Hogy beszéljünk a gyerekkel a válásról? Vekerdy Tamás tanácsai

88
Hogy beszéljünk a gyerekkel a válásról?

Veszekedhetünk a gyerek előtt? Hogyan mondjuk el neki, hogy válni készülünk? Meg lehet számára könnyíteni ezt az időszakot? Vekerdy Tamás többek közt ezekre a kérdésekre adott választ az ÉVA Psziché Esten tartott előadásában. A szakértő szerint Magyarországon jellemző, hogy halogatjuk a rossz hír közlését, sőt sokszor „kegyes hazugságokkal” próbáljuk áltatni a  gyerekeket és saját magunkat – azonban szerinte ez a lehető legrosszabb forgatókönyv. Vekerdy rámutatott, mik a legfontosabb pillérei a válás túlélésének, és hogy mik azok a tipikus hibák, amibe ilyenkor hajlamosak beleesni a „válótársak”.

A hazugság rombol

Vekerdy szerint mi magyarok rendszeresen hazudozunk a gyerekeinknek, miközben azzal áltatjuk magunkat, hogy ez az ő érdekükben történik, azonban így súlyos nyomásnak tesszük ki őket. „A válásról nehéz beszélni, így a férfiaknak gyakran támad az az ötlete, hogy ‘még ne mondjuk el a gyereknek’. Ebbe a játékba a nő is sokszor belemegy, és egy ideig eljátsszák, hogy minden rendben van. Egy kapcsolatban, egy családban viszont a titok tabu, mert rombol. Még ha nem is tudatos szinten, de a gyerekek érzékelik, hogy valami nincs rendben, érzik a feszültséget, és nem tudnak vele mit kezdeni. Oda kell tudni állni a gyerek elé, és őszintén elmondani, hogy mi történik. Ekkor persze felmerül a kérdés, mégis hogyan?” 

A szüleim már nem szeretik egymást? – Válás alulnézetből

Vekerdy Tamás legutóbb az ÉVA Psziché Esten járta körül a témát, hogyan lehetséges a válást úgy végigcsinálni, hogy a gyerekeket a lehető legkevésbé viselje meg ez a helyzet. A magazin legnépszerűbb rovata, a Psziché idén először életre kelt, az est központi témái a párkapcsolat, a házasság és a válás voltak.

Vekerdy Tamás
Vekerdy Tamás szakpszichológus az Éva Psziché Esten
hirdetés
BabaMamaExpo 2017
JBIMBI

Vekerdy Tamás felhívta rá a szülők figyelmét, hogy sose hazudjanak a gyerekeknek, sőt a legjobb, ha még az érzelmeiket sem titkolják el előlük. Nem könnyű, de őszintén kell közölni a velük a rossz hírt.
„Leültök – akár az egész család együtt – és el lehet mondani, például, hogy „anyu és apu nagyon szerettek volna veletek egy családként együtt élni, de sajnos nem úgy mentek a dolgok, ahogy elterveztük”. Nem kell bezárkózni a fürdőszobába sírni, miután a gyerek elaludt. Ki kell adni az érzelmeket, a fájdalmat is meg kell élni, az adott pillanatban, mert felszabadító is lehet egy közös sírás – mondta el a szakértő.

Mondd ki, amit érzel

A feszültség megélése és kiadása a szakértő szerint mentálhigiénés szempontból is nagyon fontos. Az olaszok temperamentumos természetét hozta fel példának. „Míg mi, magyarok inkább napokig elnyomjuk a rossz érzéseket, magunkban fortyogunk, majd egy, a harag tárgyától teljesen eltérő dolgon fakadunk ki, addig az olaszok azonnal belemennek a vitába és hangot adnak nem tetszésüknek. Ez a gyerekek szempontjából is fontos, persze az sem jó, ha állandóan ordibálunk előttük, de még mindig kevésbé roncsoló ez a helyzet, mint mikor napokig szinte tapintani lehet a feszültséget a levegőben.”

A pszichológus felhívta a figyelmet a kongruens magatartás fontosságára is, tehát, hogy szinkronban kell lennie a viselkedésnek és a kommunikációnak. Vekerdy szerint a legjobb, ha kimondjuk, amit érzünk, az olyan szenzitív helyzetekben, mint a válás, ezt még inkább szem előtt kell tartani.

Lehet válni harag nélkül?

Szólj hozzá Te is!

hirdetés
MEGOSZTOM EZT A CIKKET!

A www.babafalva.hu várandósságtól az első osztályig portál tíz éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig. Idén cikkeinket kiegészítettük a fenntartható fejlődés és a zöld gondolatot bemutató írásainkkal, valamint törekszünk arra, hogy a technológiai fejlődés eredményeit úgy mutassuk meg, hogy az a gyerekek és a családok részére hasznos legyen és ne káros.

Előző cikkVédjük a gyerekeket az őszi megbetegedések ellen!
Következő cikkSzülés és fejlődés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!