Témakörök: szülői szerepek, családi kapcsolatok, gyermekkori agresszió, óvodai, bölcsődei beszoktatás
A szakértő elérhetősége:
http://rosszerjulcsi.lapunk.hu
www.lelekemelomuhely.hu
41 éves Nő vagyok két gyermekkel, segítő-tanácsadó ott, ahol lehet és „egyre jobb”-ra törekvő ember a hétköznapjaimban. Tatabányán élek gyermekeimmel.
Hivatásomnak érzem, hogy segítsem a felismerésben a környezetemben élőket, hogy életünk felmerülő gondjai – elénk kerülő feladataink, kudarcaink – ellenére, sőt okán (a gondok által kapott hasznos tapasztalataink révén) is boldognak érezhetjük magunkat! Nem csak szavakkal, példamutatással és segítő beszélgetések keretében, saját tapasztaláshoz juttatással igyekszem segíteni. „Halászni tanítani” próbálok, „szemüveg” cserére buzdítok, hogy más szemszögből is lássák, érezzék a hozzám fordulók a gondjaikat, a „lehetőségeiket”.
Teszem mindezt egyéni tanácsadás, önsegítő csoportok keretében, illetve előadások, kihelyezett tréningek formájában (munka) közösségek számára.
Saját élményeimen keresztül tanultam meg, hogy önmagunkban való hit és bizalom nélkül másokban sem tudunk bízni. Tudom, érzem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint eddig gondoltam. Ennek felismertetésére, megtapasztalásának kísérésében örömmel veszem a megkereséseket, hogy közben magam is tovább fejlődjek, igazi énemhez közelebb kerüljek.
Döntenünk kell, hogy akarunk-e tenni valamit saját érdekünkben (vagy tovább hárítjuk a felelősséget, és kézzel fogható kompenzálásokba menekülünk), és ha a válasz igen, akkor megváltozott látásmódunk, pozitív életszemléletünk segít észrevenni a számunkra jót, a nekünk szóló szépet.
Hiszek a prevencióban és bízom a korrekciós lehetőségekben! Van, akinek ez önmagától is megy, van, akinek nem. Személyiségünk sokszínűsége a kincsünk, és ha nem megfelelően bánunk vele, csak akkor lesz keresztünk. Fogadjuk el és szeressük magunkat hibáinkkal együtt, és akkor ugyanezt megkaphatjuk a környezetünkben élőktől is. Ismerjük meg valós határainkat, és „ami nem ingünk, ne vegyük magunkra”!
A társadalom szabályai, a bemutatott szint legyen számunkra viszonyítási pont, nem elérendő cél. Ne akarjunk magunkból egyen-embereket faragni…
Végzettségeimet tekintve általános iskolai tanító, gyógypedagógus–pszichopedagógus, mentálhigiénés szakember, szakvizsgázott pedagógus vagyok. Jelenleg szakmai vezetőként dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálat berkeiben.
Szívesen segítek az együttgondolkodásban, a tények ismeretében tanácsokkal, a következő tünetek esetén:
- ha terhességi félelmekkel (terhesség idején), önelfogadási bizonytalanságokkal küzd, csalódottnak érzi magát gyermeke megszületése után (bármi is ennek az oka),
- ha úgy érzi, hogy önnek van igaza, de nem tudja, hogyan érvényesítse akaratát,
- ha úgy érzi, nehezen ért szót környezetével,
- ha megerősítésre vágyik szülői szerepét illetően (mert túl sokan osztogatják kéretlenül nevelési tanácsaikat),
- ha szeretné megtudni, hogy gyermeke miért illeszkedik be nehezen közösségbe (óvodába, iskolába), miért agresszív, és/vagy miért küzd tanulási nehézségekkel, illetve hogyan lehet korrigálni ezeket az eseményeket,
- ha ötleteket szeretne ahhoz, hogy gyermeke tanuláshoz való viszonya megváltozzon.
Kérdezzen lényegre törően, tényszerűen, s én célirányosan, röviden válaszolok.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.
Tisztelt Julianna!
Kisfiam 20 hónapos múlt. fél éves volt, mikor az apukája elhagyott Minket(Őt folyamatosan látogatta). majd 11 hónapos, mikor újra összekerültünk(vélhetően főleg miatta). Sajnos ezt az elhagyást nagyon nehezen kezeltem le,az állandó testi-,lelki-,érzelmi kimerültségtől frusztrált, kiabálós és anyai helyességemben bizonytalan lettem.Kisfiamra ráragadt a lelki állapotom.1 hónapja végleg szakítottunk, mert úgy érzem, rámegy a gyerek a helyzetre(veri a padlóba a saját fejét, iszonyatosan hisztis/akarnok, kapaszkodik belém, mint a kis csimpánz, nekem egy ideje nem engedi a pelenkázást, ugyanakkor 1 méterre tőlem már értem üvölt, ha nem nálam van…)igényli az állandó társas együttlétet, 5 percig sem játszik egyedül, nem tudok semmit csinálni Tőle.De ami a legnagyobb probléma-és elsősorban ebben kérném a tanácsát-, hogy szinte fegyelmezhetetlen. Ha nem érek oda időben kárt okoz bútorban, elektronikai-, elektromos berendezésben,használati tárgyakban, mindenben.Azóta megy ez, hogy elkezdett járni januárban, és szinte semmi nem változott, napról-napra ugyanazokra a dolgokra ugyanúgy reagál(pl. ne kapcsolja ki a tv-t)és úgy látom, hogy egész egyszerűen direkt. Nagyjából az érzelmi okokkal tisztában vagyok, a hatásos módszert nem találom, így még frusztráltabb, fáradtabb vagyok és a kör folytatódik…
Nagyon várom a válaszát! előre is köszönöm, Csilla
Kedves Csilla!
Úgy érzem soraiból nagyon megfáradt minden szinten.Sűrgösen segítség kellene Önnek egy jó szakembertől, hogy a szakítással kapcsolatos gyászidőszakot megfelelően kezelje, és ez segíteni fog a gyermeke magatartásbeli megnyilvánulásain is. Tény, hogy a gyermekek magatartása a szülők lelkiállapotát tükrözi és szegény kisfiának két felnőtt zaklatott lelkiállapot nyomja a kis lelkét. Javaslom még az Otthon segítünk aalapítvány igénybevételét is(ingyen segítenek anyák sorstársaiknak) és leginkább azt, hogy próbáljon megbocsájtani magának a türelmetlenségért, és gyermeke édesapjának a történtekért. Segíthet még a Bach esszencia, Moksa elixír is. Ha van lehetősége elvihetné gyermekét bölcsödébe fél napra legalább így pihenni és sírni is lenne ideje.
Erőt kívánok Önnek
Szeretettel
Rösszer Julianna
Kedves Julcsi!
nagyon köszönöm gyors válaszodat!(elnézést, hogy letegezlek)úgy érzem, már nincsenek erre a kapcsolatra könnyeim, azok kihullottak a Kisfiam fél éves korától. szóval nem érzek már gyászt, mert a 2. nekifutásunk alatt sikerült kiszeretnem az apából. ettől függetlenül mit tehetek a magatartási zavarokkal? esetleg, ha találnék új párt(újra boldog lennék) az megváltoztatná az Ő viselkedését is, vagy csak még inkább rontana rajta az „idegen”? a bölcsis dolog jó ötlet, csak úgy érzem, kivitelezhetetlen.még mindig szopizik(napi sokszor),éjszaka átjön hozzám aludni(11 hónapos koráig csak velem aludt),napközben is én altatom, csak 2x voltam eddig kikapcsolódni(éjszaka, mikor már aludt), nappal is max. 4 órát töltött eddig nélkülem, azt is az apjával. nem tudom, mennyire akadna ki érzelmileg, ha vadidegenekre hagynám ennyi időre. mindig kell, hogy lásson, érezzen… már előre félek a márciustól! sajnos vissza kell mennem dolgozni.
Kedves Csilla!
Szívesen! A magatartási zavarok kisfiadnál, főleg saját feldolgozatlan fájdalmaidnak a tünet együttese! A könnyek hiánya, nem jelenti azt, hogy csalódottságod már nem okoz fájdalmat, és az a szoros kapcsolat, ami még megvan kisfiaddal inkább tűnik két szomorú ember kétségbeesett egymásba kapaszkodásának… A gyermekekben genetikai kód, hogy felelősek a szüleik érzelmi világáért, és igyekeznek minden módon elterelni a szülők figyelmét különböző irányokba, például a túlzott kötődés megélése során. Ha életetekbe a bölcsöde, mint új színfolt bekerülne, lenne időd a szakítás miatti gyász megélésére, életed további irányának meghatározására, és mindenekelőtt „lelki gyógyulásra”. Bizonyára a beszoktatás is érzelmi válsággal járna mindkettőtök részére, viszont jelen helyzetben ez tűnik a kisebbik rossznak. A beszoktatás egyik megnehezítője, ha a szülő maga érzelmileg nehezen engedi el gyermekét, mert minden energiáját a szülői szerep megélésébe fekteti, többi szerepében(nő, barát, testvér stb.) visszafogottan működik. Fokozatosan is fel lehet készülni az elválásra:például hetente többször más is legyen vele pár órára különböző helyzetekben, változó helyszíneken. Erőt kívánok ebben a nehéz időszakban!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julianna!
A segítségét, tanácsát szeretném kérni. Nagyobbik kisfiam a héten kezdi az óvodát. Eddig itthon volt velem/velünk – tavaly júniusban született kistestvére.
Nagyon jól telt az elmúlt 3év, amikor a kistestvére érkezett, akkor sem merült fel, hogy bölcsibe menjen, mert úgy gondoltuk, legyen ő is itthon a picivel. Nagyon nyitott, jó kedélyű, boldog kisfiú. Nagyon örült a kisöccsének, ölelgeti, simogatja… Úgy telt az utóbbi 2 év, hogy heti egy alkalommal vmelyik nagyszülőnél aludt egy napot, amit szintén nagyon élvezett. A nagy változás 3-4 hónapja állt be. Nem hajlandó a nagyszülőknél aludni, mindent csak anya csinálhat (kézmosás, fogmosás, fürdetés, cipőhúzás…), nem is eszik jól, pedig korábban nagyon jó evő volt. Gyakran szomorúnak látom, nem alszik jól. Próbálok sok időt tölteni vele, beszélgetni, játszani. Nem tudom konkrét eseményhez kötni a változást, talán a cumielvételhez („a nyuszi vitte el”, azt gondoljuk, hogy teljes egyetértésben), amit csak alváshoz használt. Odáig fajult a dolog, hogy nem tudom otthagyni a nagyszülőknél egy órára sem, mert kétségbe esve sír. Szóval most ez a helyzet és félek mi lesz az óvodában. Arra is gondoltam, hogy talán ez burkolt féltékenység a kistestvére miatt. Nem tudom.
Mit tegyek, hogy megkönnyítsem neki az óvodakezdést, illetve újra kiegyensúlyozott boldog gyerek legyen?
Segítségét előre is megköszönöm!
Üdvözlettel: Paska
Kedves Paska!
Komplexnek érzem a helyzetet… Bár konkrétan nem írja kisfia hány éves, van pár információ, ami alapján úgy érzem, hogy kisfia kétségbeesetten fél attól, hogy elveszíti anyukája szeretetét! Mindenannyian úgy születünk a Földre, hogy a szájjal történő kommunikáció mellett a testbeszéddel és az intuiciónkkal is kommunikálunk. A testvérféltékenység szolid elfojtása nem egyenlő a nem létezésével…és a meg nem élését könnyebb elviselni pl a cumizással. És ösztönösen érezhette kisfia, hogy ő „kiválaztott” gyermek, aki kortársaival ellentétben anya mellett maradhat. Nem csoda hát, hogy kétségbe van esve most… SOS tippek: lehetőség szerint csak délig maradjon az óvódában, és addig sokszor mondja el kisfiának, hogy az óvódába járás az élet rendje, tesója is hamarosan menni fog. Találjanak valami megnyugtató tárgyat neki, ha még nincs, és beszélgessenek sokat arról is, hogy anyának is nehéz a külön töltött idő alatt, de meg lehet szokni. Pl olyan, mint az éjjeli alvás, amikor nem látják egymást és mégis tudják, hogy minden rendben lesz, ha felébrednek. Szívem szerint azt kérném, hogy sűrgösen beszéljenek egy szakemberrel, aki a személyes találkozó alatt több témát érintve gyűjtheti be az információkat, hogy több oldalról lehessen megtámogatni Önnek is gyermekét, hiszen holnapután kezdődik az óvóda. Talán az is egy járható út lenne, hogy pl egy héttel később kezdenek, és addig a tesó lenne időnként „leadva” máshová, hogy ne bűntetésnek élje meg az anyától való külön létet kisfia. És addig lehet konzultálni szakemberrel is… Feltétlenül javasolnám a Moksa Eleixírt vagy Bach esszenciák beszerzését, esetleg a homeopátiás szerek között is van szorongásoldásra szolgáló golyó. És lehetne az Óvoda felé sétálni, hogy lássa az udvaron gyerekek nem sírnak ott, hanem vígan játszanak. Kívánok sok türelmet egymáshoz és helyes felismeréseket, a saját érzéseivel kapcsolatosan is!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julianna!
Köszönöm gyors válaszát! Valóban elfelejtettem leírni, hogy a kisfiam 3 éves. Az „elmúlt 3 évet” a korára értettem, nem egyértelmű, de ebből kifolyólag nem egy „kiválasztott” gyerek, hiszen csak most kezdheti el az óvodát. Előző levelemben csupán arra akartam utalni, hogy amikor a kistestvére megszületett, nem szerettük volna közösségbe küldeni, nehogy mellőzve érezze magát.
Ami ellentmondás lehet a történetben, hogy az óvodát kifejezetten várja, persze nem tudom hogyan reagál majd, ha én eljövök és ő ott marad.
A kistestvér „leadása”, és kettesben töltött idő eddig is gyakorlat volt nálunk. Jól működik.
A többi tanácsot is nagyon szépen köszönöm. Remélem jól vesszük majd az akadályokat!
Üdvözlettel:
Paska
Kedves Paska!
Köszönöm a lényegi kiegészítő információkat. Ebben az esetben az a javaslatom, hogy Ön is lélekben engedje el gyermekét az óvódába 🙂 A délig járást helyenként megkövetelik, ha van otthon kistesó, és ha gyermeke valóban várja az óvódát, akkor az első heteket kivéve könnyebb lesz most egész naposra szoktatni, ha Önben is helyén vannak érzelmileg a dolgok. Szívemből kívánok örömteli élményeket megélni mindennapjaikban!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julianna!
Nagy érdeklődéssel olvastam az óvodai beszoktatásról szóló cikked. Sajnos nekem elég rossz tapasztalatom van, és a környezetemben se mesélt még senki ilyen, vagy legalább hasonló beszoktatásról, mint amit a cikkedben írtál. Kisfiam most lesz négy éves szeptember végén. Tavaly októbertől vihettem óvodába, mert szept 29-én töltötte a hármat, nem engedték előbb. A csoport ahova került vegyes csoport, vele együtt 10 kiscsoportos volt. A fiamat kivéve minden gyerkőc szeptemberben kezdett. Egy picit örültem, hiszen egyedül lesz akivel foglalkozni kell és talán könnyebben megy a beszoktatás. Sokat beszélgettünk előtte az óvodáról, úgy láttam várja nagyon. Az első napon rögtön közölték nem tudnak foglalkozni vele, mert az állatok napja van és az egész hét erről fog szólni. A napunk úgy telt, hogy az én fiam akinek minden újdonság volt jött, ment a csoportban meg akart nézni mindent, mindennel játszani akart, de kb percenként az óvónő rá szólt, hogy maradjon csendben, mert zavarja a többieket, ezt elég furcsának találtam, végül fogtam egy könyvet és elkezdtem halkan olvasni neki. Később kimentünk az udvarra, ahol az óvónő odajött hozzám ás elmagyarázta, hogy a csoport az udvaron meddig mehet játszani és megkért magyarázzam meg a gyereknek. Mondtam, hogy ez nem az én feladatom, az óvodai szabályok és azok betartatása véleményem szerint az óvónők dolga, nagyon csúnyán néztek rám. Ebédkor elzavartak, nem engedték, hogy elköszönjek a gyerektől, egy óra múlva kellett visszamennem. Már a folyóson hallottam, hogy sír, ahogy benyitottam már a nyakamban volt és kiabált, hogy azonnal menjünk haza, és nem akar ide visszajönni. Az óvónő közölte, majd megszokja ne aggódjak. A következő nap már nem engedték, hogy ott maradjak és a nyakamból szedték le a gyereket. Az első évünk rémálom volt, de túl vagyunk rajta. Most szeptembertől átkértük a gyereket egy másik csoportba,mint kiderült nem mi vagyunk az elsők. Már voltunk bent az új csoportba, találkozott az óvónénivel, aki számomra megdöbbentő dolgot tett, leült a fiammal szembe bemutatkozott neki és elmesélte, ki ő és mit fognak együtt csinálni. Kisfiamon látszódott, hogy meglepődik, de közben végig mosolygott. Többen mondták, hogy csak egy pozitív élmény kell a gyereknek és elfelejti a rosszat. Azt gondolom, kisfiam rendben lesz. Arra lennék kíváncsi, hogy egy ilyen helyzetben, mit tehet a szülő. Én őszintén megmondom a retorzió miatt, nem mertem a vezetőhöz menni. Második babámat várom, és szeretném, hogy neki egy picit könnyebben menjen, tudom, hogy ez függ a gyermekem személyiségétől,de amit egy szülő ilyenkor tehet azt szeretném megtenni.
Köszönettel: Andrea
Kedves Andrea!
Gratulálok, hogy mertél lépni. Így megtetted, amit tenned kellett. A következőnél már nem fogsz ennyir várni, ha rossz érzéseid lesznek vagy a gyermekeden azt látod, hogy neki az van. Nagyon büszke vagyok Rád, mint Anyatársamra!!! A legfontosaab, hogy merjünk érezni, és ezt követően lépni nemcsak a saját, hanem gyermekünk esetében is, legalább amíg 10-12 évesek nem lesznek. Sajnos a tapasztalásokon keresztül tanulunk a legkönnyebben mindannyian.Hiszem, hogy jó helyre került gyermeked, mert valom, hogy a jó oktatás, nevelés a gyermek tiszteletével kezdődik. Azt javasolom, hogy engedd el ezeket az élményeket mielőbb, hogy az új, óvónénitől jövő jó élmények elférjenek a szívedben. Biztos lehetsz benne, hogy gyermeked sokkal hamarabb túllesz a történteken, mint Te.
Örömteli mindennapokat kívánok Nektek
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Csanád fiam júli 20-án lesz 3 éves, már beiratkoztunk az oviba. Segítséget, tanácsot szeretnék Öntől kérni! Visszahúzódó gyermek Csanád, eleinte (kb 1,5 évesen) bárki, ha kapcsolatba került vele (akár csak szemkontaktusba), ütni kezdett engem (sztem jól érzem, h zavarában), ha viszont megérinteték, akkor felsikítva elhúzódott, kezébe temette az arcát. A 1,5 éves kora előtt békés, nyugodt gyerkőc volt.
No de, mára már „leküzdötte” (leküzdöttük) a fentebb említett durva megnyilvánulást. Sokat megyek vele közösségbe, „ügyet intézünk”, programjaink vannak. Azonban a vele egykorúakkal szemben még mindíg durva. Ha a megközelítik őt, sokféleképp reagál: leginkább a gyerekre sikít; vagy meg üti vagy löki; de van olyan is, h dermedten áll és döbbenten figyel. Azt tudni kell, h elkezdtem beszélni Vele erről: miért üt; miért sikít. „Bájosan” elmondja, h „Megijesztem a kifiút.” Én elmondom Neki többször is, h ezzel csak engem ijeszt meg, a kisgyerek megdöbben ezen a viselkedésen. Azt is elmondtam Neki, h csupán mondja el ilyenkor a közelítő kisgyereknek, h szeretne egyedül játszani. Szerencsére hallom is vissza Csanádtól a kis erőtlen hangú „Egyedül szeletnék jáccani!” mondatokat. Sőt, itthon (tudni kell, h egy kupacban élünk anyósékkal, sógorékkal; nagyon nem tetszik nekem ez a felállás, de még egy ideig így marad) ha sérelem éri, már nekünk felnőtteknek is mondja, h „Ne zavarj!”.
Szépen alakul tehát. A kérdésem az, h ha kérését figyelmen kívül hagyják, az nála mit válthat ki? Nehéz kérdés, tudom. Hisz ilyenkor már saját magának kell „lekezelnie” a dolgot. Adtam ugyan kulcsot a kezébe („Egyedül szeretnék játszani.”), de ennél többet nem tehetek. Vagy mégis? Arra ügyelek, h ha nekem mondja, akkor tiszteletbe tartom a kérését, és erre buzdítom az udvarban élőket is:)))
Egyébként anyósék, sógorék és mi a Kedvesemmel igyekszünk diplomatikusak lenni egymással, és a „szőnyeg” is nagy. Ez a helyzet idővel rosszabb lesz; anyósék nem hajlandóak figyelembe venni, h a szülők már szülők és nem gyerekek; nekem határozott nevelési elveim vannak, ami eltér az övékétől. Szal, surlódási pont van bőven. Eleinte tiszta vizet igyekeztem a pohárba önteni, de kiderült, h a saját godolatuk és elképzeléseik rabjai és nem kívánnak „kiszabadulni”. Azóta csupán a legszükségesebbről beszélgetünk. Egyetlen közös pont, h Csanádot szeretjük.
Arra figyelek, h Csanáddal mindent megbeszéljek és szeretettel legyen mindenki felé. Biztos, h ez a nagycsaládi felállás nem feltétlenül jó hatással van rá. Szeretet kap ugyan mindenhonnan. Idővel azonban mindenki számára nehéz lesz. Viszont a levelem elején említett problémában (durva a kortársaival szemben) ez nem hiszem, h szerepet játszik. Inkább csak mellékvágányként említettem az előző bekezdést.
Hallgatom/várom véleményét! Köszönettel,
Fésüs Mónika
Kedves Mónika!
Jól látja, hogy köze van a nagycsaládos zavaros háttérnek a „tűnetek” fennállásában. És nagyon jól tette, hogy „kulcsot” adott gyermeke kezébe. Tudnia kell, hogy a gyermekek nagyon érzik szüleik érzelmi állapotát, és nagyon gyakran ők engedik ki a szülő feszültségeit a saját viselkedésükkel. Szóval a saját részére kellene találni valamilyen feszültségoldó módszert mielőtt felemészti Önöket az elfojtásra került feszültség. Az agresszió szinte minden esetben a tehetetlenség és fájdalom továbbításának fszültségoldó módszere, ezért nm a tűntre, hanem az okok megszűntetésére, megfelelő kezelésére van szükség. A szőnyeg alá söprés csak ideig-óráig működik, mindig. Érdemes lenne a kialakult helyzetet egyénileg és párjával közösen is megvizsgálni és közösen keresni a megoldási lehetőségeket még akkor is, ha pillanatnyilag biztosan tudja, hogy ez még jó ideig így lesz. Ennek is van feszültségoldó hatása, és jobban össze tudnak tartani a kialakult helyzetben. Esetleg valós megoldásra is lelnek mérlegelés közben. Genetikai program bennünk, hogy a túl sok feszültséget BÁRMILYEN FORMÁBAN, ki kell engednünk magunkból! Zaklatott állapotban nem mindig sikerül tudatosan a megfelelő formát kiválasztani, és a gyerekek egyébként is ösztönösen cselekszenek. No meg azis tény, hogy a feszültséget mindig a „legkisebb ellenállás” irányába a legkönnyebb elvezetni. Sok türelmet, elfogadást és szeretetet kívánok ebben a nehéz helyzetben!
szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julianna!
Remélem tud nekem segíteni, ha nem kérem továbbítsa a megfelelő szakemberhez a levelemet. Előre is köszönöm!
Egy 4 éves kislány és egy 2 éves kisfiú anyukája vagyok, egyedül nevelem őket. A kisfiam még nemsokat beszél, csak az alap szavakat: anya, apa, ja, mamm. Lusta, mert mindent megért és mindent elmutogat, amit akar és a tesóját is utánozza Szeret kint lenni a szabadban, motorozik, focizik. Azt szeretném kérdezni, hogyan tudnám fejleszteni. Mit játszak vele? A tesója már 18 hónaposan beszélt, mondókázott, énekelt. Sokkal ügyesebb volt nála.Nem szeretném, ha lemardna a korabeli társaitól.
Köszönöm, hogy meghallgatott!
Várom a válaszát!
Liliomfriso
Kedves Liliomfriso!
Hitemszerint a gyerekek úgy viselkednek, ahogy a szüleiktől látott mintát érzik jónak. Ha jól értem egyedül van 2 gyermekével. Nem lehet könnyű egy kicsi mellett meggyászolni a megszakadt kapcsolatot, bármi is legyen a szakítást kiváltó ok. Az anyai felelősség hajlamos a saját érzéseket elfojtani, ha a gyermekekről van szó… Szakmai szempontból akkor beszélünk megkésett beszédfejlődésről, ha a 3 év körüli kicsi 10 szónál többet nem mond. Okok között szerepelhet anatómiai zavar, idegrendszeri fejletlenség és érzelmi elakadás egyaránt. Logopédusok is inkább csak 2,5 éves kortól szűrik, amennyiben más tünet is van. Úgy mesélt a kisfiáról, hogy szereti a mozgást, a játékot, ez életörömre vall. Szerintem inkább le akarja kötni az Ön figyelmét, hogy a közös élményk okán vidámabbnak és elégedetebbnek lássa Önt. A helyi Nevelési Tanácsadóban is segíthetnek Önnek, és a http://www.beszéd.hu-n utána olvashat a szakmai résznek, ami a megkésett beszédfejlődést illeti.
Kívánok Önnek sok erőt a feladatokhoz, és örömteli mindennapokban!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Köszönöm a jó tanácsokat!
Kedves Julianna!
Van egy 18 hónapos kislányom, mindenki szerint nagyon helyes, jól nevelt, szófogadó, stb.., de mégis vannak nehézségeim az ő megfelelő vagy inkább célravezető nevelésében. Vannak napok, amikor nem tudok megküzdni olyan dolgokkal, amik más napokon simán mennek. Ilyenkor türelmetlen vagyok önmagamhoz is és a kicsi lányhoz is. Kontroll nélkül bárkit helyre teszek. Ezen szeretnék változtatni, tudom hogy nincs olyan ember, akinél minden nap egyforma, de az ilyen napok alkalmával a kicsi sem alszik jól, nyűgös, hiszen ezt látja tőlem is. Segítségem nincsen. Nehezen alkalmazkodó vagyok, idő kell mire megnyílok és nem is mindenkinek sikerül. Könnyen csalódok az emberekben, ezért ritkán osztom meg a gondjaimat, a céljaimat vagy épp az örömömet. Szeretném, ha a gyermekem nem ilyen felnőtt lenne. Szeretném ha lenne önbecsülése, kontrollja, önértékelése és sikeresebb lenne, mint én, hamár így ketten maradtunk.
Várom válaszát!
Üdvözlettel: lanna
Kedves Lanna!
Kérlek engedd meg, hogy tegezzelek. Ha visszaolvasod a nekem írt soraidat már tudni is fogod a helyzetet kiváltó okokat. Éppen ezért, könnyen fel is tudod számolni őket, ha úgy döntesz, hogy valóban azt szeretnéd és hajlandó vagy változtatni a mindennapjaitokon. Soraidból fájdalmat vélek kihallani, valószínűleg nem túl rég maradtatok magatokra. Ilyen élethelyzetekben, és egyébként is, kislányod életkora alapján is, még nagyon szoros a „lelki köldökzsínor” nálatok. A gyerekeink egyébként is hitelesen „eljátszák” szüleik lelkiállapotát. Valószínüleg nem vagy könnyű élethelyzetben több szempontból sem. Jó lenne, ha sorstársakkal beszélgetnél, az önsegítés mindid hatékonyabb:-) Javasolom Neked áttekintésre a következő honlapokat: http://www.egyszulo.hu, http://www.otthon segitunk.hu, http://www.jol-let.hu és talán a védőnő is tud ajánlani zenebölcsi-szerűt, ahol nem ciki kérdezni, és a sorsközösség a tolerancia mellett segítésre is motiválja a résztvevőket. Rengeteg ötletem lenne még, ha megkeresnél privát emailben és valamivel több információval tisztelnél meg. A mindennapokra kívánok Neked sok türelmet, és szeretetet megélni sírva, nevetve, akár a földön fekve, az emhalasztott feladatok közepette is!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Júlianna!
Két kisgyermek édesanyja vagyok. Fiam minap volt 3éves, lányom pedig szintén a közelmúltban töltötte be az első életévét. Kisfiammal kapcsolatban kérdeznék: Nagyon barátságos, felszabadult kisfiú, könnyen oldódik társaságban. Nagyon érzékeny kisfiú a legkisebb konfliktusok is bántják. Sajnos sokszor problémát okoz nekem és a felnőtt környezetnek, hogy a kérésünket teljesíttetni tudjuk vele. Pl. rendszeresen (esténként mikor a testvére már alszik) szándékosan hangoskodik, zajong. Ez a szokása már megvolt a hugica születése előtt is. Egyszerűen képtelen vagyok neki elmagyarázni, megértetni vele, hogy ne hangoskodjon. A hallásával egyébként minden rendben van. Arról sem tudom leszoktatni, hogy ne kapjon a tárgyak után. Ha valamire kíváncsi, meg akarja nézni, nem elkéri, hanem odakap érte és már markában is van. Nem tudom problémának számítanak-e a felvetéseim, nekem mindenesetre igen és nem tudom hogyan kezelni a dolgokat. Problémám még az is, hogy ha bármit szeretnék a fiamnak elmondani, vagy elmagyarázni nem figyel rám. Többféle módon is próbálkoztam már, de rendszerint elfordul, vagy egész másról kezd el beszélni, kérdéseket tesz fel, stb…
Nem tudom ezeknek a problémáknak a kezelései a szakterületéhez tartoznak-e, ha igen kérem szíves tanácsát. Amennyiben nem foglalkozik ezekkel a témákkal esetleg tudna ajánlani valakit, aki segíteni tud?
Köszönettel:Henriett
Kedves Henriett!
Első körben fontos leszögeznem, hogy főleg életkori sajátosságról van szó. Az, hogy nehezen kezelhető az Ön számára az valószínűleg azért is van, mert ott van a kistesó is, és általánosan jellemző rán szülőkre, hogy a nagyobb gyerekeinktől többet várunk el. És mivel mi észérvekkel meg tudjuk győzni magunkat, felnőtt társainkat bizonyos „működésről”, önkéntelenül ezt próbáljuk meg a gyermekeinknél is. Nem került szóba, hogy 3 éves kisfia jár-e már közösségbe, és az sem, hogy van-e Önnek segítsége a hétköznapokban. Feltételezem, hogy a gyermeknevelés jó része az Ön vállán landol, és elképzelhetőnek tartom, hogy kezd elfáradni, hiszen egyáltalán nem könnyű a két különböző korú gyerekkel különbözőképpen kommunikálni. Kisfiára visszatérve: a legtöbb kisgyermek estefelé a fáradtság miatt kezd hangoskodni, így szeretnének még egy ideig ébren, a „körforgásban” maradni. 🙂 És mivel estefelé mi felnőttek is fáradtabbak vagyunk, ráadásul több különféle esti-altatási rituálét is szeretnénk megvalósítani, időnként hamarabb „elszakad a cérna”. Fontos tudni, hogy észérvekkel nem lehet a gyerekekre hatni, amikor felfokozott állapotban vannak, akkor különösen nem. Napközben, játék közben érdemes ezekről beszélni, értelmezni az esti folyamatokat nagyon sokszor és visszakérdezéssel leellenőrizni, hogy valóban érti-e. Amennyiben igen, még akkor is fel kell készülni arra, hogy sokszor meg fog ismétlődni. Lényeges elem, hogy le kellene választani a saját feszültségünket a helyzetről(ami a fáradtságból, betegségből, türelmetlenségből fakad pl) és lehetőleg nyugalmat és határozottságot közvetítni hitelesen, nem hangosan.Ha konkrétabb tanácsot szeretne, kérem, bővebben írjon a mindennapjaikról és akkor még közelebb juthatunk a megoldáshoz. Mindenképpen kívánok Önnek sok türelmet Önmagához és a mindennapokhoz!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Van egy két éves kisfiam akit tavaly Szeptemberben kezdtem beszoktatni bölcsödébe az elején nagyon nehéz volt sokáig tartott amíg odáig eljutottunk,hogy magától hiszti nélkül bemenjenbe a csoportba.Én már a beszoktatás elején jeleztem a nevelőnőknek,hogy sajnos előfordúlhat,hogy harapni fog,otthon nagyon sokszor volt,hogy megharapott mindenkit akt csak tudott és elég agresszív módon tehát véraláfutásos és mindenféle színű lett.
Amit nem szerettem volna sajnos bekövetkezett a bölcsibe az első naptól fogva minden gyereket majdnem minden nap megharap de nagyon durva módon mindíg ezzel fogadnak a nevelőnők.Az elején a szülőiértekezleten minden szülőtől bocsánatot kértem akitől csak lehetett.Ez mára már nagyon eldurvúlt mostanra minden szülő engen utál mert nem tudok mit tenni a kisfiammal itthon már nem harap de a bölcsödében nem tud leszokni róla.
Kérlek segíts mert nem tudom mi lesz ennek a vége lehet,hogy ki kell vennem a bölcsiből de nem igazán szeretném mert mostmár visszamentem dolgozni így nem szívesen hagynám ott a munkahelyemet de nem tudom meddig tűrik még el a bölcsibe a kisfiamat.
Válaszodat előre is köszönöm!Noémi.
Kedves Noémi!
Rendkívüli zaklatottságot és némi bűntudatot vélek kihallani a leveled hangvételéből. Lássuk csak: szeptember óta eltelt 4 hónap, és Te már előtte is frusztráltad magadat, hogy az a rossz, ami bekövetkezhet a beszoktatás során. A „vonzás törvényét” negatív értelemben működtetted akaratlanul is. A jelen helyzetben SOS tennivalód, hogy megbocsáss gyermekednek és magadnak a történtekért, és így más szemmel tudsz majd nézni az esemény sorozatra, ami ide juttatott Titeket. Ha szeretnéd, hogy segítsek az okok megtalálásában, kérlek írj nekem a mindennapjaitokról, a párkapcsolatodról, a munkádról, és azokról is, ami Neked fájdalom a saját életedben. Amint időd engedi, mielőbb. Válaszodra várok, és sok türelmet kívánok gyermekedhez, életedhez!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Kérlek ne haragúdj,hogy ilyen sokára írok bár már egyszer próbáltam de valamiért nem jutott el hozzád.
A kisfiam már egyre kevesebbet harap de a bölcsibe megkértek,hogy koznultáljak orvossal hátha tud valami tanácsot adni.Elmentem a házi gyerekorvoshoz aki azt mondta,hogy vigyem el a gyereket pszichológushoz.Megkerestem a körzeti családsegítő szolgálatot akik adtak időpontot(egy hónap mulva) az egyik legjobb környékbeli pszichológushoz.Elmentünk ő látta,hogy végülis milyen és két percre nem tud leülni mondtam,hogy otthon is ilyen de a bölcsibe gondol egyet és megharapja az egyik gyereket.Azt tanácsolta,hogy ha eltudjuk kapni a szituációt és éppen akkor elterelni a figyelmét(pl:elvisszül arrébb vagy kivisszük a folyosóra) akkor elfelejti amit tenni akart kb két hét és lefog szokni róla.
Már azóta kevesebbszer fordúlt elő,hogy harapott azóta viszont nagyon rossz és egyáltalán nem fogad szót ( a bölcsödében sem )agresszív a többiekkel előfordul,hogy a játékkal verekszik,aludni nem nagyon akar,dobálja a játékokat,rendet egyáltalán nem akar rakni itthon se tudom rávenni semmilyen módszerrel.Valamint nagyon hisztis lett toporzékol,lefekszik a földre és sír.
Mostanában kb egy hónapja lett ilyen ja és mindenre azt mondja,hogy nem utánna mégis meggondolja magát és mégis jó.
Szóval nagyopn örülnék ha valami nagyon jó tanácsot tudnál adni mert már más gyerekek közé se nagyon szeretem vinni pedig nemsokára be kell iratnom az ovodába.
Előre is köszönöm a válaszod:
Noémi
Kedves Noémi!
Örömmel olvastam soraidat, köszönöm, hogy megosztottad velem a dolgok alakulását. SOS kérdésem: látás, illetve hallásvizsgálaton voltatok-e? Az agressziót időnként a meg nem értettség is kiválthatja. És az is, ha úgy érzi, hogy sok elvárás van irányába. Akár azt az egyet érzékeli, hogy „elvárod, ne harapjon”, arra készteti, hogy „büntessen” Téged valamiért. Az agresszió segítség-kérést jelent a gyerekeknél az esetek 99 %-ában. És a tünet megszüntetése, mint cél sajnos csak újabb tüneteket, mélyebb sebeket okozhat. Magadra is kellene nagyon figyelned, mert Rajtad is érezhet olyan érzelmeket, amiket Te „szőnyeg alá söpörsz” ő meg „felszámolni” szeretné. (ezek tudattalan szinten zajlanak). És ismétlem előző válaszom kérését, írj mindennapjaitokról. Ne „akard megnevelni” gyermekedet inkább „beszélgess vele”, hogy mennyire elszomorít sok embert maga körül, és ha dühös, akkor pl ugráljon nagyokat, vagy valami számára kedves tevékenységet is kitalálhattok közösen. Te meg próbálj nyugodt maradni a kínos helyzetekben (az orvos tanácsa remek, hogy elkapjátok a kritikus pillantokban), és csak öleld magadhoz szorosan, hogy nagyon szereted, és sajnálod, hogy dühös, csalódodtt, de az élet rendje, hogy nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy mi akarjuk.
Sok türelmet Neked!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Az lenne a kérdésem,hogy privátban is lehet-e találozni veled szeretném ha találkoznál a kisfiammal,hogy szerinted is olyan mint ahogy a bölcsödében mondják?Ha jól tudom Tatabányán laksz mert akkor nem lakunk messze egymástól.
Válaszodat előre is köszönöm:Noémi
Kedves Julianna!
Én egy 27 éves anyuka vagyok. Rendezett, kiegyensúlyozott, szerettel teli családi életet élünk. Kislányom december 22-én lesz 2 éves.
Kb. 5-6 hónapja kezdődhetett, mikor elkezdett csapkodni, csípni, harapni a kislányom, ehhez társult a hiszti, földön fetrengés, bárhol bármikor, ha nem az Ő akarata teljesült. Sajnos ezt nem csak velem csinálja. Játszótéren alig mertem más gyerekek közelébe engedni, mert soha nem tudtam, hogy kedvesen vagy harciasan fog közeledni. Volt akikkel nagyon jól eljátszott, de volt olyan gyerek is akihez odament és már csapkodta, csípte. Mára eljutottunk odáig, hogyha én éppen telefonálok vagy pár pillanatig nem rá figyelek, akkor keresi az alkalmat, belekapaszkodik a hajamba és tépi vagy ütöget. Az utcán bárki jön velünk szembe, lányom már emeli a kezét és kezdi mondani: ,,dirr” akkor már tudom, hogy jó messze kell elmenni az illetőtől, különben ok nélkül megüti vagy megrúgja.
Nagyon akaratos, elvárná, hogy minden percben vele foglalkozzak. Próbáltam kezdettől úgy alakítani, hogy délelőtt házimunkát végzek, de azért beszélgetek Vele is, délután már csak a játéké, semmi mással nem foglalkozom csak Vele. 2011. februárjában tervezem bölcsibe adni, de félek, hogy ott is ez lesz. Ja, azt elfelejtettem írni, hogy többször jönnek hozzánk gyerekek, játszótéri pajtások és őket is vegyesen fogadja. Van, hogy kedves, sőt törődő velük, de már volt, hogy egy 5 éves kisfiút ,,megfélemlített” az örökös csapkodásával, bántásával. Minden percben csak nem lehetek a nyomában? Vagy azt kellene tennem? Kérem, segítsen, hogy mit tegyek?
Beszélni még nem beszél, csak pár szót mond, inkább mindent elmutogat.
Másik problémám: az esti lefektetés. Kezdettől jól alvó baba volt, soha nem kellett ringatni, altatni. Saját szobájában alszik 5 hónapos kora óta. Korához képest nagyobb, fejlettebb a többieknél, ezért sajnos 2 héttel ezelőtt kimászott (kiugrott) a rácsos ágyából. Azon az este úgy éreztük muszáj elkezdeni a nagyágyon való alvást, nehogy baleset legyen a vége a kiságyból való kiugrásnak. Mióta nagyágyra tettük, a déli alvása 5-10 perc alatt szépen megy (csak ott ülök mellette, várom míg elalszik) de este hiába tesszük 8-kor ágyba, legtöbbször csak 10-fél 11 körül alszik el. Addig feláll az ágyon, ugrál (amit persze nem hagyok), ugrana le az ágyról, fejjel megindul lefele és várja, hogy úgyis elkapom. Végül nagy hisztivel, sírással, kiabálással alszik le. Nem tudom mit lehetne tenni, hogy időben szépen elaludjon? Minden este elmondom Neki, hogy ez a Te új ágyad, már nagylány vagy, Anyu és Apu is ilyen ágyon alszik. Szépen altassa el a nyuszikáját (ez a kedvenc játéka) Anyu és Apu is mennek aludni. Betakarom, megpuszilom, leülök az ágya mellé. Próbáltam már kijönni Tőle, de abban a percben jött utánam.
Bocsánat, hogy hosszúra sikerült mondandóm, de szerettem volna minden fontosat leírni, hogy minél pontosabb instrukciót kaphassak a továbbiakhoz.
Előre is nagyon köszönöm fáradozását és válaszát.
Szép napot kívánok Önnek.
Üdvözlettel: Éci
Kedves Julianna!
Nekem is ovodakezdesi gondjaim vannak, de a teljes törtenet megertesehez talän az aläbbiakat le kell irnom. Kb. 2 eve kf-ön (Nemeto-ban) elünk ugy, hogy eddig viszonylag sokat (evente 5-6x) utaztunk haza hosszabb-rövidebb idöszakott ott töltve. Sajnos ket eve nem igazän van gyerekekkel kapcsolata, es a nyelvet sem beszeli. A jätszoterek itt többnyire üresek, gyerek- vagy gyerekes programok sincsenek igazän, igy csak heti 1 alkolommal vittem tänciskoläba, amit nagyon elvezett. Az ovodät szeptemberben kezdte es az elsö ket nap kivetelevel egesz jol indult, termeszetesen folyamatosan kicsit toväbb otthagyva (max.14.00-ig). Az elös härom hetben panaszkodott, hogy egy kisfiu mindig lökdösi es a nagyobbak nem engedik jätszani a jätekokkal. Szepen el is magyaräzta es megmutatta, hogyan adjäk ezt tudtära. En 3x szoltam az ovonönek, de Dani egyik ovonenije sem volt mär ott fel 1-1-kor, igy az ovodavezetönek es egy dadusnak. Vältozäs sajnos nem volt es 3 het utän mär Dani is elkezdte lökdösni a gyerekeket, de sajnos mindenkit. Aztän egyik nap ferjem ment erte es lätta, hogy ket nagyobb gyerek epp a mi kisfiunkat veri, beavatkozäs nem volt es ekkor eldöntöttük, most mär mindenkepp beszelünk az ovonövel, de majdhogy nem fakepnel hagyott minket. Pont aznap volt szülöi ertekezlet es ferjemnek sikerült az ovodavezetövel beszelni erröl a dologrol, aki nagyon kedves volt es megigerte, odafigyelnek. Mi csak azt kertük, kicsit foglalkozzanak Danival is, mert ällandoan egyedül van (itt elegge szabadon mozoghatnak a gyerekek, foglalkozäs is alig van es aki odamegy, reszt vesz, aki nem, azt csinäl, amit akar), vonjäk be a dolgokba, ha forditva veszi fel a cipöjet, akkor segitsenek neki (ez is rendszeresen elöfordul) es ha javaslatuk van, mit tehetnenk mi, akkor jelezzek, nyitottak vagyunk. Az ovonö kisse megorrolt ränk, Velem pedig közölte, olvassak könyveket es cikkeket, es beszeljük meg a gyerekünkkel, ne lökdössön mäsokat. Termeszetesen ezt meg is tettem, de ugy erzem, Dani reszeröl ez nem akcio, csupän reakcio volt. Biztos vagyok benne, hogy a nyelv is egy stressztenyezö näla es hääät szocializäciora sem volt lehetösege. Otthon egyebkent nagyon jo kisfiu volt, ez alatt inkäbb azt ertem, hogy eleven, de nekem ez tetszett is, termeszetszeretö (naponta több orät voltunk a friss levegön aktivan), segitett nekem a häzimunkäba, összepakolt maga utän, de olykor csak rola szolt a nap, viszont ilyen is kellett. Ferjem szerint elkenyeztettem es anyämasszony katonäjät neveltem belöle, en inkäbb azt mondanäm, nem tul önällo bizonyos dolgokban, a sok foglalkozäst pedig nem bänom. Sajnos ez is megvältozott az ovoda ota. Az, hogy mär du. nem alszik, nem is annyira zavar, enni sem eszik ott (itt nekünk kell a reggelit is csomagolni), inkäbb ez a szorongäsa. Körme mär szinte nincs is a sok rägästol es ejszakänkent a fogait is csikorgatja es mär egy darab le is tört.Mindenre ingerülten reagäl es most valahogy minden otthoni szepen kialakitott menetrend felborult. Mär rettegek valahovä menni, mert minden gyerek az ellensege lett es elöjött a hiszti is, amivel eddig nem szembesültem (ill. 2x igen, de nemet mondtam a keresenek es nem volt többet). Szivem szerint ovodät vältanek, de egyresz ez itt nem könnyü, mäsresz pedig ugy erzem, ha Daninak sikerülne itt ezt a nehez idöszakot ätveszelnie, sikerelmenye lenne es könnyebben küzdene kesöbb le az akadälyokat. De fogalmam sincs, mit tehetnek, az ovoda sok segitseget nem ad es mär az anyukäk sem köszönnek nekem. Ha van valami javaslata, ötlete, häläval fogadnäm. Üdv. Anna
Kedves Anna!
Bizony nincsenek könnyű helyzetben! Sem Ön sem a gyermeke… Mégis azt érzem, hogy a csalódottság nemcsak az óvodával kapcsolatos. (Kérem pillantson egy rövid időre a szívébe, hogy kiderüljön milyen nehézségekkel küzd még bármilyen más területen, amiben tehetetlennek érzi magát.) Tény, hogy nyugaton az okatási rendszer egészen másként működik. Szakmai szemmel nézve, helyesnek tartom az a módszert, ami arról szól, hogy hagyják a gyerekeket egészen önállóan kibontakozni, úgy, hogy hosszasan csak megfigyelik az eseményeket, és csak vészhelyzet esetén avatkoznak be. Az ösztönös élethez való hozzáállás sokat erősödhet gyermekeinkben így, hiszen maguk is egy ideig csak hosszasan megfigyelnek és aztán lépnek akcióba. Nyilván külföldön, szülői szemmel és itthoni szocializációval ezt egészen másként éli meg Ön (valószínűleg én is zavarodott lennék). Valóban meg kell tapasztalnia Daninak, hogy a különböző nyelvi környezetből érkező gyerekeknek valamivel több időre van szüksége az óvodai beilleszkedés során. Higgye el nekem, hogy a gyerekek többet bírnak el, mint mi felnőttek gondoljuk. Ráadásul a sok szakmai könyvet és cikket olvasva a legtöbb szülő önmagát alulminősíti és önkéntelenül egyre frusztráltabban keresi a megoldást a kialakult helyzetre. Mert az olvasottak alapján nagyítóval „nézi” a gyermekével kapcsolatos helyzeteket, és minden apró „dudor” elsimíthatatlannak tűnik. Kérem, legyen türelemmel! Önmaga , gyermeke és az óvoda irányába egyaránt. Dani nem hisztizik, csak a tehetetlennek ítélt helyzetben a gyerekek így akarnak a holtpontról kimoznulni(néha még mi is). Beszéljen vele sokat arról, hogy érti, hogy nem könnyű neki, hogy Ön is hasonló cipőben jár, és azért döntöttek a külföldi élet mellett, mert…. Őszíntén! Új közös pontokat fognak találni és nyugodtabb lesz ettől Dani, főleg, ha Önön is azt látja, hogy Ön is nyugodtabb. Ráadásul Ön is kimondhatja az Önnek is fájó részeket, és ez elindítja a gyógyulás folyamatát mindannyiukban. Ami az anyukákat illeti, meg fog változni ez a helyzet is. Talán most nem tudnak mit kezdeni az Ön „okoskodásnak” gondolt hozzáállásával és a mi emberi működésünkre erősen jellemző, hogy hallgatásba burkolózunk, ha nem akarunk ártani és nem tudunk segíteni. A keresztfiam Svájcban augusztusban kezdte az óvódát, és nála sokkal nehezebben mentek a dolgok. A helyzetet az oldotta meg, hogy barátnőm a másik két (kicsi és pici gyerkőc) mellett nem tudott aktívan beavatkozni a folyamatba, és egyszer csak azt vette észre, hogy megszűntek a nehézségek.
Kitartást kívánok Önnek és a görcsösség elengedése mellett örömteli élményeket a mindennapjaikra!
Kedves Julianna!
30 éves nő vagyok, egy 3 éves ikerpár, Dorottya és Balázs édesanyja.
Kérdésem a kisfiamra irányul.
Balázs egy nagyon kedves, aranyos, értelmes kisfiú, ugyanakkor nagyon akaratos és önfejű. Császármetszéssel születtek, 35. hétre, de szülés után semmi gond nem volt velük, nem voltak inkubátorban, nem kellett lélegeztetni őket. Balázs volt a B magzat, és – mint azt oly sokan megjósolták, mivel fiú gyerek – mindig is vele volt nehezebb. Balázs még nem beszél folyékonyan, a tesója már igen. Voltunk vele gyógypedagógusnál, beszéltem logopédussal, nem látnak különösebb fejlődési lemaradást, egyedül a beszéddel van gond, el is kezdtük a TSMT-tornát, amit a kisfiam szívesen csinál, és élvezi is. Fejlődésében minden fázis (forgás, kúszás-mászás, felülés, felállás, stb…) megvolt, és mindent időben csinált. Nagyon sok szót tud, napról napra újabbat tanul, csak valahogy nem sikerül azokat mondatba rendezni. Szeptembertől adnám őket oviba, lassú, fokozatos beszoktatással. Egyik kérdésem, Ön szerint mennyire lesz hátrányban a kisfiam a beszéd miatt? Mi itthon megértjük őt, az oviban valószínűleg nehezen fogják megérteni, esetleg a nagyobb gyerekek kinevetik. Félek, hogy emiatt nehezebben megy majd a beszoktatás, pedig nagyon szereti a gyerektársaságot, főleg a nagyobbakat.
Másik kérdésem: nagyon érzékeny kisfiú. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy akarja, nem kap meg valamit, esetleg összeszidjuk, nagyon a szívére veszi. Sír, mérgeskedik, mérgében csapkod. Nincsenek nagy hisztirohamai, de könnyen elsírja magát. A játszótéren, ha egy másik gyerek nem ad oda neki egy játékot, akkor sír, engem húz-von, hogy csináljak valamit. Képes akár fél óráig is sírni egy játékért. És neki mindig a másik gyerek játéka kell, hiába viszünk mi is oly sok mindent magunkkal, azok nem kellenek. Ez nagyon kínos, más gyereket nem láttam még így viselkedni. Hogy tudnánk neki segíteni, hogy ne legyen ennyire érzékeny? Normális, hogy ennyire tud könyörögni mások játékaiért? Tudom, hogy ikernek lenni nem könnyű (én is az vagyok), hogy sok mindenben mások az ikrek, de nem jó látni, hogy a kisfiam úgy neki tud keseredni, akár apróság miatt is.
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves 3o eves no!
(kulfoldon vagyok azert ekezetmentes a valaszom)
Kerem higgye el, hogy oka van kisfia zaklatott viselkedesenek, es ne szegyenkezzen miatta soha, sehol, senki elott/miatt! Biztositsanak egyeni programokat neki csak apaval, csak anyaval, es nema rtana egy komplex neurologiai vizsgalat sem. Zaklatottsaganak oka az is lehet az is, hogy erzi nem tudja megertetni magat, hiszen nem az tortenik, amit o szeretne. Egyeni helyzetekben ennek okai konnyebben kiderithetok. Az okok kozott szerepelhet az is, hogy parkapcsolataban is felborulhatott a harmonia, hiszen nem konnyu a mindennapok sorozata ket egyidos, nagyon kulonbozo gyerekkel. Beszeljenek parjaval ezekrol is, es adjanak maguknak lehetoseget a klasszikus noi/ferfi szerepek megelesenek is. Ha szukseges kerjenek segitseget csaladtagoktol, baratoktol, szomszedoktol.
Sok turelmet es szeretetet kivanok onmagukhoz, egymashoz es gyermekeikhez1
Szeretettel
Rosszer Julcsi
Kedves Julianna!
Köszönöm megtisztelő válaszát, sikerült megnyugtatnia abból a szempontból, hogy nem szabad szégyenkeznem miatta.
Voltunk Balázzsal gyermek-neurológián, 2 különböző neurológus is vizsgálta epilepszia-gyanú miatt. Ez hálaistennek nem igazolódott, viszont enyhe fokú tiket megállapítottak nála. Mindkét orvos normális testi és szellemi fejlettségűnek ítélte meg a vizsgálatok alapján. Az a gyógytornász is elvégzett rajta egy „tesztet” (nem tudom, ez-e a helyes kifejezés), aki a TSMT-torna feladatsorát összeállította, de a beszéden kívül ő sem látott komolyabb problémát.
A férjemmel való párkapcsolatom – úgy érzem – rendben van, bár azt is be kell vallanom, hogy hiányzik a csak kettesben eltöltött idő. A nagyszülők messze laknak, a mindennapokban megszületésük óta egyedül vagyok a gyerekkel, illetve estétől a férjemmel közösen. A nagyszülőket imádják, imádnak ott lenni, de mindenki dolgozik még, így segítségem tényleg ritkán akad. És igen, azt is be kell vallanom, hogy most, 3 év elteltével már én is türelmetlenebb, feszültebb vagyok, fent említett okok miatt ritkán tudok egyedül lenni, elszabadulni a családtól, és ez egyre jobban hiányzik.
Nagyon sokat játszunk együtt, sok a testkontaktus, minden nap játszóterezünk, a hétvégéket próbáljuk változatossá tenni kirándulásokkal, de – ezt én is tisztán látom – mindig a gyerekekkel, mindent a gyerekekért, soha kettesben, magunkért.
Lehet, hogy a bennem lévő feszültség okozza a gyerek érzékenységét? Nem vagyok depresszióra hajlamos, nem is érzem magam fáradtnak vagy kimerültnek, de mint már említettem többször vagyok feszültebb, ingerültebb. Én is gondoltam arra, hogy ez, illetve hogy nem tudja magát rendesen kifejezni, és hogy van egy nagyon domináns ikertesó mind mind hozzájárulhat az ő belső feszültségéhez.
Megpróbáljuk a „csak anyával vagy apával” programokat megoldani, és én is megpróbálok több időt szánni magamra és a saját belső feszültségemet leküzdeni.
Üdvözlettel:
Gabi
Kedves Gabi!
Nagyon orulok, hogy az egyeni programokra idot szakitanak. Kisfia erzelmi kitoreseiben mind kozrejatszhat valoban az, amirol beszel. Ne vadolja onmagat semmiert, nagyon kerem! Egyre porgosebb az elet minden szinten, es egyre nagyobb nyomas van mindenkin. Olyan orvosi vizsgalatra lenne szukseg, ami az agyi idegfunkciokat vizsgalja, (tudtommal a Svabhegyi gyermekkorhezban vegeznek ilyent). Ha van ra modja nezzen utanna, az otthon segitumk alapitvanynak, ok kifejezetten kisgyerekes csaladoknak segitenek ingyen. Akar barter ajanlatot is tehet baratai fele, hogy gyerekfelugyeletert cserebe valamiert Onok is segitenek. Erot es kitartast a mindennapokhoz!
Szeretettel
Rosszer Julcsi