Szülés utáni regeneráció a hüvelyi tájon

intim torna

Azzal kezdem, hogy jobb későn, mint soha! Mire is gondolok? Bizonyára vannak olvasóink között szülés vagy várandósság előtt álló nők is. A hüvely és környéke – még császármetszés esetén is – nagyon komoly terhelésnek van kitéve a várandósság folyamán. Mégis, ez a terület, ahol maga a szülés klasszikusan, komplikációk nélküli várandósság esetén zajlik, valahogyan kimarad a szülésre felkészülés folyamatából.

Pedig a legnagyobb figyelmet az intim testtájainknak érdemes szentelni, megerősíteni, az ellazulásra való képességét növelni, mert a szülés velünk történik, azt senki más helyettünk elvégezni nem tudja. Akik ebben a folyamatban kísérőink lehetnek, csak támogatást nyújthatnak.

Gátizom – a gyenge láncszem

Gyönyörű terhünk kihívást jelent a medence kimenetét lezáró izomzatnak. A méh nagysága, súlya többszörösére nő, fejlődik a babánk, kialakul a méhlepény, termelődik a magzatvíz. A méh növekedésével együtt az őt tartó szalagok megnyúlnak, előfordul, hogy a testsúlyunk is erőteljesebben gyarapodik, mint amennyit ideálisnak tart a szakember vagy amennyinek mi örülnénk. Ezek a tényezők együttesen úgy terhelik a vékony gátizomzatot, hogy az izmok nyúlnak, a rajtuk áthaladó „csövek” pedig nyílnak. Persze, nem mind és nem mindenkinél, de nagyon gyakran azt tapasztalhatják meg a kismamák, hogy a „leggyengébb láncszem”, a húgycső záróizma nem úgy funkcionál, mint korábban, akaratlan vizeletvesztés zavarja a mindennapjaikat.

A várandósság fekete levesei: székrekedés, aranyér…

Sokszor ez csak átmeneti, a szülés utáni regenerációval gyakran megszűnik, de elég ijesztő tud lenni a tünet, mert nem tudjuk, meddig tart. Ha el is múlik, ez esetben is indikátor, felhívja a figyelmünket arra, hogy itt van teendőnk.
Ezt az intimtorna végzésével tudjuk megelőzni, ahogyan a gátmetszés elkerülésére is fel lehet készülni a Kriston-tornán megszerzett ismeretekkel felvértezve. Ha mégsem volt elkerülhető, akkor a gyakorlatok végzésével a gyógyulás elősegíthető, a hüvely szorító ereje növelhető. Előfordulhatnak olyan szövetgyengeséggel járó elváltozások, mint a hólyagsérv, végbélsérv, méhsüllyedés, hüvelygyengülés, amelyek az új életszakaszban, a kisbabánk megszületése felett érzett örömünket beárnyékolhatják. Ezeknek a megoldásában is számíthatunk az intim torna gyakorlatok jótékony hatására.

„Ne nevettess, mert bepisilek!”

Kriston Intim Torna®

A gátizomtorna (Magyarországon a Kriston Intim Torna®) bárki számára elérhető és megelőzési céllal különösen érdemes végezni. Orvosként 10 éve tanítom a módszert és egyedülállóan hasznosnak találom valamennyi intim tünet, panasz megszüntetésében. Tréner szakemberek – védőnők, testnevelők, mozgásoktatók, orvosok, gyógytornászok, stb. – segítik országszerte a nőket abban, hogy medencei szerveik védelmében a legoptimálisabb módon tudják végezni az intimtornát. Tanfolyamok folyamatosan elérhetőek, a megfelelő szaksegítség megtalálásához érdemes honlapunkra ellátogatni: www.intimtorna.hu. Ezek a foglalkozások a mozgás elsajátítása mellett a helyes szokások kialakítására vonatkozóan is számos javaslatot nyújtanak. Nem szükséges együttélni intim problémáinkkal, mert van segítség!

Dr. Skultéti Judit – 06-30-297-1650,
[email protected]; intimorvos.hu

hirdetés
Orvosi tanulmányaim során azt tapasztaltam, hogy kevés figyelem irányult az emberi test intim részeinek karbantartására, betegségeinek, elváltozásainak megelőzésére, a gyógyítás természetes lehetőségeinek megismerésére. A vizelet-,szél-,széklettartási zavar, a szexuális élet területén kialakuló nehézségek nagyon gyakori problémák. Az akaratlan vizeletvesztés, belső szervi süllyedések, fájdalmas menstruáció, aranyér, székrekedés, végbélgyengeség, intim torna, gátizom torna, szexualitást érintő kérdésekben tudok segíteni.
Előző cikkMeghalt szülés után egy hármasikres anyuka
Következő cikkNem mindegy, hogy ételallergiás vagy ételérzékeny!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .