Témakörök: szülői szerepek, családi kapcsolatok, gyermekkori agresszió, óvodai, bölcsődei beszoktatás
A szakértő elérhetősége:
http://rosszerjulcsi.lapunk.hu
www.lelekemelomuhely.hu
41 éves Nő vagyok két gyermekkel, segítő-tanácsadó ott, ahol lehet és „egyre jobb”-ra törekvő ember a hétköznapjaimban. Tatabányán élek gyermekeimmel.
Hivatásomnak érzem, hogy segítsem a felismerésben a környezetemben élőket, hogy életünk felmerülő gondjai – elénk kerülő feladataink, kudarcaink – ellenére, sőt okán (a gondok által kapott hasznos tapasztalataink révén) is boldognak érezhetjük magunkat! Nem csak szavakkal, példamutatással és segítő beszélgetések keretében, saját tapasztaláshoz juttatással igyekszem segíteni. „Halászni tanítani” próbálok, „szemüveg” cserére buzdítok, hogy más szemszögből is lássák, érezzék a hozzám fordulók a gondjaikat, a „lehetőségeiket”.
Teszem mindezt egyéni tanácsadás, önsegítő csoportok keretében, illetve előadások, kihelyezett tréningek formájában (munka) közösségek számára.
Saját élményeimen keresztül tanultam meg, hogy önmagunkban való hit és bizalom nélkül másokban sem tudunk bízni. Tudom, érzem, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint eddig gondoltam. Ennek felismertetésére, megtapasztalásának kísérésében örömmel veszem a megkereséseket, hogy közben magam is tovább fejlődjek, igazi énemhez közelebb kerüljek.
Döntenünk kell, hogy akarunk-e tenni valamit saját érdekünkben (vagy tovább hárítjuk a felelősséget, és kézzel fogható kompenzálásokba menekülünk), és ha a válasz igen, akkor megváltozott látásmódunk, pozitív életszemléletünk segít észrevenni a számunkra jót, a nekünk szóló szépet.
Hiszek a prevencióban és bízom a korrekciós lehetőségekben! Van, akinek ez önmagától is megy, van, akinek nem. Személyiségünk sokszínűsége a kincsünk, és ha nem megfelelően bánunk vele, csak akkor lesz keresztünk. Fogadjuk el és szeressük magunkat hibáinkkal együtt, és akkor ugyanezt megkaphatjuk a környezetünkben élőktől is. Ismerjük meg valós határainkat, és „ami nem ingünk, ne vegyük magunkra”!
A társadalom szabályai, a bemutatott szint legyen számunkra viszonyítási pont, nem elérendő cél. Ne akarjunk magunkból egyen-embereket faragni…
Végzettségeimet tekintve általános iskolai tanító, gyógypedagógus–pszichopedagógus, mentálhigiénés szakember, szakvizsgázott pedagógus vagyok. Jelenleg szakmai vezetőként dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálat berkeiben.
Szívesen segítek az együttgondolkodásban, a tények ismeretében tanácsokkal, a következő tünetek esetén:
- ha terhességi félelmekkel (terhesség idején), önelfogadási bizonytalanságokkal küzd, csalódottnak érzi magát gyermeke megszületése után (bármi is ennek az oka),
- ha úgy érzi, hogy önnek van igaza, de nem tudja, hogyan érvényesítse akaratát,
- ha úgy érzi, nehezen ért szót környezetével,
- ha megerősítésre vágyik szülői szerepét illetően (mert túl sokan osztogatják kéretlenül nevelési tanácsaikat),
- ha szeretné megtudni, hogy gyermeke miért illeszkedik be nehezen közösségbe (óvodába, iskolába), miért agresszív, és/vagy miért küzd tanulási nehézségekkel, illetve hogyan lehet korrigálni ezeket az eseményeket,
- ha ötleteket szeretne ahhoz, hogy gyermeke tanuláshoz való viszonya megváltozzon.
Kérdezzen lényegre törően, tényszerűen, s én célirányosan, röviden válaszolok.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.
Kedves Julcsi!
3 éves kislányom, érdeklődő, általában kiegyensúlyozott, még itthon van velem, majd szeptemberben megy oviba. Kisfiam 4 hónapos. Nyugodt, mosolygós baba. A várandósság alatt együtt vártuk a kistesót, de a szüléskor külön töltött 3 éjszaka megviselte a kislányomat. Szinte mindig velem aludt (kivéve kb 6-7 hónapot de akkor meg átjött éjszaka-hajnalban). Eleinte nehezen viselte, hogy a kistesó munkát ad nekem (pelus, szopi, stb) de nagyon-nagyon szereti. Néha haragszik rá (vagyis rám), előfordul az is ,hogy rácsap, de ez nem gyakori.
Ami viszont gyakori, hogy olyan hisztiket csap,hogy selát-sehall és nem tudom mit tegyek, hogy meg is nyugodjon, de ne is tegyek olyat amivel hosszú távon ártok.
Általában olyan dolgokon kapja fel a vízet, amit Ő nem tud megcsinálni, vagy nemet mondok rá, stb. Illetve a másik „vita” forrásunk, hogy nem fogad nekem szót. Elmondom 3-4 szer szépen, csendben de aztán én is elvesztem a türelmem és kiabálok. Nagyon-nagyon-nagyon nem szeretek kiabálni, de csak akkor csinálja meg esetlegesen amit kérek ha kiabálok. Olyanra gondolok, hogy nem mászunk az asztalra, nem fekszünk rá a kistesóra, nem öntjük ki a vízet, este le kell feküldni aludni. stb. Szerintem nem várok el tőle irreális dolgokat, mert amúgy nagyon okos, értelmes kislány.
Szeretném , ha ez megoldodna, mert nagyon rossz vele veszekedni.
Viszem gyerekek közé, játszóra, stb. Csinálunk csak lányos-anyás programokat, van a mamáknál egyedül. Szóval van amikor csak körülötte forog a világ mint régen. Tudom hogy nehéz neki, hogy már nem egyedüli gyerek, de a napom 99%-ban arról szól hogy a 2 gyereknek a lehető legjobb legyen.
Még egy gondforrásunk van: én még tanulok. az egyetemi előadásokra nem járok, csak vizsgázni, van hogy visszük magunkkal mind2 gyereket, ha nem akkor mamázik. Tanulni éjszaka szoktam hogy tőlük ne vegyek el időt.
Kérdéseim: lehet a hisztinek valami elfogadhatót tenni? Mit tegyek hogy szót fogadjon? sokszor vagyok velük egyedül és ha kimozdulunk és itthon is létfontosságú hogy szótfogadjon, mert egyedül nem tudok 2 felé szaladni. van megoldás?
válaszát és segítségét előre is köszönöm.
Köszönettel Viktória
Kedves Julianna! Abban kérném a véleményét, hogy kislányom most kezdte az ovit szeptemberben akkor volt három éves. Tulajdonképpen tetszik neki! (a maga kis csendes módján), de reggelente még mindig akadozva megy be,”pl. beszélgessünk még egy kicsit az előtérben” és van hogy utána is sír, bár ez csak pár perc és szerintem nem is valódi „nem akarok” van benne. Ami inkább „zavar”, hogy az óvónénik azt mondják nem beszél velük és a kis társaival sem igazán. Tulajdonképpen én ismerem ezt az oldalát, idegen társaságban ő egy megfigyelő állásponton van, szeret a háttérben maradni, és felmérni a helyzetet, embereket maga körül. Azt meg is mondja itthon, hogy ő nem válaszol az óvónéniknek. Persze mondogatjuk neki, hogy azért ezt illik és ha nem is beszélget, azért válaszoljon. Hogy a társaival is hallgatag azt is elhiszem, bár sztem velük talán kicsit nyitottabb lehet.
Ha mi találkozunk az ismerős kis barátokkal velük közlékeny, játszanak együtt, és szeret is velük játszani, ugyanakkor a más kisgyerekek is szeretik őt, sokat emlegetik. Itthon dumás, sokszor a saját gondolataimat is alig hallom tőle, és a testvérével is igencsak harcos, (más gyerekekkel nem – nyilván itthon tölti ki és gyakorolja 🙂
A kérdésem tulajdonképpen, hogy ez mennyire „normális” viselkedés, tudvalevő ő egy introvertált személyiség, egészen kiskorában is az volt, de ugyanakkor barátságos és befogadó is, csak szeret csendben lenni, megfigyelni, háttérbe húzódni. HOzzáteszem én is ilyen voltam…. De azért mégis foglalkoztat, mit lehetne tenni, hogy nyisson, és kicsit beszélgessen az óvónénikkel és társaival is többet. Valamint kell-e aggódjak valami miatt vele kapcsolatban. (családunk egészséges család, békében, szeretetben élünk, foglalkozunk velük, szóval ahol él az bőven ideális, és mentes a negatív dolgoktól). Köszönöm előre is segítségét.
Kedves Julcsi!
3 gyermekes anyuka vagyok,a nagy lányaim 19 és fél,17 évesek
kicsi fiam 28 hónapos.A lányok apjától elváltam,és jelenlegi kapcsolatomból a van a fiúcska,aki nehezen jött össze egy vetélés 1 év várakozás után,de egészségesen.Lányaim nagyon várták és a mai napig rajongva szeretik,de pár hete a fiam rettentően agresszív lett,és szinte azt figyelik mikor tud olyat csinálni amit nem szabad pl:könyvet firkál,kiszalad a szobából a ,megszerzett kinccsel és ha rászólunk sértődötten csapkod,földhöz veri magát. Bölcsibe nem jár de a vele egykorú gyerekekkel jól eljátszik,a játékaira nem irigy!Sajnos ha mérges oda akkor meg is üti aki ott van a közelébe vagy akár saját magát is pofozza.Nem tudom honnan szedi ezt a viselkedést mert nem szoktunk még hangosan veszekedni se,Ő pedig kiabál is ha nagyon mérges,de ha már végleg elkeseredik akkor sírva bújik de kizárólag hozzám és olyankor még az apukájára is morog,pedig rendkívül apás sokat játszanak együtt!Sokszor úgy érzem tehetetlen vagyok!Hogy tudnám kezelni ezt a problémát?
Köszönöm válaszát!
Kedves Julianna!
A kisfiam most 2 éves és a néhány hét múlva érkezik a tesója. 20 hónapos koráig otthon voltam vele, de veszélyeztetett terhes lettem és egy csomó probléma miatt (feküdnöm kell, nem emelhetem fel) és mert nagyon vágyott a gyerek társaságra, heti háromszor bölcsis lett. Nagyon szereti a kezdetektől, és minden rendben is van vele. De mostanában, mióta sokat van a nagyszüleivel és tőlem “távol” a bölcsiben már több napot is, elkezdett tőlem teljesen eltávolodni. Konkrétan érzem, hogy már nem nyugtatja meg a jelenlétem, nem szívesen bújik hozzám, nem keresi a társaságomat, nem szeretgél, nem akar velem lenni. Én ezt nagyon nehezen bírom és várom a szülést, hogy utána majd ezen képes legyek változtatni. Esetleg tudnál valamilyen tanácsot adni, hogy mit tegyek, hogy újra megszeressen? És a másikat helyezzem majd háttérbe?
Illetve most a napokban még egy probléma felmerült. Tegnap volt a bölcsiben Mikulás ünnepség és a Mikulás úgy érkezett a picikhez, hogy bekopogott náluk az ablakon, ettől a kisfiam nagyon megijedt és egész este félt az ablaktól és még ma reggel is. Nem is tudott a saját szobájában aludni, csak velünk. De mi nem szeretnénk a mi ágyunkba szoktatni. Mi tegyünk, hogy ne féljen a Mikulástól?
Köszönöm
Kedves Julcsi!Szeretném a tanácsát kérni,párom kislányával kapcsolatban.Anyukája neveli,felmérték az óviba,és állítólag lassabban oldotta meg a feladatait.Tavaly logopédiára járt,most képesség fejlesztőre.Az 1 osztályba íratásnál olyan osztályt ajánlottak írták be ahol a környezettel fognak foglalkozni.Ami aggaszt benünket,hogy órán a gyerekek akkor állnak fel,például inni ,amikopr csak akarnak.Anyja nem mond semmit,csak ennyit tudtunk meg tőle.Sajnos folyamatossan egy idős néni vigyázz rá,mert anyja dolgozik.Mi lesz ezzel a kicsi lánnyal?Sajnos attol tartunk,hogy vissza maradott képességü a gyermek.Igy nem mondhato meg,csak sajnos amit tanitottam vele,ábc stb elfelejti.Segítenék rajta de sajnos nincs velünk.Tanácsát előre is köszönöm.Marcsi
Kedves Julcsi! Óvónő vagyok. A csoportomban van egy középsős korú kisfiú. Megvizsgálták a Nevelési Tanácsadóban, azt mondták, hogy semmi baj nincs ezzel a fiúval, minden feladatot hét éves szinten teljesített. Nekünk az okozza a problémát, ha valamit kérdezünk tőle és nem tudja rá a válasz, akkor elkezd teljesen másról beszélni. Ilyenkor hosszú ideig képes elmélkedni dolgokról, de az egyáltalán nincs összefüggésben az adott témával. Ha eltérül a gondolata más irányba, onnan nem lehet visszahozni, folyamatosan csak arról a témáról beszél, ami éppen őt megragadta. Tudom, hogy a gyerekeket meg kell hallgatni, de már a társait is zavarja ez az elkalandozás, rászólnak vagy kinevetik. Jellemző még a fiúra, hogy nagyon önállótlan, nem találja meg a saját dolgait, a problémahelyzeteket képtelen egyedül megoldani, esik-kel, tárgyak kiesnek a kezéből. Szeretnék segítséget kérni. Nem tudom mi okozza azt, hogy ilyen elvarázsolt, mi a legmegfelelőbb módszer, hogyan lehet visszazökkenteni az adott feladathoz. Hosszú távon hogyan érhető el, hogy a kérdésekre válaszoljon. Félek, ha mindig leállítom, akkor később semmire sem fog válaszolni. Kérem szíves tanácsát: Márti
Kedves Márti!
Hadd gratuláljak, hogy ezt a gyermeket nem minősíti rögtön, hanem megérteni, segíteni próbálja. Sajnos egyre ritkább az ilyen hozzáállás gyermekeinkhez 🙁 Az elvarázsolt gyermekek gyakran a saját világukba menekülnek a „valóság” elől, így védve magukat és környezetüket a kudarctól. Gyakran fordul elő, hogy rosszul értelmeznek valamit magukban a nevelési útmutatásokból. Pl jobb nem csinálni valamit, mert akkor nem lehet rosszul csinálni. Viszont az elvárást is ki kell elégíteni és a kompenzálása a nem tudásnak, az oda nem illő, számára kedves és minőségi téma. Valószínüleg okos gyermekről van szó, aki bizonyos területeken túlszárnyalja az életkorától elvártakat, más területeken viszont nem üti az (akár maga által)elvárható szintet, és így inkább hárít, terel. Az ilyen jellegű eltéréseket IQ teszttel lehet kimutatni. Elképzelhető, hogy többet van felnőttek között, mint gyermekekkel és ezért önkifejezése felnőttesebb. Másképp fogalmazva. Egyre gyakrabban találkozom szakmámban olyan gyermekekkel, akik a felnőttes kommunikációt és magatartást képviselik, és a koruknak megfelelően nem tudnak működni. Ők a kis zsenik 🙂 Mint aki kiválóan beszéli egy idegen nyelvet, és a szlenget nem érti :)Így hát nem is tud az elvárásoknak megfelelni. Segíteni az ilyen gyermekeknek nem könnyű, mert sokrétűen kellene kezelni a helyzetet. Kiscsoportos 2-4 fős játékokban lehetne megtapasztaltani vele a folyamatok értelmezése után, hogy a csoport jelzései nem minősítések, hanem útmutatások legyenek. Érdemes lenne a gyermeknek óvodán kívüli életkorának megfeleő kapcsolatokban is kipróbálnia magát, és nem „okosítani” tovább, hanem abban segíteni, hogy megélje érzéseit. És az is sokat segítene, ha négyszemközti beszélgetések keretében íön elmagyarázná időnként, hogy a (csoportos) tevékenységek során néha mondhatja azt, hogy nem tud valamit, és a többiek miatt passzolhat is. És kompenzálásként időnkét „kiselőadásra” lehetőséget lehetne adni neki. Ha konkrétabb tanácsokat igényelne, több információra lenne szükségem, pl a szakvéleményben foglaltak, a családi kapcsolatrendszere és a gyermek önfeledtséggel járó tevékenységeit illetően. íVisszajelzést várok 🙂
Örömteli mindennapokat kívánok
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Van egy elég aggasztó problémánk. A kisfiam nyáron lesz 6 éves. Mindig is nagyon mozgékony volt, elég nehéz lekötni a figyelmét hosszabb időre. Nagyon sok minden érdekli, de egy kicsit túlmozgásos. Bár az utóbbi időben leül rajzolni, jár kiskézműves foglalkozásra az ovodába, valamint drámára. Elég akaratos gyerek, de úgy láttam az utóbbi időben sokat változott, legalábbis otthon. Az ovodában ugyanis panaszodnak, hogy makacs, nem akar részt venni az ott folyó munkákban, nem fogad szót stb. Azt el kell mondanom, hogy van egy ovodás társa, akinek igencsak gond van a magatartásával és úgy veszem észre ez rá is van hagyva, mert az óvónők nem tudják kezelni a helyzetét. Sajnos ezzel a fiúval is barátkozik a gyermekem és imponál neki a rosszalkodása. Nem akarom mentegetni a fiamat, de amikor ez a gyerek nincs oviban, semmi gond nincs a fiam viselkedésével. Nagyon hamar kész van a feladatokkal, segítőkész stb. Már beszéltünk Vele, hogy ne vegye át ezeket a rossz viselkedési formákat másoktól, mert akkor nem fogják kedvelni és nem is lesz okos gyerek mint a többiek, akik megcsinálják a feladatokat, szót fogadnak. Próbálunk rá hatni lelkileg is, hogy akkor nem leszünk rá büszkék (ez eléggé hatásos szokott lenni) Hát mos nem jött be, és az utóbbi napokban büntetésben van része (nincs tv, édesség). Már azt is mondtam neki, átíratom másik ovodába, ha nem fog megjavulni. Tudom, nem ez a megoldás, de valahogy mégiscsak hatni szerettünk volna rá. Úgy látom az óvónők tanácstalanok, ami szintén nem valami megnyugtató… Nem tudom milyen módszerekkel lehetne változtatni a helyzeten. Folyamatosan mondogatjuk neki, hogy mi a helyes és mi nem és úgy gondolom otthonról jó példát lát maga előtt… Tudna valamilyen tanácsot adni hogy milyen módszerrel lehetne változtatni a viselkedésén?
Köszönettel: dia
Kedves Dia!
Az első gondolatom az volt, hogy nincs itt semmi gond.Eszembe jutott, hogy anyaként mennyire megijednék én is, ha az óvónők tanácstalanságával és panaszával találkoznék :)Tehát szakemberként azt mondom, hogy az iskola előkészítő csoport velejárója általában a megnövekedett elvárás mind az oktatási intézményben, mind otthon, és erre természetes reakció némi tiltakozás, makacsság. Ugyanis ebben az életkorban még elemi igény az intenzív játék, a határok feszegetése, csak ezzel a teljesítmény „haladási terve” lassul. Ráadásul a folyamatos nevelés is frusztráló lehet, és a termelődött feszültséget a legkönnyebb a „tulmozgékonysággal” kompenzálni. Ha kemény szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy tapasztalatom szerint így „neveljük” önkéntelenül „örök lázadóvá” gyermekünket, ha bírja a kiképzést, vagy éppen „puhányt”, ha engedelmeskedik. Tény,hogy nekünk szülőknek bosszantó, ha nem tudunk „zöld ágra vergődni” gyermekünkkel, és saját tehetetlenségünkkel szembesülünk. Magam is az 5 éves kisfiammal gyakran kerülök hasonló helyzetbe. Ha a gyerek szempontjából nézem a helyzetet, SEMMI GOND, ha a szülő szempontjából, akkor azt javasolom érdemes lenne önvizsgálatot tartani, hogy miről szól a kompenzálás? Ugyanis előfordulhat, hogy a szülőnek ilyenkor saját iskolakezdési élménye jut eszébe és ettől kívánja gyermekét megkímélni, vagy munkahelyi(bármilyen más területi) tehetetlenségérzetét „áttolva” próbál kompenzálni. Egyszóval ezer oka lehet a tünetnek, viszont az ok ebben az esetben nem a gyermekben keresendő. (És ezt jó hírnek lehet venni:)Korábbi válaszokban és cikkjeimben is utaltam arra, hogy a gyermekek nagyon gyakran „csak” tünethordozók.
Sok türelmet és elfogadást kívánok a mindennapokhoz!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Kislányom 3,5 éves, szeptembertől óvodás. Kistestvére nemrég lett 1 éves.
Sajnos nem tud beilleszkedni az óvodába, nemcsak nem szeret járni, de ott nem játszik, csak ül vagy áll. Ha valamit mondanak neki, megcsinálja, pl. összepakol, stb. Igaz, van két kislány, akikkel szívesen játszik, sokat emlegeti őket itthon is, de sajnos ők már nagyobbak, más csoportba járnak,így ritkán találkoznak (főleg az udvaron). Sajnos mióta viszont elesett (amin az óvónéni röhögött), kint se játszik, ezekkel a kislányokkal sem, csak áll magányosan.
Kicsi babaként is nagyon sírós, érzékeny, többemberes baba volt, aztán rátett egy lapáttal a szeparációs szorongás is. Folyton ölben volt, sokat hordoztam, a házimunka rovására is sokat foglalkoztam vele. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyon érdeklődő, játékos, okos kislány lett. Érzelmileg viszont nagyon megviselte a kistestvér érkezése. Már én sokszor terhesnek érzem (furdal is miatta a lelkiismeret rendesen), annyira ragaszkodó lett, a kistestvérrel szinte alig foglalkozom, vele viszont folyamatosan, még a wc-re is utánam jön. Tudom, hogy féltékeny rá, azért csinálja. Segítségnek itt vannak a nagyszülők a közelben, viszont sokszor nem hajlandó ott maradni náluk mostanában, többször volt olyan, hogy pár percre rá, hogy otthagytuk, már jött ő is, mert csak én kellek neki.
Talán, ha az óvónénik jobban odafigyelnének, akkor könnyebb lenne a beilleszkedés. Nem látom, hogy segítenének neki, hogy feloldanák benne ezt a bizalmatlanságot. Pedig úgy várta az óvodát, és idegen gyerekekkel is szívesen játszott az utóbbi időben, óvodaérettnek tűnt.
Hogy tudom növelni a kislányom önbizalmát, óvodával szembeni bizalmát? És hogy tudnám még jobban megerősíteni abban, hogy szeretem, de azért kicsit önállóan is eljátszhatna már (talán már majdnem 4 évesen itt az ideje, legalább 10 perc önálló játéknak, nem?)?
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Bolygó
Kedves Bolygó!
Érzésem szerint kislányának összetett elakadásai vannak. A testvérféltékenység ezek közül az egyik, amivel meg tudna birkózni, mint az óvodába való beszokással is, ha BIZTONSÁG-ban érezné magát. Úgy tűnik, hogy csak az Ön közelében tudja figyelmét a félelmeiről másra terelni. Sürgősen szakemberi segítségre lenne szüksége, akivel egy ideig rendszeresen találkoznának, és konkrétabban kidolgozott változási szakaszokon mennének keresztül. Az összes tünet mögött a FÉLELEM a világtól van, és minél tovább él ebben kislánya, annál nehezebben kezelhető tünetek jelentkeznek. Lehetséges, hogy a pedagógus személye is fokozza a helyzetet. Ebben a formában nem tudok ennél többet segíteni ebben a kritikusnak tűnő helyzetben!
Rengeteg türelmet és megértést kívánok a mindennapokhoz
Szeretettel
Julcsi
Kedves Julcsi!Segítségét szeretném kérni.Párom kislányát az anyukájánál helyezték el.Ezzel nincs is gond,de amikor nemdolgozik,sincs a kislánnyal.Béby sitter vigyázrá.Kislánynál vannak gondok,sajnos amikkel orvoshoz kellene vinni,de nincs idő rá.Mivoltunk gyermek nögyogyásznál,de sajnos nemkezelte ki a bajbol.Mikor nálunk van nemakar haza menni,6éves.Mit tehetnénk,hogy boldog legyen ez a kicsilány?Kihez fordulhatnánk?Előre is köszönöm válaszát.Tisztelettel:Marcsi
Kedves Marcsi!
Elismerésem, hogy ennyire szívén viseli párja gyermekének a sorsát! Nehéz kérdés elé állított több értelemben is. Ahhoz, hogy több időt legyenek a 6 éves kislánnyal, az anya beleegyezésére szükség van, vagy bírósági végzésre. Nem lehetne beszélni az anyukával, hogy többet legyen Önöknél a kislány??? Emberi megegyezés alapján gyakrabban is találkozhat egy apa a gyermekével, mint a megállípított hétvégi, kéthetente zajló láthatás, anélkül, hogy szükséges lenne új „papírra”. Tapasztalatból tudom, hogy működik a közös felügyelet, ha mindkét szülő részéről megvan erre a szándék. Segítséget kéhetnek esetleg a gyámügynél is, viszont ez rosszul is elsülhet mindenki felé. Mediátor segítségét is igénybe lehetne venni, hogy az anyával a láthatások számát illetően megegyezésre juthassanak, és a gyermek háziorvosával(másik szakemberrel) is konzultálhatnak további vizsgálatok és együttműködés ügyében. Kitartást, elfogadást és szeretetet kívánok ebben az ügyben Önöknek!
Szeretettel
Rösszer Julcsi
Kedves Julcsi!
Kisfiam 2,5 éves, nagyon érdeklődő, magabiztos, önálló kisgyerek. Családi napközibe jár, de csak heti 3 alkalommal. A beszoktatással nem volt sok problémánk, szeret gyerekek között lenni és állítólag nagyon jól viselkedik ott. Kicsi pityergés van elválásnál, de amúgy egész nap vidám, beszédes, jókedvű, jól eszik, jól alszik. Veszélyeztetett terhes vagyok, ezért én csak telefonon tudok érdeklődni a gondozóknál.
Ami viszont a probléma, hogy amikor itthon van nem lehet lekötni. Mindent ő akar csinálni, ezt engedjük is neki, kivéve ami veszélyes. Amit megcsináltunk, de ő akarta, ha lehet visszafordítjuk és ő is megpróbálhatja stb. Ügyes is nagyon, ezért sokat segít, de a játékaival egyre kevesebbet játszik. Sőt olyan feszültségek vannak benne, hogy itthon főleg széthajigálja őket. Tegnap este a férjem játszott vele, de őt dobálta a játékaival, ezért kicsit magára hagyta. Pár perc múlva egy csatatér volt a szoba, néhány játék szét is tört. Közösen elpakoltunk és elmondtuk neki századszorra, hogy ne csinálja ezt. Kérdeztük, hogy történt-e valami rossz a bölcsiben? Annyit mondott, hogy valaki meglökte, mondtam erre, hogy akkor mondja meg a másiknak, hogy ne lökdösse őt, mert ő sem lökdösődik. Bár lehet, hogy ő lökdösött, ki tudja, majd rákérdezünk. Egyszóval kezelhetetlen, pedig hétvégén is férjem mindig kitalál neki valami programot, igyekszünk lefoglalni, minden érdekli és ügyes, úgyhogy nem nehéz, de időnként tombol. Nem aggasztana, ha hetente fordulna elő, de napi szinten, főleg úgy, hogy hazajön és lenne 3 óránk magunkra, erre az egész egy szabad-nem szabad játszmával telik el.
Amit én gondolok, hogy lassan 4 hónapja fekszem illetve nem mozdulhatok ki a lakásból, kórházban is voltam több hetet. A bezártságtól bennem is sok feszültség van, néha úgy érzem nem bírom már tovább, hisz ha megszületik a baba, csak fokozódik a bezártság. Férjemre hárul minden, aki nyilvánvalóan szintén feszültebb ettől. Nagymamák jöttek segíteni, most már főleg csak anyukám, de vele meg nagyon nehezen értjük meg egymást. Gyökeresen mások a nevelési elvei, vagy akár a háztartásvezetésről más az elképzelése és idegesítő dolgokat csinál, amíg itt van. Nekem pedig hálásnak kellene lennem, hogy mennyit segít, de sokszor csak akadályoz, hátráltat.
Feszültség van bőven, nem „öljük” egymást, de némán is megérti, ezért el is hiszem, hogy kisfiam így vezeti le. Gondolom el is fárad a bölcsiben, plussz ott viselkedni kell és talán itthon engedi ki a gőzt(?) Ma reggel például megjelent a szobánkban és nagy boldogan mutatta, hogy letépte a függönyét. Később megbeszéljük a dolgot, amikor lehiggad. Ilyenkor vagy érti vagy direkt ellenkezik, de próbáljuk mantrázni a helyes viselkedést.
Elég ez? Mit tehetünk még? Türelem és akkor idővel megoldódik? Egyébként talán hétről hétre van változás, de nagyon lassan és továbbra is kiszámíthatatlan a gyerek. Idegen helyen azonban példásan viselkedik. Hamarosan megszületik a tesója, ha lehet egy kicsivel még nehezebb lesz, bár biztosan megoldjuk, csak szeretném jól megoldani, hogy senki ne sérüljön.
Köszönöm!
Kedves Manka!
Gratulálok, nagyon körültekintően átgondolt és megszervezett életük van! És jól sejti, hogy gyermeke otthon vezeti le a gőzt. Ráadásul életkori sajátosság némi agresszió. Amit javasolok, hogy a saját lelki nyugalmukkal való foglalkozást is célozzák meg! Ésszel nem lehet felülírni az érzelmeket, és Ön most több szempontból is „megerőszakolja” érzéseit. Javasolom az Otthon Segítünk Alapítványt Önnek is (ingyen segítenek), sőt „Azért vannak a jó barátok…, a keresztszülők, hogy őket is bevonják ilyen helyzetekben. Esetleg, otthonra is lehetne alkalmanként bébiszittert hívni, hogy gyermeke az otthoni légkörben is játszhasson mással, mint apa és mama. Nem elvárható egy 2,5 éve gyermektől, hogy önállóan játszon, különösen érzelmileg bármilyen okból zaklatott időszakban. Olyankor elég „csak” az összebújás, közös meseolvasás, babusgatás, esetleg mesenézés és értelmezés. És nagyon javasolom, hogy lehetőség szerint meditáljon sokat, és próbáljon kommunikálni pocaklakójával. Fizikailag is jobban fogja érezni magát, és félelmei minden szinten csökkenni fognak, a helyzet gyorsabban megoldódik, mint gondolná. Erőt, kitartást és örömteli élményeket kívánok!
Szeretettel
Rösszer Julcsi