Terhességi toxémia tünetei és kezelése

terhességi toxémia
hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Terhességi toxémia alatt az anya olyan általános megbetegedését értjük mely kizárólag a várandósság állapotához kötött. A várandósság második felében alakul ki és három alaptünete van: vizenyősség (ödéma), magas vérnyomás (hipertónia) és fehérjevizelés (proteinuria). A tünetek súlyosbodása az anya és a magzat életét veszélyezteti. Súlyos esetekben a tünetekhez vagy azok valamelyikéhez görcsroham (eklampszia) és kóma társulhat.

Ma sem egységes a kórkép megjelölése. Egyaránt nevezik toxémiának és toxikózisnak. Mindkét változat arra utal, hogy a feltételezések szerint a terhes szövetekből méregszerű anyag válik ki. A kórkép jelentőségét az adja meg, hogy még mindig a leggyakoribb anyai halálokok között szerepel, és komoly szerepet játszik a szülés körüli magzati halálozásban is.

Fotó: Freedigitalphotos.net

A terhességi toxémia  közvetlen oka ismeretlen. Napjainkban úgy véljük, hogy létrejöttében három ok csoportnak van jelentősége:

1. A méh és a méhlepény vérkeringésének beszűkülése a szövetek helyi vérszegénységét okozza (lokális isémia), amelynek hatására a szövetekből vérnyomást emelő anyagok jutnak az anyai keringésbe.

Infinety hirdetés

2. Az anya korábbi, az érrendszert érintő megbetegedése, pl. cukorbetegség, vesebetegség, magas vérnyomás.

3. Helytelen táplálkozás (éhezés vagy sóbanb és zsírban dús étkezés), fokozott fizikai igénybevétel, klimatikus tényezők, idegrendszeri túlterhelés stb.

A toxémiára jellemző beszűkült vérmennyiség és a májműködés-zavar tünetei:

  • Méhen belüli növekedés-visszamaradás: a gyenge méhlepényműködés rosszul táplált babát eredményez.
  • A hypovolemia (alacsony vérmennyiség) fenyegeti a méhlepény működését és az anya a kiszáradás határán levő állapotban kezd vajúdni. Ez magas vagy emelkedő hemoglobin- illetve hematocrit értékekben tükröződik a várandósság során.
  • Hányinger, fáradékonyság, alvászavarok és általános rossz közérzet alakul ki a krónikusan alacsony vércukorszint és a májkárosodás következtében.
  • Kóros dagadás (ödéma): mMegjelenését korai tünetként értékeljük. Ez az ödéma akkor  kóros, ha reggelre sem oszlik el és a bokatájék, illetve a lábszár területén az ujjbenyomatot megtartja. Jellemző, hogy az ödéma lassan fejlődik ki, kezdetben a belső szövetekre korlátozódik. Ezt rejtett ödémának nevezzük, ami csak rendszeres testsúlyméréssel ismerhető fel. A terhesség utolsó hónapjaiban a heti 450-500 g-ot elérő súlygyarapodás már kórjelző értékű. Ha az ödéma láthatóvá, illetve tapinthatóvá válik, akkor a szövetekben rendszerint már több liter folyadék gyülemlett fel.
  • Magas vérnyomás: az anya szervezete úgy próbálja ellensúlyozni a beszűkült vérmennyiséget, hogy megpróbálja megfelelően ellátni a méhlepényt, bár ehhez nem áll elég vérmennyiség a rendelkezésére. Az alacsony vagy csökkenő vérmennyiségre adott válaszul a vese renint termel, amely összeszűkíti a vérereket. Ez ugyanaz a mechanizmus, mint ami a vérnyomást megemeli annak érdekében, hogy vérveszteség (mint pl. a szülés utáni kivérzés) esetén megóvja a létfontosságú szerveket. A magas vérnyomás a toxémia kései jele. Hipertóniáról beszélünk, ha a vérnyomás meghaladja a 135/85 Hgmm értéket.  Lehet, hogy a nőnek nem emelkedik meg a vérnyomása mindaddig, mígnem a rángógörcs határáig jut, vagy akkor sem, csak amikor a rángógörcs bekövetkezik, de az is lehet, hogy egyáltalán nem.
  • Fejfájás és látási zavarok a nagyfokú dagadás, az érszűkület és a magas vérnyomás okozta idegi irritációk következtében.
  • Gyomortáji fájdalom a májkárosodás miatt (a bordák alatt a jobb oldalon)
  • A labortesztek megemelkedett hemoglobinszintet, illetve idővel magas májenzim-szintet mutatnak, ahogy a májat egyre több stressz éri. Ahogy a helyzet egyre kritikusabbá válik, alacsony összfehérje- és albumin-értékek figyelhetők meg, mivel a máj képtelen vérfehérjéket termelni, mert nem kapja meg az ehhez szükséges aminosavakat.
  • Hyperreflexia a nagyfokú stressz és idegrendszeri irritáció következtében.
  • Proteinuria (fehérjevizelés), a valódi toxémia igen kései jele, melyet vesekárosodás okoz a sűrű vér fokozott szűrése és a folyadék-visszaszívás miatt.
  • Oliguria: a vizelettermelés visszaesik, ahogy a szervezet kétségbeesetten próbálja fenntartani a minimális vérszintet. Ha ez elkezdődik, a vese leállása már nem várat soká magára.
  • Anyai rángógörcs az agyban végbemenő idegrendszeri irritáció következtében, mely kómához és halálhoz is vezethet.
  • Toxémiára jellemző májkárosodás és májrepedés.

Egyéb komplikációk, melyek gyakran hozhatók összefüggésbe alultápláltsággal:

  • Fotó: Freedigitalphotos.net

    Méhlepény-leválás: a méhlepény rossz beágyazódása és az alatta fekvő vérrögök a méhlepény szülés előtti leválását okozhatják. A vérben könnyen képződnek rögök, ha a vérmennyiség alacsony, mivel a vér sűrűbb.

  • Koraszülés: Ha a vérmennyiség kritikus mértékben lecsökken, az anya teste elutasítja a várandósságot abbéli erőfeszítésében, hogy fenntartsa az egyensúlyt.
  • Halvaszülés: egy gyenge magzat/nem megfelelő méhlepény képtelen fenntartani az életet a vajúdás okozta stressz előtt vagy aközben.
  • A gát vagy méh rossz gyógyulása.
  • Fertőzések az anyában vagy a babában a szülés előtt, alatt vagy után.
  • Anyai táplálkozási vérszegénység.
  • Gyenge méhösszehúzódások, hosszú vajúdás, anyai kimerülés vajúdás közben.
  • Szülés utáni kivérzés és véralvadás-zavarok.

Kire leselkedik a veszély?

Akik már eredetileg is szenvedtek a magas vérnyomástól, számolhatnak a toxémia megjelenésével. Célszerű, ha szakorvosuk tanácsára még a fogamzás előtt olyan vérnyomáscsökkentő szedésére térnek át, amely nem befolyásolja károsan a magzat korai fejlődését. Az ő esetükben indokolt a rendszeres, huszonnégy órás vérnyomás-ellenőrzés.

Nagyobb az esély a toxémia kialakulására vesebetegség, túlsúly, cukorbetegség vagy húgyúti fertőzés esetén. Az első gyereküket várók, az ikerterhesek, az átlagosnál fiatalabb és idősebb várandósok és azok, akiknek a családjában vagy előző terhességeik során előfordult a betegség, ugyancsak fokozott kockázatúnak számítanak.

A terhességi toxémia kezelése

Az enyhe formájú toxikózis kezelése a várandós gondozás feladata. Hetenkénti, rendszeres vérnyomás és testsúlyméréssel, vizeletvizsgálattal ellenőrizzük a terhes állapotát, diétás rendszabályokat vezetünk be, és pihenést javaslunk.

A várandósság alatti étrend sarkalatos pontjai:

  • elegendő fehérje (az albuminszintézis és az általa elősegített vízháztartási egyensúly miatt),
  • elegendő kalória (a megnövekedett energiaigény biztosítására, illetve azért, hogy a szervezet ne kezdjen az értékes fehérje elégetésébe energianyerés céljából),
  • megfelelő folyadékbevitel (a megnövekedett vérmennyiség folyadékigényének kielégítésére) és
  • ízlés szerinti sófogyasztás (az anyagcsere nátriumegyensúlyának fenntartására).

Súlyosabb esetekben a toxikózis kezelése kórházi körülmények között történik. Diéta és ágynyugalom mellett magas vérnyomás elleni gyógyszeres kezelést végzünk, és nyomon követjük a magzat állapotát (CTG, ultrahang stb).

A nátrium szegény diétáról következő cikkemben olvashatsz majd részletesen.

Fotók: pexels.com

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Dietetikusnak tanultam de előtte gyermekorvosi asszisztensként dolgoztam. A főnökömtől megtanultam, hogy szinte minden betegség, baj visszavezethető a nem megfelelő táplálkozásra, táplálásra. 2004-ben elvégeztem Pécsen az egészségtan tanári szakot. Kérdéseiteket táplálék allergiák, egyéb gyermektáplálási kérdésekben várom. Szívesen válaszolok hozzátáplálással, várandósság és szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, táplálkozástani szempontból. Elhízott gyerek fogyókúrájával is foglalkozom. Illetve alternatív táplálási módokkal: pl: gyermekkori vegetarianizmus. Fordulhattok hozzám jó evő és rosszevő gyerekekről szóló kérdésekkel.
Előző cikkParkba magyar!
Következő cikkEnergiaOvi: felelős energiafelhasználás óvodáskortól

1 KÉRDÉS

  1. Szép jonapot ojan kérdésel fordulok magukhoz 9 hetes terhes vagyok jobb lábamba kezdödö érszükölet van most semijen gyogycert nem szedek viszont fáj lábam szeretnèm kikérni tanácsát elöre is köszönöm Baranyi Nikoletta!!!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.