Az újszülött babád fejlődése 2. rész – Lehetséges megbetegedések, aggodalmak az első héten

Az újszülött babád fejlődése 1. rész - Az első hét

Az életben vannak nehezebb pillanatok is, így megeshet, hogy megbetegszik a baba már az első héten is, vagy apróbb addig fel nem merülő bajok is nagy aggodalmakat válthatnak ki bennetek. Annak érdekében, hogy rávilágítsunk ezekre az eshetőségekre összegyűjtöttünk néhány állapotot, melyek megtörténhetnek, illetve beszélünk arról is, hogy anyaként milyen teendők várnak rád. Előző cikkünkben általános kérdések kerültek szóba, hogy a kisbaba hazaérkezésével a kórházból milyen gondolatok merülhetnek fel bennetek, szülőkben, milyen pró mérföldkövek történhetnek meg és mire kell ügyelned a bébi viselkedésével kapcsolatban. Most pedig vegyük át, hogy anyaként mik adhatnak okot aggodalomra.

Mitől aggódhat egy anya?

Szoptatás

Az első hét általában arról szól, hogy megismerkedjünk úgy igazán a szoptatás rejtelmeivel. Már esett szó róla az előző részben, hogy honnan tudjuk mennyi tejet szopizik a kicsi. Merülhetnek fel nehézségek, főleg, ha korábban még nem csináltál ilyet, mert ő az első babád, de idővel mindketten beletanultok majd. Ha problémákba ütköztök érdemes elolvasni az alábbi cikket:

Nagyban megkönnyítik ezt az időszakot a szoptatási kiegészítők!
A Pepita.hu termékkínálata szoptatáshoz ›››

Szoptatás Világhete 2018
pixabay.com

Érkezés a lakásba

Amint hazaviszed legféltettebb kincsedet, onnantól egy bizonyos ideig ki leszel szolgáltatva önnön érzéseidnek. A hormonháztartásod felborul, olyannyira tombolni kezd benned, hogy ingerültséged és nyűgösséged válhat a mindennapjaid részévé. Általában ez az első három napban kezd kialakulni, amikor beindul a normál tejtermelődés, ugyanis ezzel a folyamattal temérdek hormon kezd munkálkodni a szervezetedben. Az is lehet, hogy gyakran fog elkapni a sírás, hol a boldogságtól, hol a kimerültségtől. Ne aggódj, idővel változni fog ez is. Gondolj bele, épp most hoztál világra egy új életet, érthető, ha ki vagy merülve. Szükséged van a regenerálódásra, mind testileg, mind lelkileg. Amikor csak egy lehelet alkalmad adódik is rá, próbálj pihenni picit, hogy elősegíthesd a „felépülést”.

Szülés utáni depresszió

Aggodalomra adhatnak okot a fent említett hormonok által kialakult levertség tünetei is. Azt hiheti az édesanya, hogy szülés utáni depresszióban szenved. Éppen ezért szükséges megérteni a kettő közötti különbséget. A hormonok által bekövetkező fáradtság, ingerlékenység általában elmúlik, amint a hormonszint visszaáll normális kerékvágásba. Amennyiben viszont ezek az érzések a szülést követő néhány hétben nem csillapodnak, érdemes lehet szakemberhez fordulni.

A depresszió eleve már általában születés előtt kialakul, így ha hajlamos vagy rá, már a babád érkezése előtt is tapasztaltad volna a tüneteket. 10-ből 1 nőt érint ilyen fajta mentális megbetegedés, ezért ne szégyellj segítséget kérni. Ne engedd, hogy felemésszen a bűntudat, hanem fogadd el egy szakember támogatását.

Szülés utáni depresszió
pixabay.com

Milyen problémák adódhatnak egy hetes kisbabával?

Székrekedés

Érdemes lehet figyelni, hogy a babának milyen az étvágya, ugyanis, ha azt észleled, hogy nem eszik, gyakran sír, puffad a hasa és a pelusban szinte soha nincs semmi, már gyanakodhatsz székrekedésre. Amennyiben úgy gondolod, hogy ez áll a háttérben, vagy nem tudod pontosan meghatározni és bizonytalan vagy, keresd fel orvosotokat.

Reflux

Ha a baba kiköpi a lenyelt tejet az még önmagában normális lehet, ha nem gyakori. Amennyiben viszont rendszeressé válik lehetséges, hogy reflux végett áramlik vissza ajkaiba. Mivel a savtúltengést az is okozhatja, hogy izmaik még fejletlenek így nem kell pánikba esni. Átlagosan hat hónapos korukra kinövik ezt.

Addig is úgy segíthetünk csemeténknek, hogy etetés után megtartjuk őket ölben, függőleges pózban, mert fekve jó eséllyel jön vissza a sav, mint ha a kezeidben megtartod a fejét. A kiságyban is érdemes a fej részt kicsit emelni, hogy ne teljesen vízszintes pózban legyen benne.

Csuklás

Kisbabák esetén a csuklást ne úgy képzeljük el, mint nálunk felnőtteknél. Míg nekünk zavaró és idegesítő dolog, esetükben elősegítheti az alvást is. Újszülötteknél eleve gyakori, csak akkor fordulj ezzel orvoshoz, ha nagyon zavar téged, vagy nagyon aggasztóan sűrűn következik be.

Hámló bőr

Még a kórház elhagyása előtt elkezdhet hámlani a pici bőre és ez teljesen természetes folyamat. Mivel a kicsit magzatvíz, vér és vernix (amely egy zsíros réteg a baba bőrén) borítja eleinte, a vernix letörlése után a bőr automatikusan elkezd hámlani. A hámlás ideje és mértéke attól függ, hogy mikor jött világra a baba. Minél kevesebb időt töltött a baba a hasadban annál inkább hámlani fog, ez a koraszülöttek esetén igen valószínű.

BABAOLAJAK a Pepita.hu oldalon

A kicsi szeme kancsal

Addig amíg az újszülött nem képes teljes egészében látni és kontrollálni a látását, előfordulhat, hogy kancsal marad. Általában az első héten 25 centiméternél nem látnak távolabbra. Idővel ez a távolság nő, a látás tisztul és az esetek túlnyomó többségében elmúlik a kancsal tekintet is.

kék szemű baba kék szem
pixabay.com

A baba nagyon zaklatott

Csak gondoljunk bele, az addig biztonságot adó, kilenc hónapig védelmet nyújtó békés anyaméhből kikerülnek a fényes, hangos, rémisztő világba. Érthető, ha nyugtalanság és zaklatottság jeleit vesszük rajtuk észre. Idővel meg fogja szokni az új környezetet és meg fog nyugodni, addig próbáljunk türelemmel és szeretettel fordulni feléjük, az fog a legtöbbet segíteni, ha érzik, hogy anya-apa közelében minden a legnagyobb rendben lesz.

Sárgás bőrszín

A csecsemők bőre és szeme a születés utáni néhány napban gyakran sárgás színű, ez gyakori, ezért nem kell aggódni, el fog múlni.

Gyakrabban könnyező, váladékozó szemek

EGy kisbaba könnycsatornája általában még keskeny, ezért tűnhet úgy, hogy könnyezés helyett váladék távozik onnan, mert a szemük száradását így próbálja kompenzálni a szervezetük. Forraljunk vizet, hogy steril legyen, hagyjuk lehűlni, majd tisztítsuk meg vele szemüket. Ügyeljünk rá, hogy tiszta kézzel vigyük véghez a feladatot és mindkét szemre külön vattát használjunk a fertőzések elkerülésének érdekében. Ha a váladék sárgás, zöldes, vagy a baba szeme vörös és duzzadt abban az esetben feltétlenül forduljunk orvoshoz.

Forrás

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkAz újszülött babád fejlődése 1. rész – Az első hét
Következő cikk5 brilliáns játék, ami segítheti kisbabád fejlődését

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .