Nyitott gondolkodásra nevel – Amióta csak elrendelték a kijárási korlátozásokat, ahol tulajdonképpen az emberfia bárhová elmehet az azonos háztartásban élő családtagjaival. De csak ha tisztes távolságot tart a többiektől – mást sem látok csak sétáló családokat az utcán. Komolyan mondom ennyi embert én még életemben nem láttam odakint, ahol jelenleg élek, egy viszonylag csendesnek mondható városban.
A kertes házban élő egyének most nagy előnyben vannak, hiszen ők élvezhetik a természet adta csodákat közvetlen közelből. A kert nélkül bezártságba kényszerülők helyzetét pedig módfelett sajnálom, mivel nekik nincs ilyen szerencsés életük a nehéz időkben. Amit látok viszont ennek bizonyosan valamiféle ellentéte, hiszen a világon mindenki (kertesházban vagy kert nélkül élők) odakint sétál – ráadásul összetartó emberekként. Ez elgondolkodtatott engem, mert amikor éppen nincs vészhelyzet az emberek jó része (legalábbis nálunk) otthon tölti az idejét főként bent a lakásban. A kutyák minden bizonnyal soha ennyiszer nem voltak sétáltatva, mint most.
Most mintha mindenkinek kinyílt volna a szeme, hacsak egy leheletnyi pillanatra is. Ezen egyének hosszú idő után nem csupán néznek, de látnak is. Észreveszik a körülöttük hosszú-hosszú évek óta ott lapuló erdőket. Figyelmesen elmerengenek a felhők mögül kikukucskáló Nap fényének csóváin. Érzik és szomjazzák, hogy bőrüket megsimogassa a tavasz melege és libabőrössé tegye a szél finom cirógatása.
Szükség volt erre?
Az emberiség lelassul, most kezdi csak igazán érzékelni mennyire, de mennyire elengedhetetlen értékelnünk azt, amink van. Ehhez tényleg arra volt szükség, hogy hellyel-közzel meg legyen tiltva, hogy társaságba menjünk? Komolyan ezt csak így érhette el a világegyetem, a sors, a jó Isten vagy bármilyen nagyobb hatalom (már, ha hiszünk ebben)? Egy egész világjárvány kellett hozzá, hogy értékelni tudjuk a korábban jelentéktelennek tűnő gesztusainkat, mint a kézfogás, ölelés vagy puszi, egy-egy találkozás alkalmával? Egy egész világjárvány kellett hozzá, hogy kinyíljon a szemünk és észleljük a körülöttünk fekvő pótolhatatlan természet aprócska csodáit? Egy egész világjárvány kellett hozzá, hogy kimenjünk a szabadba végre? Egy egész világjárvány kellett hozzá, hogy lelassuljunk és megállítsuk ezt az önmagunkra és a bolygónkra is veszélyes életvitelt?
Szomorú ezt mondani, de igen.
A változás végett (is) kaptuk ezt a bajt. A bolygó vírussal csillapítja önnön vírusát, ami jelenleg minden bizonnyal: maga az emberiség. Túlzó gondolatnak tűnhet, de valójában cseppet sem az. Elég ránézni a fajpusztulásokra, a természeti katasztrófák sokaságára, amit mi idéztünk meg, az egyre ingadozóbb emberi egészségre és még sorolhatnám, de ez nem egy Greenpeace-es „Mit rontottál el” gondolatmenet szeretne lenni. Függetlenül ettől fájó és valóságos a tény, miszerint az ember, nemesen és egyszerűen vírusként működik jelen világunkban, mert nem becsüli meg azt, amije van. (Tisztelet a kivételnek és ahogy mondják: a jelenlévők mindig kivételek.)
„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” ( David Brower) A Föld nevű bolygó tökéletes körforgásban létezne az emberiség nélkül is. Mindennek meglenne a maga helye, feladata, célja, ellensége, létszükséglete vagy mindennapi rutinja. Nincs szüksége ránk, mi mégis telhetetlen módon kihasználjuk mindazon kincseket, amiket fel tudunk használni. Mert emberek vagyunk… mert ilyen a természetünk, mert úgy jöttünk a világra, hogy ambícióink elvakítanak minket és úgy nézünk felfelé, hogy az alatt a világon semmit se vegyünk észre. De olyanból, aki vakon rohan előre, már nagyon sok van… lázadj! Légy kivétel! Legyél az, aki végre ténylegesen lát és figyel! Tűnj ki a szürke tömegből.
Vajon tényleg nyitottá váltunk vagy csupán a lázadó szellemünk visz minket a kapukon kívülre?
Úgy gondolom, hogy ez a két opció egyaránt érvényes lehet. Vannak, akiknek mostanra valóban kinyílt a szeme és vannak, akik mindössze azért mennek ki, mert most annyira nem lenne szabad, mint máskor. Tudjátok… a tiltott gyümölcs a legédesebb. (Ha most nem is feltétlenül tiltott, inkább nem javallott.)
Kutyából nem lesz szalonna…
…tartja a mondás. Na de miért is írom ezt pont ide? Mert úgy gondolom, hogy mindazok, akik eddig hanyag módon érdektelenül kezelték a körülöttük minden nap megszülető csodákat, azok ezután sem tesznek majd másként. Ők ezután is folytatják majd a pusztítást, a nemtörődöm viselkedést, a rohanást, a rombolást, építkezést, felfelé törekvést, vakon történő sikerhajhászást. Világjárvány ide vagy oda, rajtuk ez nem fog változtatni, az ő világukat majd a betontömbök, a gyárak, a pénz és az előrébb jutás mókuskerekei hajtják majd.
De te… igen, Te, kedves Olvasó! Te, aki észreveszed a lombkoronák sűrűjéből szemeidbe csillanó napfényt. Te, aki élsz-halsz érte, hogy végre nagyot lélegezz az erdők tüdőgyógyítóan tiszta levegőjéből egy hosszú munkanap után. Te, aki az égre nézve még mindig gyermeki tisztasággal keresed a felhőkben megbúvó alakzatokat. Te, aki felveszed az előtted sétáló ember által elhajított energiaitalos dobozt, hogy kidobd.
Az okostelefon tudatos használata közelebb hozhatja a generációkat | Babafalva.hu
Te, aki leülsz egy folyó partjára, hogy hallgasd a madarak megnyugvást hozó énekét. Te, aki értékeled a családdal töltött időt akkor is, ha éppen nem vagytok kényszerűen összezárva. Nos, Rád végtelenül büszke vagyok és hidd el, nem csak én, hanem sokan mások is, akik hasonló eszmeiséggel rendelkeznek. Büszke vagyok Rád, amiért nézel és LÁTSZ is. Gratulálok, Te végre kitűnsz a szürkeségből, Te is a természet csodálatos színeinek milliói közé csatlakozhatsz. Te szabad vagy.
Te pedig, akit ez a járvány is csupán elbizakodottan, laikusan lelassulttá tesz. Te, aki nem hiszed, hogy változásnak kellene történnie a világban. Te, aki ugyan úgy folytatod a rohanást, mint eddig és ezután sem tervezel másként élni. Kérlek… csak egy röpke pillanatra figyelj. Ha már maszkokkal kényszerülünk hallgatásra, ha már úgyis csak a szemeink maradnak, hogy nézzünk velük… ha már csak a hallgatás marad. A nagy csend közepette, legalább most láss egy keveset.
Lásd meg a kerted fájának odvában fészkelő cinegéket…
…ahogy lassanként elkezdik hordani az ételt kicsinyeiknek. Lásd meg a szivárványok végtelenjét. Lásd milyen szomjas a föld, ha sokáig nem éri eső. Lásd a környékedre hazaérkező fecske fáradt, hátára omló szárnyait. Lásd a vihar gyönyörűségét és hatalmasságát egy nyári délutánon. Nézz ki a monitor, okostelefon, értekezlet vagy a kötelességek széles vállai mögül. Csak egyetlen egy röpke pillanatig láss. Mert bármilyen közhely, egy életed van. Vétek arra vesztegetni, hogy falakba burkolózz. Lásd a bolygót, akinek mindent köszönhetsz, lásd a bolygót, aki nélkül nem maradhatnál életben.
