfiúnak, azt próbálták már? Ha igen, mennyi ideig kapta és milyen adagban?
üdv, Hajnal
kedves Doktornő!
Köszönöm a gyors választ. Igen, kapott Laevolac szirupot 5ml( 2 hétig), akkor is nehezen ment a nagydolog. Lehet, hogy hosszabb idő kellett volna a gyógyszernek? Próbáljam hosszabb távú kúrával?
Igen, meg kellene próbálni hosszabb ideig, 2-3 napig 10 ml-t adva, és ha jelentkezik a hatása, akkor át lehet térni a fenntartó adagra, 5 ml-re.
Tudja valamihez kötni a székrekedés kezdetét? Miket eszik-iszik a kisfiú? Lehet-e valamilyen lelki háttere?
üdv, Hajnal
Kedves Julcsi!
A betegségek, ill. a láz eleve csökkenti a bélmozgást, lehet ez is befolyásolta a székrekedés kialakulását. Mivel elég régóta fennáll ez az állapot, érdemes lenne megnézetni a gyermeksebészeten, mert lehet, hogy kitágult a kisfiú végbele, és azért alakul már ki az a csomó. Nem vagyok sebész, ezt csak tippelem, de a sebészeten ezt meg tudják nézni röntgennel, ill. más szükséges vizsgálatokat is meg tudnak csinálni. Beutaló nem szükséges hozzá.
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Doktornő!
Kisfiam 2 éves, és olyan problémával küzdünk, hogy nagyon vastag neki a széklete. Nincs székrekedése (nem kemény, nem bogyós a székelete), nincs szorulása sem (minden nap van ingere-amit elnyom sajnos
), de mivel vastag a széklete, ezért már fél a kakilástól.
Imádja a főzelékeket (bab,borsó,lencse), napi rendszerességgel issza az aszaltszilvalevet, Laevolac-ot is próbáltuk (3 hétig), de semmi hatás.
Gyümölcsöket is megeszi, most eperszezonban képes megenni akár 15 db epret is egyszerre.
Inni kb. 7-8 dl-t (ebből 2,5 dl tej) folyadékot iszik meg egy nap.
Kérem segítsen, már nagyon tanácstalan vagyok, mit tegyek.
Köszönettel: Juhászné
Kedves Julcsi!
Kérem, segítsen néhány kérdés megválaszolásával, hogy jobban megértsem, mi a probléma. A normál széklet formálható, így nem nagyon értem, mit ért az alatt, hogy túl vastag? Túl sok? Vagy mégis keményebb, és nehezen tudja kinyomni a kisfia?
Mióta áll fenn ez a probléma? Pelenkába kakil a kisfiú vagy már szobatiszta? Ha utóbbi, akkor mióta? Miért fél a kakilástól? Fáj neki? Milyen gyakran van széklete?
A bab, borsó és lencse nagyon sok rostot tartalmaz, könnyebb főzelékeket kellene ennie, ha ilyen problémái vannak.
Várom válaszait, hogy folytathassuk az együttgondolkodást.
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Hajnal!
Kisfiam még nem szobatiszta, pelusba kakil. Nem kemény a széklete, hanem túl sok. Nem hosszúkás a széklete, hanem egy nagy gombóc formájában jön ki neki (mintha egy kisebb almát kakilna ki), aminek a felszíne nem száraz. Fáj neki ahogy kinyomja. Általában 3 naponta székel, de minden nap van ingere, csak elnyomja.
Nem tudtam, hogy a túl sok rost sem jó.
Várom válaszát!
Köszönettel: Julcsi
Kedves Julcsi!
Lehetséges, hogy azért ilyen a széklete, mert ha csak 3 naponta kakil, akkor a végbélben képződik egy “dugó”, ahogy ott összegyűlik a széklet, ami keményebb és kevesebb nedvességet tartalmaz, mint a normál széklet. Így először ezt kell kinyomnia, és ez bizony fájdalmas lehet.
A borsóban, lencsében, babban levő nagy mennyiségű rost növeli a széklet mennyiségét, ezért azt javaslom, hogy ezeket most csökkentsék, ill. legjobb lenne elhagyni, hiszen most itt vannak már a friss, zsenge zöldségek, gyümölcsök. Kaphat a kisfiú idénygyümölcsöket, a meggy, a cseresznye, a barack lazítja is a székletet, így annak most jó hatása lehet.
Ráadásul a gyümölcsökben folyadék is van, mert a 7-8 dl naponta kicsit kevés, főleg, ha sok rostosat eszik. Zöldség és gyümölcs leveseket is lehet neki adni, ha szereti. Folyadékból kb. 1-1,5 litert javasolnak ebben a korban.
A széklet szabályozására nekünk nagyon jó tapasztalataink vannak a probiotikumokat tartalmazó Emóció nevű készítménnyel (http://emocio.info).
Ezen túl fontos lenne segíteni a kisfiúnak kakilni akkor, amikor kell neki, tehát, hogy ne tartsa vissza, vagy ha visszatartotta, akkor könnyebben tudja kinyomni, amihez a glicerin kúp megfelelő. Ez fellazítja és csúszósabbá is teszi a “gombócot”. Gondolom a fájdalom miatt alakulhatott ki ez az ördögi kör.
Azt tudják esetleg, hogy mitől alakult ki vagy mikor kezdődött a székrekedés? (Bár sokszor nem következtethető így vissza.)
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Hajnal!
Nagyon szépen köszönöm részletes válaszát, ki fogjuk próbálni ezt az étrendkiegészítőt.
Természetesen a glicerines kúpot már többször is alkalmaztuk, de ugyanúgy nagy gombócot kakilt és fájt neki
Próbáljuk segíteni szegénykémet a kakilásban, hogy ne féljen, de nagyon nehéz nekünk is felnőtteknek, mikor látjuk, hogy szenved szegény.
Mikor kezdődött? Talán amikor kórházba kerültünk asztmás rohamokkal, mert az előtt nem volt ilyen problémánk. Ez még januárban volt. Hogy mitől alakulhatott ki, valószínű a kevés folyadéktól. Nem tudok több folyadékot megitatni vele!!
Kérdésem még az lenne, hogy napi 2,5dl tej nem okozhat székrekedést? Azt is hallottam, hogy a tej is okoz ilyen panaszokat. Bár tudom, hogy a fehérjére meg szükség van, azért is itatom vele a tejet. Ugyanakkor szereti nagyon a joghurtokat is, csak az a baj, hogy abból is csak a gyümölcsjoghurtokat.
Üdvözlettel: Julcsi
Kedves Doktornő!
A kislányunk 6 hetes, és már egy hetes kora óta nagyon hasfájós. Akkor még éjszakára tápszert kapott (csak másfél hetes koráig, mert lassan indult be a tejem), azóta csak anyatejet eszik. A kakilás, a puki, és a böfi is nehezen megy neki. Nem szopizik, cumiból kapja a tejet és elég sok levegőt nyelhet, mert már a böfiztetés közben a böfi előtt is sír szegény. Kipróbáltunk már másik cumit, az infacolt, homeopátiás bogyókat, kamilla teát, de semmi változás. Volt olyan eset, hogy 5 napig nem volt széklete. Már vörös volt a feje, úgy nyomott szegény, de miután kakilt sem enyhült a puffadása… sajnos sokszor éjszaka sem alszunk, mert a térdeit húzogatjuk szegénynek, hogy pukizni tudjon.
Most kaptunk egy újabb ötletet: a hasfájós babáknak való tápszerből reggel és este adunk neki 20 milit… eddig ez sem használ, és a védőnő azt mondta, hogy hagyjuk el, mert erről még életében nem hallott, hogy nem szükségszerű a tápszer, és mégis adják a babának.
Annyi változást viszont hozott (lehet, hogy semmi köze hozzá), hogy most mindennap van széklete az elmúlt két napban…
Viszont most egy új problémával is gazdagabbak lettünk: ma meg már vagy 3x bekakilt, és kicsit hígabbnak találom, mint az eddig megszokott székletei… és vannak nyákos részek is benne…
Mit tehetnénk még, hogy szegény babánknak enyhüljön a hasfájása?
Illetve normális lehet a nyákos széklet is? A színe ugyanúgy mustár színű, és vannak benne túrós darabok, de alapvetően folyósabb és nyákosabb, mint eddig… kicsit talán vizes.
Nagyon köszönöm a segítségét,
Barbara
Kedves Barbara!
A kérdése nem igazán az én kompetenciám, mivel a hasfájás mögött többféle fizikai vagy akár pszichés ok is lehet. Érdeklődtem gyermekorvos ill. szoptatási tanácsadó kollégáknál, és mindenki azt javasolta, hogy érdemes telefonon konzultálnia szoptatási szaktanácsadóval, mert ő hatékonyan tud segíteni az okok kiderítésében. Itt találja a telefonszámaikat:
http://www.ibclc.hu/elerhetoseg.
Remélem, sikerrel jár!
üdvözlettel,
Kocsisné dr. Péterfy Hajnal
Érdeklődni szeretnék,az én kislányom 2éves lesz mi is nehezen kakilunk. Kipróbáltuk a Laevolac szirupot,majd a kamilla teát,a lázmérőzést,és a Tamarinlax lekvárt is egyik sem segített.Mit tehetnék még,hogy tudjon kakilni? A rost dús ételeket és a rostos italokat esszük,isszuk.Válaszát és a segítséget előre is köszönöm.
Kedves Szly!
Ha a háziszerek nem segítenek, mindenképpen orvosi kivizsgálásra van szükség.
üdvözlettel,
Hajnal
Jó estét!Nekem a kisfiam 2 éves lesz májusba.Már elég régóta nehezen kakil..Először glicerines kúpot használtam csak azt mondták hogy nem jó mert megszokja a gyerek.Utána a laevolacot szedtük de nem használt a gyereknek.Utána kamilla teát adtam neki csak inni 3 napig attól ugyan úgy semmi.A védő nő ajánlotta ezt az aszalt szilva levet és a mira vizet.Ugye azokat csak egy nap 2 szer lehet adni a gyereknek.Most kezdtük el kedden de semmi változás.A kisfiú szegénykém ha kakálnia kell ugrál egy helyben sír és közben erőlködik.Egy fél óra kell még ki jön a kaka és olyan kemény mint a kő.Pedig sok gyümölcsöt eszik és még cicizik mellette ja és még iszik is sokat.Kérem erre válaszoljon és ha tudd segítsen mert néha már engem is a síró görcs kerülget mikor 3 nap után így szenved a gyerekem egy kakálás miatt.Válaszát előre is köszönöm.Remélem tudd segíteni.Minden tanácsot szívesen fogadok.Köszönöm.
Kedves Éva!
Mindenképpen vigyék el a gyermeket sebészetre, ott ki tudják vizsgálni, hogy van-e valamilyen betegség a háttérben. Elég sok étrendi ill. házi módszert kipróbáltak már, ezért utána kellene járni, hogy nincs-e valamilyen szervi ok a háttérben.
üdvözlettel,
Hajnal
Üdvözlöm!
Az alábbiakkal kapcsolatban kérném a tanácsát: kisfiam másfél éves. Pár hónapja kezdődött a problémánk, amikor is naponta többször is azt vettem észre, hogy nagyon erőlködik, az eredmény azonban csak egy kis mogyorónyi széklet volt vagy az sem. Ha csak egy pár falatot evett nap közben, mindjárt volt székelési ingere, széklet azonban csak egy kicsi, az is kemény és sötét színű. Most kb. egy hete már sírva kakil, volt hogy sikerült nagyobb adagot produkálni, nyilván ez igen fájdalmas volt számára. A gyerekorvosunk javaslatára elkezdtük használni a Laevolacot, semmi változást nem hozott. Tegnap kapott glicerines kúpot, attól kétszer kakilt nagy nehezen, de ma megint nem sikerült hiába erőlködött szegény. Naponta 3-5 dl kakaót iszik 2,8-as tejből, lehet, hogy az a baj? Egyébként főzelékből csak a gyümölcsöset eszi meg, levesben szokott zöldséget enni, de csak ritkán. Mit javasol, mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm.
Krisztina
Kedves Krisztina!
Sajnos nem kaptam értesítést a kérdésről, és csak most vettem észre. Nem tudom, aktuális-e még a probléma, mindenesetre a kakaót mindenképpen hagyják el, mert az nagyon fog. Helyette ihat Maci kávét a kisfiú, az egy kicsit hajt is, és ugyanolyan finom.:)
üdvözlettel,
Hajnal
Üdvözlöm!
11 hónapos kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Több, mint egy hónapja szenvedünk a székeléssel. Amíg csak anyatejes volt, nem volt gond. De amióta hozzátáplálást elkezdtük, máris kevesebbszer volt széklete, igaz nem szorult be annyira. Most már egyre rosszabb a helyzet. A mai napig még szopik, ráadásul elég sokat. Almát, banánt egyáltalán nem adunk, mert 3-4 napokig nem tudott tőle kakálni. A sütőtöktől annak ellenére, hogy állítólag székletlazító, iszonyúan beszorult, a sóskától nem szorult ugyan be, de nem is lett laza a széklete tőle. Minden főzeléket krumplival sűrítettem idáig, de fogalmam nincs már, mivel sűrítsem, mert állítólag a rizstől ugyanúgy beszorulhat. Magába meg nem adhatom a sóskát, spenótot. Egyik kérdésem, hogy mivel lehetne sűrítenem? Tegnap borsó-krumplit adtam neki, mert úgy tudtam mindez idáig, hogy a borsó lazít. Majd tegnap este és a mai nap meggy-krumplit, sóska krumplit. Ennek ellenére most este fele olyan szinten beszorult, hogy visítva elkezdett sírni, és mikor kipelenkáztuk, azt láttuk, hogy kb 5 forintos méretűre ki van tágulva a végbele és onnan tisztán lehetett látni a borsó színű székletet, tehát teljesen ugyanolyan volt, mint a főzeléknek, amit megevett…
hihetetlen nehezen sírva, a mi segítségünkkel, második nekirugaszkodással sikerült kipréselnie, de utána be volt repedve a végbele és kicsit ki is türemkedett az aranyere… nagyon kétségbe vagyunk esve, nem értem egyszerűen, mitől tud ennyire beszorulni. Kb 1 deci teát megiszik egy nap, amellett hogy nappal 3-4 szer szopik, és éjjel legalább ennyiszer még.
Valamiért azt sejtem, nem az étellel van a gond, hanem mással, mit tanácsol?
Köszönettel
Kedves Véé,
Sajnos nem kaptam értesítést a kérdésről, és csak most vettem észre. Remélem, azóta megoldódott a probléma, de ha mégsem, kérem írjon, hogy most mi a helyzet.
üdvözlettel,
Hajnal
Jó napot kivánok!
A 2 éves kislányomnak 4-ik napja nem volt székletüritése,a kamillás langyos vizes beöntés ellenére sem. Még a beöntő viz sem jött ki. Előzőleg,4 napja, hányással járó gyomorrontása volt. Voltunk gyerekorvosnál, tanácstalan. Mi lehet ennek az oka???
Köszonöm.
Kedves Gabriella!
A beöntővíz (és a széklet) kiürülését szélcső használatával tudják elősegíteni, de azt javaslom, mihamarabb vigyék be a kislányt a legközelebbi sebészeti ügyeletre, ahol meg tudják vizsgálni azt is, hogy miért nincs 4 napja széklete, másrészt tudnak neki beöntést adni. Beöntéshez otthon nem javaslom a sima víz használatát, hanem gyógyszertárban lehet kapni fiziológiás sóoldatot (vagy desztillált vizet + méressék ki az egy üveg deszt.vízhez való sót), ugyanis a sima víz ha nem jön ki, akkor felszívódhat, és vízmérgezést okozhat. (Kisebbik fiamnak betegsége miatt 4 hónapig reggel-este kellett beöntést adnunk.)
Én mindenképpen javaslom, hogy menjenek el a sebészetre, meglepő módon:) az ilyen problémákat ott szokták kivizsgálni .
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Doktornő!
Három hónapos kislányomnak karácsony óta adok tápszert az anyatej mellett. Ötször etetem naponta, az első két etetés csak ciciből, az utolsó három pedig először ciciből, aztán tápszerrel történik. Kb. 650-700 körül eszik egy nap, ebből 150-200 a tápszer. Sajnos amióta tápszert kap, komoly székrekedéssel küzd, 4-5 nap is eltelik, mire sikerül kakilnia, akkor is csak úgy ha kúpot kap. Nagyon sokat szenved, nyugtalan, főleg az esti órákban, görcsös, nagyon pukis, sírós. Egy hét után átálltam székrekedésre hajlamos babák tápszerére, azóta is azt kapja, de nem segít. Egy hete már enyhe kamillateával készítem el a tápszert és az etetések között adok neki kicsi teát is, de még mindig semmi eredmény. Amíg csak anyatejet kapott, minden nap volt széklete, viszont nagyon puffadt és hasfájós volt. Szeretném megkérdezni, hogy hogyan tovább? Annyira szeretnék segíteni neki.
Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Kedves Adrienn!
Első körben a gyermekorvosukkal kellene beszélnie, hátha ki lehet még másik tápszert próbálni, esetleg hipoallergén tápszerre áttérni.
Kiegészítésképpen javaslom Önnek is, hogy adjon probiotikumot a kicsinek, azt lehet nyugodtan hónapokig szedni.
A kamilla tea önmagában nem igazán hashajtó hatású (a jól megcukrozott kamillateát szokták ajánlani házi praktikaként, de az meglehetősen egészségtelen:(). A Laevolac-laktulóz szirupot nyugodtan megpróbálhatják Önök is. Első nap 10 ml-t, utána napi 5 ml-t. Ezt is hosszabb távon, hetekig lehet szedni, mivel ez egy cukortartalmú gél, nem is szívódik fel a tápcsatornából, csak segít a székletet lazítani, így könnyebb lesz kinyomni. Pár nap valószínűleg fog kelleni a hatás kialakulásához, de akkor is szedjék, ha nem tapasztalja még az első pár napban a hatást. Ha a szirup adása mellett már hosszabb ideje van normális széklet, meg lehet próbálni elhagyni 1-2 napra, de ha ezalatt nincs széklet, akkor folytassák az adagolást.
Általában a székrekedés megszüntetésével kapcsolatban alapszabály, hogy felülről kell megoldani (azaz székletlazítóval), és nem alulról, mert a szélcső, ill. minden alulról történő rendszeres beavatkozás rontja a székelési reflex kialakulását, és hosszú távon többet árt, mint használ.
A puffadás mennyire volt egyébként kifejezett nála, amíg csak anyatejet kapott? Sokat pukizott, vagy láthatóan nagy volt a pocija is a levegőtől? A születése után mennyi időn belül volt az első széklete? Gyerekorvosuk mit mondott Önöknek a székrekedéssel ill. a puffadással kapcsolatban?
üdvözlettel,
Hajnal
köszönöm válaszát ki egészítem a mondani valómat,hát születése után kb.1.5 hónapig volt gondunk akkor egy normaflor kúrát szedet és be állt minden etetésnél volt széklete most nem tudom hogy attól vagy esetleg mástól. tápszert kap előtte a Milupa konfort egyet ette most Humana baby fitt egyet. mellette meg bébi kaját kap, délbe főzelék, délután gyümölcsöt minden nap mellette iszik gyümölcs levet,teát.a tápszer mennyisége változó 120-150ml között eszik.ha 1.5nap után nem kakiltatom akkor keveset szik, fáj a hasa mert nyűgös húzza a lábait, szoktam tornáztatni van amikor segít neki.a lsevolakot adtam neki elöször azzonal hatot és rengeteget kakilt de hasmenés jelegűt, másnap is adtam de csak két nap után hatott.köszönöm válaszát.
Kedves Réka!
Ha a Normaflore-al jó tapasztalataik voltak, akkor azt érdemes lenne folyamatosan adni a picinek. Lényegében hasonló hasznos baktériumokat tartalmaz, mint az élőflórás joghurtot, tehát nyugodtan szedhetik akár hónapokon keresztül is. A Lactiv Baby is ilyen, hasznos baktérumokat tartalmazó készítmény, azzal még nincs tapasztalatom, de nyugodtan kipróbálhatják azt is a Normaflore helyett, ártani biztosan nem fog.:)
Ezen kívül pedig a laevolac-ot kellene szedniük fenntartó adagban, azaz első nap 10 ml-t, utána napi 5 ml-t. Ezt is hosszabb távon, hetekig lehet szedni, mivel ez egy cukortartalmú gél, nem is szívódik fel a tápcsatornából, csak segít a székletet lazítani, így könnyebb lesz kinyomni. Pár nap valószínűleg fog kelleni a hatás kialakulásához, de akkor is szedjék, ha nem tapasztalja még az első pár napban a hatást. Ha a szirup adása mellett már hosszabb ideje van normális széklet, meg lehet próbálni elhagyni 1-2 napra, de ha ezalatt nincs széklet, akkor folytassák az adagolást.
Az étkezésnél pedig figyeljenek, hogy olyan ételeket, amelyek székrekedést okoznak, ne kapjon a pici – a cikkben ezek részletesen fel vannak sorolva. A hozzátáplálás elkezdése vagy amikor már nagyobb mennyiségű szilárd ételre térnek át, az okozhat átmenetileg székrekedéses problémákat az arra hajlamos babáknál, valószínűleg Önöknél is erről van szó.
üdvözlettel,
Hajnal
6 hónapos a kislányom és nehezen kakil már kisebb korában is probléma volt vele de aztán helyre állt most adom neki a üveges bébikaját sok gyümölcsöt eszik probáltam már neki adni laevolac néha jó de van amikor csak 2 nap után szokott hatni.reklámozák a lactiv babyt nem tudom hogy kimerjem e próbálni. milyen hatása van, hogy kell adni neki.egy időben adtam neki a normaflort és jó volt de nem merem mindig adni neki.probálok adni neki sok gyümölcsöt de az se hat nem tudom mit csináljak.kakiltatni szoktam egy nap után puki csővel mert akkor nem eszik ha nem kakil.kinövi vagy valami probléma van. köszönöm válaszát
Kedves Réka!
Lenne még néhány kérdésem, mert ennyi információ kevés ahhoz, hogy értelmeset tudjak válaszolni.:) Mikor volt és mennyi ideig probléma korábban a székrekedés a kislányánál? Mit evett akkor? Most mit eszik, hányszor és mekkora mennyiségeket? Tápszeres vagy anyatejes?
Milyen időközönként kakil? Vannak fájdalmai vagy nyugtalan, amikor több napig nincs széklete? Puffad-e a hasa?
Általában a székrekedés megszüntetésével kapcsolatban alapszabály, hogy felülről kell megoldani (azaz székletlazítóval), és nem alulról, mert a szélcső, ill. minden alulról történő rendszeres beavatkozás rontja a székelési reflex kialakulását, és hosszú távon többet árt, mint használ.
Látatlanban sajnos azt nem tudom megmondani, hogy van-e valami probléma, vagy csak átmeneti a székrekedés.:( A házi gyermekorvosuknak jelezték már a problémát? Ő mit mondott?
üdvözlettel,
Hajnal
Kedves Anita!
Ez inkább Csősz Réka pszichológus szakértőnk témája. Tőle ide kattintva kérdezhet.
Én mint gyógyszerész annyit tudok hozzáfűzni, hogy a homeopátiás golyókkal biztosan nem árt, amennyiben a megfelelőeket használja.
A portálról pedig a következő cikkeket ajánlom:
13 tipp a nyugodt alvásért
Babamasszázs – a szerető érintés
Altatás
üdv,
Hajnal
először is boldog új évet kívánok!most azzal a kéréssel fordulok önökhöz hogy a kislányom ne sírjon olyan sokat esténként mivel reggel alszik este fenn van cseréli a nappalt az éjszakával homeopátiás golyócskákat adok neki ezzel remélem nem ártok vele??és kérném a tanácsát hogy állítsam át hogy este aludjon?E
MEG MÉG EGY KÉRDÉS A LÁNYOM NEM NAGYON HALL A BAL FÜLÉRE VOLTAM VELE A FÜLÉSZETEN DE NEM CSINÁLTAK VELE SEMMIT MI T LEHET EZZEL KEZDENI???
HÁTRÁLTATJA A GYEREKET HA SÖTÉT A SZOBA NEKI VAGYIS PIROS???
HÁROM HÓNAPOS KISLÁNYOM CSAK HŐMÉRŐ SEGÍTSÉGÉVEL TUD KAKÁLNI MIT TEGYEK?? HOGY ERRŐL LE TUDJON SZOKNI? MEG MINDIG SÍRÁSSAL ÉBRED MI LEHET AZ OKA?,ÉS ESTE NEM ALSZIK CSERÉLI A NAPPALT AZ ÉJSZAKÁVAL HOGY LEHET ÁT ÁLLÍTANI KÉREM SEGÍTSENEK EBBEN ELŐRE IS KÖSZÖNÖM! TISZTELETTEL ANITA!
Kedves Anita!
Mindenképpen vizsgáltassa ki először a gyermeket, mert léteznek olyan veleszületett betegségek is, ami miatt nem tud magától kakilni, csak segítséggel. Javaslom, hogy vigye el sebészeti ambulanciára, ott meg tudják nézni, hogy valamilyen alapbetegség okozza-e a székrekedést, vagy csak rossz szokás. Ha rossz szokás, akkor fognak tanácsot adni a leszoktatáshoz is.
A sírással ébredés ebben a korban normális, szinte minden pici baba így ébred. Ha meg tudja könnyen vigasztalni, akkor nem probléma.
A piros szoba semmiképpen sem kedvez az alvásnak, mert nagyon izgató szín, főleg a piciknek.
Hallásvizsgálatot csináltak a kicsinek? Javaslom, hogy ezzel a kérdéssel Szebeni Betti szakértőnkhöz forduljon:
http://babafalva.hu/szebeni-janosne-betti
üdvözlettel,
Kocsisné dr. Péterfy Hajnal szakgyógyszerész
Nálunk az volt a probléma, hogy a kislányom nem szereti a gyümölcsöket, hiába próbálok bármilyen trükköt, még a lekvárt sem eszi meg. A széklete borzasztóan kemény volt, és fájdalmasan jött ki. Kipróbáltuk nála a Mira baby vizet, aminek nagyon enyhe székletpuhító hatása van. Szerencsére a vizet szereti, így ezt meg tudtam vele itatni. Kúra szerűen szoktam neki adni, ez segít a széklet ürítésében.
Köszönöm a tájékoztatást.Azt hiszem az én 2,5 éves kisfiamnál a székrekedés tüneteit fedeztem fel ami éppen a pelenkáról való leszoktatással esik egy időbe.
Bölcsis és egyik naprol a másikra lekerült a pelus mert jol tudta tartani a pisit. Csak éjszakára kapott pelust.
Ahogy teltek a napok kaki nem jött. Ingert érzett de talán viszatartotta.Bilire, wc.re invitáltam volna, tiltakozott. Lehet hogy már eröltetve is érezte.
Aztán a bölcsiben egyre étvágytalanabb lett és a hasát is fájlalta.Végül höemelkedése, láza lett és hányt is.Utána jobban lett itthon és joizüen evett ivott miközben a doki erre megállapitotta, hogy kezdeti torokgyulladása van és felírt erre vonatkozo antibiotikumot. Nagynehezen este megszültünk egy nagy adag kakit aminek a vége mogyorókban jött ki, de nagyon megszenvedte.Sírt ő is és én is. Attol tartok hogy a nagy fájdalom hatására továbbra is visszatartja, ennek ellenére rostosabban etetem, itatom,és visszaadom rá a pelust, és szóba nem hozom a kakit.
chili4