Gyermekkori stressz

Gyermekkori stressz

Felnőttként hajlamosak vagyunk a gyermeklétet csupa vidámságnak és szabadságnak látni, gondolván, hogy a gyerekeknek nem kell dolgozniuk, vagy épp számlát fizetniük, ugyan miért is aggódnának bármin? Pedig a mai világban egyre több stressz hárul a gyermekekre is, akár családi gondok, akár az egyre növekvő iskolai kötelezettségek miatt, és szülőként jó, ha képesek vagyunk felismerni a jeleket.

Stresszforrások

A stressz nem más, mint a felénk támasztott követelmények és azok teljesíthetőségének súlya. Ezek a legtöbbször külső forrásból származnak, akár a családtól, akár az iskolából, ám belülről is jöhetnek, például amikor úgy érezzük, hogy többet kell megtennünk, mint amire képesek vagyunk. A stressz tehát kortól függetlenül mindenkit érinthet, még egy óvodáskorú gyermek is szoronghat, amikor először belecsöppen egy teljesen idegen óvodai környezetbe, ahol nincsenek ott a szülei, és be kell illeszkednie.

>> JÁTÉKOK MINDEN MENNYISÉGBEN <<

Kisiskolás korban a legtöbb gyermeket túlságosan leterhelik a tanórák és a délutáni leckeírás, és nincs már ideje a kreatív játékra. Azok a gyerekek, akik minden tevékenységükre panaszkodnak, jó eséllyel túlhajszoltnak érzik magukat, de nem tudják megfelelően kifejezni ezt. Beszélj a gyermekeddel a tanórákon túli tevékenységekről, mi az amit élvez és mi az amit kevésbé, és igyekezzetek úgy összerakni a napirendet, hogy maradjon ideje a játékra, a kikapcsolódásra, ez ugyanis sokat fog segíteni a szorongása csökkentésében. Emellett jó, ha tudjátok, hogy a gyerekeket nem csak a saját életükben zajló események foglalkoztatják, hiszen nagyon is érzékenyek azokra a témákra, amiket tőletek hallanak. Amikor munkahelyi gondokról beszéltek odahaza, a pénzügyeitek miatt aggódtok, vagy szimplán veszekedtek, a gyermekek akaratlanul is átveszik az érzékelt attitűdöket, és ugyanazok a negatív érzések fognak keringeni bennük, amilyeneket tőletek érzékelnek.

Személy, Kis, Fiú, Gyermek, Belsejében, A Vonat, Vasúti
pixabay

A televíziós hírműsorok sem csak a felnőttek hangulatát képesek befolyásolni. Lehet, hogy a gyerek nem érti teljesen, hogy épp miről beszél a riporter, de nagyon is érzi, hogy az jó dolog-e, vagy inkább rossz, aggasztó – és valljuk be, hogy ez utóbbiakból halmozottan több hangzik el a tévében. Amikor természeti katasztrófákról, háborúkról vagy terrorizmusról van szó, a sok gyermek félni kezd, aggódni azokért az emberekért akiket szeret. A mindennapos nyomást pedig tovább erősítheti egy éppen aktuális negatív történés, akár egy betegség a családban, rosszabb esetben haláleset, vagy akár a válás.

Jelek és tünetek

>> LEGO, LEGO, LEGO <<

Bár nem mindig könnyű felismerni, a hirtelen történő viselkedési változások mind a stressz jelei lehetnek, ilyenek például a gyakori hangulatingadozások, színészkedés, alvási zavarok vagy ágybavizelés. Néhány gyermeknél olyan fizikai hatásai lehetnek a szorongásnak, mint a has- és a fejfájás, vagy a koncentrációképesség észrevehető csökkenése. Megint mások sok időt kezdenek egyedül tölteni a szobájukban, ami korábban nem volt rájuk jellemző.

Kisgyermekeknél nem ritka az sem, hogy új szokásokat vesznek fel, például a hüvelykujj szopása, illetve a haj vagy orrbirizgálás. Idősebb gyerekek gyakran elkezdenek hazudozni, vagy megfélemlíteni a társaikat. A stresszes gyerekek az apróbb dolgokat is képesek túlreagálni, rémálmok gyötrik őket, illetve drasztikusan csökkenhet az iskolai teljesítményük.

A stressz csökkentése

Az első és legfontosabb dolog a megfelelő pihenőidő és a kiegyensúlyozott táplálkozás megléte, ezek ugyanis nagyban segítik a szervezetet abban, hogy le tudja küzdeni a nehézségeket. Emellett fontos, hogy tölts velük időt. Nem arról van szó, hogy beszélgessetek arról, hogy mi bántja őt (bár ez is fontos, ahogyan azt a későbbiekben említeni fogjuk), hanem szimplán arról, hogy csináljatok közös programokat, ahol a gyermek jól érzi magát. A gyermekekkel töltött minőségi idő megteremtése sok szülőnek nehézség lehet, főleg, ha ők is egy stresszes, fárasztó nap után esnek haza, ám óriási segítség a gyermekek számára néhány óra közös játék, vagy csak egy beszélgetés, hogy hogyan telt a napjaezek hatására érzi ugyanis, hogy fontos számotokra, az értékesség érzése pedig nagy mértékben képes csökkenteni a stresszt.

>> KÖNYVEK PSZICHOLÓGIA TÉMÁBAN <<

Emellett persze az is egy jó módszer, ha megbeszélitek, hogy mi okozza nála a szorongást, és együtt próbálhattok meg megoldást találni rá, akár több pihenőidő megteremtésével, akár az adott tanár felkeresésével, vagy valamilyen sporttevékenység által. Ha a gyermek az eljövendő dolgok miatt stresszel, akkor igyekezz őt felkészíteni arra, ami történni fog, például egy közelgő fogorvosi látogatással kapcsolatban. Olyasmi ez, mint a sötétségtől való félelem, ami az ismeretlenen alapul – sokkal kevésbé fog aggóni, ha már nagyjából tudja, hogy mi is fog történni. Továbbá tudasd a gyermekeddel, hogy bizonyos mértékű stressz, aggódás teljesen normális, hiszen mindenki szokott így érezni. Ha bizonyos szituációkban dühösnek, riadtnak, netán magányosnak érzi magát, azzal nincs egyedül. Nyugtasd meg őket, hogy ezek csak átmeneti érzések, és képes felülkerekedni rajtuk. A magabiztosság szintén egy olyan dolog, ami erősen csökkenteni tudja a stresszt.

Károsodása, Beach, A Szülők, Gyermek, Család, Lány
pixabay

Segítségadás a leküzdéshez

Ha a gyermeked láthatóan nem akar beszélni a problémáiról, próbálj meg beszélgetést kezdeményezni úgy, hogy a saját (apróbb) problémáidat mondod el, és vitatjátok meg. Ez megmutatja neki, hogy igenis hajlandó vagy a nehéz témákról is beszélni, így talán ő is megnyílik majd. Ha viszont komoly, számodra aggasztó tüneteket észlelsz rajta, és továbbra sem akar beszélni a gondjairól, ne habozz felkeresni egy szakembert. A legtöbb esetben erre nincs szükség, a szülői segítség jellemzően elegendő szokott lenni, ám ha a stressz fizikai tünetekben kezd el megnyilvánulni, vagy a viselkedése problémássá kezd válni, forduljatok terapeutához, aki szakszerű segítséget fog tudni nyújtani.

VIA

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .