Fél éves kor után eltűnik az anyatej

szopizós kisbaba

Bár az első három hónapban tízből kilenc anyuka szoptatja a gyermekét, később ez a szám drasztikusan csökkenni kezd: féléves korukra a csecsemők fele, 1 éves kor felett pedig már csak a babák negyede kap anyatejet, derül ki egy hazai iparági kutatásból.

A szakértők véleménye szerint, amit hazánkban is támogatnak a szakmai szervezetek, a csecsemőknek 6 hónapos korig javasolják a kizárólagos szoptatást, majd a hozzátáplálással együtt is szorgalmazzák a szoptatás folytatását. Az első három évben kialakított táplálkozás ugyanis különösen fontos: az optimális fejlődés mellett több felnőttkori népbetegség megelőzésében is kulcsszerepet tölt be.

Az anyatej a legtökéletesebb táplálék a csecsemő számára:

Változó összetételének köszönhetően mindig az aktuális igényekhez igazodik, nem terheli meg a baba fejletlen emésztőrendszerét, erősíti az immunrendszert, valamint védelmet nyújt az allergiás megbetegedésekkel és a különböző fertőzésekkel szemben. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) egészen féléves korig a kizárólagos szoptatást ajánlja, a 6 hónapos babák körében ez csak minden 4. baba esetében valósul meg, olvasható az Early Life Nutrition Research, 2016.évi felmérésében.

Anyatej: a legolcsóbb és legjobb táplálék

„Fontos, hogy a születést követően azonnali bőrkontaktus alakuljon ki anya és gyermeke között, és támogassuk az újszülött mellretételét, hiszen az anyatej már az első pillanattól védelmet nyújt a szervezet számára, valamint a szopási ösztön is az élet első 30-40 percében a legerősebb.”

„Az ilyenkor termelődő előtejet a baba első védőoltásának is nevezik, amely a benne lévő tejcukornak köszönhetően az újszülött vércukorszintjét is beállítja. A féléves korig vagy lehetőség szerint ennél is tovább tartó, folyamatos anyatejes táplálás azonban legalább ilyen fontos.” – hívta fel a figyelmet a szoptatás világhete alkalmából Dr. Nádor Csaba, a Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumának vezetője.

Mellgyulladás és a tej mennyiségének csökkenése miatt adják fel a legtöbben

A szoptatási hajlandóság csökkenését sokszor fizikai gondok okozzák, amellyel minden harmadik édesanya szembesül. A hazai adatok szerint féléves kor előtt tízből hat anyuka panaszkodik arra, hogy túl kevés a tej, míg a második leggyakoribb probléma a mellgyulladás és a kisebesedett mellbimbó. A fizikai problémák jelentős része, valamint a helytelen táplálkozásból vagy folyadékbevitelből eredő nehézségek szakértői segítséggel orvosolhatók, de fontos az is, hogy minél kevesebb stressz és társadalmi nyomás nehezedjen azokra az anyukákra, akiknél problémás a szoptatás.

Szoptatási nehézségek

Az anyatejes táplálás pótolhatatlan védelmet nyújt a baba számára, és minden cseppje számít. A szoptatás ráadásul az anyukának is számos előnnyel jár:

Elősegíti a méh összehúzódását, csökkenti a szülés utáni vérzést, segít, hogy az anyuka visszanyerje a várandósság előtti súlyát, és csökkenti a cukorbetegség, a mell- és a petefészekrák, valamint a csontritkulás kialakulásának a kockázatát.

Forrás: elso1000nap.hu

Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!

szoptatási tanácsadó

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikk7 dolog, amivel hónapok alatt tönkreteheted a párkapcsolatodat
Következő cikkSzülinap az állatkertben

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .