Szoptatás – miért olyan nehéz?

Szoptatás Világhete 2012

Az emlős állatok számára nem kérdés, hogy szoptassanak-e és tanítani sem kell őket a módjára. Nálunk, embereknél is működhetne ez ilyen egyszerűen, az anyák mégis nagyon sok nehézségbe ütközhetnek akkor is, ha feltétlenül szoptatni szeretnének.

Idén huszadik alkalommal kerül sor a szoptatást védő és támogató szervezetek nemzetközi összefogásával a Szoptatás Világhetének ünneplésére. A világszerte rengeteg helyszínen lebonyolított programok célja, hogy információk minél szélesebb körű terjesztésével védjék, népszerűsítsék és támogassák a szoptatást.

2011-ben a magyar csecsemők 43,4 százaléka kapott hat hónapos korig kizárólag anyatejet, ez a 2004-es adatokhoz képest körülbelül hat százalékkal csökkent. Jó hír viszont, hogy az egyéves koron túl is szoptatott gyerekek aránya 2006 és 2009 között fokozatosan emelkedett, majd állandósult körülbelül 37 százaléknál. Arról nincsenek adatok, hogy a gyerekek hány százalékát szoptatják a WHO ajánlásnak megfelelően kétéves korig vagy azon túl.

A magyar adatokat érdemes összevetni a Földünkre jellemző átlaggal a 2010-es adatok alapján: világszerte a csecsemők 37 százaléka kap öt hónapos koráig kizárólag anyatejet, egyéves koron túl viszont a gyerekek 75 százalékát szoptatják, kétéves korban pedig még mindig 56 százalékukat. Ilyen adatokkal Magyarországon csak néhány település dicsekedhet, ahol különösen egységes és kedvező az anyák támogatása, például Pomázon, ahol a sokéves munka eredményeképpen a szoptatási arányok jóval meghaladták 2011-ben az országos átlagot. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a védőnők és gyermekorvosok kitartó és összehangolt munkája, a szakemberek rendszeres továbbképzése és személyes motivációja meghozza a várva várt eredményeket.

Szoptatás Világhete 2012

Egyedül nehezen megy

Az elhatározás mellett ugyanis döntő jelentőségű az egészségügyi dolgozóktól és a társadalom többi tagjától kapott támogatás. Vajon a szülészeteken a legkorszerűbb elvek alapján segítenek az anyáknak? Használható útmutatást kapnak a szoptatáshoz? Cseppet sem meglepő, ha a szakszerű segítség hiányából fakadó kezdeti nehézségek sok anya kedvét elveszik a szoptatástól.

Ugyanilyen jogos felvetés, hogy a későbbiekben mennyire támogató a környezetünk. Össze lehet hangolni a hosszú távú szoptatást a munkával, a család megélhetésével, az anya igényeivel? Milyen a sok évet otthon töltő anyák munkaerő-piaci helyzete, amikor ismét dolgozni kezdenének?

Munka és szoptatás? Tippek, lehetőségek és megoldások – 1. rész

A válasz sajnos nem csak Magyarországon kedvezőtlen ezekre a kérdésekre. A modern világ nagyon sok ponton gördít akadályokat a szoptatás elé, miközben a bébi iparág sikerei látványosak: egyre többen látják úgy, hogy a megoldást a cumisüveg és a tápszer jelenti. Nyugat-Európa számos országában a nők jelentős része el sem kezd szoptatni.

Mindenki mást tanácsol!

A szülés utáni időszakban ez zavarja meg leggyakrabban az édesanyákat. Úgy tűnik, mintha a szoptatáshoz mindenki értene, záporoznak a tanácsok. Sajnos egészségügyi dolgozóktól is gyakran érkeznek téves információk, a szoptatást inkább hátráltató tanácsok. Ez az oktatás hiányosságai miatt van így: ahhoz képest, hogy a védőnők, gyermekápolók, gyermekorvosok, családorvosok, szülésznők és nőgyógyászok munkájának mekkora hányadát jelenti a szoptató anya-baba páros segítése és támogatása, oktatásukban elenyésző mennyiségű tudományosan megalapozott és gyakorlati információ szerepel erről.

Anyák, akik támogatják egymást a szoptatásban

Ezért hatalmas lépés, hogy a Semmelweis Egyetemen már elindult szakirányú továbbképzés formájában a laktációs szaktanácsadó képzés, melyen egy évfolyam már végzett is. Nagy öröm, hogy a Semmelweis Egyetemen folyó „Laktációs szaktanácsadó” képzés szakmai törzsanyagához kapcsolódó új, magyar nyelvű, ingyenesen letölthető tananyag jelent meg egy TÁMOP pályázatnak köszönhetően 2012-ben. Ez az első, ekkora terjedelemben megjelenő, magyar nyelvű szakmai anyag a humán laktáció és szoptatás támogatás témakörében.

A sikeres szoptatás egyik legalapvetőbb pillére a jó start, ezért örvendetes az is, hogy már 17 Bababarát Kórházunk van, miközben 1992-ben a debreceni női klinika volt az első Európában, amely a címet a WHO-UNICEF-től elnyerte.

Reneszánszát éli a szoptatás

A szoptatási kedv növekedésében és a valóban használható szoptatási információk terjesztésében, az anyák és családok üzleti érdekektől mentes támogatásában, hatalmas szerepet játszanak a civil szervezetek, elsősorban az ötvenéves múltra visszatekintő nemzetközi La Leche Liga, amelynek világszerte több tízezer önkéntes, saját szoptatási tapasztalatokkal is rendelkező tanácsadója segíti az anyákat és a kisbabákat. Idén ünnepli a magyarországi szervezet fennállása huszadik évfordulóját.

Az LLL szoptatási tanácsadókat két évtizeddel ezelőtt még inkább lelkes laikusoknak tekintették, akik sokszor éppen az ellenkezőjét javasolták az édesanyáknak és a családoknak, mint az akkori gyakorlat volt – meséli Martinovichné Debulay Bianca. – Ezért nem ritkán ellenségesen kezelték őket. Ma pedig azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább partnerként tekintenek ránk, nem ritkán az egészségügyi dolgozók maguk javasolják a családoknak, hogy hívjanak fel egy La Leche Liga szoptatási tanácsadót vagy keressenek fel egy LLL anyacsoportot, ha elakadnak valamilyen probléma kapcsán, vagy csak érzik, hogy az anyának további támogatásra van szüksége. Ma már 23 szoptatási tanácsadónk van, 13 csoport működik országszerte, ahova 2011-ben összesen 995 anya látogatott el, 2484 alkalommal pedig telefonon, 1422 alkalommal e-mailen segítettünk a hozzák forduló anyáknak.

Az anyák kezében hatalmas kincs van már évmilliók óta: a szoptatás. Messze nem csupán az egyik lehetséges táplálási módról van szó, hanem egyúttal védelemről a fertőzésektől, betegségektől a folyamatosan változó környezetben, a leghatásosabb vigaszról és a legkülönlegesebb párbeszédről anya és gyermeke között, amely a legszorosabb kötődéstől természetes úton vezet az önállósodásig.

A Szoptatás Világhete idei üzenetének lényege az, hogy tartsunk számvetést, vegyük szemügyre, hol is tartunk a kitűzött célok megvalósításában. Értsük meg a múltat és tervezzük a jövőt, hiszen ennek a hatalmas kincsnek a kiaknázása össztársadalmi érdek.

A Szoptatással kapcsolatos, anyáknak szóló, ingyenes tájékoztató kiadványok forrása:

Képek forrása: Worldbreastfeedingweek.org

Erről a témáról még a Szoptatás rovatunkban olvashatsz többet!

szoptatási tanácsadó

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkKomplex fogalom a meddőség
Következő cikkLakásvásárlásnál az energiatanúsítványt is ellenőrizzük

14 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Anyukák!
    A fenti cikkben szereplő következő mondat ütötte meg a fülemet, és ehhez szólnék egy pár szót.
    „Az elhatározás mellett ugyanis döntő jelentőségű az egészségügyi dolgozóktól és a társadalom többi tagjától kapott támogatás….”
    A mi történetünk nem különösebben megható, maximum tanulságos arról, hogy miért NE hallgassunk az ún. szakemberekre sem a szoptatás terén.
    Első babámat vártam, elolvastam egy könyvet a szoptatásról, ami már a korszerű elméletek szerint íródott, meg ezt-azt az interneten. És ment minden, mint a karikacsapás…Általában mindaddig, amíg a „szakértő” egészségügyi dolgozók közbe nem avatkoztak…
    KÓRHÁZ: Eleinte nem nagyon foglalkozott velünk senki (és talán pont ezért!!!) ment minden szépen a szoptatással. Ha néha a csecsemősök felénk néztek, akkor ámuldoztak hogy milyen gyönyörű rózsaszín a babám, és hogy szörnyű, hogy alig látnak mostanában olyan babát, aki egyáltalán nem sárgul. Közben a drágám minden pelust vastagon telerakott. Így aztán minden ment szépen….Amíg egy „kedves” egészségügyi dolgozó nem közölte, hogy a baba túl sokat veszített a súlyából, úgyhogy nem fognak minket hazaengedni, törődjek bele, hogy nincs elég tejem, tápszerre lesz szükség…. Paff, az első pofon! Hebegtem valamit arról, hogy de hát még csak 2 napja szültem, tudomásom szerint tej csak a 3. naptól van, addig meg az előtej hashajtó hatású, szóval valószínűleg ebből adódik a súlyveszteség, merthogy alaposan megrakta a pelenkákat. Ez nem épp annak a bizonyítéka, hogy van elég előtej, és akkor tej is várható?… A válasz kábé valami mormogás volt, hogy ezek a mai anyák éheztetik a gyereküket, és hozzánk vágott egy cukrosvizes cumisüveget, hogy ha meguntam éheztetni, akkor etessem meg. Elbizonytalanodtam. Sírva etettem meg a cumiból…. a szoptatást élveztem, ellentétben ezzel a hadművelettel. Babám addig nem bukott és nem hányt, és utána sem volt jelelmző. A cukros vizet viszont mind kihányta, és vele együtt egy csomó valamit, ami sárga volt… Hmmm….talán előtej? Akkor hát mégsem éhezett?….
    (A kórház javára legyen mondva, hogy másnap ezt elmeséltem az orvosnak, aki megdícsérte a babát, hogy kihányta a cukros vizet, és megnyugtatott, hogy nyugodtan szoptassam. A kórház védőnője másnap szintén közölte, hogy aggódásra semmi ok, nem kell itt a tápszer, legkésőbb ma estére lesz valódi tej, és rögtön megindul majd a súlygyarapodás is. )
    VÉDŐNŐ: Eljött a védőnő első látogatásra. Ekkor én egy újra magabiztosan szoptató anya, kisbabám pedig egy kiegyensúlyozott 1 hetes újszülött volt, alig fordult elő, hogy sírt. Legalább 12-szer szopott egy nap, volt hogy egy órát is lógott rajtam, és ott aludt el. Nagyon imádtam, olyan aranyos volt! A védőnő viszont közölte, ez így nem jó, ötször, max hatszor kellene szoptatni, 3 óránként, és egy szoptatás fél óráig tartson, különben kisebesedik a mellbimbóm, meg nem fogok tudni elmenni otthonról… mondtam, hogy már egy hete szoptatok így, és semmim sem fáj, különben is azt olvastam, hogy a mellbimbó kisebesedését a rossz mellre tétel okozza… a babát pedig úgyse hagyom otthon egyedül, ezt mégis hogy gondolja??? Akkor viszont bedobta az aduászt: „Nem lehet, hogy kevés a tejem, és azért akar ilyen gyakran szopizni, mert nem lakik jól?”….PAFF! A második pofon. Magabiztos szoptató anyuka, azaz én, ismét szétesik egy pillanatra…
    (A védőnővel azóta se tudtunk zöldágra vergődni, más kérdésekben sem, úgyhogy ma már nem tartom vele a kapcsolatot, egyáltalán.)
    GYEREKORVOS: Eljött a gyerekorvos rögtön a védőnő utáni napon. Persze rögtön: „Hányszor szopizik?…Az sok. Nem lehet, hogy kevés a teje?” Ja, mondom, ezen én is gondolkodom tegnap óta, de mivel éjszakánként úszik tőle az ágy, meg nappal is folyton pólót kell cseréljek, mert el-elcsurran, gondolom nem kevés. Orvos erre: „Próbálja kevesebbszer etetni, úgy ötször-hatszor, 3 óránként, hiszen a csecsemőkori elhízásról manapság már bebizonyították, hogy felnőttkori elhízást eredményez…” MI VAN???? Az előbb még éheztetem, most meg túletetem???? Na meg volt még egy tippe, adjak neki játszócumit, merthogy azt nem mi döntjük ám el, hogy egy gyerek cumis lesz, vagy nem, és úgy látszik az én babámnak nagy a cumi igénye. Felvillant bennem pár dolog, amit a cumizavarról olvastam, meg arról, hogy a mellen cumizás jó hatással van a tejtermelésre, és még egy tucat korszerű irányelv, melyek alapján sok más szülőhöz hasonlóan úgy döntöttünk, nálunk nem lesz cumi….de már inkább nem mondtam az orvosnak, csak elköszöntünk.
    (Az orvoshoz azóta csak oltásért megyünk. Hadd ne mondjam, hogy miután ennyire meggyőzött az egészségügy, azt hiszem, oda is leginkább csak azért, mert jogaszabályilag kötelező.)
    És itt most csak a szoptatással kapcsolatos dolgokat írtam le. A többi jótanács, például, hogy ne vegye föl, ha sír, mert kézbe szokik, és jajj, mi lesz akkor… jajj, nem lesz akkor semmi, hiszen amúgy is a nap egy jó részét kendőben tölti rám kötözve, de ezen sem fogok leállni egy védőnővel vitatkozni. Viszont örömmel üdvözöltem a belinkelt tankönyvben, a Semmelveis Egyetem oktatóitól, hogy betettek egy képet egy kendőben hordozó anyukáról. Hurrá, haladunk a korral? Amúgy nagyon örülnék, ha ez a mi védőnőnkhöz is eljutna. Nem magam miatt, hanem a többi, nálam kevésbé önfejű, de amúgy szoptatni akaró és tudó anyuka miatt! Mi jól elvagyunk, köszönjük szépen, jelenleg 5 hónaposak, és vígan szopizunk, tej van bőven, nem is kezdjük még el a hozzátáplálást. Gyanítom ez nem így lenne, ha az egészségügyi dolgozók „támogatását” elfogadom. Amúgy nem vagyok híve az összeesküvés elméletek gyártásának, de nem lehet, hogy egész egyszerűen a tápszergyártók támogatják azoknak a tankönyveknek és brossúráknak a kiadását, amikből ezek a marhaságok születtek, már-már dogmák, amik ellehetetlenítik a szoptatást, és a tej elapadását eredményezik (értsd.: órára szoptatás, játszócumi, cumisüveg, éjszakai szoptatás elhagyása, babamérlegen miligrammra méricskélés minden nap…stb.)?
    Sikeres szoptatást mindenkinek, és hallgassatok az ösztöneitekre, az a legbiztosabb!

  2. Kedves Anyukák!

    Köszönjük, hogy megosztjátok velünk a történeteiteket. Nem lehet eleget beszélni a szoptatásról, és fontos arról is beszélni, hogy bizony sokszor nem megy minden könnyen, egyszerűen, sok küzdelem, kitartás kell egy-egy helyzetben, és van, amikor még így sem sikerül úgy, ahogy szeretnénk.

    Nagyon megható,sokszor erőt adó, és sajnos sokszor fájdalmas történeteket írtok, és csak remélni tudom, hogy lesz Magyarországon is változás, és jobban fogják támogatni és segíteni az anyukákat ebben a nagy elhatározásban.

    Különösen, ha beszélünk róla, hogy milyen hiányosságok vannak!!

  3. Kedves Anyukák,

    Bennem is felelevenedtek az emlékek a szüléssel kapcsolatban. A gyerekeimen kívül sajnos sok jó nincs köztük. Pedig egy jó hírű budai kórházban szültem mindkettőt. Másodszor csak és kizárólag az orvosom miatt nem váltottam.
    A kisfiam már másnapra besárgult, összesen 7 napot töltöttünk bent, ő végig a csecsemőosztályon volt kék fény alatt. Ugyan kihozták, hogy szoptassam meg, de általában aludt, senki sem segített és egyszer egy nővér még jól össze is szidott, hogy az anyukák éheztetik a gyerekeiket. Kértem, hogy akkor hozzák ki, amikor fent van és ne akkor, amikor ők úgy gondolják, hogy ennie kell. Aznap kitolták délután, hogy itt van anyuka a baba, ismerkedjenek, most evett… Természetesen állandóan etették cumisüvegből, cukros vízzel, tápszerrel. A tejem csak a 4. nap indult be, de akkor viszont szinte dőlt. Folyamatosan hordtam be az anyatejet, mégis volt, hogy idegen cumisüveg volt mellette. Még sorolhatnám a sérelmeimet. Én is sokat sírtam, el voltam keseredve. Itthon lelkesen nekifogtam a szoptatáshoz (persze azért bent is próbálkoztam), úgy tűnt, hogy egész jól megy. De a harmadik éjszakát végigordította, már kicsit elszíneződött a vizelete, így a háziorvos is megijedt és javasolta, hogy menjünk vissza a kórházba. A gyerekosztályra kerültünk, igen siralmas körülmények közé, bár legalább én is ott alhattam a szobában. A kisfiam kissé ki volt száradva, infúzióra tették, cumisüvegből adtam neki az anyatejet. Most már nem mertem kozkáztatni. Három nap után hazamehettünk és otthon elkezdődött egy pár hetes küzdelem. Azt hiszem, csak a kitartásomnak köszönhetem, hogy nem adtam fel. Minden szoptatástól szabályosan izgultam, hogy mi lesz, elfogadja-e a mellem. A védőnő tanácsára minden alkalommal max. 20 percet próbálkoztam és utána odaadtam a cumisüveget – és utána persze fejtem. Mert tejem szerencsére rengeteg volt. Végül egyre többet sikerült szopiznia és a végén már egyáltalán nem kapott cumisüvegből. Csak bimbóvédővel sikerült egyáltatán mellre tennem és végül erről nem is tudtam leszoktatni. Az egy hónapos kontroll előtt már igen komoly mennyiséget szopizott (már nem emlékszem pontosan mennyi volt), a háziorvosunk beismerte, hogy nem hitte volna, hogy sikerülni fog. Végül 17 hónapos koráig szoptattam a fiam.
    A kislányomnál nem volt ilyen kálváriánk, bár vele is nehezen kezdődött, bimbóvédővel kezdtünk, kb. 3 hónapos korában elhagytuk. Most lassan két éves és még mindig lelkesen szopizik. A korházban sajnos semmi sem változott, egy nővér kívételével senki ránk se nézett. Őt nem is hagytam bent a csecsemőosztályon, csak a kötelező időkben.
    Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett a történetünk. Kitartást és türelmet kívánok mindenkinek!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..