Segítség, a párom nem akar gyereket!

fiatal pár ül a sziklán a város feleltt

Egyre többször fordul elő, hogy csak hosszas együttélés vagy akár az esküvő után derül ki, hogy életünk párja nem akar gyermeket. Bár nem támadhatjuk le az első randevún a leendő társunkat, de idővel mindenképpen derítsük ki, hogyan gondolkodik ebben a kérdésben.

A gyermekvállalási szándékot, mint minden mást, meg kell beszélni – lehetőleg még a kapcsolat elején, ill. házasság előtt. Párunk véleményét vegyük komolyan, és ne alapozzuk közös jövőnket arra, hogy majd úgyis meggondolja magát.

Különösen akkor kell beszélnünk erről, ha párunknak már van gyermeke egy korábbi házasságból. Jó esetben az, hogy már van gyermeke, azt jelenti, hogy felkészült és a pozitív oldalát is látja a gyermekvállalásnak, nem csak az azzal járó kötöttségeket. De ha még friss a válás, könnyen előfordulhat, hogy a férfi inkább szabadságra és nyugalomra vágyik, nem pedig az újabb család alapításával járó hercehurcára.

Ha egy véleményen vagyunk, a kommunikációs különbségek akkor is okozhatnak konfliktusokat. Amikor egy nő azt mondja, gyereket akar, az azt jelenti, hogy „most azonnal”, de ha egy férfi mondja, az azt jelenti, hogy „majd egyszer”. A férfiakra nem tör rá hirtelen az a mindent elsöprő, gyermek utáni vágyakozás, amit mi nők érzünk. Ők megfontoltabbnak vannak „kódolva” biológiailag és társadalmilag is, figyelembe veszik a külső körülményeket, az anyagi hátteret is. Fogadjuk el, hogy párunk „férfiből” van és örüljünk ennek, hiszen pont azért választottuk Őt, mert ilyen.

Bármennyire is vágyakozunk gyermekre, ne csapjuk be életünk párját! Nem ajánlatos „megfeledkezni” a tablettáról, tűvel machinálni az óvszeren vagy füllenteni a termékeny időszakot illetően! Ez visszaüthet, ne lepődjünk meg, ha ezek után párunk elmenekül, vagy marad ugyan, de teljesen elhidegül és csak kötelességből vállalja a gyermeket. Senki nem szereti, ha bármire is kényszerítik: mi sem!

Ne nyaggassuk párunkat naponta azzal, hogy már gyereket szeretnénk, de azt se higgyük, hogy ha békén hagyjuk, akkor ő majd szépen megérleli magában az elhatározást. Tudomására kell hoznunk, hogy már szeretnénk kisbabát – de ezt tegyük egy racionális keretek között tartott beszélgetés keretében. Beszéljünk az érzéseinkről, a vágyainkról, de semmiképpen ne az legyen érezhető, hogy magunknak szeretnénk egy játékot. A férfinak látnia kell – hiszen ő racionális és nem érzelmi lény – hogy pontosan tisztában vagyunk a gyermekvállalással járó felelősséggel is. Gondolkodjunk az ő fejével: gyakorlatiasan, így nagyobb az esély arra, hogy meggyőzzük!

Ne fogadjuk el a kitérő választ, hogy még nem készült fel a gyermekvállalásra. Kérjük meg, hogy mondja el, miért nem, és milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy késznek érezze magát. Ha mi képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és érvekkel alátámasztani a gondolatainkat és érzéseinket, akkor ő is vegyen erőt magán.

Kifogások

A férfiak számos kifogást ki tudnak találni, nézzünk ezek közül néhányat és a lehetséges megoldásokat:

Még nem adottak a körülmények
Kicsi a lakás, új autó kell, a jelenlegi munkahely bizonytalan. Ilyen, és ehhez hasonló kifogásokat gyakran hallhatunk. Tudatosítsuk életünk párjában, hogy a körülmények soha nem lesznek pont ideálisak, de készen állunk a legalapvetőbb problémák közös megoldására. Álljunk elő kész tervekkel, ötletekkel, hogy lássa, nem csak tőle várjuk az anyagi körülmények megteremtését. Határozzuk meg közösen azokat a feltételeket, amelyeknek feltétlenül teljesülnie kell a gyermekvállaláshoz. Esetleg tűzzünk ki határidőt, bár a férfiak nem szeretik ezeket, és úgyis megszegik.

Most még eléldegélünk, de mi lesz, ha egy jövedelem kiesik?

Noha a családtámogatási rendszer Magyarországon kiemelkedően jó, – a nálunk lényegesen fejlettebb országokhoz képest is-, komoly érvágást jelenthetnek az otthon töltött évek, főleg a maximált ellátások estében. Keresetünk alapján előre ki tudjuk számolni, hogy milyen járandóságokra és meddig leszünk jogosultak, ez alapján betervezhetjük a komolyabb kiadásokat, hiteleket még a várandósság vagy szülés előtti időszakra.

Készítsünk karriertervet: vegyük számba mennyi ideig szeretnénk otthon maradni a babával, visszatérünk-e ill. visszatérhetünk-e majd a munkahelyünkre a gyed/gyes után, vagy inkább valamilyen otthon végezhető munkát keresnénk. Ha van rá lehetőségünk, spóroljunk, hogy mire a baba megérkezik, legyenek tartalékaink. Ha a párunk látja, hogy foglalkozunk a kérdéssel, és nem tőle várjuk, hogy eltartsa az egész családot, biztosan megenyhül!

Én még élni szeretnék
A férfiak többségének rendkívül fontos a szabadsága és a kényelme, hogy akkor és azt csinálhassa, amit csak szeretne. Ha a férfi azt látja környezetében, hogy a kisgyermekes apukák látástól-vakulásig dolgoznak, hogy eltartsák a családot, el fog rettenni. Ezen segíthetünk, ha megtervezzük az anyagiakat az előzőekben leírtak szerint.

Ha az aggasztja, hogy a baba megszületése után többet nem tud elmenni sörözni a haverokkal, vagy évekig nem tudtok elmenni nyaralni, biztosítsuk, hogy a gyermek érkezésével egyáltalán nem kell majd bezárkóznunk, és nem is szeretnénk, ha így lenne. Néhány esti kimaradást biztosan el tudunk majd nézni neki – főleg ha máskor nekünk is jut egy-egy szabad este.

Tervezzük meg azt is, ki tudna majd vigyázni a babára a kettesben szervezett programok idején: nagyszülők, barátok, esetleg bébiszitter. Nyaralásra, kirándulásra is számos lehetőség kínálkozik: léteznek bababarát üdülőhelyek, vihetjük magunkal a nagyszülőket – ki fognak bújni a bőrükből örömükben, ha kicsit unokázhatnak, amíg mi kettesben sétálunk vagy szórakozunk -, elmehetünk kisgyermekes családokkal közösen.

Nem akarok másodhegedűs lenni

Ezt a férfiak nagyon ritkán mondják ki, de hogy gondolják, abban szinte biztosak lehetünk. Minden férfi egy nagy gyerek, aki imádja, ha szeretgetik, kényeztetik és törődnek vele. Kimondva, vagy kimondatlanul attól tart, hogy a gyerek érkezése után ő háttérbe szorul. Beszélgessünk vele komolyan a kérdésről, biztosítsuk arról, hogy vele közösen szeretnénk gyermeket, hogy egy családként éljünk tovább. Mondjuk el, hogy szeretnénk bevonni őt is a terhességbe, szeretnénk, ha eljárna velünk ultrahangra, hogy ő is láthassa fejlődő gyermekét. (A pelenkázást egyelőre inkább hagyjuk, nehogy elrettentse.) A férfit sokat kell kényeztetni, ha meg akarjuk győzni.

Egyvalamiről ne feledkezzünk meg soha: amikor a férfi a kifogásait sorolja, az éppen azt jelzi, hogy felelősségteljesen gondolkodik. Nézzünk végig az ismeretségi körben, tudunk-e olyan férfiról, aki felelőtlenül ment bele a gyermekvállalásba és esetleg már nem is él a családjával. Biztosan legalább egy ilyet ismerünk. És ugye nem szeretnénk, ha a mi párunk is ilyen lenne? Becsüljük a felelősségteljes gondolkodását és ezt hangoztassuk is!

Ha meg is győzzük a párunkat, előfordulhat, hogy nem mutat különösebb lelkesedést és vágyat a gyermekvállalás iránt. Ettől ne rettenjünk meg, a férfiak nagy része akkor válik igazán felkészültté, amikor először a karjában tartja a gyermekét. Ha belemegy a próbálkozásba, az már fél siker! Biztosítsuk arról, hogy milyen nagyra értékeljük, hiszen ez azt bizonyítja, hogy mennyire szeret bennünket! Mi se kényelmesedjünk el, továbbra is tartsuk be ígéreteinket, és tegyünk meg mindent a tervek megvalósítása érdekében! Így nem kell azt éreznie, hogy csak ő engedett, hiszen látja, hogy mi is teljesítjük az általa megszabott „feltételeket”.

Ha végleg nemet mond

Előfordul, hogy hosszas győzködés és várakozás után a férfi még mindig nem készül fel, az évek pedig csak rohannak. Ebben az esetben végig kell gondolni, szeretjük-e annyira a párunkat, hogy teljesen lemondjunk a gyermekvállalásról a kedvéért, és kettesben éljük le hátralévő életünket. Ha erre nem vagyunk készek, akkor a kapcsolatnak bizony véget kell vetni, mégpedig a lehető leghamarabb, mert az évek elszállnak felettünk és azzal együtt a remény is.

Írta: Ferbert-Vadász Ágnes
Fotó: pexels.com
hirdetés

12 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Még az elözö vagyok. Azt tanacsolom középkorú 35-40es nö sorstársaimnak, essenek teherbe és tartsák meg a babát! Ém bizony leálltam a gyógyszerrel, tüvel kiszúrtam a kondomokat, pofátlanul, úgy hogy szemem sem rebbent. És ahogy a baba összejön, megtartom, a pasimat meg elzavarom, segitek neki még összecsomagolni is!!! Mert ezt érdemlik az ilyen pasik és nem többet. Nem akarok Minden áron megtartani öket, pláne nem azon az áron, hogy soha ne legyen gyerekem!!! Azt is tudom, valószinü nem fogok találni egy gyerekszeretö férfit 5 éven belül, ekkora szerencsém eddig se volt!!! Nem reménykedem, nem kergetek hiú ábrándokat, a tényeket nézem…..ez van, ebböl kell kihozni vmit! Egy babát!!! Ez a véres valóság…..

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .