Mi mindenre jó a méz?

216
méz

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Jászberényben a nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót – adta hírül az MTI. Ezt a hazai eseményt a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók, valamint a forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményeként jegyezik. Ha már ilyen fontos eseményről adunk hírt, egy kicsit vizsgáljuk meg mire jó a méz, miért és mikor érdemes adni a gyerekeknek?

A méz az egyik ősi élelmiszer, hiszen már az ősember is felfedezte ezt a méhek által készített csemegét. Azóta ugyan pár ezer év eltelt, de a méz népszerűsége semmit sem csökkent, sőt időközben a gyógyászat fontos eleme lett, hiszen a méz nagyjából hetvenféle gyógyhatással bír. Ugyanakkor sajnos nem mindenkinek ajánlott a méz fogyasztás!

Egy csepp méz

 

Mit tartalmaz a méz?

hirdetés
Miele DG 6001 GourmetStar gőzpároló
Pozitív Gyermeknevelési Expo

A méz 80%-ban glükózból (=szőlőcukor) és fruktózból (=gyümölcscukor) áll. A maradék 20%-ot olyan ásványi anyagok és vitaminok teszik ki, mint például: B1, B2, B3, B5, B6, C vitaminok, cink, nátrium, kálium, mangán, foszfor, vas, réz, magnézium, kalcium. Ha a méz színe sötétebb, akkor az arra is utal, hogy ezek az ásványi anyagok (különösen a mangán, a réz és a vas) nagyobb arányban vannak jelen benne.

Mi mindenre jó a méz?

A legrégebb óta ismert hatása, hogy elpusztítja a baktériumokat. Egyszerűen vízzel elkeverték – amelynek a hatására hidrogén-peroxid szabadul fel és ezzel látták el a sebeket például háborúban. A felszabaduló hidrogén-peroxid és a méz alapvetően savas PH-ja gyakorlatilag hatékonyan öli a baktériumokat – már amennyiben a méz jól kezelt és maximálisan természetes eredetű.

Ezen kívül van még például stresszoldó hatása is, ugyanis beindítja a szerotonin termelését a szervezetben (ami csökkenti a stresszt). A méz energiatartalma magas, ezért is szokták ajánlani betegségeknél, vagy ha valaki különösen fáradt, de még ki kell tartania (például sport versenyen, vizsgahelyzetben). A méz jótékony hatással van az izomzat működésére is, illetve vértisztító, vérkeringés serkentő és vérnyomás csökkentő hatása is van.

Szóval valóban álom gyógyszer lehetne a méz, csak hát….

nem ajánlott a fogyasztása cukorbetegeknek (ugyanakkor ha a cukorbeteg elájul, akkor érdemes a szájpadlására mézet kenni). Sőt, egészséges embereknek is napi 1 teáskanállal javasol a belgyógyász, ha nincsen semmilyen allergiája az embernek. Konkrétan a méz nem ajánlott akkor sem, ha virágpor allergiája van az embernek (hiszen abból készül ideális esetben), de akadnak kivételes esetek

Az allergiásoknak tabu a méz?

A méz alkalmazása hozzátáplálás során

A fő veszély a méz hozzátáplálásnál a botulizmus kialakulása lehet, ami gyakorlatilag egy fertőzés, ami általában oxigénhiányos körülmények között levő élelmiszerekben jelenhet meg (gyakori okozója a kolbász, de méz is lehet hibás). Emiatt 1 éves kor alatt semmiképpen nem ajánlják a mézet!

1 éves kor felett már adható, de érdemes figyelni, hogy okoz-e ételallergia tüneteket!

Csecsemőkori ételallergia – minden amit tudni akartál róla!

 

Méz – mustra: infók a XXX. Jubileumi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozóról

Harmincadik alkalommal rendezik meg augusztus első hétvégéjén, szombaton Jászberényben a nemzetközi mézvásárt és méhésztalákozót, amelyet a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók, valamint a forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményeként jegyeznek.

A találkozón lesz a Jászsági Mézlovagrend felavatása és tagjai fogalomtétele. Molnár György, a szervező Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a jubileumi rendezvény célja a magyar mézfogyasztás népszerűsítése, a figyelem felhívása a hazai méhészszakmára. Az eseményen részt vesznek a már működő mézlovagrendek képviselői is, mintegy 7-8 ezer emberre számítanak. Hozzátette: magyarlakta területeken összesen 15 mézlovagrend működik, ebből kettő országhatáron kívül. Kiemelte: az eseményen felavatják az újonnan alakuló Jászsági Mézlovagrendet, amelynek tagjait a mézkirálynő üti lovaggá – tájékoztatott, megjegyezve: idén sem marad el az új mézkirálynő megkoronázása.

Az ünnepélyes megnyitó után adják át az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kitüntetéseit és a Zsidei Barnabás-díjat. A szakmai programban szó lesz egyebek mellett az új méhbiztosítási lehetőségről, a méhpempő és propolisz hatásairól. A résztvevők bemutatón láthatják a méhszúrás veszélye nélkül egy élő méhcsalád kezelését, továbbá füstőlőgyújtó és keretszegő versenyt is rendeznek a vállalkozó kedvűeknek. A rendezvényt sztárvendégek, méhészeti eszközök kiállítása és vására színesíti. Lehetőség lesz méz és méhészeti termékek kóstolására, az érdeklődők megismerkedhetnek a mézeskalácsdíszítés és a gyékénykas-készítés technikájával. A kísérőprogramok között egyebek mellett népművészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozás is szerepel.

További információ az eseményről ide kattintva érhető el!

Forrás: MTI, webbeteg

Képek forrása:

Erről a témáról a Hozzátáplálás rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

hirdetés
MEGOSZTOM EZT A CIKKET!
A Babafalva.hu szerkesztője, akinek célja, hogy azokat a témákat, érdekességeket megtalálja, amelyek igazán érdeklik az anyukákat, továbbá, hogy fókuszba kerüljenek a legkülönfélébb élethelyzetek, témák és tanácsok. Cikkeinek nagy része közvélemény kutatáson alapul.Az aktuális közvélemény-kutatáson TE is részt vehetsz, ehhez kövesd a Babafalva Facebook oldalát: https://facebook.com/babafalva
Előző cikkMinden, amit az UV sugárzásról tudni akartál!
Következő cikkAz emberi agy kapcsolódással fejlődik

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!