A szülés szakaszai

újszülött-picikéz-pepitablog

Alapvetően minden szülés más és más, ahogyan minden anyuka másként éli meg ezt a folyamatot. Nagy átlagban elmondható, hogy a szülést négy szakaszra bonthatjuk, amelyet persze tovább bonthatunk úgymond „alszakaszokra”.  Egy kis útmutatást adok, hogy tudd, éppen mi történik a testeddel, egyes szakaszok meddig tarthatnak, hogyan következhetnek egymás után az események.

Fontos, hogy ne vedd készpénznek, lehet, hogy az általam leírt vajúdás akár 12 órára eloszlik, de az is előfordulhat, (ha a szerencsések táborába tartozol) hogy csupán 2-3 óra leforgása alatt a kezedben tarthatod azt a kis Csodabogarat, akit 40 héten keresztül a szíved alatt hordtál.

terhesség-pocak-pepitablog

Előzmények, igen, szülni fogsz:

Jelek, amikre érdemes odafigyelni:

  • a has leszáll (vagyis a baba feje belehelyezkedik a medence bemenetbe)
  • a “kijáratot“ elzáró nyákdugó távozhat
  • rózsaszínessé válhat a hüvelyváladék.

Ezeknél az egyénenként nagy különbségeket mutató jelzéseknél azonban jóval egyértelműbb az, amikor a magzatvíz elfolyik, illetve amikor az eleinte csak rendszertelen és alig érezhető jóslófájások rendszeressé és egyre erőteljesebbekké válnak.

Ilyenkor már biztos, hogy elkezdődött a szülés első szakasza, az ötperces fájásoknál pedig ideje elindulni a kórházba is. Ha van választott szülésznőd és nőgyógyászod, értesítsd őket a szülés beindulásáról telefonon!

Első szakasz: Vajúdás

Az első szakasz általában a szülés leghosszabb és legkeményebb része. Ebben a szakaszban kezdődnek meg a rendszeres kontrakciók és elkezd nyílni a méhszáj. Első szülőknél 8-12 óráig is eltarthat, a “gyakorlott” anyukáknál általában hamarabb véget ér ez a szakasz. Amíg 15-20 perc van a fájások között, még nem szokták tanácsolni a kórházba indulást, de ha nyugodtabb vagy, inkább induljatok el.

Próbálj a fájások közt lazítani, sétálni, tedd azt, ami jól esik. Ahogy sűrűsödik a fájás (kontrakció) lelkileg is fel kell készülj, hamarosan elengeded az óvó méhedből az apróságod. Kb. 4-5 perces fájásoknál (maga a fájás 1 percig tart) mindenképp irány a kórház. Még egyszer hangsúlyozom, inkább hamarabb indulj, ne tétovázz!

A kórházba érkezve megtörténik az osztályra való felvétel, ami főként adminisztratív formalitásokból áll, majd ellenőrzik a méhnyak tágulását CTG-vizsgálattal a baba szívhangját és az összehúzódások sűrűségét NST vizsgálattal.

apa-anya-pepitablog

Ezután folytatódik a tágulási szak, vagyis a szülésnek az a része, ami egyre sűrűbb és egyre fájdalmasabb méhösszehúzódásokkal jár, ezalatt a méhszáj egyre jobban kitágul. A vajúdás ideje előre kiszámíthatatlan: lehet egy óránál kevesebb, de lehet akár egy napnál hosszabb is. Legjobb mottó ebben az szakaszban: “Türelem rózsát terem”.

Míg egyesek a sorozatos fájások során fokozatosan kimerülnek, elgyengülnek, mások a különböző lazító technikáknak köszönhetően végig a helyzet urai maradnak. Manapság a kórházak egy részében rendelkezésre állnak úgynevezett “alternatív vajúdási módszerek“, mint például a vízben szülés vagy a labdán vajúdás, de nem számít ritkaságnak gyertyafény vagy zene mellett szülni sem. A paletta széles, így a család egyéni döntésén múlik, ki mit választ.

Nagyon fontos ebben a fázisban a támogató környezet: a biztatás, a szelíd kísérés, a segítség a megfelelő póz kiválasztásában nagyon fontos a szülés egészére nézve. Ennek a szakasznak a végén a méhszáj teljesen kitágul. Sokaknál ezt követi egy kisebb-nagyobb szünet, akár kontrakciók nélküli időszak, ez is teljesen rendben van. A méhszáj 5 ujjnyira, azaz 10cm-re tágul, mikor elérkezünk a következő szakaszhoz, a kitolás szakaszához.

Vízben vajúdás és szülés – minden információ egy helyen!

Második szakasz: Kitolás

Onnan is tudhatod, hogy közel a szülés vége, hogy összetéveszthetetlen végbélnyomást érzel és energiáidat ösztönösen elkezded összpontosítani. Ajánlatos az orvos utasításait pontosan követni, illetve légzőgyakorlatokkal segíteni az ellazulást és a koncentrálást.

A méhösszehúzódások erősödése mellett, erős, görcsös nyomási késztetést érzel (tolófájások). Ez már a megszületést közvetlenül megelőző pillanatokat jelzi. Az utolsó tolófájások hatására ezután megszületik (kigördül) a magzat feje, majd megszületik a magzat válla is.

A két legnagyobb testrész a fej és a váll megszületése után, a magzat többi része szinte csak kicsúszik a hüvelyből. Hazánkban a szülési gyakorlatban általános tendencia, hogy az utolsó tolófájásnál a nőgyógyász szakorvos megejti a gátmetszést, bár a haladóbb gondolkodású szülések csak végső esetben élnek vele, ha ezzel elkerülhető a gátrepedés.

Gátmetszés vagy gátvédelem?

Mielőtt ettől megijednél, néhány érvet felsorolok a gátmetszés mellett:

  • A vágott seb sokkal könnyebben gyógyul és forr össze, mint az esetlegesen szakadt seb
  • A beavatkozás jelentősen lerövidítheti a kitolási szakaszt
  • A gát és a méh izmai így kevésbé sérülnek és tágulnak ki
  • Az édesanya hüvelye sem lesz tágabb a szülés után, így megelőzhetők a szexuális élet későbbi zavarai.

újszülött-pepitablog

Harmadik szakasz: Lepényi szakasz

A világra jött csecsemő légútjainak leszívása után a babát mielőbb a mama hasára teszik. A kicsi a vele született szopóreflexének köszönhetően rögtön az anyamellet kezdi keresni, majd miután megtalálta, a szopással próbálkozik (ez biológiai okok miatt nagyban segíti a tejtermelés beindulását).

A baba a kijövetele után egy perccel és a szülés után öt perccel is megkapja saját “Apgar pontjait“, mellyel az orvosok arc- és testszínét, szívverését, reflexválaszait, izomtónusát és légzését értékelik. Míg a babát elviszik, lemérik és felöltöztetik, az édesanya a harmadik szakasz során “megszüli“ a méhlepényt, ez a szülés harmadik felvonása, a lepényi szakasz.

Ne aggódj, bár itt is lesznek méhösszehúzódások, ezek már kutyafülék ahhoz képest, amikkel eddig sikeresen megbirkóztál és nem tart sokáig. Pár fájás és egy kis nyomás után a feladatát sikeresen ellátó fantasztikus méhlepény is a világra jön. Ezt követően alaposan megnézik, hogy nem maradt-e benn egy kis darabka belőle – esetleg a méhedet is áttisztítják a biztonság kedvéért, nehogy fertőzés lépjen fel a szülés után.

Ilyen egy szülés „belülről” – videó

Negyedik szakasz: Lepény utáni szakasz / Megfigyelési fázis

A lepény megszületését követően megkezdődik a szülés utolsó fázisa, a megfigyelési fázis. Közvetlenül a megfigyelési szakasz elején megvizsgálnak, valamint amennyiben sérülés, gátmetszés történt, azt is ellátják.

A megfigyelési fázist az indokolja, hogy ilyenkor fordulhatnak elő akár nálad, akár babádnál különböző nem várt szövődmények, amelyek gyors beavatkozást igényelhetnek. Ezt a megfigyelés szakaszt a lepény megszületését követő két órában határozzák meg, az idő leteltével visszavisznek a szobádba.

Kórházanként eltérő, de nagyrészt kérheted, hogy olyan szobában helyezzenek el, ahol már az első napoktól együtt lehetsz kisbabáddal. Azonban ha úgy érzed, ezt a néhány napot inkább regenerálódással és feltöltődéssel töltenéd, (ebben az esetben csak etetési időben láthatod őt) válassz ennek megfelelően szobát! Ezt már célszerű a szülést megelőzően egyeztetni.

család-pepitablog

Néhány nap és ha minden rendben, indulhattok haza.

Életed egy szakasza ezzel lezárult és egy újabb kezdődik. Egy új, csodálatos életszakasz. Immár egyel többen vagytok, talán úgy érezheted így teljes a családotok. Anyuka lettél.:)

Ha már minden készen áll a kis jövevény érkezéséhez, de még szívesen nézelődnél babaszoba fronton, nézz szét kínálatunkban!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .