Egy tanulságos mese az olvasásról – Skolik Ágnes történetével!

Egy tanulságos mese - az olvasásról: Skolik Ágnes történetével!

A mese tanít, nyugtat, szórakoztat. Ez a mondat jellemzi legjobban írásaimat.” Írja magáról Skolik Ágnes gyermekvers és meseíró. (Ágnesről már korábban írtunk nektek bővebben, itt elolvashatjátok.) Ágnes lassan 20 éve foglalkozik gyermekversekkel és mesékkel, magánkiadásban jelentek meg kötetei. Illetve nem olyan régen A csodatermő fa című könyve egy újított kiadása is megjelent!

A gyermekünk nevelése során gyakran megesik, hogy csemeténk lassabban fejlődik, mint társai, így az olvasási készsége is elmaradhat a kortársaihoz képest. Ilyen esetben érdemes észbentartani azt a gyermeknevelési alapelvet, miszerint minden ember különböző, így magától értetődő az is, hogy amíg a barátaink kislánya/kisfia már rég tisztán olvas, a miénk még nehezebben halad vele.

Kulcsfontosságú ilyen esetben a türelem. Ne kezdjünk rögvest aggódni és ne hasonlíthassuk össze a gyerekeket. Hiszen nem lehet automatikusan arra következtetni, hogy valami gond van, mindössze azért, mert nehezebben barátkozik meg a betűkkel, mint a többiek.

Sokszor a gyermek már előre fél a rá várakozó kihívásoktól, előre tart tőle, hogy milyen lesz, ha a feladatokat nem tudja az elvártak szerint teljesíteni. Némely esetben ilyenkor az is kevés, ha az édesanya biztatja a csemetét, hogy nem lesz semmi baj. Az újdonság általi stressz erősebb hatást gyakorol az elmére. Pontosan ilyen elgondolás alapján született Skolik Ágnes Tudok olvasni című meséje is:

“Alex az első iskolai nap előtt félt az iskolától, nem akart az oviból suliba menni, nem tudta, hogy mi vár majd ott rá. Hiába nyugtatta az anyukája, hiába mesélt neki arról, hogy milyen jó lesz megtanulni írni és olvasni.”írja Ágnes a mese ihletésének elképzeléséről. Most pedig, hogy mélyebb betekintést kapjunk Alex életéről, barangoljunk el mi is az ő világába!

Tudok olvasni!

Fa, Napnyugta, Csodálatos, Gyönyörű, Lélegzetelállító
pixabay

Este van, de nem akármilyen este! Holnap kezdődik az iskola! Alex már bepakolt az iskolatáskába, anyával előkészítették a ruhát és cipőt amit reggel fel fog venni. Megvacsorázott, bár picit nehezen mentek le a falatok, mert a kisfiú nagyon izgult. Nem tudta, mi vár rá holnap az iskolában? Bár volt ismerkedési nap, aranyosak a tanító nénik, kedvesek a gyerekek, de Alex mégis tart kicsit az iskolától. Elgondolkodott a holnapi napon, aztán hívta anyukáját.
– Anya, mesélsz? – kérdezte, pedig tudta, hogy Anya minden este mesél.
– Persze kisfiam, jövök. És mit meséljek? – kérdezte Anya a kisfiútól.
– A csodatermőt fát! Azt szeretném! – csillant fel Alex szeme. Ekkor Alex és kishúga Lizi bekuckózott a takaró alá, és hallgatta Anyát, ahogy mesél.
– Őszre tél, télre tavasz jött, és a rét újra megtelt élettel. Kibújtak a rovarok az avar alól, fészket építettek a madarak, a  réten gyerekek játszottak. A csodatermő fácska pedig  gyümölcsöket érlelt, és hálás szívvel gondolt az öreg manóra, hiszen neki köszönheti, hogy életet lehelt a sivár pusztaságba. Aki nem hiszi járjon utána, és ha megleli a csodafácskát, kívánjon valamit! ­– Amikor Anya végére ért a mesének, megsimogatta a gyerekeket, puszit adott nekik, és jó éjszakát kívánt. Betakargatta őket, és lekapcsolta a szobában a villanyt. Alex a füléig húzta a takarót, és eszébe jutott a mese utolsó mondata: “aki megleli a csodafácskát, kívánjon valamit”.

– Hát én kívánok. Azt kívánom, hogy ne kelljen holnap iskolába menni. Vagy ha kell, ne kelljen sokáig ott lenni. Vagy ha ott kell lenni, aranyosak legyenek a tanító nénik. Olyanok, amilyenek az óvó nénik voltak. És ne legyen nehéz a tanulás, azt is kívánom. Olyan legyen, mint a játék az oviban. És kedvesek legyenek a gyerekek. Mint az oviban. Miért is kell nekem iskolába menni? – tette fel magának a kérdést, de válasz már nem érkezett. Alex elaludt, és álmában az iskolatáskával a hátán igyekezett az iskolába. Másnap reggel a kisfiú nagyon korán felébredt. Egy darabig feküdt az ágyában, és az iskolán gondolkodott. Aztán felkelt, kinyitotta a táskáját, és megnézte, mindent elpakoltak-e? Reggeli után elindultak. Lizi az oviba ment, Alex pedig iskolába. Csodaszép idő volt, még a Napocska is mosolyogva nézett a két gyerekre. És  mintha mondott volna valamit:

Csuda jó lesz, meglátod,
az iskola a barátod.
Ne félj tőle, ne izgulj,
mindent szépen megtanulj

Ismeretek, Könyv, Könyvtári, Szemüveg, Tankönyv
pixabay

Alex meghallotta, amit a Napocska mondott és már nem is félt annyira az iskolától. Bátran, nagy léptekkel ment be az osztályterembe, és foglalta el a helyét a padban. Ekkor Alex nagy, iskolásfiú lett. Teltek-múltak a napok, a kisfiú sok érdekes dolgot tanult az iskolában. Tanult betűkről, számokról, próbálgatta az írást, olvasást, csupa-csupa érdekes dolgot. A könyvei is szépek voltak, sok színes képpel, versekkel, mesékkel voltak teli. Igazából egészen elviselhető dolog volt ez az iskola. Legalábbis Alex már a második héten így gondolta. Persze, kellett tanulni és nagyon figyelni, de azért volt idő játékra, mókázásra is. És így azért könnyebb volt megszokni ezt az iskolásdit. Ahogy haladtak a tananyagban, egyre több olyan szó volt, amit el tudott olvasni, és le is tudott írni! Az egyik ilyen volt, az ANYA! El tudta olvasni, hogy ANYA és le is tudta írni! És ennek nagyon örült!
– Anya, anya, nézd mit tanultam! – szalad egyik délután anyukája elé az iskola folyosóján – nézd, ezt én írtam, azt jelenti, hogy ANYA! Látod, le tudom írni, és el is tudom olvasni! Anya, hát tök jó dolog ez az iskola! – mosolygott fülig érő szájjal Alex. Néhány nappal később Anya furcsa hangokra lett figyelmes, Alex szobája felől:
– L….i….z…i . Nagy Lö, i, zé, i. Lizi. Li-zi ját-szik. Li-zi o-vi-ba jár. – Benyitott a szobába, és látta, hogy Alex a gyakorló füzetébe írogat, aztán pedig olvas.
– A-nya, A-pa, Li-zi, A-lex. A csa-lád va-cso-rázik. A-lex ol-vas. A-nya mesél – Anya nem szólt semmi, csendben betette az ajtót.
– Hát, még sem lehet olyan borzalmas hely az az iskola ­– mosolygott, és ment a konyhába vacsorát készíteni.

Mesemondó, Történet, Hatásos, Mese, Fantázia, Képzelet
pixabay

Alex nap mint nap új élményekkel tért haza az iskolából. Új betűket tanult, és már számolni is tudott! Megszámolta a vacsorához szeletelt kenyeret, az autókat az utcán, az almát az almafán, Lizi babáit, a meséskönyveiket, mindent, amit csak tudott. Olyankor persze büszke volt, hiszen ő már ezt is tudja! És elolvasott mindent: a feliratot a tejes dobozon, a könyv címét, a naptárban  a napok neveit, a szappan és a tusfürdő nevét, az újság címét, és mindent, ahol csak betűket látott. Alex már nem félt az iskolától, sőt élvezte, hogy minden nap tanul valami újat. Lassan közeledett az év vége, és már kicsit sajnálta is, hogy nyáron nem kell iskolába menni. Egyik este, amikor Anya a konyhában dolgozott,  feltűnt neki, hogy a gyerekek a szobában túlságosan csendben vannak. Egy darabig fülelt, de semmi zajt nem hallott. Odament a gyerekszoba ajtajához, halkan kinyitotta az ajtót és belesett a szobába. Alex, és Lizi egymás mellett ültek, Alex kezében a kedvenc mesekönyvük, és szépen lassan, szótagolva olvasta a  mesét a húgának:
– Hol volt, hol nem volt, a nap-su-ga-ras rét kö-ze-pén állt egy cso-da-ter-mő fa. Miért volt cso-da-ter-mő? Mert cso-dá-kat ter-mett! Ha va-la-ki a kö-ze-lé-be ment és el-sut-tog-ta a kí-ván-sá-gát, az bi-zony szem-pil-lan-tás a-latt tel-jesült!
(A mesét írta: Skolik Ágnes)

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!