Ági szülés utáni fogyás naplója 5. – Bridget Jones naplója?

szülés utáni fogyás

Ígérem, a miénk az övénél kicsit hatékonyabb lesz! Bár kétségtelen tény, hogy valami közünk azért mégis csak van Bridget-hez, nevezetesen, hogy mi is fogyni vágyunk. Ám mi nem csak leírjuk, épp mennyit is nyomunk és lamentálunk fölötte egy sort, hanem változtatunk is rajta (méghozzá lefelé)! Azért ha szórakozni vágysz 2 edzés között, nézz bele valamelyik filmbe, vagy mulass a könyvön – annyira emberi …

Tehát, naplót fogunk vezetni; méghozzá táplálkozási – és edzésnaplót, 2 az 1-ben formátumban …

Hihetetlen ereje van annak, ha betűbe öntve is látod, mi mindent teszel annak érdekében, hogy jól körülhatárolt  SMART célod a megadott határidőre elérd.

Sosem felejtem el, amikor évekkel ezelőtt az én drága Férjuram bevállalta, hogy személyi edzés szakdolgozatom “szenvedő alanyává” válik. Nagy tanulsággal járt ez mindkettőnk számára. Egyszer épp a – felhasznált kalória mérésére is alkalmas – pulzusmérő órával kontrollált futóedzéséről érkezett haza, majd leült, maga elé vette a félkilós Nutellás üveget, meg egy nagykanalat és épp belemártotta volna a mennyei mogyorókrémbe, amikor … pillantása véletlenül a kalória és tápanyagértékeket tartalmazó címkére tévedt. Hitetlenkedve előhívta pulzusmérő órája memóriájából az aznap futással felhasznált energia mennyiséget, szépen letette a kanalat és visszazárta az üveg tetejét (ekkor meg én nem akartam hinni a szememnek !) “Úristen, ebben ennyi kalória van? Hát én ezért ma fél órát futottam!” Tanulság: légy tudatában mindennek!

A fogyás csakis az energiamérlegen múlik: több kalóriát kell elégetned, mint amennyit beviszel. S hogy mennyi-de-mennyi kalória tud lenni 1-1 aprónak vélt falatkában, vagy egy kanálka Nutellában – azt fenti történet is ékesen bizonyítja. Épp ezért kell írnunk. Mindent.

Tudom, hogy kicsit spártai szigornak hangzik, de úgy gondolom, hogy a sikerhez nélkülözhetetlen: látnod kell, mit eszel (azt egy szóval nem mondom, hogy mindent mérlegen méricskélj és kalóriákat számolgass, mert az egy agyrém lenne! De ha mindent leírsz, pontosan látni fogod, hol volt az a tök felesleges kalória, amit pl. ma bevittél, és azt is, mikor és mennyit sportoltál! Ennek 2 eszköze a táplálkozási napló és az edzésnapló – a kettőt vezetheted akár egyben is (pl. Pilates Átváltozás Naplód is pont ilyen)

A táplálkozási naplóba kerüljön bele MINDEN – de tényleg minden – amit ettél, a mennyiség is! Reggeli, ebéd, vacsora, ha szoktál tízóraizni, vagy uzsonnázni, az is. Én nyitottam még egy fület, “nass” címmel, mert néha bizony becsúszik. Plusz az én taktikám, hogy vasárnap “szabad a vásár” – lehet bűnözni. Érdekes módon, nem nagyon szoktam élni vele.

Fontos, hogy mindig emlékeztesd magad: Te nem fogyókúrázol, hanem épp empirikus módon azon fáradozol, hogy kialakíts önmagad számára egy hosszútávon is tartható és működő új életmódot, amelynek a mozgás szerves részét képezi, és ahol nem megvonod magadtól a finom falatokat, hanem egyszerűen másképp készíted el pl. az ételeket és ügyelsz a mennyiségre (erről bővebben később: én min változtattam és miket eszik a család).

Technikailag – ha nem a Pilates Átváltozás Naplóba vezeted a dolgokat – ez a következőképp néz ki.

Végy egy kockás füzetet, lehetőleg vastagabb félét. A 2. oldalon kezdd el a jegyzetelést, hogy a lapok párban legyenek: az elsőre kerül a heti étrended. Fordítsd el a füzetet fekvő állapotába, az oszlopok tetejére írd fel a hét napjait, a sorok elejére pedig az étkezéseket (tudod, mint az ételszállító cégek menüjében): reggeli, ebéd, vacsora, ha eszel tízórait és uzsonnát, azt is. És írj! Mindent! A legegyszerűbb, ha a füzet egy tollal egyetemben mindenhova Veled vándorol.

A második oldalpárokra jegyezd a heti tervezett, illetve megvalósított edzésprogramod (pl. hétfő-szerda: PortDeBras a Bombanő DVD-ről, péntek: Kockahas-és nádszálderék a Pilates 13-ról) . Ha van pulzusmérő órád, az edzéssel elégetett kalóriákat is írhatod. Ilyen egyszerű az egész!

Azt is tudom, hogy ez csak a forma. Ezt – konkrétan a táplálkozásnál – minőségi tartalommal megtölteni, ami néha nem egyszerű! A következő bejegyzést ennek szentelem.

Addig is, HAJRÁ, előre!!! Bár a tél még erőlködik egy kicsit, de hidd el, nemsokára itt a tavasz!

Bátorító gondolatok:  “A fejlődés nem véletlen, hanem szükségszerűség. A természet része.” (Herbert Spencer)

hirdetés
Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkMegdőlt a rekord: négyes ikrek születtek február 29-én
Következő cikkSegítség, szülők lettünk!