Mai interjú alanyom a 23 éves Katica, akinek van egy nagyon cuki 11 hónapos kisfia, Máté. Katica és férje rengeteg támadást kaptak, amiért fiatalon lettek szülők… De rácáfoltak a rossz sztereotípiákra és hősiesen helytállnak ebben a csodás szerepben!
Veronika: Szia Katica. Nagyon szépen köszönöm, hogy vállaltad az interjút! Mesélj egy kicsit magadról kérlek.
Katica: Szia! Igazán nincs mit! Katica vagyok, 23 éves, Budapesten élek a férjemmel és a 11 hónapos kisfiammal, Mátéval. A férjemmel tavasszal lesz 3 éve, hogy együtt vagyunk és egy éve házasodtunk össze. Imádok fiatal édesanya lenni, a fiammal töltött minden perc ajándék számomra. Egyenlőre háztartásbeli vagyok, ezelőtt vendéglátósként dolgoztam, itt ismertem meg a férjem.
Veronika: Ez izgin hangzik! Ott dolgozott ő is vagy vendég volt?
Katica: Ott dolgozott ő is. Szinte első látásra szerelem volt, le sem vettük egymásról a szemünket. Egy nap, amikor nem dolgozott, bejött a helyre, segített nekem hajnalban, cserébe meghívtam egy italra. Hosszasan beszélgettünk és ha jól emlékszem két hét múlva már hozzá is költöztem!
Veronika: De aranyos történet! Milyen volt az esküvőtök? Ha jól számoltam, akkor már állapotos voltál, mikor egybe keltetek.
Katica: Köszönöm! Mosolyogva gondolok rá mindig. Igen, akkor már 6 hónapos várandós voltam. Pont ezért csak egy anyakönyvvezető előtt házasodtunk össze két tanúval. A lagzit akkor szeretnénk, ha Máté nagyobb lesz, de még a kistestvér előtt. Az egyszerűségétől függetlenül az egyik legszebb nap volt az életemben!
Veronika: Hogy bírtad az esküvőt? Azért hiába nem volt lagzi, gondolom izgultál.
Katica: Hál istennek sosem voltam “nagyon terhes”. Nem volt nagy hasam, még a szülés előtt sem, soha semmi “mellékhatása” nem jelentkezett a terhességnek. De valóban izgultam, hiszen ha minden jól megy, egyszer mondja ki az ember a boldogító igent! Csodás pillanatok voltak, kicsit örülök is neki, hogy ezt ilyen szűk körben éltük meg.
Veronika: Terhességed akkor ezek szerint könnyű volt. Nem volt semmi probléma a 9 hónap alatt?
Katica: Igen, semmilyen probléma nem volt. Szedtem a vitaminokat, híztam is elég rendesen. Annyiban tért el a terhességem a normálistól, hogy a kisfiam nem akart kibújni, így egy héttel és 1 nappal tovább maradt. De indítással hamar meglett.
Veronika: Milyen volt a szülés? Milyen méretekkel született meg Máté?
Katica: Rövidebb, mint amire számítottam, de sokkal fájdalmasabb. Minden túlzás nélkül mondom, hogy amint kibújt, minden fájdalmam elmúlt. Fél 9-kor volt az első fájásom és 10:58-kor érkezett meg a nagyfiú. 56 cm és 3830 gramm lett, pedig mindig pici babát jósoltak.
Veronika: Mesélj egy kicsit Mátéról!
Katica: Számomra a legszebb baba a világon. Minden egyes kis gügyögéséért, mozdulatáért sírni tudnék, sokszor olyan büszke vagyok rá. Szerencsénkre a kezdettől nagyon “jó” baba. Nem volt sírós, hisztis, az első pár hétben evett és aludt, nem is tudtuk hogy milyen amikor sír…
Mióta beindult a mozgásfejlődés, mindennap rácsodálkozom, mennyire ügyes és mennyi mindent megért. Nagyon barátságos baba, nagyjából 3 ember van, akitől először elsírta magát.
A hölgyeket kortól függetlenül imádja, huncutkodik, mosolyog rájuk. Imádja az állatokat, visít, nevet rájuk, próbálja őket simogatni. ha hagyjuk neki. (Ebben az apukájára hasonlít.) Imád strandolni és labdázni velünk és persze megenni mindent, ami az útjába kerül.
Veronika: Írtad, hogy imádsz fiatal édesanya lenni. Mindig fiatalon szerettél volna anya lenni?
Katica: Kislány koromban úgy terveztem, hogy amint nagykorú leszek, máris jön a baba, ahogy anyukám is csinálta. Az élet nem úgy hozta meg, hát én sem voltam még érett rá (11.évfolyamba jártam). Viszont ahogy meglettek a feltételek és egy csodás férfi hozzá, bele is vágtunk. 2 hónap múlva jött is a gólyahír, hogy 5 hetes a pocaklakó. Akkor 21 éves voltam és úgy érzem elég érett és felnőtt vagyok a feladathoz.
Veronika: Kaptál negatív megjegyzéseket amiatt, mert fiatalon lettél anya? Akár ismerősöktől, akár idegenektől.
Katica: Kaptam, persze. A családomon kívül és a férjem szülein kívül szinte mindenhonnan. “Minek nektek gyerek?” “Biztosan akartátok?” És még sorolhatnám. Nagyon sokan kinéztek/megnéztek az utcán is, hallottam nem is egy elejtett megjegyzést. Leginkább a párom nagyszülei nem pártolták a dolgot, pedig ők is ebben a korban vállaltak gyermeket.
Igazából rosszul is esett meg nem is. Az orvosok és a nővérek, ahol szültem pont az ellentétei voltak ezeknek a beszólásoknak. Ők azt mondták, hogy nagyon jól tettem, hogy fiatalon szülök, ilyenkor ideális, nem 30-40-50 évesen. Leginkább az édesanyám, a sógornőm, a legjobb barátnőm támogatott minket ebben és a párom édesanyja.
Veronika: Szerinted melyek a leggyakoribb előítéletek a fiatal anyákkal kapcsolatban?
Katica: Leginkább felelőtlennek állítják be őket. Azt hiszik, hogy minden huszonéves csak magával és a bulizással törődik. A másik leggyakoribb mondat az, hogy nem kellene a szüleidnek szülni. Ami megint egy általánosítás. Az én szüleim egy db pelenkát nem tettek hozzá soha és nem is kértünk senkitől segítséget.
Bár sajnos gyakorlatban sok fiatal anyukára igaz lehet ez, de nem ez a jellemző szerintem. Nagyon sokáig meg volt győződve róla mindenki, hogy be sikerült a baba, nem pedig terveztük. Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy fiatalon családra vágyjon az ember…
Veronika: Ha anyagi támogatást nem is, de más milyet kaptatok a nagyszülőktől? Szerinted a nagyszülőknek vannak “kötelességeik”? Ha igen mik azok?
Katica: A párom szülei sokat segítenek nekünk. Vigyáznak Mátéra, ha szükséges (sokszor akkor is kérik, hogy hagyjuk ott, ha nekünk nincs dolgunk). Itt laknak egy lakótelepen velünk, az elején a főzéssel is segítettek, elvisznek vásárolni, ha kell (amikor a férjem dolgozik) vagy ők vásárolnak nekünk. Tényleg bármiben lehet rájuk számítani.
Anyagilag nem szeretnénk, ha támogatnának minket, mert nincs rá szükségünk, a gyermeknek mindent megvesznek, amit csak hasznosnak vélnek. Kötelességük nincs szerintem. Ők már felneveltek minket, letudták a kötelességüket. Ők ezt nem így érzik (legalábbis a párom szülei). Ők igenis kötelességüknek tartják, hogy mindenben amiben szükségünk van segítsenek minket. Hál’ istennek szívesen teszik, egyáltalán nem teherként élik meg.
Veronika: Szerinted te milyen édesanya vagy?
Katica: Bízom benne, hogy jó! Kicsit paramami vagyok sok tekintetben, viszont vannak területek, amiket már nem parázok túl. Sokszor túl féltő vagyok és leszek is. Már a húgomnál is megmutatkozott ez (9 évvel fiatalabb nálam) ha fára mászott, görkorizott, biciklizett, mindig szívroham kerülgetett. Nagyon remélem, hogy jól csinálom ezt az anyaság bulit, legalábbis a tőlem telhetőt (vagy még többet) megteszek. Úgyis akkor derül ki, hogy milyen anya vagyok ha már felnőtt Máté.
Veronika: Neked mik a “gyengeségeid” anyaként? (Pl. türelmetlen vagy, stb. )
Katica: Hát őszintén megvallva, nem tudom. Türelmetlennek nem mondanám magam, nagyon sokáig bírom, de egy ponton nálam is elszakad a cérna és volt, hogy együtt sírtam a gyermekkel. Gyengeségnek inkább az engedékenységet mondanám. Nehéznek, sokszor lehetetlennek tűnik nemet mondani neki és azt következetesen betartani még inkább nehéz. Főleg, hogy már elég erős akarata van Máténak, pedig csak 11 hónapos.
Veronika: Szerinted milyen egy jó illetve egy rossz édesanya?
Katica: A jó anya szerintem az, aki bármit is csinál, bárhogy is dönt, mindig a gyermeke igényeit, szükségét nézi. Nem mellesleg boldoggá teszi a gyermeket, biztosítja neki a lehető legtöbbet, mind érzelmileg, mind fizikailag. A rossz édesanyát nem tudom így leírni… Az a rossz anya, aki felelőtlen, önző és nem törődik a gyermeke igényeivel.
Veronika: Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Végszóként, mit üzennél a világnak?
Katica: Igazán nincs mit! Leginkább azt, hogy nem a kora miatt lesz valaki jó, vagy rossz anya. A fiatal anyáknak pedig azt, hogy merjetek igazán anyák lenni a megérzéseitek alapján is! Ne törődjetek a rosszindulatú megjegyzésekkel, mert csodásak vagytok mindnyájan!
