Érdekes téma, érdekes történettel. A XXI. századi szabadelvűségben a homoszexualitás mellett megjelent a pánszexuális jelző, amit leginkább a biszexualitáshoz lehetne hasonlítani, ám fontos különbség, hogy a biszexuális emberek elfogadják, hogy ők genetikailag nők vagy férfiak, ellenben a pánszexuálisok elvetik a nemeknek ezt a kettős felosztását – az ő felfogásuk szerint bármilyen neműek lehetnek, és bármilyen neműekhez vonzódhatnak. És vajon hogyan viszonyul mindehhez egy keresztény-konzervatív értékekkel rendelkező idős házaspár, akik megtudják, hogy a lányunokájuk pánszexuálisnak vallja magát? Egy anonimitásba burkolózó amerikai nő beszámolójából kiderül.
Nem sokkal a tizennegyedik születésnapja után a lányom azt mondta, hogy szeretne velem komolyan beszélni. Elég idegesnek tűnt, de én igyekeztem higgadt maradni.
„Valamit el kell mondanom neked” mondta olyan határozott hangon, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző rá. Amikor belekezdett, miszerint „Én p…” azonnal ezer gondolat cikázott keresztül a fejemen. Terhes. (A történetmesélő az angol „pregnant” szóra asszociált, ami terhességet jelent) Istenem, terhes. Nagymama leszek a harmincas éveim közepén. De várjunk… sosem volt barátja. Még szerelme sem. Nem is tűnt úgy, hogy érdeklődik a fiúk iránt.
>>> TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÖNYVEINK
Ez utóbbi volt az első bizonyíték, és igazán gondolhattam is volna arra, ahogyan végül befejezte a mondatot: „Én pánszexuális vagyok.” Hirtelen megütött a felismerés, miszerint az én kislányom „a másik csapatban játszik”, majd eltűnődtem rajta, hogy azt hiszem, nem a fiúk iránti érdektelensége miatt vallja ezt, hanem azért, mert ő tényleg ilyen. Fogalmam sincs, honnan tudtam ezt – egyszerűen éreztem. Így hát átöleltem őt, és félig nevetve mondtam: Drágám, hát persze, hogy az vagy!
Majd miután felocsúdtam a kijelentésből, úgy gondoltam illene tisztázni, hogy a pánszexualitás – ami manapság igencsak elterjedt és nem kevésbé széles jelentéssel bíró fogalom – mit is jelent neki pontosan. „Azt, hogy… a lányok is tetszenek” mondta egy kicsit szégyenlősen, majd elkezdett mesélni nekem valakiről, akit én is ismerek, és meg kell mondjam, csodálattal adóztam az ízlése előtt.
A következő tisztáznivaló az volt, hogy mit jelent mindez a hitére nézve. „Még mindig szereted Jézust?” kérdeztem. „Igen, és ő így is szeret engem” felelte. Ezután beszélgettünk még a pánszexualitásról, illetve egy dologban megegyeztünk: nem mondhatja el a keresztény-konzervatív értékrendű nagyszüleinek, amíg nem lesz valóban szükséges, hogy megtudják. A szüleim igazán fantasztikusak, de igencsak régi vágású nézeteket vallanának, ha olyan témák jönnének szóba, minthogy az unokájuk pánszexuális.
Legalábbis azt hittem. Idén nyáron, majdnem két évvel azután, hogy a lányom előadta ezt nekem és a nevelőapjának, én is elmondtam a szüleimnek. Igazából nem terveztem, hogy megteszem, úgy gondoltam, hogy majd a lányom fog eléjük állni ezzel, ha eljön az ideje, ám végül én láttam elérkezettnek az időt rá. Amikor közöltem vele, hogy elmondtam a dolgot a nagyanyjának, lefehéredett.
„Csak mondd el mit szólt…” – kérte.
„Azt mondta szeret téged, és sokkal fontosabb neki, hogy boldog legyél és találj valakit, aki törődik veled, mint az, hogy milyen nemű az a valaki.”
„Ezt nagyi mondta?”
„Igen ő. Pedzegettem neki a témát egy ideig, végül pedig ő maga kérdezett rá. Egyre csak azt hajtogatta, hogy mondjam meg, ha más vagy, és fel fogja tudni dolgozni.”
„Ez tényleg a nagyira vall… Nem igazán volt más választásod. Mit mondtál neki pontosan?”
„Hogy pánszexuális vagy.”
„Most már jobban szeretem a bi jelzőt.”
„Tényleg?”
„Igen.”
„Nagyapád is tudja.”
„Micsoda?” kérdezett vissza inkább letaglózva, mintsem kíváncsian. Szinte tapintani tudtam volna rajta a feszültséget. Apám az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozhatsz, ugyanakkor felszentelt lelkész, aki nagyon komolyan veszi a nyája irányítását.
„Ő is elfogadja. Szeretnek téged. Ennyi.”
„Nekem is beszélnem kell velük erről?”
„Csak ha szeretnéd felhozni a témát. Vagy megkérhetsz engem is, hogy hozzam szóba. Mindenesetre ne legyél meglepve, ha kapsz néhány extra ölelést, amikor legközelebb találkozol velük.”
Mindig is tudtam, hogy a szüleim rendkívül kedvesek és emberszeretőek, és nem csak azért, mert sohasem ítélték el az LMBTQ közösséget és a tagjait, hanem mert mindig is voltak közeli barátaik, akik homoszexuálisak voltak. Viszont tényleg nem gondoltam, hogy ennyire elfogadóan állnak majd a témához akkor is, ha a saját unokájukról lesz szó. Sokkal inkább egy „Igen, így is szeretjük őt, de azért imádkozunk egy férfiért, aki majd előhozza a heteroszexuális oldalát is” jellegű reakcióra számítottam.
>>> LEGO JÁTÉKOK OLCSÓN, NAGY VÁLASZTÉKBAN
Ehelyett simán félresöpörték ezeket az elképzeléseimet a lányom melegségére való nyitottságukkal. Talán amiatt, hogy végignézték amin keresztülmentem, amikor váltam a „jó keresztény férjemtől”, vagy talán az ösztönös nagyszülői szeretet miatt, esetleg ez annak a jele, hogy az emberek változnak, még a templomokban is. Bármilyen okból is, de elfogadják, hogy a lányom biszexuális – és nem kérdeznek semmit.
