Délelőtt fél 11 van. Félig fekszem, félig ülök az ágyban, a számítógép mellettem, és az új cikkemen dolgozom.. Egyszer csak belém hasít, hogy milyen csend van! Hol vannak a gyerekek? Ja, a nagy lányom oviban. És a háromhetes kislányom? Itt szuszog a mellkasomon. Én meg belemerültem egy cikk írásába. Olyannyira, hogy hirtelen azt sem tudom hol vagyok.
Élvezem, hogy nem kell gondolkodnom, tervezgetnem, hogy hogyan leszünk a következő percben, órában. Nem kell lemondanom mindenről, amit szívesen csinálok. Nem kell aggódnom, hogy mikor fogom megetetni vagy hogyan fogom megnyugtatni. Nem kell kitalálnom, hogy hogyan fogom elvégezni a házimunkát. Nem kell rágódnom, hogy hogyan fogom elaltatni.
Megszoptatom és megnyugszik. Megszoptatom és csillapodik az éhsége. Megszoptatom és elmúlik a fájdalma. Megszoptatom és már nem sír. Megszoptatom és elalszik. Megszoptatom és visszaalszik.
És amíg a mellkasomon szuszog, megírhatom ezt a cikket. Vagy magamra köthetem kendőben és végezhetem a házimunkát. Vagy indulhatok a nagytesóért az oviba. Vagy megfőzhetem a vacsit. Mindig velem van. Nem azzal telik a napom, hogy választanom kell: vele foglalkozzam, vagy a nagytesóval játsszak egy kártyapartit. Nem kell lemondanom a kávézásról a barátnőmmel, mert gond, hogy hogyan etetem meg közben. Nem kell lábujjhegyen járnia a családnak, hogy fel ne ébredjen. Nem kell hazarohannom egy programról, mert alvásidő van. Hiszen velünk van egész nap. Benne az életünkben, minden pillanatban.
És éjszaka?
A kisbabákkal éjjel fel kell kelni, járkálni, mert sokszor ébrednek és sírnak, nem? És gond őket visszaaltatni, és a család folyton kialvatlan… Mi inkább együtt alszunk, és egész éjjel ki se mozdulunk az ágyból. Pici lány ébred, többször is. Ilyenkor gyorsan tudok segíteni neki, mert ott van karnyújtásnyira: magamhoz húzom, megszoptatom, és alszunk tovább. Tudok eleget pihenni. És így aztán bírható a nappal is.
Nem aggódom, csak élvezem hogy a kisbabámmal lehetek
Napjában háromszor-négyszer kérdezik: „Jó baba?” – Mit is mondhatnék? Mostanra már nemcsak érzem, hanem tudom is, hogy minden kisbaba normális igénye, hogy éjjel-nappal testközelben legyen. Ezért bárki bármit mond, már nem görcsölök rajta, hogy elrontom azzal, hogy folyton velem van, és hogy együtt alszunk.
Nemcsak érzem, hanem már tudom is, hogy minden kisbabának segítségre van szüksége ahhoz, hogy elaludjon. Ezért nem aggódom, hogy hogyan és mikor fog majd egyedül elaludni. Megtapasztaltam a nagy lányommal, hogy mindenre megérett a maga idejében. Anélkül, hogy nekem bármire meg kellett volna tanítanom könnyek árán, erőszakkal, nevelési praktikákkal. Így nem aggódom. Nyugodt vagyok, és élvezem, hogy együtt vagyunk a kisbabámmal.
Szóval igen, jó baba.
Honnan tudom, mi a jó?
Mindenfelől csak úgy zúdul ránk az információ arról, hogy milyen egy jó baba. És nekünk szülőknek, mit kell tennünk, hogy jó legyen a babánk. És milyen következményekkel jár, ha nem így járunk el. Hogy milyen könnyű elrontani, és minden a mi felelősségünk. A világból az sugárzik, hogy tanuljuk meg, hogyan kapcsoljuk ki az érzéseinket, és használjuk helyette az eszünket – ami mást súg, mint a szívünk!
Addig kutattam az információrengetegben, amíg kérdéseimre olyan válaszokat nem találtam, amelyek összhangban vannak mindazzal, amit szívem szerint tennék. És összeállt a kép! Értem, miért a szívemnek volt mindig is igaza! Micsoda megkönnyebbülés! Merthogy amíg nem értettem, hiába hallgattam a szívemre, az harmónia nem volt teljes. Most jó. Az iránytű pedig itt szuszog rajtam! Csak rá kell nézzek, el kell merüljek benne, és rátalálok az útra. Nap mint nap, újra és újra. Mindig is erre a harmóniára vágytam. Mindig is ezt a szabadságot kerestem. Bármikor, bárhogyan, bármennyit vagyok együtt a babámmal, akár éjjel, akár nappal, az mindenkinek csak jó lehet!
Küszködsz és keresed az utad?
Tanácsadóként sok család hétköznapjaiba pillanthatok be, akik kétségbeesetten küzdenek nap mint nap – hasonlóan ahhoz, ahogy mi is voltunk, amikor az első gyermekem volt kicsi. Nekünk így kerek a világ, hogy testközelben vagyunk éjjel-nappal. Ugyanakkor a különböző családokban nagyon különböző megoldások születnek attól függően, hogy ki mire nyitott, kinek milyenek az igényei, az elvárásai, és milyen problémákkal küszködnek pontosan. A család kiegyensúlyozottsága nagyon sok apró részleten múlik. Tanácsadáskor igyekszünk minden tényezőt feltérképezni, és közösen gondolkodva rátalálni az adott család számára optimális megoldásra.
Fontos útmutató az a tapasztalat, hogy ha nincs harmónia, ha a mindennapokban az együttlét öröme helyett az ólmos fáradtság és a harc a meghatározó, akkor a szülők valószínűleg olyan rendszert vagy szabályt erőltetnek magukra, a családra, ami nem testhezálló.
Lelkesítő látnom, hogy mekkora megkönnyebbülést és felszabadulást hoz a családoknak a pontos információ arról, hogy mi a természetes, a „normális”, azaz a reálisan elvárható a gyerekek és a felnőttek alvásával kapcsolatban. A konkrét ismeretek nagyon nagy segítséget jelentenek, bármilyen elrendezésben is alszotok, akár szopik még a gyermek, akár nem.
Ha úgy érzed, hogy még nem kaptál olyan válaszokat a kérdéseidre alvás és altatás témában, amelyek előre vittek titeket, vagy megerősítésre, töltődésre vágysz, akkor gyere el a Hordozóházba az alvós konzultációra vagy a szoptatást támogató csoportba, hogy együtt keressük azt az utat, ami igazán a tiétek!
Ha jól rémlik, a cikk írója azt írja, hogy mindenki keresse meg, ami neki beválik. És leírta, hogy náluk milyen (szerencsésen) bevált, a szoptatás, az együttalvás és a hordozás. (mellesleg sehol nem is írja, hogy aludni is összekötözve alszanak:s)
Első gyerekemnél nálam is bevált ez a természetes közelség, tökéletes volt a harmónia, a másodiknál is jól működött/működik, de két gyerek több munka, több odafigyelés, így anya azért fáradtabb, többé nem kisimult, csak azért, mert együtt alszunk. Ugyanakkor ha külön aludnánk, még sokkal fáradtabb lenne. A nagy pedig minden praktika nélkül került át a szobájába, saját kérésre. a kicsi is hamarosan követi (sokkal fiatalabban), mert utánozza a nagyot.
Kicsit túl van misztifikálva ez az egész, azért a dolgok nem ilyen egyszerűek. És babával a hátadra kötözve aludni óriási felelőtlenség! A jobb kendők használati utasításában ez benne is van. Hozzáteszem, hogy én is hordozom a babámat, és fantasztikus dolognak tartom, de azt állítani, hogy ez egy mindenre jó varázsszer, több mint túlzás.
Alexandra,egyszerűen csak azt tudom mondani,h. RESPECT !
Maximálisan egyet értek.
A hasonló nevelést adó és meg nem értett szülők nevében köszönöm az írásodat!
Én mindig is utáltam azt a kérdést, h „jó baba?”. Minden baba jó! Hogy mondhatnánk egy kisbabára azt, hogy rossz? Csak azért, mert sírós, hasfájós, felveteti magát, nem alszik eleget? Leszögezem, hogy minden baba jó.
De az már igaz, hogy vannak nyugodtabb, jobban elterelhető babák, és vannak érzékenyebb, sírósabb babák, akiket nem könnyű testi-lelki egyensúlyba hozni. Nekem kettő jutott az utóbbi változatból. Két szuper aranyos, érdeklődő, jól fejlődő, aktív, de nehezen nyugtatható kisfiú. Nem értek egyet a cikk írójával abban, hogy minden baba nyugalmának záloga a szoptatás és a folytonos testközelség. Van olyan, hogy egy baba már dugig ette magát, sugárba köpi ki a tejet, de a szája még mindig szopizni kíván, és ettől nyugtalan. Van olyan, hogy egy baba pár hetesen-hónaposan is lekéredzkedjen a hordozókendőből vízszintesbe. Van olyan, hogy egy baba nem bírja a kendőt, hanem sír benne. Van olyan, hogy egy baba nem megnyugszik, hanem felhúzza magát a cicin, és ennek különösebb oka (pl. kevés tej, hasfájás stb.) sincs. Van olyan, hogy egy baba akkor is egész éjjel nyűgös, ha a szülőkkel együtt alszik.
Ők ettől még jó babák…Csak a szülőknek kicsit nehezebb.