Ha harc, hát legyen harc!?

konfliktus_kezelés_vita-300x199.jpg

Előző cikkemben két nem hatásos, gyakran romboló viselkedésformát, kommunikációs stílust írtam le. Remélhetőleg nem azt olvasták ki belőle, hogy önmagunk kifejezése, saját érdekeink és igényeink érvényesítése romboló  hatású kapcsolatainkra. Sőt, az áprilisi cikkben erre buzdítottam mindenkit, javasolva az asszertív önérvényesítés különböző formáit.

Az, hogy saját érdekeinket képviseljük, nem jelenti azt, hogy egy konfliktus esetén nem működünk együtt a másik féllel. Együttműködésünk is, önérvényesítésünk is elősegítheti a konfliktusok megoldását, méghozzá olyan módon, hogy kapcsolatunk se sérüljön, sőt, talán még javuljon is.

Mit hívok konfliktusnak? Olyan nézeteltéréseket, félreértéseket, igények, szándékok, törekvések, nézetek, vélemények ütközését, amely kételkedést vagy bizalmatlanságot okozhat a felek között. Akkor is, ha nem mondtuk ki, akkor is, ha „nem lényeges”.

Vannak olyan konfliktusok, amelyek gyakorlatiasak – például másképpen gondoljuk eltölteni a hétvégénket, mint a párunk. Van, amikor kevesebb van valamiből, mint amennyire szükségünk lenne – ki vigye el a családi kocsit ma este? Ezek tárgyalásos úton megoldhatók. Kivéve, ha érzelmi síkra terelődnek, márpedig ez szinte mindig megtörténik. Amikor észleljük az eltérő véleményeket vagy érdekeket, indulatok ébrednek bennünk, bizalmatlanság, gyanakvás üti fel a fejét – elkezdünk a másik szándékairól mindenfélét feltételezni. Amikor már láthatóvá válnak az ellentétes szándékok, felszínre kerül a konfliktus.  Itt kellene megállni egy pillanatra, és a helyzetnek megfelelő viselkedést választani.

Valamennyien többféle konfliktuskezelési stratégiát tudunk alkalmazni. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, és van olyan, amire – személyiségünknél fogva – hajlamosabbak vagyunk.

Megtehetjük, hogy elkerüljük a konfliktust, visszavonulunk a helyzetből. Akkor hajlunk erre, ha úgy gondoljuk, hogy a konfliktus rossz dolog. Ha sokszor csináljuk ezt, mindig háttérben maradunk, és gyűlik bennünk a feszültség, harag a másik féllel szemben. Ez hosszú távon biztosan nem tesz jót a kapcsolatunknak, de mégis előfordulhat, hogy ez a megfelelő út. Például, ha a kérdés nem jelentős, többet veszíthetünk a harccal, mint amennyit nyerhetünk. Vagy félreértésen alapul – ehhez persze beszélgetnünk kell, hogy erre rájöjjünk!

Van, hogy nem küzdünk saját érdekeinkért, de a másikkal azért együttműködünk a konfliktus megoldásában – vagyis alkalmazkodunk. Azok hajlanak erre, akik az önérvényesítést önzésnek gondolják, vagy nem akarják kockáztatni a másik szeretetének elvesztését. Hosszú távon ez sem célszerű, de tanácsos ezt a stratégiát követni, ha a másiknak sokkal fontosabb a kérdés, mint nekem (nagyvonalúság kell hozzá), és mindenképpen, ha én hibáztam, vagy nincs igazam.

Aki annyira törekszik saját céljai elérésre, hogy nincs tekintettel mások céljaira, az a másikkal való együttműködés helyett a versengést választja. Ilyenkor a konfliktust harcként értelmezzük, és csak győztes-vesztes végeredményben tudunk gondolkozni. Talán mondanom sem kell, hogy a kapcsolatot nem javítja ez a viselkedésmód, de válsághelyzetben – amikor veszélyes lenne, vagy nincs idő érvelésre, megbeszélésre – szükség lehet rá.

Legjobb, és egyben leginkább idő- és energiaigényes a problémamegoldó stratégia. Olyan megoldásra törekszünk, ami mindkét fél igényeit kielégíti, kölcsönösen meghallgatjuk és elfogadjuk egymás véleményét, és a legjobb megoldást keressük. Mindenképpen ezt érdemes alkalmazni, amikor van egy közös célunk, csak a megvalósításról gondolkodunk másképpen, amikor mindkettőnk célja fontos, tehát valahogy „egybe kell gyúrni”. Egy ilyen megoldásban mindkét fél nyertesnek érezheti magát.

Van, hogy úgy találunk közös megoldást, hogy mindketten engedünk egy kicsit – vagyis kompromisszumot hozunk létre. Amikor úgy látjuk, hogy rövid távon kezelni kell a helyzetet, vagy semmiképpen nem tudjuk összeegyeztetni saját szempontjainkat, fontos, hogy megoldást találjunk, és nem éri meg, hogy összevesszünk rajta.

Hogyan lehet úgy kezelni a konfliktusainkat, hogy ne romboló, hanem inkább építő hatásuk legyen? Első feladatunk a probléma tudatos felismerése és megfogalmazása. Következő lépésünk legyen a másik fél nézőpontjának és gondolkodásának megismerése: kérdezzünk, és hallgassunk figyelmesen. Miután az értő figyelem technikáit alkalmazva biztosak vagyunk benne, hogy jól értjük társunkat, fejtsük ki saját véleményünket, logikánkat. Gyűjtsünk együtt lehetséges megoldásokat, és törekedjünk minél jobb közös út megtalálására. Fontos, hogy mindkét fél mondja is ki: elfogadja a megtalált megoldást – és ha minden jól megy, később gratuláljunk is magunknak és egymásnak!

Dr. Bozsár Gabriella

hirdetés