Anyatejes táplálás – a dietetikus tanácsai

Anyatejes táplálás

Miért érdemes áttérni az igény szerinti szoptatásra? Honnan tudhatjuk, hogy elegendő-e az anyatejünk? Miért érdemes csecsemőtápszer helyett női tejet adni a babának? Többek között ezekről beszélt a szakértőnk, Tibay Rózsa dietetikus, egészségtantanár.

Számtalan fórum szól a szoptatás fontosságáról, és a szakmai irányelvek is a legalább 6 hónapig tartó, vagy azon túl történő szoptatást támogatják.

Az anyatej teljesen a baba igényeinek megfelelő táplálék, mindig igazodik a kicsi korához. Olyan anyagokat  tartalmaz, amelyek védelmet nyújtanak a fertőzések és a bélhurut ellen. Mindig friss, egyenletesen meleg. A baba étvágya szerint fogyaszthat belőle, ezért ritkán fordul elő túltáplálás. 

Mi is az az igény szerinti szoptatás?

A korábbi 3 óránként javasolt mellretétellel szemben napjainkban megjelent az úgynevezett igény szerinti szoptatás ajánlása, amely korlátozás nélküli, gyakori etetést jelent. Ez nem jelentheti azt, hogy a csecsemő szinte egész nap szopik, és a mellen van, ezzel kimerítve az anyát, a gyermeket és a környezetét egyaránt. Minden baba más, van, aki 24 óra alatt 10-12 alkalommal is szopik és van, aki megelégszik a 6-8 alkalommal.

Érdemesebb így szoptatni, hiszen nem kell az órát figyelni, sem azon izgulni, hogy közbejön-e valami.  A szoptatások gyakoriságát általában rá lehet bízni a babára. Ez igénye szerint egy-egy napon belül is, és hosszabb időszakot tekintve is változó lehet. Ha elegendő az anyatej, akkor a babák általában 1-2 héten belül áttérnek a 7-9 alkalommal való szopásra. 4-6 hét elteltével alakul ki a saját ritmusuk. Ekkor már különbséget tudnak tenni az éjszaka és a nappal között. Nem nehéz az éhséget követni, különösen akkor, ha szopik a baba.

Szoptatás gyakorisága, igény szerinti szoptatás

Nem ajánlom azt a nagyfokú engedékenységet, mely lehetővé teszi a 2 óránál gyakoribb szoptatást (kivéve extrém esetekben pl. hőség idején). Ez már a tejtermelés ellen is hathat, a tej minősége is változik azáltal, hogy sem az anya, sem a baba nem tud pihenni. Ilyenkor lehet szükség folyadékpótlásra, víz (forralt és lehűtött, vagy speciális úgynevezett babavíz) vagy ízesítés (cukor) nélküli tea formájában. Ha a csecsemő sír, az nem mindig utal éhségre. A csecsemősírást is tanulni kell, sokkal jobban kiismerjük a kicsit, mintha ragaszkodnánk egy kötött óratervhez. Valójában ez az egymásra hangolódás lényege, meg kell tanulni, mikor jelez a baba éhséget, mikor pedig pl. a komfortérzet csökkenését.

Honnan tudhatjuk, hogy elegendő-e az anyatejünk?

Eleget eszik a babánk, ha:

  • egészséges, szépen fejlődik
  • 24 óra alatt a 0-6 hónapos babánk 4 óránál többet van fent, éber és aktív, jókedvű
  • csak anyatejet eszik, korlátozás nélkül szophat, és legalább hatszor szopik
  • a csecsemő helyesen szopik, vagyis sikerült az egymásra hangolódás
  • a bőre színe és rugalmassága megfelelő, hurkás, hossza szépen növekszik, és az jó izomtónusa
  • ha nedves a pelenkája és a széklete laza, kenőcsös, néha kissé híg, savanykás, aromás szagú, sárga és megfelelő gyakoriságú (kb. minden étkezés után van, de legalább 2-5 alkalommal naponta) 

Mit adhatunk, ha nincs elég anyatej? Női tejet vagy csecsemőtápszert?

Baba-mama klubokban sokszor tapasztalom, hogy a szoptatást valamiféle piedesztálra emelik, mint egy az anyaság nélkülözhetetlen jelképét. A mai stresszes világban mindenből hajlamosak vagyunk versenyt csinálni így a szoptatásból is. Ez az igény szerinti szoptatásnak az eltúlzása, annak figyelmen kívül hagyása, hogy mindannyian mások vagyunk. Sok anyuka van, aki bármennyire is szeretné nem nem akar, hanem nem tud szoptatni.

Mit tehet ilyenkor az anyuka? Ha nem elegendő az anyatej, akkor lefejt anyatejjel lehet pótolni, amely lehet az édesanya saját anyateje és más anya teje is.

A női tej is anyatej, csak nem a baba édesanyjáé. Ha a kisbaba bizonyítottan rászoruló, és még nincs 8 hónapos, ingyenesen megkaphatja más édesanya tejét. Hogy ki is a rászoruló, azt egy miniszteri rendelet (47/1997. (XII. 17.) NM) határozza meg.

Mit tudunk erről a női tejről?

ID-100136632Az édesanyáknak sok vizsgálaton kell átesniük, vagy negatív eredményt igazolniuk, mielőtt elkezdhetnék az összegyűjtött anyatejet leadni. A leadott anyatejből minden esetben mintát vesznek, és laborban megvizsgálják. Ellenőrzik, hogy valódi és nem hígított tejet kaptak-e. Ezután pasztörizálják, aminek megfelelőségét szintén ellenőrzik. (Az anyatej pasztőrözése annak 60 °C-ra hirtelen, rövid idejű felmelegítését, és azt követő gyors lehűtését jelenti. Ezzel csökkentik a benne lévő mikroorganizmusok tartalmát.) Az anyatejet csak ezek után adják ki.

A női tej pasztörizált, hűtőben egy-két napig gond nélkül eltartható a megfelelő fokon (4°C) felhasználásig. A babának ugyanúgy kell odaadni, mint a saját lefejt tejet. Felhasználás előtt melegíteni kell. Fontos, hogy nem szabad felforralni, és melegítő víz sem lehet 60°C-nál forróbb. Ha a baba nem ette meg a felmelegített tejet, sajnos ki kell önteni, mint a saját lefejt tejet. 

Tápszer vagy anyatej egy ismeretlentől?

Mi szól amellett, hogy tápszer helyett női tejet kapjanak a babák?

Ezek ugyanazok az érvek, melyek a szoptatás mellett szólnak. Ráadásul kutatási eredmények bizonyítják, hogy a csecsemőtápszerrel táplált babáknál nagyobb a valószínűsége következő betegségek kialakulásának: asztma, allergiák, ekcéma, középfülgyulladás, felső légúti megbetegedések, húgyúti fertőzések, emésztőrendszeri problémák vagy a gyermekkori diabétesz, illetve a gyermekkori elhízás.

Fontos, hogy minden csecsemő hozzájuthasson az anyatejhez, elsősorban a saját édesanyja tejéhez, vagy ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a női tejhez.

Ha nincs elegendő anyatej, és valamilyen okból nem juthatunk női tejhez, akkor jönnek szóba a különböző tápszerek. A csecsemőtápszerek kínálata a mai piacon zavarba ejtően nagy. Nehéz köztük eligazodni, kismama legyen a talpán, aki tudna egyedül választani. Tápszert a baba igényeinek megfelelően, egészségi állapota ismeretében a házi gyermekorvosunk fog javasolni és szükség esetén felírni.

fotó: Freepik

Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!

szoptatási tanácsadó

hirdetés
Dietetikusnak tanultam de előtte gyermekorvosi asszisztensként dolgoztam. A főnökömtől megtanultam, hogy szinte minden betegség, baj visszavezethető a nem megfelelő táplálkozásra, táplálásra. 2004-ben elvégeztem Pécsen az egészségtan tanári szakot. Kérdéseiteket táplálék allergiák, egyéb gyermektáplálási kérdésekben várom. Szívesen válaszolok hozzátáplálással, várandósság és szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, táplálkozástani szempontból. Elhízott gyerek fogyókúrájával is foglalkozom. Illetve alternatív táplálási módokkal: pl: gyermekkori vegetarianizmus. Fordulhattok hozzám jó evő és rosszevő gyerekekről szóló kérdésekkel.
Előző cikkŐszi édesség fogyni vágyóknak: sütőtökös süti recept
Következő cikkLó az erkélyen – egy különleges mozi az egész családnak

1 KÉRDÉS

  1. Miért erőltetik a kismamára 0-24 ben a babákat szülés után., hogy saját maguk lássák el. Miért nem volt az jó, hogy amíg bent van 3 óránként hozzák a babákat? Sír a baba mert a mamának nincs még teje. Sír a mama mert sírt a baba mert égés de nincs mit szopni mert még nem lővelt be a tej. Ezt gyerek anya kínzásnak hívják nem baba mama barát intézkedésnek. Aki ezt a protokollt írta és akik elfogadták nem normálisak. Miért kellett teljesen azt a lehetőséget általánosítani, hogy minden nő és minden újszülőtt általánosan egyformán viselkedik. Ráadásul a császárosoknak nem elég a sebével. Így e szerínt a módszer nagyon nem az anyák érdekeit szolgálja. Kell a mamának legalább 12. Órás pihenő szülés után. Az a pihenő nagy szükség lenne, hogy a naná regenerálódjon. Ha a baba mindig vele van nagyon nehéz beindítani tejtermelést. Én személy szerint 6 gyermeket szültem 5 unokámnak segítettem a tej beindításában. Nem is beszélve arról, hogy nem segítenek a mamának esetleg hogyan etesse a babát hogyan szoptasson. Kérdésem miért ragaszkodnak a rosszul müködő protokolhoz?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .