A kisbaba életének első éve sok tekintetben nagyon látványos, elsősorban a mozgásfejlődés terén látható, milyen nagy utat járt be a kicsi. A beszédfejlődés terén inkább a második évben történnek nagy változások, de hogy értsük a szavak, mondatok kialakulását, érdemes áttekinteni, hogyan fejlődik a csecsemő kommunikációja.
Még mielőtt a részletekbe betekintenénk, elöljáróban érdemes leszögeznünk: az életkori határok, megjelölések most sem jelentik azt, hogy ezektől ne lehetne eltérés, hiszen minden gyermek más ütemben fejlődik, valamit hamarabb csinál, valamit pedig később. Ha tehát a cikket olvasva azt tapasztaljuk, hogy a saját gyermekünknél máskor, esetleg más sorrendben történtek-történnek a dolgok, az még nem jelent szükségszerűen problémát.
Már az egészen pici újszülött is kommunikál környezetével, bármilyen furcsán hangzik is ez. Műszerekkel kimutatható, hogy másképpen sír a baba ha éhes, ha fáj valamilye, ha diszkomfortérzése van (nyomja a takaró vagy tele van a pelenka), és másképp, ha unatkozik és társaságra vágyik. Kifejező tehát a kicsi sírása, de ugyanilyen kifejező a testbeszéde is. Nem kell különösebb megfigyelőképesség ahhoz, hogy a jóllakott, elégedett csecsemőt megismerjük a laza testtartásról, a boldog kapálózásról pedig észrevegyük, hogy örül valaminek. Sőt, már az egészen pici baba érzékeli az arckifejezést és utánozza is azt: összeráncolja a szemöldökét, fintorog, két hónapos kora körül pedig megismeri a hozzá közel állókat, és tudatosan mosolyog a szeretett személyekre.
A gyerekek már születésükkor előnyben részesítik a beszédhangokat, hiszen édesanyjuk méhében érzékelik a hangjelenségeket, felismerik a hangját, amit tompítva ugyan, de már odabent hallanak. A kezdeti kommunikáció szemtől szemben zajlik, féléves kor után tudják a babák követni a tekintetet és megérteni a gyakran hallott szavakat. Négy hónapos koruk körül már felismerik a nevüket, 9 hónapos korukra pedig már kifejezéseket is értenek. A beszédértés gyorsan fejlődik, ahogy a baba egyre többet fedez fel a szűkebb és tágabb környezetből.
A hangadás is bejárja a fejlődés útját: a kezdeti kifejező sírást pár hetes kor körül egyre inkább felváltja a gagyogás, gőgicsélés. A gyermeknek örömet szerez, ahogy próbál hangokat adni, ahogy igazítja a szájacskáját, nyelvét, és örömet szerez az is, hogy ezeket a próbálkozásokat hallja, így egyre többet „mond”, sokféle hangot képez, olyanokat is, amelyek nem fordulnak elő anyanyelvében. Neki ez is játék. Három-négy hónapos koruk körül már egészen hosszú hangsorokat ejtenek, kifejező hanglejtéssel tudnak „kérni”, „örülni”, „elégedetlenkedni”.
A csettintő, gurgulázó torokhangokkal, az ajakkal képzett hangokkal, a sokféle magánhangzóval egyre több szótagsort ismétel a baba: memememe, dádádádá, bububu. Egy adott pillanatban pedig, amikor olyan hangsort ejt ki, aminek a környezet értelmet tulajdonít – mammma, anna, appa, ott – észreveszi, mennyire örülnek ezeknek a hangsoroknak a számára kedves emberek. Így lassacskán a hangsorok jelentést nyernek. Az első szavak utánzással is kialakulhatnak: a csecsemő már képes bizonyos hangokat kiejteni (pl. a v-t és az a-t), és ha egy kedves négylábú állatra mutatva az anyuka azt mondja, „nézd csak, ott a kutyus, va-va” ő is megpróbálja kimondani, hogy vava. Egy éves kora körül már sok kisgyermeknek néhány szavas a szókincse, egyesek pedig egy-két szót egymás mellé téve már kifejezéseket is használnak: ató ott (ott van az autó).
Hogyan segítsük gyermekünk beszédfejlődését az első évben?
Mindenekelőtt akár szavakkal, akár cselekvéssel, de válaszoljunk neki már akkor, amikor még csak sírással próbál kommunikálni! Ha a síró kisgyermeket magára hagyjuk, nem tanulja meg, hogy érdemes és jó dolog „beszélgetni”, és a sikertelenség elkedvetleníti.
Használjunk ki minden kínálkozó alkalmat a kommunikációra! Kísérjük a gondozási tevékenységeket szavakkal, mondjuk el neki, mit teszünk éppen.
Kezdetben figyeljünk arra, hogy a baba lássa az arcunkat, a szánkat.
Szóljunk hozzá az átlagosnál kicsit lassabb tempóval, dallamosan, de ne selypítve! Bármennyire aranyosnak tűnik a selypítés (jaj, de édesz kici andalka vad te), a későbbi beszédtanulás szempontjából nagyon fontos, hogy a gyermek szép kiejtéssel hallja a hangokat, jó beszédpéldát kapjon.
Ha sokan, sokat beszélnek hozzá, ha élőszót hall és nem gépi hangokat a tévéből, ha már kezdetben ritmusos mondókákkal szórakoztatjuk és örömteli beszélő környezetet teremtünk a számára, akkor a kisgyermek boldogan indul el azon az úton, amit beszédfejlődésnek nevezünk.
