A babákat a saját gügyögésük segíti a beszédtanulásban

beszédfejlődés

A babák beszéd- és nyelvi fejlődésében döntő fontosságú saját, beszédet utánzó gügyögésük hallása. Ezt állapította meg a Missouri Egyetem egyik korábbi tanulmánya. – olvashatjuk a mindeamihallas.hu blogján.

A babákat szerfelett érdeklik a beszédszerű hangok, és a hallásuk révén – mely nélkülözhetetlen a megfelelő hangképzéshez – erősen motiváltak, hogy utánozzák ezeket a hangokat.

A csecsemő beszédfejlődése az első életévben

A babák életük első évében rengeteget tanulnak a hangokon keresztül. A másoktól való tanulás is fontos a beszédfejlődésükhöz, ám a hallás teszi lehetővé számukra, hogy felfedezzék saját hangadásukat, kiejtésüket, és ezáltal tanuljanak, fejlődjenek. Megfigyelhető, hogy a hallássérült babák sokkal kevesebbet gügyögnek, mint ép hallású kortársaik.

Babajelbeszéd – korai kommunikáció, harmonikusabb kapcsolat

A Missouri Egyetem kutatói azt is megállapították, hogy a jelentősebb halláskárosodásban szenvedő csecsemők, akik hallásuk javítása érdekében cochleáris implantátumot kaptak, igen gyorsan, mindössze négy hónapon belül utolérték a hangok kiejtésében azt a szintet, mely az ép hallású csecsemőknél tapasztalható. A kutatók tanulmányukkal a korai hallásellenőrzés fontosságára, és a cochleáris implantátumok jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.

forrás: mindenamihallas.hu

Erről a témáról még a Baba fejlődése rovatunkban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkP4 a rákszűrésem! Nagy baj van?
Következő cikkA jelszó: takarékosság!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..